Közérdekű
2018. 11. 07. - Fruzsina Gonda

Prezentációs Kisokos

 

Előbb-utóbb mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor a tudását be kell mutatnia osztálytársai, tanárai, kollégái vagy a főnöke előtt. Ennek egyik közismert formája a prezentáció. Valószínűleg ezt te is pofon egyszerűnek tartod, de nem is vagy tisztában az általad elkövetett hibákkal. Cikkünkkel a prezentációk terén meglévő tudásodat szeretnénk elmélyíteni és megszilárdítani, ami hasznos lehet az egyetemi éveid alatt illetve a munkahelyeden is, bármilyen prezentációs programot használsz.

Előkészületek és a prezentáció kezdése

Már a prezentáció címének kiválasztásánál is okosnak kell lennie az embernek, olyat kell választani, ami jól magába foglalja az egész kutatásunkat és munkánkat ezzel kapcsolatban. A Keep It Simple elv alapján, igyekezzünk mindig a legegyszerűbb megoldást megtalálni, nem túlbonyolítani gondolatainkat. Még a címdia előtt feltehetünk egy kérdést a kutatásunk területével kapcsolatban, vagy mondhatunk egy érdekes tényt, a közönség figyelmének megragadása érdekében. A címdia és az előadó(k) bemutatása után rögtön el kell mondani, hogy a nézők mikor tehetik fel a kérdéseiket. Ezután a második diának tartalmaznia kell a prezentáció 3 fő pontját, nagyon fontos, hogy ez tényleg csak három legyen. Ennyire biztosan oda tud figyelni a közönség. Ehhez nagyon jól kell ismerni a kutatás részleteit, hogy biztosan sikerüljön. Ezt bemutatván elkezdődhet a prezentáció, a 3 fő pont részletezése. Arra fontos figyelni, hogy senki se szereti, ha a prezentációban csak szöveg van, ez a közönséget untatja. Azt a hatást kelti a nézőkben, hogy az előadó felkészületlen, nincs megfelelő tudása az adott témával kapcsolatban.

Vizuális elemek, effektek

Nem a szövegre, sokkal inkább a képekre, gráfokra, táblázatokra és 2-5 kulcsszóra kell koncentrálni a diákon. Azaz elég, ha egy alcím és egy, majdnem az egész diát kitöltő mondanivalóval rendelkező kép van. Prezentációnkon lehetőség szerint kerüljük el az áttűnéseket és animációkat. Nagyon menő az origamis áttűnés, meg amikor hullámként evez be egy kép vagy egy szöveg, de a közönség figyelmét elvonja az előadás mondanivalójáról, ami számunkra határozottan nem hasznos, mert az a célunk, hogy ránk figyeljenek és a tudásunkat interaktív módon át tudjuk adni.

Testtartás, szemkontaktus

Kulcsfontosságú az előadás alatt a megfelelő testtartás, nem szabad összekulcsolni a kezeinket, a hátunk mögé vagy esetleg zsebre tenni, illetve tilos görnyedten állni vagy dülöngélni. Egyenesen, a hátunkat kihúzva kell állni, és a kezünket a testünk mellett kell tartani. Tekintetünkkel nem a monitort, vagy a hátunk mögött lévő kivetítőt kell pásztázni, hanem a közönség sorait és tekintetét, valamint meg kell próbálni a szemkontaktust elérni, hogy a figyelmüket a prezentáció elejétől a végéig töretlenül fenn tudjuk tartani. A diák közötti váltásnál szinte észrevétlenül kell megnyomni a billentyűt, hogy a nézőket ne zavarjuk meg.

Hangsúly, tempó

Beszédünk során igyekezzünk nem a megszokottnál magasabb vagy mélyebb hangon beszélni, mert elvonhatja a közönség figyelmét, ha szokatlant tapasztalnak. Illetve stresszhelyzetben nehezebb, de igyekezzünk a megszokottnál se nem lassabban, se nem gyorsabban beszélni, normál beszédtempóban, hogy mindenki követni tudja az elmondottakat a teremben és az esetleges időkorlátokat be tudjuk tartani.

Befejezés, lezárás

Amikor elérünk az elődásunk végére, a hirtelen befejezés előtt mindig meg kell kérdezni, hogy felvetett-e valakiben kérdéseket a prezentáció témája. A kérdések megválaszolása után meg kell köszönni a megtisztelő figyelmet, majd el kell köszönni a nézőktől.

Reméljük, hogy hasznos információkkal tudtunk szolgálni a prezentációkkal kapcsolatban, és a következő előadásotok szinte hibátlan lesz, akár a munka akár az iskola keretein belül.

További cikkek
Top