2018. 08. 15.

Sziget 2018 – Love Revolution (08.08.-08.15.)

 

A nyár utolsó hónapjának elejét sok fiatal, sőt, szerintem nyugodtan leírhatom, hogy felnőtt is izgatottan várja évről évre nem más, mint a Sziget miatt, melyet minden évben Budapesten rendeznek meg. Idén 26. alkalommal gyűlnek össze az emberek, hogy együtt, békességben és önfeledten szórakozzanak és ünnepeljék a ,,Szeretet Forradalmát” a szabadság szigetén. Az idei line-up – a fesztivál színvonalához méltóan – rendkívül sokszínűre és izgalmasra sikeredett.

Idén is olyan világsztárok fogják ezalatt a csodás 7 nap alatt szórakoztatni a nagyérdeműt, mint például Dua Lipa, Lana del Rey, vagy éppen Kendrick Lamar. Ahogy már megszokhattuk, minőségi zenekarokból sem lesz hiány, hiszen érkezik többek között az Arctic Monkeys, a Gorillaz, illetve a Mumford & Sons is. Természetesen az elektronikus zene szerelmesei sem fognak kimaradni a jóból, mivel Kygo, a Yellow Claw, Enrico Sangiuliano és sok más fellépő neve is garanciát jelent a megőrülésre.

Utoljára visszakanyarodva az előző jubileumi évhez érdemes kiemelni, hogy a Sziget tavalyi “teljesítménye” miatt a Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját zsebelte be  az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének számító díjátadó gáláján.
Ezen apropóból, mielőtt elkezdem felsorolni mi minden lesz idén, emlékezzünk vissza rá, hogy mi is volt tavaly:

Kygo – 08.13. Hétfő – Dan Panaitescu Nagyszínpad

A norvég számazású zenész becsületes neve a Kyrre Gørvell-Dahll, aki a művésznevét a polgári nevéből szerkesztette össze. A még mindig csak 26 éves DJ a kezdetekben  YouTube-on tutorialvideók százait nézte amiatt, hogy megtanulja, hogyan is működik az elektronikus zene. Őt is, mint oly sokakat Avicii inspirálta, saját bevallása szerint a Seek Bromance című szám volt rá a legnagyobb hatással. Kygo 2017-ben a Balaton Soundon lépett fel hazánkban, ahol alaposan megtáncoltatta a közönséget, hasonló, sőt talán még nagyobb pörgés és veretés várható fellépése alatt az idei Szigeten is. Slágerei mindenkinek ismerősek lehetnek, és óriási népszerűségnek örvendenek az olyan dallamos számok, mint a Firestone, vagy a Stole the Show.

Dan Panaitescu Nagyszínpad

Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd
16:00
Clean Bandit
16:00
A NAGY-SZÍN-PAD! 2018 Győztese: Apey & The Pea
16:00
Vad Fruttik
16:00
Punnany Massif
16:00
Halott Pénz
16:00
Milky Chance
16:00
Gogol Bordello
17:45
Stormzy
17:45
Oscar and the Wolf
17:45
The Kooks
17:45
Lianne La Havas
17:45
Kaleo
17:45

17:45
Blossoms
19:30
Lykke Li
19:30
Bonobo Live
19:30
Parov Stelar 
19:30
Bastille
19:30
Liam Gallagher
19:30
Shawn Mendes
19:30
The War on Drugs
21:30
Kendrick Lamar
21:30
Gorillaz
21:30
Lana del Rey
21:30
Mumford & Sons
21:30
Dua Lipa
21:30
Kygo
21:30
Arctic Monkeys

 

Dua Lipa – 08.12. Vasárnap –  Dan Panaitescu Nagyszínpad

A nagyszínpadon fellép az Egyesült Királyság egyik legfelkapottabb fiatal szupersztárja,  az albán felmenőkkel is rendelkező Dua Lipa, akit akit idén 5 kategóriában jelöltek az idei Brit Awards-ra. Az énekesnő zenei karrierje 2008-ban kezdődött, amikor a YouTube-ra feldolgozásokat töltött fel olyan előadóktól, mint P!nk, Christina Aguilera vagy Nelly Furtado. 2017. június 2-án megjelent a saját magáról elnevezett debütáló albuma, melyen olyan azóta már slágerré vált dalok szerepelnek, mint a New Rules, vagy az IDGAF. Idén augusztusban tehát egy fiatal. ám már komoly sikereket elért énekesnő produkcióját is meghallgathatjuk a Sziget-en.

Mastercard Színpad by A38

Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd
16:45
WhoMadeWho
16:45
Shame
16:45
The Living End
16:45
Rhye
16:45
My Baby
16:45
Lewis Capaldi
18:30
Unkown Mortal Orchestra
18:30
Scarlxrd
18:30
Everything Everything
18:30
Slaves
18:30
Yellow Days
18:30
Nothing But Thieves
20:15
Cigarettes After Sex
20:15
JP Cooper
20:15
Fink
20:15
Wolf Alice
20:15
Goo Goo Dolls
20:15
BØRNS
22:00
Seasick Steve
22:00
Bilderbuch
22:00
Sofi Tukker
22:00
King Gizzard & the Lizard Wizard
22:00
La Femme
22:00
Zara Larsson
23:45
Lemaitre
23:45
Asaf Avidan
23:45
AURORA
23:45
Desiigner
23:45
Little Dragon
23:45
Fever Ray
01:30
Alle Farben
01:30
Joe Goddard (live)
01:30
ZHU
01:30
Petit Biscuit
01:30
Nick Murphy fka Chet Faker
01:30
Gorgon City live
03:00
SG Lewis
03:00
Perturbator
03:00
Borgore
03:00
Jan Blomqvist & Band
03:00
Damian Lazarus & the Ancient Moons
03:00
Delta Heavy

 

Gorillaz – 08.09. Csütörtök – Dan Panaitescu Nagyszínpad

A világ egyik, ha nem a legnépszerűbb virtuális együtteséről, már szinte mindenki hallott, a számaikat pedig úgyszintén a nagy többség felismeri. Jelenleg új lemezen dolgoznak, mely hamarosan elkészül, hiszen a The Now Now  június 29-én jelenik meg, szóval a szigetes Gorillaz-koncert egyben lemezbemutató is lesz, amire senki nem számított. Damon Albarn 2D-s animált figurákkal megtámogatott formációja tavaly tavasszal a Várkert Bazárban lépett fel, ősszel pedig remek stadionkoncertet adott az Arénában, nem kérdés, hogy az augusztusi nagyszínpados fellépésük is óriásit fog szólni.

Bacardí Aréna

Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd
22:00
Skrude & Sammiebeats
22:00
Yamina
22:00
Stereo Palma
22:00
Muzzaik
22:00
Hexagon pres.: King Arthur
22:00
Sziget closing party by Elrow
23:15
Dublic
23:00
Andro
23:30
Grum
23:30
Michael Calfan
23:30
Hexagon pres.: Zonderling
00:30
What So Not
00:00
The Him
01:00
Above & Beyond
01:00
KSHMR
01:00
Hexagon pres.: Don Diablo
01:45
Flux Pavilion
01:30
Sam Feldt live
03:00
Seven Lions
02:45
Tujamo
03:00
Hexagon pres.: DJ Licious
03:00
Yellow Claw
03:00
Ummet Ozcan
04:30
Gabriel & Dresden
04:00
Kideko
04:15
B’Andre
04:30
Jay Hardway

 

Lana del Rey – 08.10. Péntek – Dan Panaitescu Nagyszínpad

Az amerikai dalszerző-énekesnő, egyértelműen generációjának egyik legnagyobb tehetsége, 2011-ben robbant be a köztudatba a melankolikus popzenéjével. A világsztár tavaly nyáron adta ki a Lust for Life című albumát, mely kiválóra sikeredett. Az új zenéi, illetve a jól ismert slágerei biztosan garantálják majd az önfeledt szórakozást a közönség számára, így érdemes lesz ellátogatni a fellépésére.

Világzenei Színpad

Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd
17:15
Zuboly
17:15
Chalaban
17:15
Mr Žarko
17:15
Mon côté punk
17:15
Bukahara
17:15
Hora de Joglar
18:30
Kistehén
18:30
Warsaw Village Band
18:30
Hartyga
18:30
Jupiter & Okwess
18:30
Kries
18:30
Garmarna
20:00
Meszecsinka
20:00
Les Negresses Vertes
20:00
Jewish Monkeys
20:00
Värttinä feat. Paleface
20:00
Griot Blues
20:00
Ifriqiyya Electrique
21:30
Ladánybene 27
21:30
Besh o droM
21:30
LaBrassBanda
21:30
Transglobal Underground feat. Natacha AtlasUK
21:30
Plaza Francia Orchestra
21:30
Pannonia Allstars Ska Orchestra
23:00
Anima Sound System
23:00
El Juntacadaveres
23:00
Canzoniere Grecanico Salentino
23:00
Szikra (Amsterdam Klezmer Band & Söndörgő)
23:00
Onuka
23:00
Baba Zula

 

Azoknak pedig, akik valami igazán különlegesre vágynak, bátran ajánlom a Sziget Boat Party-t, ami idén 2. alkalommal kínál különleges napközbeni programot a fesztivál alatt. Ezzel kapcsolatban minden információt megtaláltok a fellépőktől kezdve egészen a  jegyárakig a Boat Party hivatalos felületén. A Sziget-kikötőből induló party járat fedélzetén örökre szóló emlékekkel gazdagodhatsz, így nem érdemes lemaradni erről a különleges lehetőségről.

Helyszín: Budapest, Hajógyári sziget

Időpont: 2018. augusztus 8-15.Helyszín: Budapest, Hajógyári-sziget

Jegyárak:

-7 napos bérlet 99.000 Ft
-3 napos jegy 59.900 Ft
-Napijegyek 23.900 Ft
-Beköltöző jegy – kedd 7500 Ft
– Beköltöző jegy – 3 napos 15.000 Ft

A Sziget hivatalos oldalán minden egyéb információt megtalálsz!

Hivatalos facebook oldal

Hivatalos facebook esemény

 

Top