Kultúra
2013. 09. 15. - hubi

ARC 2013 – “Mi történt velünk?”

Az évről évre “társadalmi lázmérőként” funkcionáló ARC plakátkiállításon, jellemzően azon társadalmi problémák, frusztrációk frappáns, vizuális kivetüléseivel találkozhatunk, amelyek ha nem is közvetlenül érintenek mindannyiunkat, de mindannyian ismerünk legalább egy valakit – család, barát, ismerős – akinek nagyon is a hétköznapi valóságának részei. Lássuk mi jár 2013-ban a magyar emberek fejében, mi bánt minket, vagy, ha úgy tetszik, “Mi történt velünk?”.

A sírva vigadás ősi jó magyar szokás, amely a “szomorkás hegedűszóra egymás nyakába borulva éneklős” idők óta koránt sem veszett el, csak átalakult. Az ARC kiállítás pontosan ennek a hagyománynak az intézményesített, modern formája. Már 13 éve minden szeptemberben menetrendszerűen, drasztikusan megugrik az egy négyzetméterre jutó, keserédes pesszimizmus skálaértéke a Felvonulási téren, ahova a főváros lakossága rendszerint azért látogat el, hogy nevessen azon, amin azelőtt sírt. Az idei felhozatal, úgy érzem igen erősre sikeredett. A favorit témák között volt a családon belüli erőszak, az idegengyűlölet, az emigrációs láz, a hajléktalanok és a mélyszegénység. Nagy számban akadtak a FIDESZ és Orbán Viktor munkásságát “éltető” alkotások is. Ám az abszolút befutó ezen belül is a magyar társadalom talán legfrissebb és legszélesebb rétegeket érintő sérelme, amely valószínűleg “trafikmutyi” néven fog bevonulni a történelembe.

DSCF2438

Az utóbbi kategóriából talán a legfrappánsabbak Gál Dávid: “Nemzeti Egyetértés” (fent) és Bálint Sebestyén “Neked is egy” című munkája. Utóbbi a Coca Cola elképesztően sikeres marketingkommunikációs kampányának tipológiájával operál. Azt sugallva, hogy az illetékesek egy félrészeg, nyári, tóparti csajozás lazaságával osztották el egymás között a trafikműködtetési jogokat, a pályázat veszteseinek ezzel sokszor mindennapi megélhetését kérdésessé téve. Egy kis kitérővel élve, ez eszembe juttat még egy régebbi ARC-on látott munkát – a “Haverok, Buli, Jalta” címűt – amely szintén első osztályú fekete humor.

mashup

Rendkívül frappánsan és tömören megfogalmazott üzenetük miatt érdemes kiemelni  még Glázer Attila: “Jewgaynazi” című alkotását, valamint Faniszló Ádám: “Kézfogás” névre hallgató pályamunkáját. Utóbbiban egyébként felsejlik az a kollektív felelősségvállalásra való hajlam, amelyben az ország és a magunk problémáit nem egy párt, egy kormányszerv, vagy bármilyen velejéig romlott harmadik fél, globális összeesküvés számlájára írjuk, hanem sértett egónkat kicsit elcsendesítve megpróbálunk számot adni róla, hogy mennyiben járultunk hozzá saját kényelmetlen helyzetünk kialakulásához.

DSCF2448

Ezt a mentalitást sugallja egyébként maga a pályázat címe is: “Mi történt velünk?”, illetve annak szövege, amelyet fel is tüntetünk itt, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyeket talán nem ártana, ha mindenki feltenne saját magának:

“Marakodunk, szorongunk, vádaskodunk, panaszkodunk. Van rá okunk. Vagy nincs. Tele vagyunk sérelmekkel, sérülésekkel, sebekkel. Kaptuk őket. Vagy mi okoztuk. Szavakkal, eszmékkel, tettekkel. Nem tudunk tőlük szabadulni. Ellenségeink vannak, akiknek mi lettünk ellenségei. Egymást tettük ellenséggé. Miért is? Mi fáj? Nem értjük, hogy miért nem értenek minket. Mi sem értjük őket. Kiket? Hiszen ők is mi vagyunk – magyarok. Mi csináltuk ezt, mi mind. Mi történt velünk?”

DSCF2441

Ezek a szavak elsőre közhelyszótár hatását kelthetik, főleg akkor, mikor a fiatalok jelentős százaléka inkább külföldre költözne, mielőtt egyáltalán megpróbálna itthon boldogulni. Nem akarok itt “Nemzeti Elérzékenyülni”, de volt már példa igencsak számottevő összefogásokra történelmünk során, igaz, ezek régebben voltak és szekérrel messzebb van London, de ez önmagában nem lehet elég ok. Minden esetre, az idei ARC kiállítás hangulatán tökéletesen látszott, hogy kis hazánk kis túlzással csak azokat az országokat előzi meg a boldogság-index rangsorban, ahol verekedni kell egy pohár ivóvízért vagy megvesszőzik a nőket, ha nem csadorban mennek ki az utcára. Ahogy megfigyeltem, az ország no1. plakátszemléjének hangulata évről évre borongósabb és borongósabb lesz. Egyre csípőseb a humor, egyre kevesebb minden “szent”. Idén gyakorlatilag egyetlen optimista alkotással találkoztam – nem is értem, hogy válogathatták be – Petró Dániel: “Összefogtunk” (lent) című plakátjáról van szó (vagy lehet, hogy ez is csak irónia, csak én nem értem).

DSCF2442

Kilátástalanság, cinizmus, tehetetlenség. Ezek az érzelmek vetülnek az ember arcába a Felvonulási téri kiállítás területén sétálgatva. Ha ez valóban egy társadalmi körkép, akkor erősen indokolt pesszimizmusra, vagy jóval kevésbé indokolt, ám a kilátástalan harcok szerelmeseinek optimizmusra adhat okot, hiszen a lejtő után mindig hegymenet jön…Vagy nem…Ilyesmi…

Még egy pár plakát a kiállítás felhozatalából (bár mindenkinek ajánlanám, hogy inkább személyesen látogasson el a Felvonulási térre még szeptember végéig):

DSCF2444

DSCF2443

DSCF2439

DSCF2447

DSCF2446

További cikkek
Top