Never forget

Ha jártál már koncerten, akkor volt már részed ebben az érzésben, amit mi élőzene kedvelők érzünk minden alkalommal, ha a színpad közelében vagyunk.

Ha megvan ez az érzés, akkor bizonyára az is, hogy egy jó ideig nem lehetett ebben részünk. Csapás volt ez mind a zenészekre, mind pedig a zenei fogyasztókra nézve, és nem a pénzügyi vonzatra, hanem a morális (inkább demoralizáló) hatására gondolok.

Ha eddig nem sikerült kellően lehangolódni, ez még csak a kezdet volt. Idén februárban újabb zsenit veszített el a szakma. És persze mi, zeneimádók is. Olyan hirtelen jött, hisz tudtuk, hogy baj van, de erre gondolni sem mertünk.

Siklósi Örs elhunyt.

Most is itt van előttem, ahogy mezítláb mászik fel a színpad oldalsó pillérjein. Meg hogy egyetlen koncert végére sem maradt hangom. Vagy a szokásos deathwall minden performansz végén.

Mivel a zene az én életemnek is hatalmas részét teszi ki, kezdve azzal, hogy a szoba egyik feléből nem megyek át a másikig zene nélkül, és hogy én magam is imádok sokféle hangszeren játszani…

…összeállítottam a számomra 5 legfontosabb zenei legendát, akik már nincsenek köztünk. Semmi közhely, semmi sallang, csupán az Én számomra 5 legjelentősebb már eltávozott előadó.

Siklósi Örs – AWS (29)

Aki ihlette ezt a kis szösszenetet. Bár ne így lett volna. Óriási köszönettel, és nagyon fájó szívvel búcsúzik tőle minden magyar zenerajongó, és festivalhead.

Chris Cornell – Soundgarden, Audioslave & Temple of the Dog (52)

Gyerekkorom meghatározó zenekara volt az Audioslave. Akkor még fel sem fogtam, hogy miért supergroup. (Rage Against the Machine + Soundgarden tagok alkották) Ha nincs a Be Yourself talán el sem kezdek akkoriban gitározni. Mai napig nagyon szeretem az Out of Exile albumot elővenni. Na meg persze, ha nem lett volna Temple of the Dog, talán a Pearl Jam sem született volna meg.

LIL PEEP – (21)

Úttörés volt, és nem csak az EMO rap kialakulásában, de a felfrissült, és mára új erőre kapott Pop-Punk újraélesztésében is. Kár, hogy már nem láthatja, hallhatja… Ugye, ha nem lett volna az az Arizona „buli”. Az Everybody’s Everything-et ajánlom mindenki figyelmébe, sok mindent segít megérteni, kik is a barátok. Nagyon sok lett volna még benne, megelőzte a korát. Örök kedvenc.

Chester Bennington – Linkin Park, Dead by Sunrise & Grey Daze (41)

Az egyik legfájóbb mind közül. Ha a fiatalságom egy zenekar lenne, az a Linkin Park. Ott volt előttem a VOLT-on ’17-ben, még magamhoz sem tértem, majd az Utcazenén ülve egyszer csak odasúgták, hogy „Hallod meghalt a Chester.” Gondoltam biztos csak valami prank… Mint tudjuk nem volt az.

Keith Flint – The Prodigy (49)

Amikor még nem tudtam mire számítsak egy fesztiváltól, hiszen elsőbálozós voltam, a ’13-as Soundon, a Prodigy zárta a nagyszínpadot azon az estén. És ténylegesen úgy volt. Csak a nagyszínpad zárással az arcom is leszakadt, de miután összeraktam a gondolataim, fel is fogtam, hogy az életem szerelme immáron a fesztiválozás lett. Köszönöm neki(k).

Sosem feledjük őket, nem sokan tettek annyit a zenéért, mint ők.