2014. 05. 23.

Punnany Massif

 

A két alapító tag 1994-ben találkozott először, az akkoriban közösen hallgatott zenekarok, mint a Digital Underground, The Pharcyde, a Black Sheep és A Tribe Called Quest hatásai egyértelműen kimutathatók a zenéjükben.

A két alapítótag, Felcser Máté aka RendbenMan és Farkas Roland aka Wolfie a zenekar megalakulása előtt a Kész Face partysorozat, és ugyanezen a néven futó rádióműsor házigazdái és speakerei voltak. 2003-ban FankaDeli megkeresésére készült volna egy közös szám Wolfival a Minden kincsem című Fankadeli lemezre, majd ezt követően egy egész szóló lemez. Két hónapos közös munka után a FankaDelivel való együttműködésnek vége lett, azonban a munkálatok során a közös hangzás olyan jól kialakult, hogy Wolfie és RendbenMan megalapították a Punnany Massifot.

Az első, elkészült féllemeznyi hanganyag, az azt tároló winchesterrel együtt a technika áldozata lett. Végül az első lemezük 2006-ban jelent meg, Körkorkép címmel, amely 17 számot tartalmazott. A lemez készítésekor a céljuk az volt, hogy a mai magyar ember hétköznapjait mutassák be, a saját aspektusukból. Műfajként és meghatározásként saját zenéjükre az együttes a társadalom-funk jelzőt preferálja. Az első albumot követő pár évben az együttes nagy része külföldön próbált szerencsét, így a közös munka egy időre várólistára került. A hosszabb kihagyás után 2009-ben jelent meg az együttes következő anyaga Hanyag elegancia címmel a Stíluspakk több előadós válogatás lemezen. Ugyanebben az évben a hiphop.hu díjátadón a Punnany Massif Telik című száma az Év Dala lett. 2010. májusában jött ki a készülő második albumról az első szám és a hozzátartozó klip, Hétvégre címmel. 2010. augusztus 13-án ment adásba a Magyar Rádió 8-as stúdiójában rögzített hanganyag az MR2 Akusztik című műsorában. 2010. október 13-14-én egy pécsi és egy budapesti lemezbemutatóval ünnepelte az együttes második albumuk, a ShenKick megjelenését. Az új lemez szép számú neves közreműködőt vonultatott fel Takáts Eszter és a Gumizsuzsi zenekar, a 30Y-os Beck Zoli, a magyar beatbox-bajnok Defa és Gál Máté operaénekes személyében.

A két MC-s megoldás hosszú távon kevésnek bizonyult ahhoz a minőségi zenéhez, amit az együttes csinálni szeretett volna, így első körben két DJ-vel bővült a csapat: DJ Stikával és Zsiga Bával. Mivel az így kialakult PC slampingeléssel nem voltak elégedettek, így elkezdődött az együttes élőzenészekkel való kiegészítése. Ez a kísérletezés hozta létre azt az egyedi hangzásvilágot, ami ma a zenekar védjegye. Később egy harmadik fiatal pécsi DJ, R-Nold is csatlakozott az együtteshez.

A zenekar tagjai:
Felcser Máté (Rendben Man) – zene,szöveg
Farkas Roland (Wolfie) – szöveg
Piszkár Bálint (R-nold) – dj
Fekete Zsigmond (Zsiga Bá) – dj
Harmati Balázs (Stika) – dj
Gergő – hegedűbűvész
Meszi (Zagastic) – vokál
Iványi Szabolcs – gitár, vokál
Kerekes Kornél – nagybőgő
Kerekes Balázs – bass
Zentai Péter – dob
Bolbach “Deepy” Gábor – billentyű

Jegyek: 05.09-ig: 999 Ft, 05.22-ig: 1499 Ft, 05.23-án: 1999 Ft

Helyszín:  Budapest Park

Időpont: május 23. (péntek)

Budapest Park FB

Budapest Park

Punnany  Massif

Top