Közérdekű
2015. 09. 29. - geda.andi

Láthatatlan arcok – élet az utcán III.


Otthonukat vesztett emberekkel nap mint nap találkozunk, akár az utcákon, aluljárókban és parkokban. Szinte mindenhol látjuk őket, megvetve és furcsa szemmel nézünk rájuk. De belegondoltál már, hogy hogyan juthattak abba a helyzetbe, ahol jelenleg vannak? Mi lehet az Ő történetük? Vajon Ők hogyan élnek? Előző cikkünkben László mesélt nekünk mindennapjairól, most V. István (36) osztotta meg történetét velünk.

Mióta élsz hajléktalanként?

Lassan már 15 éve annak, hogy az utcára kerültem. Édesanyám meghalt 16 éves koromban, édesapámat nem ismertem, soha nem vette fel velünk a kapcsolatot, pedig én próbálkoztam egy időben. 

Hogyan kényszerültél az utcára? 

Egyke vagyok, így édesanyám halála után teljesen magamra maradtam, nevelőintézetben és nevelőszülőknél is laktam. Viszont vannak unokatestvéreim, így felkerestem őket, és egy ideig ott éltem. Sajnos ők csak kihasználtak, az addig összegyűjtött pénzemet akarták megszerezni, ezért inkább a hátam mögött hagyva mindent Budapestre jöttem.

DSC_0048

Hajléktalan, vagy kéregető vagy?

Félig-meddig hajléktalan vagyok, ha nem bérelnék egy szobát, akkor az lennék. Itt 2500 Ft-ot kell fizetnem naponta. Volt állami gondozott vagyok, intézetből kikerülve vettem Nyíregyháza közelében egy házat, de akkor tudatlan voltam és nem tudtam milyen papírok kellenek ehhez, segítségem sem volt, így ezt el kellett adnom, azóta élek Pesten.

Mihez kezdtél a nagy városban? 

Be szerettem volna fejezni a gimnáziumot, így egy esti tagozatra jelentkeztem. Emellett diákmunkákat vállaltam, voltam árufeltöltő és pénztáros is. Sajnos a képzést végül nem sikerült befejeznem, abbahagytam, így a diákmunkákkal is fel kellett hagynom. 

Miért nem hajléktalanszállón élsz?

Jó pár hajléktalanszállón éltem, de egyik sem volt számomra megfelelő. Egy kivétel volt a 11. kerületben. Ott 3 évet laktam.

Mióta élsz koldulásból?

4 éve élek ebből, és sajnos azt kell hogy mondjam, jobban megélek így, mintha dolgoznék. Ki tudom fizetni a szobát és el tudom magam látni.  Közben persze kerestem munkát, de nem jártam sikerrel. Most felvettem egy volt állami gondozottal a kapcsolatot, aki Hollandiában él 12 éve és úgy néz ki, fordulni fog a kocka. Reményeim szerint jövőre ki tudok menni hozzá és végre munkát fogok vállalni. 

DSC_0071

Ha nem lenne ez a lehetőség külföldön, akkor folytatnád így az életed?

Ma abból, hogy valaki közmunkát vállal szerintem lehetetlen megélni. Ha én is azt csinálnám, nem tudnám kifizetni az albérletem, a koldulásból viszont telik rá. Persze ha lenne egy olyan lehetőség Magyarországon, mint ez a külföldi állás, akkor szó nélkül mennék és csinálnám.

Rendelkezel valamilyen szakmával egyébként?

Igen. Házvezető szakmám van, de ha azt hasznosítani szeretném Magyarországon, akkor ahhoz mindenképpen tovább kellene tanulnom. 

Mi volt a legrosszabb élmény, ami megtörtént Veled az utcán?

Egyszer, amikor mentem haza a kis bérelt szobámba, megtámadtak és elvették az összes összegyűjtött pénzem. Ők is hajléktalanok voltak, kifigyelték, hogy aznap mennyit koldultam. Sajnos az ilyen esetek is bizonyítják, hogy a sorstársak támadják egymást a leginkább. Az elmúlt 15 évben szerencsére semmi lelki trauma nem ért, egyébként. 

Hogyan viszonyulnak hozzád az emberek?

Az elején nehéz volt, mert féltek tőlem. Volt olyan, aki mesélte, hogy csak fél év után mert megállni, és esetleg valamivel segíteni. Szerencsére a legtöbben segítőkészek, persze vannak rosszabb napok, amikor csak arra elég a pénz, hogy a szobát kifizessem, de ezeket igyekszünk átvészelni. Mivel itt van velem a kutyám, Lizzy, így több járókelőnek megesik rajtunk a szíve, sokan már előre vásárolnak élelmiszereket a kis kedvencemnek és nekem is.

Ha lehetne három kívánságod, mik lennének azok?

Egy saját ház, vagy lakás lenne az első kívánságom, a második egy hosszútávú, biztos állás, amiből meg tudnék élni. Több nem is kéne, 36 évet leéltem család nélkül, vannak barátaim, akikkel tartom a kapcsolatot, ez a két kívánság bőven elég lenne nekem. 

Köszönjük szépen az őszinte válaszokat!

Reméljük cikksorozatunk rádöbbentett sokakat arra, hogy ezek a hajléktalanok ugyanolyan emberek, mint mi és igenis fontos a segítség. Sajnos életük nem úgy alakult, ahogy azt eltervezték, de mégis napról-napra képesek küzdeni. Ahogy eddig, most sem érkeztünk üres kézzel. Istvánt a Nyakleves Levesező, szendvicsező által felajánlott levessel ajándékoztuk meg. Köszönjük Nekik a szíves felajánlásokat!

Geda Andrea & Balázs Réka

Láthatatlan arcok – élet az utcán I.
Láthatatlan arcok – élet az utcán II.

Szoktál valamilyen úton-módon segíteni a hajléktalanokon?

Igen, minden nap 100-200 Forinttal
Kedvfüggő
Nem, de ha el lennék eresztve, akár napi több ezer forintot is "elszórnék" köztük
Csak ünnepekkor
Nem igazán viselem a szívemen a sorsukat

További cikkek
Top