Közérdekű
2015. 08. 02. - balazsreka

Közoktatás vs. felsőoktatás – kisokos gólyáknak


Gólyaként nem egyszerű eligazodni a főiskola sűrű erdejében, igazi kihívás hozzászokni az új környezethez, szokásokhoz. Alapjaiban eltér minden eddig tapasztalt dologtól, ami bármilyen oktatási intézményben érhetett Titeket. Nem véletlen, hogy nehéz az átmenet és nagyon sok dolog sokként érhet az első pár héten. Cikkünkkel szeretnénk kicsit bemutatni, hogyan is működik a főiskola, miben különbözik a gimnáziumtól, és mire számíthattok a tanulmányaitok során.

1. Órarend

Eddig sosem választhattunk milyen órákra szeretnénk bejárni, ki tartsa azt az órát, vagy éppen milyen időpontban legyen. Ez mostantól megváltozik, hiszen mindenki a maga ura, és saját magának állítja össze az órarendjét. Ez azoknak kedvez akik iskola mellett munkát vállalnak, bár korán kell kelnie annak, aki a tervezett órákat szeretné felvenni, néha élet-halál harc folyik a legjobb helyekért. Érdemes előre megtervezni az órarendet, nehogy meglepetés érjen minket reggel a tárgyfelvételkor.

2. Órák

Főiskolán két óratípussal lehet találkozni, gyakorlatival és elméletivel. Lesz olyan tantárgy, amiből csak az egyik fajta lesz, de lesz olyan amiből mindkettő a félév folyamán. A gyakorlati órán kötelező a megjelenés, az elméletin meg erősen ajánlott a részvétel. Innentől a te dolgod, hogyan osztod be idődet, és melyik órákat látogatod sűrűbben. A legnagyobb változás talán az lehet az eddigi 45 perces tanórák után, hogy mostantól minden óra másfél órás lesz, de ettől sem kell megijedned, hidd el, néha egészen gyorsan elrepül az idő olyan tantárgyak mellett, mint például a statisztika.

3. Jegyek, osztályzás

Kitűnő bizonyítványod volt a gimiben? Ez a főiskolán nagyon ritkán fordul elő. Állíthatjuk, hogy szinte lehetetlen kivitelezni. A felsőoktatásban sokan már csak a kettesre hajtanak, mivel ehhez a hőn áhított jegyhez 50-60%-ot el kell érni, míg a gimnáziumban ez sokszor a hármas vagy a négyes osztályzatot jelentette. Szóval ne csüggedj, ha egy kettes üti a markod, ez néha a legszebb osztályzat, amit valaha kaphatsz. Viszont nem elég az eddig bevált stratégia, hogy óra előtt gyorsan átnézzük az anyagot és megvan a kettes. Nehéz hozzászokni ahhoz, hogy eddig elég volt a minimum, hogy görbüljön a jegy …

4. Ügyintézés

Már nem áll fenn az a helyzet, hogy minden el van intézve helyettünk, az osztályfőnök elsimítja a kényes ügyeket. Mindent nekünk kell megcsinálni és utánajárni a legapróbb dolgoknak. Persze mindig akad segítség, ha bármi kérdésetek lenne nyugodtan menjetek az info pulthoz, keressétek meg az adott tanszéket és kérdezzetek bátran, emellett ott vannak a diákszervek is. Az oldalunkon a kérdések fül alatt minket is felkereshettek kérdéseitekkel.

5. Bulik

Igen, jól látod! Buli! Gondolom nem árulunk el újdonságot, ha azt mondjuk, főiskolás éveid alatt gyűjtöd be a legtöbb és legszebb emlékeidet. Ezek lesznek életed legeseménydúsabb pillanatai, amit a gólyatábor fog igazán elindítani. Míg eddig kéthetente vagy még ritkábban röppentél ki hétvégente az odúdból, most minden héten belekóstolhatsz a főiskolás partyk hangulatába. Lesz itt Külker hétfő, gólyatábor after, gólyabál, kocsmatúrák és megannyi program. Viszont akármennyi buli is lesz a terítéken, oda kell figyelned, hogy a másnapi óráidra időben beérj, akármennyire is kimerített az este.

2014.09.08-062

6. Társaság 

Az eddig megszokott gimnáziumi légkör megváltozik, az osztályodba feltehetőleg 20-30 fő járt, akiket már úgy ismertél, mint a tenyeredet. Ez egy kicsit változni fog, hiszen a csoporttársaid több százan lesznek, biztosan sok idegen lesz. De ettől nem kell megijedned, életre szóló barátságok kötődnek a főiskola falai között. Együtt vészelitek át a zh-kat, együtt örültök, vagy éppen sírtok (örömötökben) egy-egy vizsga után.

7. Neptun mindig, mindenhol

Eddig az ellenőrződ volt a kis kézikönyved, ebbe írták minden jegyed, az igazolásokat és egyéb közölnivalókat. Ez a múlté. Az ellenőrződ mostantól a Neptun. Év elején meg fogod kapni ehhez az internetes oldalhoz a saját felhasználóneved és jelszavad, amit a 3 év során használni fogsz. Ebben a rendszerben fogsz minden ügyes-bajos dolgot elintézni, a tárgyfelvételt, vizsgajelentkezést, befizetést, ezen felül ide fognak bekerülni a jegyeid is.

8. Szünetek

Mint mindenhol a főiskolán is vannak tanév közben szünetek. Ugyanúgy őszi, téli, tavaszi, nyári szünet. Ám ezek mostantól más értelmet nyernek. Ezeket a kis vakációkat általában zh hét előtt adják ki, ami annyit jelent, hogy non-stop tanulás egész szünidő alatt, zh-k mennyiségétől függően. Első két félévben bőven lesz tennivalód, hiszen ekkor lesznek leginkább olyan tantárgyaid, amik zárthelyi dolgozatokból teljesíthetőek. A téli szünet hivatalosan nincs kihirdetve, ezt az egy hónapos időszakot nevezzük vizsgaidőszaknak. Te osztod be az idődet, a vizsgákat akkorra veszed fel, amikorra szeretnéd, viszont január végig teljesítened kell a tárgyakat. A két hónapos nyári szünet előtt szintén egy vizsgákkal teli időszak vár Rád.

1326363793.9582-vizsgaidoszak-f

9. Pótdoga? 

A gimnáziumban feltehetőleg nem sok lehetőséged volt egy dolgozat újraírására, ha becsúszott egy egyes, nem volt alkalom kijavítani, csak a következő dolgozatra tudtál többet készülni. A felsőoktatásban 3 lehetőséged is van, de csak vizsgák esetében. Ha az első vizsga nem úgy alakul, ahogy tervezted, és becsúszik egy elégtelen, még mindig van 2 alkalmad a javításra. Ez lehet túl jól hangzik, de néha még ez is kevésnek bizonyul egy-egy tárgy esetében.

Új barátok, új környezet, új világ. Ennyi minden vár Rád a főiskolán. Talán szavakba nem is önthető. Reméljük, hogy legszebb pillanataidat, napjaidat, éveidet itt éled majd át, és hamar megtalálod a helyed az útvesztőben! Köszöntünk a Külkeren!

Mit vártok a főiskolától?

Új barátságokat
Sok bulit
Párkapcsolatot
Tudást
Jó kajákat

További cikkek
Top