2013. 11. 28.

Art Market 2013

Művészpiac a Millenárison

Az Art Market 2013-ban már a harmadik alkalommal készül az ‘Közép-Európa egyik legjelentősebb művészeti vására‘ cím megvédésére, és az eddigi két év elismerései után, az idei ‘La Grande Migration’ kiemelt témakör önmagában is izgalmas koncepciója mellett ennek sikerében nem is kételkedünk!

ma

A főmomentum a művészeti vásár, ahol galériák, művészeti projektek mutatják be a kortárs képzőművészek sokféle műfajt képviselő műtárgyait, ám mindezt színesítendő a látogatók izgalmas előadásokon, beszélgetéseken és fesztivál programokon vehetnek részt. Az idei Art Market Budapest művészeti programjainak kiemelt témája a kortárs képzőművészet és a zsidó identitás és hagyományok kapcsolata, valamint az óriási művészeti sikernek elkönyvelt Kolozsvári Iskola. Mindkét téma köré önálló kiállítás szerveződik.

m

A művészeti és műértő közönséget az Inside Art szakmai program beszélgetései, a jövő művészetértő közönségét pedig az iskolai csoportoknak szervezett múzeumpedagógiai és gyermekfoglalkozások várják. Az Art Market Budapest idején a Millenáris épületei között egy szoborpark fokozza a látványt és a hangulatot.

Hivatalos oldal

Top