Szubjektív
2018. 03. 26. - Boglárka Kiss

“Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más” – interjú Pintér Adriennel, azaz Adával

 

A 2000-es évek elején, ha zenei csatornára gondoltunk, mindenkinek a Viva TV jutott eszébe. Innen ismerhettük meg Pintér Adriennt, azaz Adát, aki ekkor került a csatornához, és igencsak sokáig láthattuk a képernyőn. Azóta is aktívan részt vesz a médiaéletben, azonban arról már kevesebbet tudunk, hogy manapság mivel foglalkozik, mit csinál, hogyan alakul az élete, és mik a tervei a jövőre nézve. Vele beszélgettem, így egy kis betekintést nyerhettünk a mindennapjaiba.

A legtöbben a zenei csatornán keresztül ismernek téged. Hogyan kezdted a karrieredet? A televízió volt az első, vagy volt előtte más is?

A médiás pályafutásomat a Viva-nál, vagyis akkoriban még Viva+-nál kezdtem. Ami vicces, hogy nagyon sokan mai napig ezzel kötnek össze, sokaknak még mindig a “Vivás lány” vagyok, holott 2010 óta nem vagyok már a csatornánál. Úgy indult az egész, hogy főiskolára jártam, üzleti kommunikációt tanultam, és az egyik csoporttársam mondta, menjünk el poénból a castingra. Ezt én nem gondoltam komolyan, olyannyira nem, hogyha tudja valaki milyen voltam régen, az a tipikus ne fotózzanak, ne videózzanak, nem állok ki szerepelni ember, sőt képes voltam arra, hogy inkább nem szólaltam meg és kaptam egy egyest, minthogy az osztálytársak előtt hülyeséget mondjak felelésnél, így inkább csöndben álltam. Tehát kicsit ellentmondásos ez a történet. A lényeg, hogy elmentünk erre a castingra, jó sokat kellett várni, már úgy voltam vele hazamegyek, aztán mégis vártam egy kicsit. Bementem, annyi volt a feladat, hogy beszéljek magamról, ami nem volt nehéz, hiszen világ életemben bőbeszédű voltam, ráadásul eléggé eseménydús volt az életem gyermekkoromban, így volt miről mesélnem. Körülbelül 15 perc után megkérdeztem, kell-e még beszélnem, mert tudok még mit mondani, csak nem biztos, hogy érdekli majd őket a mondanivalóm. Ez után húznom kellett egy cetlit, amin előadók és dalcímek voltak, ezt kellett felkonferálnom, de ugye nem vittem magammal a papírt, visszaálltam a mikrofon mögé, és nem emlékeztem mi volt rajta, úgyhogy nevetve közöltem, elfelejtettem. Emlékszem, hogy életemben nem hallottam előtte sem az előadót, sem a dalt, tehát semmit nem tudtam róluk, de mára már megjegyeztem, ez a Good Charlotte – Lifestyles Of The Rich And Famous dala volt, majd vöröslő arccal távoztam onnan. Ezután visszahívtak a következő körre, majd még egyszer behívtak és így tovább, amit nem is értettem, végül így kerültem a Viva TV-hez 2003-ban. Ahhoz képest, hogy az elejét nagyon lazán kezeltem és majdnem feladtam, hiszen több ezren jelentkeztek, ahhoz képest a végén már, mikor a legjobb 9-be kerültem, úgy voltam vele, hogy innen már ciki lenne kiesni, ezért mindent beleadtam.

A zenei csatorna után merre vitt az utad? Mivel foglalkoztál?

A Viva TV után én úgy gondoltam, hogy egy hétköznapi emberként élem tovább az életemet, és normális munkát keresek, olyan leszek, aki reggel 8-tól délután 4-ig dolgozik…hát ez nem jött össze, több okból kifolyólag. Hiába végeztem főiskolát, nem dolgoztam azon a szakterületen, ahol végeztem. A másik dolog a tévé. Volt egy olyan hely, ahova behívtak csak azért, hogy megkérdezzék, ez most vicc vagy komoly, nem találom-e degradálónak azt, hogy most asszisztensként kellene dolgoznom, ahol kávét kellene főzni meg ilyenek. Mondtam is nekik, nyilván tisztában vagyok azzal, hogy legalul kell elkezdeni, mert másképp ez nem működik, csak valamiért az emberek nagyon sokszor nem tudják azt összerakni, hogyha tévében vagy újságban láttak, akkor te mit keresel ott és mit szeretnél, nem tudják azt kezelni, hogy egy teljesen átlagos ember vagy, ugyanolyan vagy, mint ők, csak mondjuk, többen látják a munkádat. Aztán dolgoztam egy reklámfilm gyártó cégnél, mint produkciós asszisztens és producer asszisztens, gyakorlatilag mindenes voltam. Nagyon élveztem, mivel dolgoztam régebben is forgatásokon, nemcsak tévés, hanem reklámfilm forgatásokon is, főleg skandináv országoknak készítettünk reklámokat. Aztán dolgoztam egy kreatív ügynökségnél is, ez után kerültem az RTL-hez. Persze mindig voltak rendezvények vagy egyéb műsorok, ahova megívtak.

A tévé után sokáig nem hallhattunk rólad. Tudatos volt, vagy csak egyszerűen kellett egy kis pihenő?

Ezek nálam sosem voltak tudatosak, hogy tévé vagy pihenő, hanem általában az élet úgy alakult, ahogy, így próbáltam abból kihozni a maximumot. Például, amint a tévétől elkerültem, nem véletlen volt az edzősködés, hiszen volt egy B tervem, mert a tévézésre 100%-ig nem tudsz támaszkodni. Ezért gondoltam, hogy edző leszek. Már a tévé mellett elkezdtem órákat tartani, hogy ne az legyen, hogyha véletlen nincs tévé, akkor ne úgy álljak ott, akinek nincs más terve, akkor most mi is legyen, mit kezdjek magammal. Így az edzés az, ami megmaradt. De, dolgoztam televíziónál háttérben is, több műsor szerkesztésében és készítésében is részt vettem. Ezek után pedig megkerestek a rádiótól, hogy van lehetőségem hétvégenként mikrofon mögé ülni, én meg azt mondtam, miért ne. Amúgy 0-24 valahol vagyok, utazok, dolgozom, de a hétvégém még szabad, így persze, elvállaltam.

Mint már említetted, edző is vagy, azonban ezt sokan nem tudták rólad. Miként jött, hogy kipróbáld magad ezen a területen is?

Úgy éreztem, nekem sokkal jobban kell bizonyítani ezen a területen, mint másoknak, mert manapság mindenki mindenhez ért, mindenki mindent csinál, mindenki minden. Én gyakorlatilag 2 éves korom óta folyamatosan sportoltam, anyukámék vittek gyerek tornára, úszni és korcsolyázni is ovis koromban, napi rendszerességgel. 6 éves voltam, amikor apu úgy érezte, hogy kicsit komolyabb szintre kellene ezt emelni, mert a gyereknek ez még mindig nem elég, ekkor kezdtünk el egyesületekhez járni RSG-zni (ritmikus sportgimnasztika, már csak ritmikus gimnasztika), de azt mondták, hogy öreg a gyerek, majdnem 7 voltam ekkor. Nagy nehezen bevettek próbaidőre egy egyesületbe, gyakorlatilag a próbaidő úgy végződött, hogy 3 hónap után Budapest bajnok lettem. Mivel az én korosztályomban én voltam a legjobb, ezért a felettünk lévő korosztályba is betettek versenyeken, ahol viszont mindig utolsó voltam, mert hát nagyobbak voltak nálam, meg régebb óta sportoltak. Ezt csináltam versenyszerűen, napi 3-5 óra edzés, edzőtáborok, versenyek. Mikor kiköltözünk Angliába, akkor a versenyzést sajnos abba kellett hagynom, ott nem nagyon volt lehetőség ezt folytatni. Anyukám világ életében tornázott, ha nem edzőteremben, akkor otthon, tele voltunk videókazettákkal. A Cindy Crawford-os kis kézisúlyzós videót nagyon szerettem, rendszeresen csináltam én is. Aztán 13-14 éves voltam, mikor elkezdtem step aerobic órákra járni, azt is szerettem. 16 voltam kb., amikor ezekről az órákról áttértem a konditeremre. Amíg a tévéhez nem kerültem, addig rendszeresen jártam, aztán persze alább hagyott. Utána megszülettek a fiúk, úgyhogy nyilván azért nem, aztán jött egy áttörés, amikor majdnem 30 lettem, úgy gondoltam, hogy tudatosabban kellene ezzel foglalkoznom, ekkor jött az edzősdi, hogy akkor viszont csináljuk rendesen, hiszen a saját javamra tudom fordítani és B tervnek sem rossz.

Folyamatosan motiválod magad. Televíziózás, rádiózás, edzősködés. Hogyan látod az életedet 5-10 év múlva? Mit fogsz csinálni? Vannak már terveid?

Ennyire előre nem szeretnék tervezni, így az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva. Örülök, hogyha 2-3 hétre előre tudok tervezni. Jó, azért ez túlzás, mert mostanában előbbre szoktam, de mondjuk még az is nagy kérdőjel, hogy szeptemberben hogyan tovább, vagy mi fog történni. Nyilván a tévé vagy a rádió sosem rajtam múlik, az egy olyan dolog, ami van, amíg van, ha nincs, akkor nincs. Ehhez mérten próbálom úgy alakítani a B tervemet, hogy ne legyen nagy csalódás, ha valami épp nincsen. Muszáj, hogy legyen valami másik opció, mert kétgyermekes anyukaként nem szeretnék a srácokkal a szakadék szélén állni.

Nemrégiben jelentek meg rólad cikkek, hogy 35 évesen is nagyon jól nézel ki. Téged érdekelnek ezek a vélemények, vagy nem adsz a “pletykalapok” írásaira?

Én ezeken nagyon jókat tudok nevetni, pláne amikor nem is tudom, hogy ezek megjelennek, aztán az ismerősök küldik, hogy „nézd már, mi jelent meg rólad!”, na ilyenkor mondom, hogy már megint lopkodják a képeimet, tökjó. A legjobb, amikor kiforgatják a dolgokat, és olyan címeket adnak, hozzá, lásd pont év elején volt, amikor nyaralni voltunk, és éppen akkor léptem át a nem is tudom hány ezres határt, és a fotó alá kiírtam, köszönöm szépen a követőimnek, hogy vannak. Erre megjelent egy cikk olyan címmel, mint “Ada 57 ezerért vetkőzött”, vagy valami ilyesmi.

Beszélgetésünk során eddig kiderült, hogy nem vagy az a tipikus “celeb” alkat. Te hogyan látod magadat és mit gondolsz erről?

Én nem tartom magamat ilyennek, sőt azt sem szeretem, amikor valaki azt mondja nekem, hogy “jajj mert te sztár vagy”. Maradjunk ott, hogy szerintem itthon nincsenek sztárok. Angelina Jolie vagy Brad Pitt sztár, de itthon szerintem ilyenek nincsenek. Pont emiatt vállaltam be annak idején a Selfie című műsort, mert sok ember azt hiszi, hogy valami más világban élünk, és van egy sleppem, akik közül az egyik hozza utánam a vizet, a másik arra figyel, hogy a szempilláim úgy álljanak, ahogy, a harmadik megfőzi nekem a biodiétás szuper mindenmentes menüt, de amúgy ez nem így van. Én azt gondolom, hogy egy ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, ugyanúgy vannak problémáim, ugyanúgy vannak rosszabb napjaim, ugyanúgy van, amikor rossz kedvem van, vagy összeveszek valakivel, mint bárki más. Az a különbség, hogy az én munkámat többen látják, így gyakorlatilag igazából semmi különbség nincs. Ezt valahogy sokan túldimenzionálják. Ezért nem értettem az állásinterjús esetet sem, és például, amikor valaki néz és mondja, hogy olyan ismerős vagy valahonnan, akkor annyit mondok, biztos nem. Nagyon sokszor nem is tudok mit kezdeni a helyzettel, van, hogy én érzem magam zavarban.

Te is nézted Adát mikor még a Viva-nál dolgozott?

Persze, imádtam a műsorát
Nem igazán néztem
További cikkek
Top