2013. 12. 14.

Alabama és Monroe

Mikor voltál utoljára művész moziban? Tedd a pici szívedre a kezed. Én, megmondom neked a frankót: baromi rég. Mondjuk vagy 6 év videotékás múlt azért elég komoly mentség, ezt tegyük hozzá. Most viszont megtettem.

Alabama és Monroe

Belgium nevezése a idei külföldi Oscar-díjért

Esős szombat este volt, beledugtam fejemet a kapucniba és elvitettem magam a körúti villamossal a Cirkóba. Ott egy ideig a mellettem csókolózó párt kémleltem unottan, amíg elkezdődött a film. Aztán azt vettem észre, hogy én, az élő szövet a fémvázon, az acélszív, akinek a picsorgási ingerküszöbe az egekben van, 5 perc után úgy sírok, mint egy magára hagyott napközis.

Az történt ugyanis, hogy fiatal, szimpatikus pár – főleg a pasi, jó magas, szőrös, intelligens, humoros – megismerkedik és halálosan egymásba szeret. Közben azért ugrálunk térben, időben és eseményekben, de nem idegesítően, ahogy ez lenni szokott, hanem követhetően. Gyönyörű, bűbáj kislányuk születik, majd hirtelen rosszra fordul minden és sikerül mindezt úgy ábrázolni képileg, zeneileg, hangulatilag, hogy kedvem támadt már a film felénél kiugrani egy panelház legfelső emeletéről.

Láttad az Antikrisztust? Lars von Trier mesterműve, majdnem ugyanott vagyunk, közvetlen szemtanúi lehetünk, ahogy két ember egész konkrétan megjárja a poklot, nos, itt sem volt ez másképp. Apuka próbál erős maradni és józan, anyuka totál kikészül, pia, gyógyszer, ami csak kell egy felhőtlen szombat estéhez. Peregnek a képek, felidézik a múltat, nyögik, vonyítva szülik a jelent, de ott lebeg a levegőben amit te is tudsz: ebből nincs kiút, egy ilyen kaliberű trauma felemészt, maga alá temet, élve megzabál.

Megnyerte a Cinéma de la Ville filmfesztivál hivatalos versenydíját és a közönségdíjat isEz a film nyerte a kanadai Cinéma de la Ville filmfesztivál hivatalos verseny-, és közönségdíját

 

Mikor már a szék karfáját tépnéd ki, mert empatikus vagy és te is elpusztulsz a szereplőkkel együtt, akkor pár másodpercre bedobnak olyan kis csintalan feloldásokat, hogy a tyúkokat megkergeti a kutya az udvarban, vagy az Elvisre hajazó zenész sebtében összeadja a szerelmes párt egy biliárdasztal társaságában. Mindez átmeneti és múló mosolyt csal csupán az arcodra, mert közben a fő történetszál már kikészített, és úgy érzed, benne maradtál a filmben, ott állsz a pasas mellett, átölelnéd, megszorítanád hatalmas, gyönyörű, erős kezét, de ekkor jön a vége főcím és felkapcsolják a villanyt.2 óra tömény bőgés után még egy laza másfelet zokogtam a Jászain, egyedül, a szakadó esőben, és azon filóztam, hogy nekimegyek a Dunának és szar az élet, én ezt nem csinálom tovább. Mindezek mellett zseniális a film, ha pontoznom kéne, akkor 10/10, de csakis és kizárólag akkor nézd meg, ha tökéletesen boldog vagy, zsebedben a lottó ötös, oldaladon álmaid nője és épp szivárványos  pónik ugrálnak körülötted. Én most megyek és keverek magamnak egy nagyon goromba fröccsöt, aztán megpróbálom feldolgozni a látottakat…Bihari Viktória (tekasztorik.cafeblog.hu)

Top