2013. 12. 28.

Oliver Koletzki (Stil vor Talent – Germany)

Oliver Koletzki (D) a 80-as években, 12 évesen, egy Commodore 64-es számítógépen kezdett el zenekészítéssel foglalkozni.

Eleinte a hip-hop vonzotta, de gyorsan elfordult a breakdance és a szinti-pop felé, amikkel már az első Amiga gépeken foglalkozott. Az érettségi után Berlinbe költözött, ahol a neves Humboldt Egyetemen tanult zenekészítést és kisebb klubokban kezdett el dj-ként fellépni.

2005-ben robbant be igazán a köztudatba Der Mückenschwarm c. számával, ami Sven Väth kiadójánál, a Cocoon Recordings-nál jelent meg, Dominik Eulberg készített belőle remixet, feltűnt Pete Tong – Essential Selection c. valogatáslemezén, valamint 2005 legjobb számává választották a német Groove magazin olvasói.

Ugyanebben az évben alapította meg saját kiadóját, a Stil vor Talent-et, amely elsősorban addig ismeretlen, tehetséges zenészeknek adott lehetőséget a megjelenésre, az elektronikus zenei stílusok széles skáláján. Később olyan slágerek jelentek meg itt, mint a Format B “Vivian Wheeler”-e vagy Lützenkirchen – 3 Tage Wach c. megaslágere.

Ekkor fedezte fel későbbi jóbarátját, Florian Meindl-t. 2006-ban megalapították a Flash Records-t, ahol leginkább közös számaikat jelentetik meg, de több Lützenkirchen vagy Kellerkind kiadvány is ide köthető.
2007 májusában Oliver kiadta első studio albumát a Get Wasted-et, amit a partiközönség és a szakma is az egekig magasztalt.

Oliver-Koletzki-large

Mindezek felett Oliver még mindig azzal foglalkozik, amihez a leginkább ért, hétvégenként megőrjíti a közönséget az egész világon, legyen az a barcelonai Sonar fesztivál, a thaiföldi Thai Break fesztivál, a berlini Panorama Bar, vagy most december végén itt az Ötkertben!

Facebook esemény

Belépő / Entry:

Fiúknak: 2500 HUF
Első 100 lánynak ingyenes, utána: 1500 HUF

Top