Tag Archives: 2016

Gateway to Space élménybeszámoló

Gondoljunk vissza gondtalan gyerekkorunkra, amikor mindannyiunk álma az volt, hogy felfedezzük a végtelen, ismeretlen világűrt, megtapasztaljuk a súlytalanságot és olyasvalaki váljon belőlünk, akire mindenki példaként tekint: űrhajós. Ezzel a földöntúli izgatottsággal, gyermekkori lelkesedéssel és csillogó szemekkel vágtunk bele a Gateway to space űrkiállítás felfedezésébe.

Legtöbbünk számára ebben az életben nem adatik meg az a lehetőség, hogy a kozmoszt testközelből is tanulmányozhassuk, így gyerekek millióinak álma törik szilánkosra elég hamar. Például az én – nem is létező – űrhajós karrierem 11 évesen ért véget Olga néni harmadik kerületi szocreál fogklinikáján, egy kötelező jellegű amalgám fogszépészeti beavatkozás következményeképpen. Ugyanis a pilótáknak nem lehet rossz foguk, sem fogtömésük a több G-s gyorsulás miatt.

A gyerekkori sérelmeimből visszakanyarodván, az űrturizmusra sem alapozhatunk még igazán, ezt olyasfajta pótlólagos utánzatnak érzem jelen esetben, amit csak milliárdos oligarchák engedhetnek meg maguknak, hogy a vasárnapi krikettmeccs közben eldicsekedhessenek a többieknek, hogy ők bizony űrhajósok! Pedig nem, és Anettka sem, és inkább ne is menjünk bele a részletekbe!

Szóval marad a sci-fik világa, meg hogy vágyakozva bámuljuk a világegyetemet a fülledt nyári éjszakákon?

Erre kerestük a választ a Gateway to Space űrkiállításon! SPOILERMENTES kiadás.

Czirle és Sebők kollégákkal vágtunk neki a nagy kalandnak és bizony rajtuk is láttam azt az izgalmat és kíváncsiságot, ami engem sem hagyott nyugodni már jó ideje: talán ez lesz a legszorosabb űrutazással kapcsolatos élményünk?!

A kiállítás két fő részből áll: az elején kronológiai sorrendben végighaladhatunk a nemzetközi űrkutatás főbb mérföldkövein és megcsodálhatjuk ennek vívmányait, amelyből sokat ki is próbálhatunk. A történelmi utazás során rengeteg érdekességgel, videó beszámolóval és életnagyságú modellel szemléltetik a technológiai fejlődést. Külön büszkeséggel mesélendő pozitívum, hogy rengeteg magyar vonatkozással találkozhatunk, pl. Dr. Bejczy Antal munkásságával, csak hogy kiemeljünk egyet a sok közül.

Majd következett a szociális sarok, ahol fotózkodni, becsekkolni, híresztelni lehet, hogy milyen jó is itt nekünk. Kissé szomorú, de várható volt, hogy itt van a leghosszabban kígyózó sor a kiállításon.

Legnagyobb kedvenceink az életnagyságú űrkabin, a space kólaautomata és az űrtoilette volt, azaz, ahova még a világ legnagyobb felfedezői is gyalog járnak. További dolgokat nem spoilerezünk, mostmár tényleg.

A túra második felét egy galaktikus játszóház képezi, ahol körülbelül 4-5 fajta játékot próbálhatunk ki. Kissé csalódást jelentett, hogy ezeknek egy része elég elmaradott volt, ami pedig nem, azért a belépőn felül még fizetni kellett. Valószínűleg ezt a részt a kisebb korosztály számára tervezték és ők piszkosul élvezték is.

Végezetül beültünk egy rövid vetítésre, ahol a NASA rövidtávú terveit tárták elénk egy dizájnos kisfilm keretin belül.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, de rájöttünk, hogy a világűr élményét itt a Földön semmi sem adhatja vissza teljesen. Azonban, ha a megszokottól eltérő interaktív kikapcsolódásra vágysz, csak ajánlani tudjuk!

További információk és jegyvásárlás.

Top