Sport
2016. 08. 02. - Boglárka Kiss

“Live your passion!” – Rio 2016

 

Idén nyáron bőven válogathatunk a jobbnál jobb sporteseményekből. Már előzőleg írtunk a labdarúgó Európa-bajnokságról, ahol válogatottunknak egész Magyarország egy emberként szurkolt, és csapatunk nagyon szépen szerepelt. Azonban négy év elteltével, 2016-ban augusztus 5-21 között ismét megrendezik az ötkarikás játékokat, az olimpiát. Cikkemben megpróbáltam összeszedni nektek érdekességeket, és minden olyan egyéb tudnivalót, amelyek az idei játékokkal kapcsolatban fontosak.

Egy kis történelem:

Már az általános iskolában hallottunk különböző variációkat arra, hogy hogyan is alakultak ki az olimpiák az ókorban. Az egyik mítosz szerint Zeusz és Kronosz birkózása által, egy másik szerint szintén istenek párharcából, azonban ezek mind megegyeznek abban, hogy a játékok isteni eredetűek. A versenyeket Olümpiában tartották (i.e 776-tól), amíg be nem tiltották őket (i. sz. 393-ig), mivel pogány rendezvénynek tartották. Azonban sok évszázados kihagyás után 1859-ben ismét megrendezték, ez volt az első újkori olimpia, amit Athénban tartottak. 1890-ben megalakult a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) is, ami egybefogja a különböző olimpiai szervezeteket, valamint szabályozza a sportágak számát, ezen kívül a résztvevők számát is, ezért vezették be a kvalifikációs rendszert.

Szimbólumok:

Talán a legismertebb olimpiai szimbólum az egymásba fonódó öt karika. Ez az öt karika szimbolizálja azt, hogy az öt kontinens egy egység, valamint ezek mind más színűek: fekete, piros, kék, zöld, sárga. A színeknek is fontos jelentése van, mégpedig ezek közül legalább egy minden nemzet zászlajában szerepel. Ezt a szimbólumot láthatjuk az olimpiai zászlón is, ahol fehér alapon szerepel az öt karika.

Ha az olimpiára gondolunk, az öt karikán kívül legtöbbször az olimpiai láng jut eszünkbe, ami a másik legfontosabb jelképe a sporteseménynek. Minden olimpia előtt Görögországban, Olümpiában gyújtják meg a lángot, méghozzá a Nap segítségével. Régen minden résztvevő országba eljuttatták futók segítségével, azonban 2012-től már csak a rendező országban viszik körbe a lángot.

A következő, amit meg kell említeni, az a hivatalos kabala. Ezt a szokást 1968 óta tartja minden rendező város, ekkor volt először a nyári olimpiai játékoknak hivatalos kabalája. Ezek lehetnek állati, vagy emberi, de kitalált alakok is. Általában olyan figurák, amelyek a rendező országra jellemzőek, megjelennek rajtuk a helyi hagyományok sajátosságai.

Az olimpia hivatalos nyelve az angol és a francia, azonban az adott szervező ország nyelve is hivatalos. Ezen kívül a játékoknak 1958 óta van hivatalos himnusza is, valamint a jelmondataCitius, Altius, Fortius”, ami annyit tesz: „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”.

31. nyári olimpiai játékok:

2016-ban Rio de Janeiro ad otthont a játékoknak, ezen kívül ősszel a paralimpia is itt lesz. Különleges a helyszín, hiszen ez az első dél-amerikai város, ahol olimpiát rendeznek. A város olyan pályázókat előzött meg, mint Madrid, Tokió, vagy Chicago, így 2009-ben elnyerhette a megtisztelő címet, miként házigazda lehet. Központi helyszíne a Deodoro olimpiai park, ahol 10 sportág versenyei fognak zajlani. Összesen 34 versenyhelyszín lesz, ezek közül a legnagyobb a Maracana stadion, itt tartják a nyitó és a záróünnepséget is. Ezen kívül Barra, valamint Copacabana városrészekben zajlanak majd a játékok, de Rión kívül más brazil városban is lesz esemény, hiszen a labdarúgó-mérkőzéseknek Brazíliaváros, Belo Horizonte, Salvador valamint Sao Paolo is helyszínt biztosít.

Kabalafigurái Vinicius és Tom, akiknek nevéről a közönség dönthetett egy szavazás keretében. Az olimpia alakja egy macskára emlékeztet, az ő neve Vinicius, a paralimpia figurája pedig fején faleveleket hord, ő Tom. Elnevezésükkel brazil zenészek előtt tisztelegnek.

Idén is hatalmas versengés előzte meg a nyári olimpiát, így több mint 60 ország, körülbelül 10500 sportolója szerzett kvalifikációt, és foglalhatja el szállását az olimpiai faluban. Itt összesen 31 épület található, ahol teniszpályák, medencék is vannak. Ezen kívül a komplexum területén van mosoda, klinika, valamint tornaterem is. Bár nagy port kavart a hír, miszerint lakhatatlan az olimpiai falu, azonban mára már megoldódott a helyzet, hivatalosan is megnyitották, a sportolók elfoglalhatták szálláshelyeiket. Összesen 28 sportág 42 szakágában fognak megmérkőzni egymással a résztvevők.

A magyar csapat:

A Magyar Olimpiai Csapat 160 fővel képviselteti magát az ötkarikás játékokon, összesen 21 sportágban. Az olimpia megnyitója augusztus 5-én lesz, azonban versenyzőink csak 6-án kezdik meg a szereplésüket. A négy évvel ezelőtti londoni olimpián sportolóink igencsak szép eredményt értek el, hiszen 8 arannyal, 4 ezüsttel és 5 bronzéremmel tértek haza, amivel az összesített éremtáblázat 9. helyét sikerült kivívniuk maguknak. Azonban az idei játékokon is nagy eséllyel indulnak több sportágban is, például ilyen az úszás, ahol Hosszú Katinka, Gyurta Dani, vagy Cseh Laci neve biztosan ismerősen cseng mindenkinek, de más versenyszámok indulóit is megemlíthetném, hiszen sportolóink a különböző világversenyeken hatalmas sikereket érnek el. Mindenesetre szurkoljunk a magyar versenyzőknek, reméljük minél nagyobb sikerekkel térnek haza Rióból olimpikonjaink!

Addig is tekintsük meg az idei olimpia himnuszát:

További cikkek
Top