telek
BGE
2022. 03. 09. - Aténa Gyürü

Telek: természet, zene, szabadság, kultúra

Mind ismerjük, hallottunk róluk, vagy esetleg már jártunk is hazánk nagyobb fesztiváljain, mint például a Sziget, a Balaton Sound, vagy a Strand, de nem feledkezhetünk meg az EFOTT-ról, a Fishing on Orfűről, vagy a Művészetek Völgyéről sem. Mindegyik fesztivált más és más okokból szeretjük, vagyunk visszatérő vendégei egyiknek vagy a másiknak saját élményeinket és preferenciáinkat szem előtt tartva, de néha ezeket félretéve szemezgethetnénk a még kevésbé ismert, új tapasztalatokat adó kisebb fesztiváljaink között is. A Telek is egy közülük.

Az idei évben negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Teleknek valóban egy telek ad otthont, az ország észak-keleti részén, a szlovák határhoz közel található, egykor különálló településként működő, mára Sátoraljaújhelyhez csatolt, egészen kiüresedett Köveshegyen. Egyik céljára éppen az elhagyatottsága ad okot, hiszen a szervezők komoly feladatuknak érzik, hogy a fesztivál keretein belül, a programjaikon keresztül a hely természeti valamint történeti értékeit továbbadhassák ezzel megőrizve azokat. A szervezők elmondása alapján az ötlet megszületése az „alkotni vágyás, a tenni akarás” eredménye. Az értékfenntartás mellett másik céljuk, hogy feltörekvő tehetségeknek tudjanak teret adni és nem csak bemutatni szeretnék őket, de szeretnék, hogy üzenetük, művészetük el is jusson a közönséghez.

Az első Telek – lényegében a próba a következő évekre – nem ért még el olyan sok emberhez, leginkább a szervezők ismerősei vettek részt rajta, körülbelül ötvenen. Az, hogy a vendégkör legnagyobb részben ismerősökből áll, a legutóbbi, 2021-es Telek sajátossága is maradt, hiszen az eseményre jellemző, hogy „szájról szájra terjed”, nincs külön reklámjuk, a megosztásokkal, online jelenléttel gyűjtik az érdeklődőket, így bővítve évről évre a látogatók körét.

A fesztivál vendéglátói szegmense is fejlődik évről évre, nem marad hátra. Míg első két alkalommal a résztvevőknek saját maguknak kellett, hogy italellátottságukról gondoskodjanak, a tavalyi évben már Hello Röfi! kitelepülésén is enyhíthették éhük, szomjuk. Vásárolhattak reggelit, ebédet, vacsorát és sem üdítőből, sem alkoholból nem szenvedett senki hiányt, sőt, még a vegák is találhattak kedvükre valót.

A szervezők szívesen hangoztatják, hogy fontos számukra környezetük védelme, erre is példa, hogy 2021-ben már saját re-poharaikat árulták az infópultból. Az információs pultban van lehetősége a vendégeknek a telefonjuk töltésére is, amihez áramot generátorok segítségével termelnek és az éppen ott dolgozók őrzik azokat. Az elszállásolásáról mindenki maga gondoskodik, a telken bőven van hely sátraknak. A pihentető alvás után zuhanyzásra is van lehetőség a szervezők által fából épített zuhanyzókban, amik víztartályaiba is ők maguk hozzák a friss kútvizet. De nem csak a zuhanyzókat állítják össze a szervezők, a színpad megépítése is nekik köszönhető minden évben.

A fesztivál programjai nem csak érdekesek, de színesek, változatosak is. A réten ülve, arcunk nappal süttetve nézhetünk végig színdarabot, részt vehetünk kiállításon és izgalmas beszélgetéseket, történeteket hallgathatunk a legkülönbözőbb témákba legkülönbözőbb emberektől. A kézimunka világába is belekóstolhatunk és kiélhetjük kreativitásunk például könyvkötés, vagy kerámiakészítés közben.

És ha már egy több napos zenei fesztiválról van szó, nem felejthetjük el a teljesen vegyes felhozatalt kínáló zenei fellépőket sem. Az előadók leginkább a kevésbé ismert kategóriából kerülnek ki, ami egyáltalán nem jelent egyet azzal, hogy ők kevésbé tehetségesek is lennének, sőt! Tökéletes példa erre Дeva (Deva), aki az előző nyáron mutatta meg varázslatos hangját a Telek közönségének, ami sokatoknak a Csodás Magyarország reklámjából már ismerősen is csenghet. A feszten nem csak profi zenészek kapnak helyet, sokszor megfordulnak a színpadon ismerősök is, akik leginkább techno műfajban szolgáltatnak talpalávalót.

Az idei évi Telek időpontja már ismert, július 28. és 31. között élvezhetjük a természet szabadságát új és régi barátokkal, zenével, programokkal Köveshegyen.

„A Telek közös és mindenkié, aki vigyáz is rá, ezért hívunk benneteket, hogy töltsünk el az évből négy napot, együtt, a természetben, szabadon a kultúrával.” – A szervezők.

További cikkek
Top