2014. 05. 01.

MØ (DK) lemezbemutató

A skandináv popzene legfrissebb és legüdébb jelensége, a mindössze huszonnégy éves dán Mø (ejtsd: Möe), akit a legtöbben talán Avicii idei klubhimnuszából, a Dear Boyból ismernek, de dolgozott már együtt a Major Lazeres Diplóval is, finom soulból, döngölős R&B-ből és vad elektropunkból építi nagyszerű popdalait. A fantasztikus hangú dalszerző-énekesnő első lemeze 2014 februárjában jelenik meg, ennek bemutató turnéján érkezik Budapestre, az A38 Hajóra.
 

 

„Möe.” Vagy „Mö.” Vagy „Mo” – igazából mindegy is, hogyan ejtjük a dán popzene legfrissebb és legüdébb jelenségének nevét, a lényeg, hogy ezzel a névvel elég hamar mindannyian találkozni fogunk. Karen Marie Ørsted, akinek művészneve norvégul – mint egyik száma is mondja – „lánykát” vagy „szüzet” jelent bizonyosan nem véletlenül választotta ezt az elnevezést, már azon túl, hogy nevének kezdőbetűiből áll. A következetesen kínos precizitással befont copfban, rövid szoknyácskában fellépő, videóklipjeiben jellegzetes tinigesztusokkal (gyerekszobában heverészés, tükör előtt táncolás stb.) operáló Mø egész eddigi életműve a felnövésről, a felnőtté válásról, a nőiesség megéléséről szól – meglepően érett hangon. Tökéletes példa erre a friss EP-n, a Bikini Daze-en megjlelent aktuális sláger, a Major Lazerből is ismert Diplóval közös XXX 88 című szám: a néhol moombahtonba hajló, jellegzetesen Diplós, döngölős elektró-alapok fölött fájdalmasan feltárulkozva énekel az első szakításokról.

Ami mindezt jóval túlemeli a szokásos R&B- és elektropop-produkciókon, az Mø különleges, egyszerre rejtőzködő és feltárulkozó személyisége, illetve természetesen elképesztően érett énekhangja. Ezt a legtöbben a szintén skandináv tech-house sztár, Avicii egyik legfrissebb megaslágeréből, a Danger Boyból ismerhetik, bár ott súlyosan szét van vocoderezve, meg hát nem is a lakossági house Mø igazi világa.

A 2012-ben üstökös-szerűen feltűnt énekesnő mára már a dán slágerlista első helyéig jutott, a Pitchforktól a Guardianig újságok tucatjai dicsérték rommá a Bikini Daze-t, előzenekarként részt vett a Major Lazer, illetve az AlunaGeorge turnéján, és befejezte első lemezének felvételeit. A No Mythologies to Follow 2014 februárjában jelenik meg, és Mø az albumot bemutató európai turnéján májusban érkezik Budapestre, hogy egy klubkoncerten mutassa be azt.

Az A38-on szeptemberben fellépett Fallulah után tehát újabb nagyszerű dán énekesnő lép fel az A38 Hajón, a kortárs skandináv zenéket bemutató Polar Beat sorozatban.

Jegyárak:

 

Elővételben (2014. április 30.-ig): 2500 Ft

Helyszínen: 3000 Ft

Az esemény hivatalos oldala az a38.hu-n

Az esemény hivatalos facebook eseménye

Top