2013. 07. 31.

Kiscsillag

Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a Kiscsillag zenekar első koncertműsora.

A koncertműsort koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A Kiscsillag háromnegyed órás debütalbuma Greatest Hits vol. 1. címmel jelent meg 2006-ban és a kritikák szerint az elmúlt évek legjobb Lovasi-anyaga.

A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar 2009 tavaszán ebben a felállásban készítette el második lemezét, amely az Örökre szívembe zártalak címet kapta. A lemezmegjelenést a 2009-es év hátralévő részében országos lemezbemutató turné követte, kiegészülve több külföldi fellépéssel és három videoklip megjelenéssel.

2010 novemberében a készülő új album beharangozójaként bemutatták a Sirály című kislemezdalt, amely hamar az országos rádiók egyik kedvencévé vált. Szinte majdnem hogy napra pontosan, egy évre rá végül megjelent a zenekar harmadik albuma, Néniket a bácsiknak! címmel.

Jegyárak:
Elővételben: 999 Ft
Helyszínen: 1499 Ft

Jegyirodák:
• Budapest Park helyszíni jegypénztáraiban koncertnapokon 17 órától
• Nyugati téri Sziget jegyértékesítő pont
• Fesztiváljegy.hu iroda

Online jegyértékesítés
———
Italakciók
———
A Kiscsillag hivatalos oldala
A Kiscsillag Facebook oldala

Az esemény Facebook oldala

Top