2014. 04. 10.

Isten fia

Az Isten Fia című film Christopher Spencer nagyszabású drámája, ami Krisztus életét, születését, tanításait, keresztrefeszítését és feltámadását mutatja be. A 2004-ben készült Passió óta ez az első nagyszabású film, mely szélesvásznon mesél Jézus életéről; és csaknem ötven év óta az első, amely a kereszténység központi alakjának teljes életútját bemutatja.

Korábban már a Kultúrgrund is beszámolt róla, hogy remekül szerepelt az Isten fia című új bibliai történet az amerikai mozikban. A siker után nem sokkal, április 10-től Magyarországon is bemutatásra kerül a mozikban a legújabb Krisztus-történet, amely Jézus születését, életét, tanításait, keresztre feszítését és feltámadását mutatja be. A 2004-ben készült Passió óta ez az első nagyszabású film, mely szélesvásznon mesél Jézus életéről; és csaknem ötven év óta az első, amely a kereszténység központi alakjának teljes életútját bemutatja. A produkció mögött a History Channel hatalmas sikert aratott Biblia című minisorozata áll.

A filmet a legnagyobb nyilvánosság előtt támogatták a legnagyobb keresztény felekezetek vallási vezetői. Rick Warren tiszteletes majd minden, az utóbbi ötven évben Jézusról készült filmet látott, mégis, szerinte az Isten fia egyedülálló a maga műfajában. Sam Rodriguez tiszteletes, a Hispanics Evangelical Alliance elnöke szerint az Isten fia két fő elemével tölti ki a szélesvásznat: Krisztus szenvedésével és az üres sír jelentőségével – a megbocsátással és az örök élettel. Donald Wuerl, Washington érseke egyedülállóknak is, de főleg családoknak ajánlja a filmet, hogy Isten fiának történetén keresztül merítsenek erőt és éljék meg az isteni szeretet áradását. „Öröm nézni, ahogy a film életre kelti a zsoltárok lapjait, hogy láthassuk, amit Jézus kortársai láthattak” – fogalmazott. Jose Gomez, Los Angeles érseke úgy vélekedett: „Mindegyikünk Isten fia vagy lánya. Ez egy csodálatos, fantasztikus realitás. Az Isten fia nagyon fontos film, mert lehetőséget ad felfedezni Isten jelenlétét a saját életünkben, és hogy mi is Isten gyermekei vagyunk.

Helyszín: Cinema City 

 

Top