BGE
2016. 08. 07. - Mesi06

Lepkehálóval a boldogság nyomában

 

Boldognak kell lenni, és pont. A boldogság nem csak emberi kapcsolatainkban, hanem sikereink felhalmozásában is szerepet játszik. Számos önsegítő könyv foglalkozik a kívánt állapot elérésével, és nagy részük a pozitív pszichológiát említi hivatkozási alapként. Azonban napjainkban mintha kissé görcsösen, rögeszmésen keresnénk a boldogságot. Melyik út a megfelelő, egyáltalán létezik olyan? Utánajártunk a 21. századi boldogság kultusznak!

A boldogság egy olyan fogalom, amit már évszázadok óta próbálnak definícióba önteni, jelentéstartalma azonban úgy változik, mint az évszakok, és olyan megfoghatatlan, mint egy nagy, színes szárnyú lepke. Lehet, hogy ami boldoggá tesz engem, mint például az első korty reggeli kávé, vagy az eső kopogása az ablakon, másnak csak fejfájást okoz. Lehet, hogy én sem látom az örömöt néhány ember cselekedete mögött. Hogy lehet így egyáltalán egységes definíciót ráhúzni a nagybetűs „heppinesszre”? Vagy már a boldogságból is iparág lett?

Nézzük csak, hogyan kezdődött a megismerése!

Már az ókori görögök is próbáltak jelentést varázsolni az egyszerűen csengő szó mögé. Szókratész szerint az önismeret juttat el minket a hőn áhított állapotba, míg a sztoicisták szerint objektív és ésszerű viselkedés vezet oda.

Éles váltás történt a 19. században, amit boldogságkutatók szerint a francia forradalom alapozott meg. Teret nyert az utilitarizmus, azaz haszonelvűség, melyben az öröm maximalizálása és a keserűség minimalizálása volt a cél. Az individualizmus térhódításában fontos szerepet játszott az egyén személyes boldogsága, hiszen ez a társadalom egészének működésében szükséges elem.

A pozitív pszichológia a kilencvenes évek végére ütötte fel a fejét, kutatói, mint például Csíkszentmihályi vagy Seligman a pozitív emberi tevékenységet vizsgálták. A pozitív pszichológia alapköve nem az, hogy szemfedővel éljünk, és csak az örömteli perceket éljük meg. Nem tagadja a negatív érzéseket, tapasztalatokat, szerinte ugyanúgy meg kell élni ezeket is, viszont igyekeznünk kell profitálni belőle. Ez tűnik a leglogikusabbnak, nem?

És ekkor jött a boldogságcsapda. El is jutottunk napjainkig, mikor is a boldogságot úgy akarják a nyakunkba sózni, mintha ez is csak egy termék lenne, ami megkönnyíti az életünket. „Happiness is your nature”. Hangzatos szavak ezek, de lássunk kicsit mögéjük.

A vállalati életben sem mindegy, hogy boldog és motivált dolgozókról, vagy unott és rosszkedvű emberekről beszélünk, akik alig várják, hogy végre leteljen a munkaidő, és inkább nem szoknak le a cigizésről, csak azért, hogy addig is megpihenhessenek. Boldognak lenni hasznos, mert produktívabb az ember. Azonban sokak szerint a nyugati társadalmak a „szomorúságtól való félelem betegségében szenvednek”. A fogyasztói kultúrában egyszerű abba a csapdába esnünk, hogy folyton a következő adag boldogságért teperünk, mintha csak egy dizájner drog lenne, aztán amikor valami megborítja a rendszerünket, kétségbeesetten ringatózunk a sarokban kuporogva. A boldogságkutatók szerint viszont az élet többet kíván meg tőlünk, mint kizárólag a magunk jóérzésén munkálkodni. Hugh Mackay, ausztrál társadalomtudós szerint egyenesen veszélyes mindent annak alárendelni, hogy elérjük a boldogságot, inkább a teljességre kell törekednünk. Amiben benne van minden: frusztráció, bukás, csalódottság. Alapvetően mindenki a teljes boldogságra törekszik, de nem tudjuk igazán értékelni ennek varázsát, ha nem tapasztaltuk meg az élet árnyoldalait is.

A „világ legboldogabb embereként” számon tartott, Matthieu Richard buddhista szerzetes például azt mondja, rengeteg koncepció szól a boldogságról, de ezeket sokszor összekeverjük az élvezettel. „Élvezettel eszel egy szelet gyönyörű csoki tortát. De egy idő után már megcsömörlesz tőle. Közel mész a tűzhöz, ha fázol, de egy idő után megégeted magad. Sokszor azt gondoljunk, csak akkor lehetünk maradéktalanul boldogok, ha minden együtt áll. Ha egy kis összetevő hiányzik, összedől az egész. Próbáljuk megjavítani, de a külső világ kontrollálására való képességünk limitált, időleges. A belső már más. (…) A dalai láma azt mondta Portugáliában a nagy építkezések láttán: »Itt vannak ezek az épületek, de mi a helyzet azzal, ami belül van? Befelé kell építkezni. Lehet, hogy gyönyörű házakat építetek, de ha nem vagytok boldogak bennük, mindig csak az ablakot keresitek majd, amin ki lehet ugrani.«

Befelé kell építkeznünk, de olyan módon, hogy közben észrevegyük, átéljük a negatívumokat, és habarcsként használjuk a „házunk” falának összeragasztásához azt, amit tanultunk belőlük. Hiszen minden dolog, ami velünk történik, hozzánk ad valamit, és nem elvesz, legyen az boldog, vagy szomorú pillanat.

További cikkek
Top