Közérdekű
2016. 01. 04. - balazsreka

Stresszkezelés mesterfokon – így éld túl a vizsgaidőszakot!

Végre eljött a várva várt újév, új esélyek, új remények és egyéb hasonló közhelyek ideje. Ám a karácsonyi kajakóma és a vodkás üveggel váltott vad szilveszteri csókok után jön számunkra az igazi feketeleves: folytatódik a vizsgaidőszak. Valljuk be, eddig esélyünk sem volt a tanulásra, hiszen minden napra volt valami sokkal fontosabb program és tennivaló. Nem csoda hát, ha a 2016-os év nekünk csupán egy jó adag fejfájást hozott, és január 1-én már kezdődik a legstresszesebb időszak. Segíteni ezen sajnos lehetetlen, de megpróbáljuk megkönnyíteni a dolgotokat néhány egyszerű módszerrel!

1. Alvás
Tudom, hogy ebben az időszakban ez szinte lehetetlennek tűnik, de higgyétek el, hogy pihenés nélkül esélyetek sincsen arra, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretnétek. Egy idő után az alváshiány a teljesítmény és az egészség rovására megy, magyarul csak magadat teszed tönkre vele. Ha valahonnan időt szeretnél nyerni, akkor az internetezéssel eltöltött óra/nap arányának csökkentését javaslom!
Ezt ajánljuk: A napi 8 óra alvás elengedhetetlen, hidd el álmosan nem fog úgy az agy ahogyan szeretnéd. Ha a sok stressztől nem sikerülne az elalvás, ezekkel a módszerekkel könnyen álomba szenderülhetsz.

2. Testmozgás
Természetesen nem komoly maratonok lefutására gondolok itt, akár az is segítség lehet, ha tartasz egy kis szünetet a tanulásban és 10 percre elmész sétálni. Biztos vagyok benne, hogy nem abban a pár percben világosodnál meg a stat példatár felett, helyette viszont kitisztíthatod a fejed és újult erővel ülhetsz neki a reziduális szórásnak.
Ezt ajánljuk: Ha már úgyis bent vagy az iskolában, menj le a konditerembe és vezesd le a felgyülemlett feszültséget. A suli mellett található Erzsébetligeti Uszoda kapui is nyitva vannak ilyenkor, pár hossz leúszása és utána egy szauna biztos kitisztítja a fejed!

3. Tervezz előre
Írd össze, hogy mikor milyen vizsgád lesz, hány napot igényel a felkészülés. Nézz utána már most, hogy mire hol találsz anyagot, hogy ne az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy egy egész könyvtárat ki kellett volna kölcsönözni a tárgy sikeres teljesítéséhez. Ha előre beosztod az idődet, jobban át fogod látni az elkövetkező hónapodat és így nem kell azon izgulni, hogy vajon mindenre jut-e majd időd.
Ezt ajánljuk: A siker kulcsa a megtervezés. Nem szabad halogatni, a végén annál rosszabb lesz minden, és már csak saját magad ellen dolgozol. Ez az 5 lépcsős módszer kiváló társad lesz ebben az időszakban.

4. Zene
Elcsépelt lehet, de annál hatásosabb a zenehallgatás ilyen helyzetben. Tanulás közben, vizsga előtt vagy után, a klasszikus zene kifejezetten jó hatással van a szervezetre, segít a koncentrálásban, megnyugtatja az elmét. Nem feltétlenül kell Mozartot hallgatni, de próbálj a saját ízlésednek megfelelő zenét találni, méghozzá olyat, amiről tudod, hogy segít.
Ezt ajánljuk: Készíts egy playlistet kedvenc zenéiddel, vagy keress már meglévőket. Spotify-on például több millió dal közül választhatsz, és bárhogy érzed magad, bármilyen helyzetben legyél, a kedvednek megfelelő zenéket találsz. Maga az alkalmazás ingyenes, így költeni sem kell rá, de ha nem szeretnél ezzel bajlódni, a jó öreg YouTube is segítségedre lehet.


5. Légy kreatív
Már egy ideje lehet találkozni felnőtt színezőkkel a piacon, de mostanra érték el virágkorukat. Semmi más nem kell hozzá, mint színes tollak és egy kép. Ez a kreatív módja a stresszkezelésnek igen újszerű, de hatásos. Mielőtt észbe kapnál, már bele is feledkezel a mesterműbe és rögtön elszáll minden gondod.
Ezt ajánljuk: A Libriben különféle könyveket vehetsz, nagyon kedvező áron, de ha nincs időd elmenni, az interneten több ezer képet találhatsz ilyen témában és nincs más dolgod, csak kinyomtatni őket! Utána már csak a képzeleted szab határt ..

 

A vizsgaidőszak talán a felsőoktatási lét legnehezebb pár hete, de ezekkel a módszerekkel reméljük könnyebben átvészelitek és sikerül ősz hajszálak nélkül túlélni, sok sikert a még hátralévő vizsgákhoz!

Bathó Réka & Balázs Réka

Stresszelsz a vizsgák miatt?

Nem kicsit...
Nem, már rutinból nyomom
Már letudtam mindet
What what in the bu...

 

További cikkek
Top