Szubjektív
2017. 06. 25. - Boglárka Kiss

Mit és hogyan? – túlélési tippek fesztiválozóknak

Eljött végre a nyár, és a végtelennek tűnő vizsgaidőszak után mi sem jobb program, mint egy fröccsel a kezedben, a kedvenc zenekarod koncertjére bulizni egy hatalmasat. Igen, beköszöntött a fesztiválszezon! Azonban nem mindegy, hogy milyen élményekkel és tapasztalatokkal hagyjuk el a rendezvényt, jobb, ha előre felkészülünk a több napig tartó őrületre.

Szállás

Elsősorban azt kell eldöntened, hogy milyen szállást választasz. Sokan annak a hívei, hogy kibérelnek egy nyaralót, vagy foglalnak egy szobát, ahol kényelmesen tudnak pihenni, nem zavarják egymást, és közösen tudnak készülni az esti koncertekre. Ez nagyon jó, azonban fesztiválszezonban egy szobáért képesek horror összegeket elkérni. Ha nem szeretnél többet fizetni a szállásra, mint maga a bérleted, akkor van lehetőséged sátrazásra is. Igaz, hogy nem feltétlen a legprivátabb hely egy kemping, cserébe viszont nagyon sok új emberrel ismerkedhetsz meg, könnyebben lehet itt csajozni vagy pasizni is, mint a legnagyobb buli kellős közepén. Próbáld meg egy olyan helyen felverni sátradat, ami kicsit magasabban van, így nem lesz vagy kevesebb gondod lesz akkor, ha netán égszakadás esetén mások kuckóját elvinné a víz, vagy beázna. Jól rögzítsd le, így szél esetén nem fog megmoccanni sem. Ha teheted, árnyékos helyre állítsd fel, így nem fogsz felkelni a reggeli első napsugarakra, amelyek 60 fokot varázsolnak ideiglenes otthonod belsejébe pillanatok alatt.

Értékek védelme

Ha már a sátorozásnál tartunk, meg kell jegyezni, hogy sokan félnek a tolvajoktól, így érdemes egy lakattal lezárni a „kecót”, így nem tudják egyszerűen a cipzárnál felnyitni, és kirámolni. Persze kempingezésnél nem is szabad a legértékesebb dolgaidat benn tartanod, felejtsd el a luxusholmikat, csak a minimumot hozd magaddal. Ha teheted, csak a ruháidat és az alváshoz szükséges cuccaidat tartsd benn. Azonban nem csak a kempingben kell félni az enyveskezűektől, hanem benn a fesztivál területén is. Ha csak kilóg a pénztárcád vagy a telefonod a hátsózsebedből, az egyből egy felhívás a zsebtolvajok számára. Ha van rá lehetőséged, egy cipzáras zsebbe tedd az értékeidet, vagy pedig egy jól zárható táskába. Nem kell, hogy a legdivatosabb legyen, elég, ha praktikus és biztos a nyitottakhoz képest.

Alkohol, gyógyszerek

Tűz a nap, és nagyon jól csúszik a hideg sör. Igen ám, csakhogy a délutántól még igen messze van a másnap reggel, addig valószínűleg még jó pár pohárral legurítasz majd. Figyelj arra, ha alkohollal kínálnak, ne fogadj el mindenkitől mindent. Lehet, hogy pár órája megismerkedtél egy jó fej sráccal vagy csajjal, de jobb az elővigyázatosság, hiszen nem ismered őt még úgy, mint a barátaidat, akikkel érkeztél. Ha egy átmulatott éjszaka után fejfájósan érne a reggel, jó, ha van nálad fájdalomcsillapító. Nem kell az egész gyógyszeres szekrényt magaddal vinned, azonban szükséged lehet a fájdalomcsillapítón kívül esetleg sebtapaszra is. Ami szintén fontos lehet még a másnapos reggelen, az a víz, ha teheted, legyen nálad mindenképp, hiszen hidratál. Persze, ha bármi gondod vagy bajod van, az tudnod kell, hogy minden fesztiválon van orvosi sátor, ne félj megkeresni őket a problémáddal, hiszen azért vannak ott, hogy segítsenek.

Alapvető holmik

Van pár olyan dolog, amit tényleg jó, ha magaddal viszel. Elsősorban egy jó adag zsebkendő, hiszen bármikor jól jöhet, például ha valaki leönt és letörölnéd valamivel, vagy ha elfogy a wc-ben a papír, na és persze sorolhatnám tovább. A következő ilyen a zseblámpa, sötétben, ha már pár fröccsöt megittál, nem biztos, hogy egyből megtalálod a sátradat, ráadásul, ha még le is lakatoltad, a kulcsot is meg kell keresni. Szükséges lehet még szemeteszsák is, ha nincs például sátorfóliád, ez megvédheti a holmijaidat az elázástól, egyszerűen csak belepakolod a ruháidat. Szükséged lehet még egy túlélőcsomagra, amiben a pipere dolgaid vannak, mint például tusfürdő, sampon. Ezekből már lehet mini kiszerelést kapni, így takarékoskodhatsz a hellyel, többet tudsz pakolni a táskádba. Ne felejts el vinni naptejet sem, véd a napégés ellen, így megúszhatsz pár kellemetlen napot. Nem árt, ha van nálad egy sapka napszúrás ellen, lehet az baseball vagy valamilyen kalap.

Öltözködés

Nagyon egyszerű megnézni a fesztiválok videóit és képeit, mindenki lenge öltözetben van és extra divatos. Azonban ez nem ilyen egyszerű, hiszen ezek csak a legjobb pillanatokat mutatják meg, fel kell készülni minden lehetőségre. Lehet, hogy az egész hétre esőt mondanak, így nem árt, ha viszel magaddal gumicsizmát és esőkabátot, amelyekkel megúszhatod, hogy egy óra alatt talpig elézz és megfázz. Ha nem esik az eső, verőfényes napsütés van, akkor se indulj el tűsarkúban vagy szandálban, ha ép bokával és lábujjakkal szeretnél hazamenni a több napos bulizás után, tehát mindenképp legyen nálad legalább 2 pár zárt cipő, ha az egyikkel valami történne, a másikat tudd használni. Sőt, ha már a lábbeliknél tartunk, papucsot vigyél magaddal mindenképp, hidd el, jól jön, ha a közös zuhanyzóban tusolsz, vagy a tóparton strandolsz. A csak rövid ruhákon kívül nem árt, ha van nálad hosszú ruha is, ki tudja, hogy egy kiadós esőzés után mennyire hűl le a levegő. Persze próbálj meg minél kényelmesebb és praktikusabb darabokat magaddal vinni, hogy élvezni tudd a bulit és ne kelljen végig azzal foglalkoznod, hogy hogyan igazgasd el magadon azt a nagyon extra darabot. Inkább dobd fel valamilyen kiegészítővel, mint egy napszemüveg, vagy fejpánt, ezek a legegyszerűbb szetteket is igazi fesztiválossá varázsolják.

Végül, de nem utolsó sorban a legeslegfontosabb dolog, hogy jól érezd magad és élvezd! Nem kell, hogy végig a kezedben legyen a telefonod, nem kell minden második órában képet posztolnod arról, hogy merre jársz, hiszen nem ezért mentél. A lényeg az, hogy szórakozz és kikapcsolj, hiszen ezt év közben suli vagy a munka mellet nehéz megtenni. Ha egy kicsit elengeded a hétköznapokat erre a pár napra, hidd el, egy örök emlék lesz!

További cikkek
Top