2017. 12. 08.

BUDAFCKNBASS w/ Borgore

 

December közepén egy exkluzív show keretein belül érkezik az ország kedvenceként számon tartott, a saját stílusát csak gorestepként aposztrofáló zseni: B O R G O R E !

Az izraeli Asaf Borger az egykori metal-banda, a Shabira dobosaként indította zenei karrierjét – az innen merített alapokat az elektronikus zenével ötvözve teremtette meg saját stílusát. 2012-ben már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Miley Cyrus, 2013-ban pedig Carnage-al közösen jegyezték az ‘Incredible’ és ‘That Lean’ c. szerzeményeket. 2016-ban egyértelműen bizonyította, hogy helye van a legnagyobbak között és olyan underground himnuszokat adott ki, mint a 100s, a Magic Trick vagy éppen a Daddy. Felforgatta már az Ultra Music Festival-t, Lollapalooza-t, de Európa vezető fesztiválján, a Tomorrowland-en is képviseltette magát! Saját kiadója a Buygore Records olyan előadókkal dolgozik, mint Kayzo, Ookay vagy Sikdope.

Egy biztos… December 8-án visszatér a világ legőrültebb elektronikus ikonja, hogy az év legerősebb basszusparádéján döntse ki a BARBA NEGRA falait! 🔥

Facebook esemény

Korhatár: normál: 17+ | VIP: 18+

Időpont: 2017. december 8.

Helyszín: BARBA NEGRA

Jegyek: online, promóterektől és személyesen a BP Shopban (West End)

-early bird: 3499 Ft

-normal I.: 3999 Ft

-normal II.: 4499 Ft

-normal III.: 4999 Ft

-VIP: 6499 Ft

Online jegyvásárlás

 

Top