Diákszervi
2015. 09. 05. - MGabor

Mindent a diákszervekről

Aki a BGF Külkereskedelmi Karát választotta a piacképes diploma mellé egy nagyon “egészséges” mellékhatással is gazdagodik, ez pedig nem más, mint a nélkülözhetetlen kapcsolati tőke. Ennek a számla egyenlegen nehezen mérhető tőkének a sarokköve a diákszervi lét. De, hogy milyen diákszervek vannak egyáltalán és, hogy melyik áll legközelebb a te személyiségedhez ebben ad útmutatást a következő cikk, amellyel a Kanyar Súgólyában is találkozhattál már. Ezúton is köszönjük sógorainknak a bemutatkozókat!

AIESEC

Kedves Gólya! Gondolkoztál már azon, hogy mit szeretnél csinálni a diplomád megszerzése után? Ha igen, azért, ha nem, akkor pedig azért jelentkezz az AIESEC JUMP programjába! Egy kis töri…

A Helyi Bizottság több mint 30 fővel büszkélkedik, és majd’ 40 éve koptatja a Külker padjait. Mi vagyunk azok, akik segítenek saját magad megismerésében és fejlesztésében, mindezt úgy, hogy észre sem veszed! Az AIESEC az egyik legsikeresebb, diákok által vezetett non-profit szervezet. Kik vagyunk mi? Mi vagyunk azok, akik befoglalják a D.F.08-as irodát a szünetek (és néha az unalmas előadások) alatt. Mi vagyunk azok, akik napi szinten tárgyalnak, sokszor angolul. Mi vagyunk azok, akik segítségével konferenciákra járhatsz. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy együtt ebédelt a Sony vagy a Nestlé vezérigazgatójával és kötött baráti kapcsolatot. Mi vagyunk azok, akiknek van egy fullos kék emberük, akit nem félnek életre kelteni. Ez tök jó, de pontosan mit csinálunk? Akik a Business területen vannak, megismerkednek a forprofit szférával, fejlesztik kommunikációs és érvelési készségüket. Megtudják, mitől olyan sikeres egy vállalat, és mi a titka a jól működő partnerkapcsolatoknak. Ha e helyett inkább a sulik, ovik és non-profit szervezetek érdekelnek, a Social Sales programunkat Neked találták ki! A Businesshez hasonlóan itt is partnerkapcsolatokat alakíthatsz ki.Jó a beszélőkéd? Szeretsz a figyelem középpontjában lenni? Benne szeretnél lenni az egyetemi élet kellős közepében? Lehet matekból nem voltál annyira jó, de ötösöd lenne Facebookból, Twitterből vagy Instagramból? Akkor válaszd a Stundent Marketinget! Szeretsz lelkizni és szívesen töltöd be a lelki szemetesláda szerepét? Voltál már állásinterjún és kíváncsi vagy milyen lehet az asztal másik oldalán ülni? A HR management lehetőséget ad Neked mindezt megtapasztalni!

aiesec_csapatfotólogó

HÖK

Kérdésed van, de nem tudod, hogy kihez fordulj? Mi válaszolunk! Elakadtál valamilyen ügyintézésben? Megoldjuk! Keress meg minket személyesen a D.F.06-ban, vagy írj nekünk a hok@kkk.bgf.hu címre. Íme, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) a hallgatókért él, a diákszerv, amely a bajbajutott diákok segítségére siet. Idén három szekcióval találkozhattok, ezek az Általános szekció, a Tanulmányi szekció és a Diák Jóléti Bizottság (DJB). Ezen részlegek feladatai a következők:

Általános szekció – HÖK technikai működésének biztosítása (irodai és informatikai kellékek rendben tartása), a rendezvények helyszíni lebonyolítása (pl. regisztrációs hét, diplomaosztó), a nem tanulmányi kérdések megválaszolása, és a HÖK kommunikációs csatornáinak kezelése (pl. Facebook, e-mailek, faliújság).

Tanulmányi szekció – a tanulmányi kérdések megválaszolása, kapcsolattartás a tanszékekkel és a TOH-val, hallgatói tájékoztatók készítése és tartása (pl. tanulmányi fogadóóra), illetve az egyes szabályzatok betartásának vizsgálata (pl. elegendő vizsgaalkalom van-e kiírva).

Diákjóléti Bizottság (DJB) – az ösztöndíjak elbírálása (pl. szoctám, tanulmányi, közéleti, kulturális, sport), a hallgatók tájékoztatása az ösztöndíjakkal kapcsolatban, továbbá szabálymódosító javaslatok kezelése.

Ha szeretnél egy kiváló közösség része lenni, gyere el a szeptemberi tagfelvételünkre!

hök_csapatkép

Kanyar

Kezi’ csókolom!

Üdv nálunk, a zöld rengetegben, ahol mindenki az újsághegesztés és az arcon pörgés legnagyobb figurája. A hely, ami megteker. A hely, amitől a főiskolai évek életre szóló emlékké válhatnak. Mi vagyunk a Kanyar, a suli hivatalos papírfirkásza, a mátyásföldi Times, valamint az egyik legnagyobb újságos szenvedélycsoport a Külker falai között.

Mielőtt még csapágyasra járatnám saját magunk hírét, le kell szögezzem: újságot készítünk. 1500 példányban. Szeretnéd, ha esetleg írásod ennyi példányban megjelenjen? Vagy az általad készített címlap figyeljen minden csoporttársad táskájában? Van véleményed a világról? Egy olyan kreatív inkubátorba akarnál csobbanni, ami felnyitja elméd és elszabadít téged? Kapaszkodj haver, ITT VAGY!

Hogy mi lehetsz nálunk?

Betűvető – Mondd el, ajánlj, értékelj, stílusosan alkoss véleményt! Erről szól az egész. Cikkíróink adják az újság testét, melyben szórakoztatunk, informálunk és gondolatokat feszegetünk. Mivel nem csak papírra véssük a betűket, hanem saját blogunkra is, nyitott a lehetőség, hogy az Indexen találkozz viszont cikkeddel! Ebből a pozícióból válhatsz felelős szerkesztővé, blog koordinátorrá és főszerkesztővé is.

Grafitis – Előző életedben nyomdász vagy könyvmásoló szerzetes voltál? Esetleg egy impresszionista festő? Nos, valami ilyesmi lehet nálunk mindenki, aki a Photoshop és az InDesign varázslatos bugyraiban érzi magát a legjobban. Grafikusaink adják a tartalomhoz pimp faktort, készítik a mágikus és művészi elemeket. Ebből a pozícióból válhatsz art directorrá (ami az egyik legstílebb trón)!

Horst Fuchs – A híres német teleshopposfigurával ellentétben, nem elektromos háromnyelű körömreszelőt árusítunk, hanem az újság hirdetési helyeit. Szponzorosaink sokat beszélnek, de semmiképp sem feleslegesen! Ha benned is megvan az igazi üzleti vér, szeretsz alkudozni, de nem úgy, mint a piacon, akkor lehet a szponzoros csapatban a helyed! Ebből a pozícióból könnyen válhatsz szponzorkoordinátorrá!

Anyanyelvi helytartó – Ha az agyadban elpattan egy ér, mikor meglátsz egy „muszály”-t a társad jegyzetében, jobban teszed, ha csatlakozol korrektoraink közé, hogy együtt pattogtassátok tovább idegpályáitokat! A korrektorok ellenőrzik az újság tartalmát és ellenőrzik annak nyelvi helyességét. Ebből a pozícióból válhatsz a korrektorok vezetőjévé.

Fotós – Ha szökdécselve vernéd ki a sok turista kezéből a szelfibotját, akkor jó helyen jársz. Ha szeretnéd megmutatni a lencséd mögül a világot, vagy ha esetleg egy címlapon látnád viszont alkotásod, akkor itt a helyed!

Rólunk annyit kell tudnod, hogy szeretjük a vodkaszódát, a nagyon undorító retróslágerektől a fekareppen át a technoig tart zenei ízlésünk, van az irodánkban mikró és egy elég frankó hangucc is! Ja! Még saját fagyink is van! Ha egy őszinte, családias csapatra, új élményekre, igaz barátokra vágysz, akkor most csukd be ezt a Súgólyát és szakítsd az ajtót ránk az E.I.30-ban, hogy aztán egy jót dumáljunk Veled!

Hogy milyenek kell lenned, hogy közénk tartozhass? Először is szakmailag kell megfelelned egy tagfelvétel során, melyet szeptemberben rendezünk. Egyénileg… csak add önmagad! Nem harapunk meg senkit, gyere és érezd jól magad velünk egy buliban és megláthatod milyenek is vagyunk.

Találkozzunk az irodánkban vagy a facebookon Külker Kanyar és Kanyar néven, valamint a kanyarmagazin.blog.hu oldalon!

10653427_10203008147390787_4869197406069607041_n

KOB

Mi is az a Mátyásföldi Kollégium? Hogy miért is olyan jó? Erre nagyon egyszerű a válasz: A kollégium a BGF-KKK karához tartozó szállás, ami egy nagyon fárasztó, egészen 2 perces sétára van a főiskolától, tehát a reggel 8-as órákra is van esély, hogy beesel. Rengeteg előnnyel és szépséggel rendelkezik a kolink, hiszen itt minden megvan, amire egy hallgatónak csak szüksége lehet. Hogy mire is gondolunk konkrétan? A tanórai jegyzeteken át a kaja és piahegyeken keresztül egészen a legfrissebb pletykákig itt minden megtalálható. Egy fontos erény, hogy a szobákat évente felújítják, amikben mellesleg csak ketten laktok, ezért nem csak kívülről, de belülről és elég impozáns látványt nyújt. Azonban mint azt tudjuk egy kollégiumban nem csak a külső, hanem a belső is nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy egy jól működő és egységes társaság alakulhasson meg. Ennek érdekében már évek óta a KOB, azaz a Kollégiumi Bizottság felügyeli a kolis életet, nehogy valaki is hiányt szenvedjen élményekből, amibe természetes beletartoznak a spontán bulik vagy az esti kis sörözgetések a Stefiben. Ezen felül azért természetesen mind a 8 KOB tag szeretne egy megbízható támaszt jelenteni, hogy ha valamilyen probléma adódna, vagy ha egyszerűen csak egy kérdés merülne fel a kolival kapcsolatban.

KSF

Általános nézőpont: A sportember nem iszik. A sportember nem dohányzik. A sportember korán kel, edzeni megy és figyel az étrendjére. A sportember megfelelő időt tölt pihenéssel, mert ilyenkor a szervezete regenerálódik.

Külkeres nézőpont: Egy jól megérdemelt gyömbérfröccsöt meg kell innom a kemény edzés után. Félidőben pont belefér egy cigi. Tizenegytől előadás? Inkább alszom délig, majd a maradék kétszáz forintomból megiszok egy sört reggeli gyanánt.

De vajon van átmenet a kettő között? A válasz: IGEN!

A mi nézőpontunk valahol a kellemes és a hasznos hátárán van. Ha érdeklődsz a sportok iránt, jó a szervezőkésséged, esetleg Kis Grófóra jól tudsz aerobikozni és sporttudásod anyagát át tudod adni más külkeres cimboráidnak, vagy csak szimplán versenyszerűen iszol (kizárólag proteinturmixot), akkor keress bennünket! A KSF olyan összetartó külkeresek csoportja, akikkel este nem csak fröcsöghetsz, hanem kipróbálhatod a falmászást, paintballt és különféle házibajnokságokon is részt vehetsz. Na de hogy is néz ki a történet? Ha van egy ötletünk, amiből sportot tudunk csinálni, akkor jelezzük azt valamelyik „fejesnek”. Miután zöld utat kapunk, már el is kezdjük a szervezést és mozgósítjuk a grafikai szekciót, akik photoshop tudásuk segítségével összerittyentik a programhoz megfelelő plakátokat. Az esemény napjára izzítjuk fotósainkat, akik Canon EOS 1DX-vel vagy az eldobható filmes fényképezőikkel megörökítik eme pajzán pillanatokat.

Dióhéjban ezek lennénk mi. Ha sikerült elültetnünk a bogarat a füledbe, akkor ne hezitálj, keress minket nyugodt lélekkel az irodánkban (E.I.42) vagy a facebook-oldalunkon.

Mozdulj Külker!

ksf_csapatkép

MentorKP

Szia, friss külkeres!

Belecsöppentél a dolgok közepébe és kéne egy kapaszkodó? Akkor erre csak annyit mondanék: Mentorközpont. Miként is jellemezhetnénk? Családias légkör. Segítségnyújtás. Programok. Mint az egyik legfiatalabb diákszerv megállás nélkül és hatalmas energiákkal tesszük, amit a Külker tőlünk megkíván. Ha szükséged van némi segítségre a tanulásban, vagy csak a külkeres mindennapokban jó lenne nyitott fülekre találni, hozzánk bármikor fordulhatsz! Ne feledd, elsősorban Érted vagyunk!

Többek közt az alábbiakért felelünk: Diploma-és szakirány tájékoztatók, Korrep-kör, készségfejlesztő tréningek és kortárssegítés a Külker Tükör programsorozatunk keretében, érettségi felkészítő „NullSzemeszter”, Cooltúra Otherwise zenei rendezvény melyen megismerheted a külker zenei krémjét. Együttműködünk a Karrier irodával valamint a Diszpont irodával és szívesen segítünk, ha hátrányos helyzetű vagy, hogy előnybe kerülj! De ennél is több vár!

Ha szeretnél részt venni a sulis rendezvényeken, ha értesz a photoshophoz, a fotózáshoz, ”kreatív” a középső neved, imádsz szervezkedni vagy mindig online vagy, nálunk tuti nem unatkozol majd!

Ha többre vagy kíváncsi, akkor Facebookon, e-mailben vagy az irodákban (D.F.05.) megtalálsz minket. Mert számíthatsz ránk!

10424286_1104408102909956_1427669036309559231_n

MKT

Ha a főiskolai éveid alatt a fergeteges bulik mellett szeretnél szakmailag is fejlődni, akkor a Magyar Közgazdasági Társaság a Te diákszerved! A horoszkópod is azt mondja, hogy állandóan pörögsz, imádod a szervezést, és a káoszban is csak a kiutat látod? Akkor nincs más hátra, csatlakozz a program szekciónkba, ahol garantáltan le is arathatod a munkád gyümölcsét! Az MKT egyaránt szervez közösségi és szakmai programokat, a Kocsmatúrától kezdve, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozójáig. Ha elég kreatív és kitartó vagy, akkor csak a képzeleted szabhat határt. Az előadás szekciónk magában foglalja a szakmai fejlődést és a kapcsolatszerzés lehetőségeit. Egyaránt szervezünk szakmai és közéleti témájú előadásokat. Legyen az marketing, pénzügy, vezetésszervezés, diplomácia, logisztika, HR, multik, franchise, vagy vállalatok, mi mindig megtaláljuk a legjobb szakembereket és elhozzuk őket a Külkerre. Ha érzed magadban a potenciált, nyiss rá jobban a világra, csatlakozz hozzánk! A média érdekel? Van egy rejtett írói vénád, ami csak arra vár, hogy a felszínre törhessen? A Photoshop jobban megy, mint a fejszámolás, esetleg művészien bánsz a kamerával és a fényképezőgéppel? Esetleg akkora arc vagy, hogy Neked a papír és a ceruza is megteszi? Ha igen, akkor az MKT média szekciójánál jó helyen jársz!

11995524_1061895897188284_362825518_n

Szakkoli

Szakkoli? Miii?! Miért? Szeretnél jó szakmát? Csak kettesre hajtasz, vagy többre vágysz, több tudásra, élményre, tapasztalatra? Szeretnél érdeklődéssel tanulni a jövőbeli szakmádról?

Pont ezért vagyunk mi, szakkolisok! Egy profi, fiatalos, lendületes csapatnak lehetsz része. Szakmai rendezvényeket, szórakoztató, közös programokat szervezünk, önképző vitaesteket tartunk, cégeket, gyárakat látogatunk, és még rengeteg sokszínű, kreatív dolgot csinálunk, amivel fejlődhetünk.

Itt valóban a legkiválóbb szakemberekkel találkozhatsz! Hogyan gondolkodik egy multicég vezetője? Mi inspirál egy sikeres StartUp vállalkozót? Velünk beleláthatsz az érdekes, és valóban fontos részletekbe, nem csak a magolás…

Az a célunk, hogy együtt fejlődjünk, hogy amikor kilépünk a nagybetűs életbe, akarom mondani ÉLETBE, már többek legyünk egy “diploma tömegterméknél”, és valóban el tudjunk indulni a szakmánkban. Ráadásul a sok közös élmény és a közös célok valóban képesek egy csapatot összehozni, és tudhatod majd, hogy van ez a néhány barát körülötted, akiket még korábban a szakkoliban ismertél meg, és bármikor számíthattok egymásra.

Gyere és légy mindennek a részese!

11998603_10207788076244881_177771217_n

XChange

Kedves „Gólya”!

Szeretnéd főiskolai éveidet nemzetközi környezetben eltölteni?

Most röviden bemutatunk Neked egy olyan diákszervet, ahol ezt megteheted! Az Xchange diákszervezete utazás nélkül hozza el Hozzád az Erasmusosok varázslatos világát. Mi vagyunk azok, akik az iskolánkba utazó Erasmus ösztöndíjat nyert hallgatókkal megérkezésüktől egészen elutazásukig foglalkozunk és segítjük mindennapjaikat. Hogyan? Fogadjuk őket a reptéren, kirándulásokat, programokat, partykat szervezünk nekik, problémáik megoldásában igyekszünk segíteni iskolán belül és kívül is. Xchange koordinátornak lenni azt is jelenti, hogy teljes képet kapsz az Erasmus életmódról, ami nagyon hasznos lehet, ha valaki a későbbiekben külföldön szeretne tölteni egy szemesztert. Ezen kívül Európa minden részéről, sőt más kontinensekről is – például Dél-Amerika vagy Ázsia – érkeznek fiatalok, akik abszolút nyitottak az ismerkedésre. És mi lehet jobb annál, mint rengeteg barátra szert tenni a világ különböző részeiről, akikre akár a jövődben is számíthatsz?

Ha Te is részese akarsz lenni ennek az egészen egyedi főiskolai élménynek, akkor csak annyit mondok, hogy: “Xchange your life”!

További információkért keress minket irodánkban: K.I.7.

unnamed

Külker Online

Hello Gólya!

Gratulálunk, felvételt nyertél a főiskolák Roxfortjába, a helyre, ahol varázslat nélkül is olyan dolgok történnek, amiket biztosan nem felejtesz el. A gólyatábor mámora után kezdődik igazán a nagybetűs Külkeres élet. Végeláthatatlan bulik, zh-k, tárgyfelvételek, és harc az idővel, hogy beérj az óráidra. Jól jöhet majd egy hely, ahol megpihenhetsz, barátokra lelhetsz, és nem utolsó sorban kiélheted kreativitásodat. Itt jön képbe a diákszervek Griffendélje, vagyis a Külker Online. Ha igazán át szeretnéd élni azt a bizonyos feelinget, és úgy akarsz visszaemlékezni a főiskolás éveidre, mint életed legszebb időszakára, csatlakozz hozzánk!

DSC_0047 (1)

Csapatunk boszorkányai és varázslói évről évre azon dolgoznak, hogy egy minőségi és naprakész honlapot olvashass. Megvan benned a plusz, és úgy érzed, George R. R. Martin kontár blogger hozzád képest? Egy „muszály” láttán napokig forgolódsz? Úgy nyüstölöd a kamerát és a fényképezőt, ahogy Spielberg tette fénykorában? Te vagy a két lábon járó Pestiest? A véredben van a Photoshop?  Jelentkezz cikkírónak, lektornak, fotósnak, videósnak, programboxosnak vagy grafikusnak. Csatlakozz hozzánk, legyen a Te szíved is sárga!

 

Csatlakozol valamelyik diákszervi alakulathoz?

Igen, tervezem
Nem mozgat
Még örlődöm rajta
FULLOS A ROJALITÁS
További cikkek
Top