2018. 03. 16.

Punnany Massif TavaCity Túr’18 – 1.nap;2nap

 

Dupla koncertet ad a Punnany Massif az Akváriumban!

“Tavasszal a petyhüdt izmokba, zsörtös májakba, fáradt mirígyekbe új erő költözik, ébredez a természet, lágy szellő fújja kalandos vizekre turnébuszunk. Hazánkban a jó élőzenei klub, mint a fehér holló, azaz csekély, de ami van, azt zenekarilag már a kezdetek óta szeretjük! tiszteljük! becsüljük! (v.ö. nagy pénz, kis foci). A klubok pedig ugyebár kisebb-nagyobb lakott településeinken találhatóak, angolosan szólva a ‘szitiben, innen a névválasztás, de ha már magyarázni kell… A lényeg, hogy mi megyünk, ti meg gyertek, merthogy Punnany TavaCity Túr ’18!” – Punnany Massif

 

A két alapító tag, Felcser Máté (“RendbenMan”) és Farkas Roland (“Wolfie”) 1994-ben találkozott először. A zenekar megalakulása előtt a Kész Face partisorozat, és ugyanezen a néven futó rádióműsor házigazdái és előadói voltak. 2003-ban FankaDelimegkeresésére készült volna egy közös szám “Wolfie”-val a Minden kincsem című Fankadeli lemezre, majd ezt követően egy egész szólólemez. Két hónapos közös munka után FankaDelivel megszakadt a munkakapcsolat, de közben kiderült, hogy “RendbenMan”-nel annyira jól tudnak együtt dolgozni, hogy ketten megalapították a Punnany Massifot.

Az első lemezük 2006-ban jelent meg, Körkorkép címmel, amely 17 számot tartalmazott. A lemez készítésekor a céljuk az volt, hogy a mai magyar ember hétköznapjait mutassák be, a saját aspektusukból. 2009-ben jelent meg az együttes következő száma Hanyag elegancia címmel a Stíluspakk több előadós válogatás lemezen. 2010-ben a második albumuk, a Shen Kick megjelenését egy pécsi és egy budapesti lemezbemutatóval ünnepelte az együttes. Az új lemez szép számú neves közreműködőt vonultatott fel Takáts Eszter és a Gumizsuzsi zenekar, Beck Zoli (30Y), a magyar beatbox-bajnok Defa és Gál Máté operaénekes személyében.

Helyszín: Akvárium Klub

Időpont: 2018. március 16.

Jegyek: Kedvezményes elővételes:2990Ft; Normál: 3940Ft

Jegyek első nap

Jegyek második nap

Bővebb információ

 

Top