2013. 07. 13.

Vad Fruttik

A zenekart 1996-ban alapították Várpalotán Vad Fruttik néven. Az együttes gerince már akkoriban kialakult. 1999-ben egy tehetségkutatót követően a zenekar lehetőséget kapott arra hogy elkészítse első nagylemezét, ám egy hónappal az album rögzítése előtt a kiadó visszamondta a szerződést, a zenekar pedig felbomlott.

2005-ben egy sikeres pályázatnak köszönhetően a zenekar lehetőséget kapott arra hogy három dalt rögzítsen a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Ezen számok közül az egyik a Szerelmes dal volt, melyet a RadioCaféban elkezdtek játszani. Ennek hatására a RadioCafé Instant vol. 1. című válogatásalbumára felkerült a Szerelmes dal.

Első nagylemezük 2006 őszén jelent meg a Mama Records gondozásában Rózsikámnak digitálisan címmel. Az album több dala is szerepelt a RadioCafé, a Cool TV és az MTV slágerlistáján. Ekkoriban alakult ki a zenekar végleges felállása. Ugyanezen évben elkészült a Vad Fruttik első klipje is a Nekem senkim sincsen című dalból. 2006-ban Herter Tamás, Józsa Zoltán és Kaszás Gábor kivált a zenekarból, az ő helyükre érkezett meg a Hock testvérpár, Attila és Zoltán.

A következő esztendőben országos turnén szerepelt az együttes. Felléptek a Szigeten és a VOLT Fesztiválon is. A VOLT válogatáslemezre felkerült a Sárga zsiguli. 2007-ben az MR2-Petőfi Rádiónál zenei műsorstruktúra váltás zajlott le, ennek következtében dalaikat rendszeresen játssza a rádió, manapság is napi szinten hallhatóak országosan is. Az évben további két klipet forgattak, a Forró nyár és a Sárga Zsiguli számokhoz.

2008 márciusában telt ház előtt koncerteztek az A38 Hajón. Májusban a Zöld Pardonban 3000 ember előtt játszottak. Az év során több fesztiválon is részt vettek fellépőként, többek között a Fishing on Orfű, a VOLT, a Hegyalja, az EFOTT, a BalaTONE, a Szigeten és a SZIN-en. A VOLT válogatáslemezre ismét felkerült egy daluk, a Nekem senkim sincsen. Novemberben második stúdióalbumuk is kiadásra került, az Egy éjszaka Bohémiában lemezt a CLS Records jelentette meg. Az évben a Kemikáliák című számhoz leforgatták a videoklipet is.

A 2009-es Fonogram-díjkiosztón a gálaest fellépőjeként szerepeltek. Az év hazai alternatív albuma kategóriában jelöltést kaptak. Harmadik alkalommal is felkerült egy daluk a VOLT válogatáslemezre, ezúttal a Kemikáliák.

2010 februárjában ismét telt házas koncertet adtak az A38-on. Májusban Lehetek én is címmel kislemezt adtak ki. Októberben megjelent a harmadik nagylemezük, a Fénystopposok (Megadó Kiadó). A Lehetek én is és a Nem hiszek című dalokhoz elkészült a videoklip is.

2011-ben ismét jelölték Fonogram-díjra Az év hazai modern pop–rock albuma kategóriában.
vendég: ZUP

Program:
19.00 kapunyitás
19.15 ZUP
20.30 Vad Fruttik

Jegyárak:
Elővételben: 999 Ft
Helyszínen: 1499 Ft

Jegyirodák:
• Budapest Park helyszíni jegypénztáraiban koncertnapokon 17 órától
• Nyugati téri Sziget jegyértékesítő pont
• Fesztiváljegy.hu iroda

Online jegyértékesítés

A Vad Fruttik hivatalos oldala
A Vad Fruttik Facebook oldala
Az esemény Facebook oldala

Top