Kultúra
2016. 11. 27. - Mesi06

Say Cheese! – a hely, amit vétek lenne lehagyni a gasztro-bakancslistánkról

 

A Say Cheese! névre hallgató sajttortázó az Erzsébet körút 18. szám alatt várja az édesszájú betérőket. Bár még csak pár hete nyitott, sokan már szinte törzsvendégként lépnek be a helyre, ami nem hagyja cserben azokat, akik valami különleges finomságra vágynak. De vajon hogyan jut eszébe valakinek, hogy sajttortázót nyisson Budapesten?

A hely tulajdonosával, Aslam Essammal beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogy először 2015-ben, Egyiptomban nyitottak üzletet. A kairói sikeren felbuzdulva arra jutottak, hogy Európát is meg kell ajándékozni a különleges édességekkel. Aslam elmondta, hogy a körúti bolt nem marad egyedül sokáig, ugyanis a közeljövőben a Kálvin téren száz férőhelyes sajttortázóval örvendeztetik meg a nagyérdeműt. A távlati tervekben szerepel, hogy Stockholmba, Kijevbe és Torontoba is eljussanak, de ne rohanjunk ennyire előre. Beszéljünk egy kicsit magáról, a Say Cheese!-ről.

1

A Nagykörúton andalogva nem nehéz kiszúrni a helyet, ahol 250 ml-es befőttesüvegekbe zárt finomságokat kóstolhatunk, és emellett teákkal és különleges forró csokikkal is kedveskednek az ízlelőbimbóinknak. Az üzlet nem mondható kifejezetten nagynak, de ettől talán csak még otthonosabban érzi magát az ember. A fehér falakra tetováló művész álmodta meg a kompozíciót, de kedvencünk így is az üvegpult – vagyis inkább az abban sorakozó édességek garmadája – lett.

5

A srácok által kreált édességek karácsonykor szezonális ízesítésben is megtalálhatóak lesznek a polcokon. Fontos tudni, hogy minden helyben készül, a cukrászok nyitás előtt, reggel hattól alkotják meg a befőttes üvegbe zárt nyalánkságokat, hogy a vevők minden esetben friss terméket kapjanak. Aslam elmondása szerint az a cél, hogy a nagyobb boltban 50 variációból válogathassanak majd az emberek. Az eddigi visszajelzések szerint a nők inkább a citromos áfonyás sajttortát, a férfiak pedig a Snickers-es verziót preferálták. A sajttorták street foodként és ajándékként is megállják a helyüket, de persze mi nem mozdultunk addig, amíg az utolsó morzsáig el nem pusztítottunk mindent. Kipróbáltuk a vörös bársony, Snickers és málnás mandulás verziót is, és csak ajánlani tudjuk őket. Plusz boldogságra adhat még okot, hogy ha éppen nincs kedved kimozdulni otthonod melegéből, akkor sem kell elszomorodnod: pár hete házhozszállításra is lehetőség van. Az ételérzékenyeknek sem kell lemondaniuk a tesztelgetés öröméről, ugyanis laktóz- és cukormentes süteményekből is válogathatunk. Egy-egy üvegcse ára 790-1090 Ft között mozog, ami teljesen korrekt ár ezért a minőségért.

10

Ajánlanánk tehát a Say Cheese!- t, ha két vizsga között valami finomságra vágysz, vagy ha egy nem mindennapi ízt kóstolnál, egy biztos: semmiképp nem érdemes lehagyni a listánkról.

 

További cikkek
Top