Szubjektív
2016. 02. 12. - Mesi06

Korlátlan lehetőségek

 

Alapvetően mindig döntések előtt állunk, nincs olyan, hogy nem. A piros, vagy a kék kapszula? A valóság, vagy a hazugság? Sima saláta, vagy jégsaláta? Jobbra menjek, vagy balra? A korlátlan lehetőségek kecsegtetőnek tűnnek, ugyanakkor könnyen belegabalyodhatunk a választások hálójába. Kicsit utánajártunk a dolgoknak, hogy ne zavarodj össze túlságosan.

Ismerős az érzés, amikor nagyot sóhajtva meglátsz egy olyan farmert, ami után már hetek óta kajtatsz, de mégsem veszed meg rögtön, hanem csak végigsimítasz az anyagán és tovább mész a következő boltba? Miért nem csapsz le rá rögtön? Mert ott motoszkál benned a kérdés, hogy mi van, ha találsz jobbat. Olyat, ami jobban illeszkedik hozzád, puhább, simulékonyabb… hangosabban nevet a vicceiden, és többször mondja el, hogy milyen fantasztikus vagy. Ja, hogy ez már nem csak a ruháról szól?

Azon kapod magad, hogy több órán keresztül bóklászol, mígnem visszatérsz a kiinduló darabhoz, de az eladónő közli, hogy már nincs a méretedben az áhított nadrág. Te pedig könnyes szemmel mondod, hogy nem baj, úgysem passzoltunk volna. Persze most már, hogy nem lehet a tiéd, kicsit jobban is szeretnéd. De vajon csak a ruhákra, termékekre nézve állja meg a helyét ez a hasonlat? Bár a korlátlan lehetőségeket mindenhol csak pozitívumként emlegetik, azért itt is két oldala van az éremnek.

Sajnos már nem csak a ruha, hanem a pár- vagy munkaválasztás is így működik. A határtalan választási szabadság miatt azt hisszük, hogy nem szabad hosszú távra letenni a voksunkat valami mellett, mert úgyis jön jobb, úgyis lesz majd lehetőségünk valami másra.

Nehezen köteleződünk el, mert nem érezzük szükségét, hiszen az élet felgyorsult, nézd csak meg a nagyszüleidet. Ők még fiatalon házasodtak, és egy életre választottak foglalkozást, azonban manapság már úgy néznének ránk ugyanezért, mintha egy egykerekező majmot látnának. Mivel mostanában nem az a tendencia áll fenn, hogy egy életre választunk hivatást, ezért minden könnyen pótolható, cserélhető lett. Nincs rajtunk az a nyomás, hogy húszévesen találjuk ki mivel szeretnénk foglalkozni, és onnantól kezdve nyugdíjba vonulásig azt az egy munkát végezzük. Az emberek gyorsan tudnak mást választani, ha meggondolják magukat, nincs a kezük megkötve, nincsenek egy bizonyos helyhez láncolva. Ennek azonban gyakran csapongás lesz a vége.

Nézzük csak a párkapcsolatokat.

Remegünk, hogy mi van, hogyha pont akkor tesszük meg a befektetést, amikor egy új, hiperszuper „terméket” sodor az utunkba az élet. Remegünk, mert úgy érezzük, hogy be kell gyűjtenünk, a miénk kell hogy legyen. Ezt akárhogy is nézzük, nem normális állapot. Mintha az emberek futószalagon pörögnének, és a homlokukra lenne írva, hogy „engem válassz!”. Legbelül mind azt akarjuk, hogy minket válasszanak. Azért, mert különlegesek vagyunk, azért, mert szebbek, jobbak, mint a többi, de amikor felfekszünk a futószalagra mi is pont ugyanolyanok leszünk. Egyszerűek és lecserélhetőek. Amikor épp nem mi válogatunk, akkor velünk teszik ezt, mi pedig annyira meg akarunk felelni, hogy rugalmasabbak leszünk, mint a kedvenc sztreccsnacink. Hülyét csinálunk magunkból, aztán válogatunk tovább. Vajon megéri-e a végén egy leárazott termék mellett dönteni? Egyáltalán ki mondta, hogy könnyű a döntéshozatal?

Nagyszerűnek tűnhet ez a hatalmas kavalkád, tele lehetőségekkel, ám negatívumként kell megemlíteni, hogy ha több dolgot hajkurászol egyszerre, akkor egyikben sem vagy benne igazán, százszázalékosan.

Napjainkban nagyon nehéz tudatosan ellenállni a fogyasztói társadalom sugallatának, legyen szó akár tárgyakról, akár emberi kapcsolatokról, mindig jöhet szebb és jobb. Több szexuálpszichológus is hangsúlyozta, hogy a korlátlan lehetőség sok esetben nem pozitívum, hanem inkább akadály. A boldogság forrásának kellene lennie, hogy akár kapcsolatban, akár munkában döntést tudjunk hozni, de a számtalan(nak érzékelt) lehetőséget már nem tudjuk kezelni, ezáltal úgy érezzük, hogy egy döntés meghozatalával megfosztjuk magunkat a többi opciótól.

Egy teszt szerint többet adtak el azokból az árucikkekből, amelyekből kevesebb variánst kínáltak, mint azokból, amikből öt-hat, esetleg tíz opció közül szemezgethettek a vásárlók. Ha jobban belegondolunk nem is olyan meglepő, igaz?

Ebbe gabalyodunk bele mindig, mivel ha tehetjük az új, a csilivili mellett szavazunk, és közben Barney Stinson mondata jár a fejünkben, „az új mindig jobb!”.

Egyrészről fantasztikus, hogy ennyi lehetőségünk van, hiszen utazni akarunk, felfedezni és élni, megismerni minél több kultúrát, érzést, ingert. Azonban egy idő után rá kell jönnünk, hogy az új, a jobb hajszolása fárasztó mulatság, rengeteg idő, és a csapongás nem vezet sokkal előrébb. Akár kapcsolatról, akár munkáról, vagy suliról van szó, egy idő után le kell tennünk a voksunk valami mellett úgy, hogy nem kacsingatunk folyton félre, lepkehálóval a kezünkben mindig egy szebb, nagyobb pillangót kergetve. Aztán ráérzünk arra is, hogy nem feltétlen rossz egy dolgot választani, és a hosszú táv nem is tűnik olyan ijesztőnek, ha bízunk abban, hogy jól döntöttünk, és teljesen magunkénak érezzük a választásunkat.

További cikkek
Top