2014. 11. 20.

Quimby

A Quimby magyar alternatív rockegyüttes. Epikus, sanzonos hangvételű dalok, expresszív zenei világ, erőteljes előadásmód, szimbolikus szövegvilág jellemzi, melyet helyenként népi elemekkel fűszereznek. A zenekar 1991-ben alakult Dunaújvárosban, első albumuk, az A Sip Of Story 1993-ban jelent meg; erre, és az 1995-ös Jerrycan Dance című lemezükre csak angol nyelvű dalok kerültek. Az 1996-os Majom-tangó című lemeztől kezdve nagyrészt magyar nyelvű dalok szerepelnek lemezeiken. 1998-ban elnyerték Az év hazai albuma díjat Diligramm című lemezükkel. 2002-ig még 3 lemezük jelent meg, majd 2003-ban a zenekar szünetre vonult, részben Kiss Tibor drogproblémái miatt.

Az együttes 2005-ben tért vissza új albummal (Kilégzés), mely elnyerte Az év hazai modern rock albuma díjat, és platinalemez lett. A Quimby innentől egyre nagyobb népszerűségre és ismertségre tett szert, részben a Csík zenekar Most múlik pontosan feldolgozása miatt is. A zenekar 15 éves jubileuma alkalmából 2006-ban kiadta a Family tugedört, majd 2009-ben két lemezt jelentettek meg, és Ajjajjaj című dalukkal, mely összesen 15 hétig vezette a Mahasz Single (track) Top 20 listáját, elnyerték Az év hazai dala díjat. A következő két lemez, a 2010-es Kicsi ország és a 2011-es Instant szeánsz a Mahasz Top 40 albumlistájának élén debütált, és mindkettő aranylemez minősítést szerzett. A Quimby legutóbbi albuma 2013 decemberében jelent meg Kaktuszliget címmel, és 2014 januárjában elérte a platinalemez státuszt.

Idén ősszel a Quimby csak az Akvárium Klubban lesz látható és hallható Budapesten. Mégpedig a várható nagy érdeklődésre való tekintettel két egymás utáni dátumon. És így is érdemes időben jegyet venni, mert valószínűleg hamar kikerül a teltház tábla nemcsak az első, hanem a második estére is. A Quimby őszi Budapesti fellépésre is november 20-án és 21-én, csütörtökön és pénteken kerül sor. Magyarország legkreatívabb nagyszínpados rockzenekara elbúcsúztatja a melankolikus őszt az Akvárium Klubban, emblematikus dalokkal és az új karcos slágerekkel a klub NagyHalljában, kétszer ezerötszáz szerencsés rajongó előtt. Ahogy európai turnéja előtt a tavaszi szezon egyetlen klubkoncertjét is az Akvárium Klubban tartotta a fővárosban a zenekar, az őszi szezonban is csak ott lesz látható és hallható Kiss Tibi, Líviusz, Szilárd és a többiek.

Helyszín: Akvárium Klub
Időpont: 2014. november 20-21. csütörtök-péntek, 20:00-23:30
Jegyár: 3990Ft

Hivatalos oldal
Facebook oldal

Top