BGE
2017. 12. 06. - Asbóth Sára

Karácsonyi bakancslista – Éld meg az ünnepet!

 

Karácsony Budapesten. Szinte már természetesnek tituláljuk azt a három elemet, melyek e szóösszetétel alapján eszünkbe jutnak: rohanás, költségek és plázák. Ismerős, nem igaz? Hova tűnt a 21. századra a szeretet ünnepe, a boldogság, a sok ajándék és az öröm a karácsony közeledtével?

Ha nem egy kis gyermeket kérdezünk meg a karácsonyról, mint ünnepről, szinte már olyan, mintha csak egy szimpla hétköznapunkat írnánk le. Unalmas, szürke és rideg. Természetes dolog, hogy a fentiekben felsorolt három elem szintén számottevő tényező a karácsony előkészületeiben, illetve magán az ünnepen is, de nem erről szól! Gondolt bárki is arra az utóbbi ünnepek során, hogy ezen változtatni kellene? – Sajnos mi sem, így érkezzen hát egy kis inspiráció, egy új, vagy felfrissített változata a karácsonyi előkészületeknek!

Míg az ajándékvásárlás, és az azzal járó rohanás besűríti a hétköznapjainkat, jusson eszünkbe egy kicsit önmagunk is és a jól megérdemelt kikapcsolódás, hiszen a programok, melyek mellett az utóbbi években könnyedén elszaladtunk, mint budapestiek, csak arra várnak, hogy minél hamarabb pótlásra kerüljenek. Íme néhány példa:

Mint már az elmúlt pár évben, idén is még ragyogóbbá teszik a mindennapjainkat a korántsem hétköznapi, de kicsit mégis mindennapi adventi fényvillamosok. Néhány évvel ezelőtt vetették fel a közel negyvenezer égővel feldíszített villamos ötletét, amely azóta már saját menetrendet is kapott, és a város minden tájékát bejárja. Hiába csak egy villamos, érdemes rá felülni a késő délutáni, illetve az esti órákban, hiszen egy gyönyörű, szó szerint ragyogó élményt ad nekünk Budapestről.

Az ünnep közeledtével érkezik a szülők által kevésbé, de a gyerekek által annál jobban várt téli szünet. Gyakori az egy-, vagy többgyermekes szülőknél, általános és középiskoláknál, egyetemeknél, barátoknál, ha úgy vesszük mindenkinél, hogy e szünet idejére, ha nem is az egész szünetre, de néhány napra elutaznak síelni. Az ilyen utazás nem meglepő módon rengeteg előkészülettel jár, nem beszélve a költségekről. Miért ne lehetne itthon síelni?
Budapesttől nem messze rögtön két település is rendelkezésre áll, szinte minden télen, a hó nagyságától függően. A visegrádi Nagyvillám sípálya mind a merész, fekete pályák tömkelegétől nem félő, és mind a sima csúszkálásra vágyó embereket várja decemberben és januárban egyaránt, ugyanúgy, mint a Dunakanyar és környéke!

A nagy karácsonyi, avagy téli étkezés mindenkinek ismerős. Főleg az adventi vásárokon megvásárolt kürtőskalács, kenyérlángos vagy különböző frissensültek. Ebben a témában is érdemes egy kis újdonságot bevezetni, vagy éppen, hogy visszatérni egy kicsit a „retró” stílusba. Nem kell mindent megvásárolni, hiszen ahogy a mondás is tartja: „Minden finomabb és ízletesebb, ha magad csinálod!” Legyünk kreatívak és irány a konyha!

Annyi egyszerű, de mégis karácsonyi hangulatú étel és ital van, hogy kár lenne kihagyni őket! Forralt bort, forró csokit, teát, még puncsot is lehet otthon készíteni. Sok fajta létezik mindegyikből, de persze az emberi fantázia és a kreativitás nem ismer határokat, alkossuk meg ezekből is a legújabb, legpikánsabb, legfrappánsabb ízkombinációkat!

Mint minden évben, idén is megnyitotta kapuit a jól ismert, és egyben nagy mértékben elismert Mikulásgyár. Mindannyian tudjuk, hogy sajnos vannak olyan gyerekek, akik sokszor ajándék nélkül maradnak, még karácsonykor is. Idén először lesz a Hősök tere melletti Mikulásgyár egészen december 22-ig nyitva. Ha akad otthon bármi, ami már felesleges, de még használatra alkalmas, legyen az ruha, táska, tisztálkodási szer, otthoni bármilyen kellék, csomagoljuk be, és vigyük el a Mikulásgyárba, hogy ezzel sok rászoruló gyermeknek örömet tudjunk okozni a szeretet ünnepén.

Idén legyen az a célunk a karácsony közeledtével, hogy magunknak is szerezzünk örömöt. Ne az ajándékok beszerzése legyen az első, hanem az ünnep, és az azzal együtt járó tömérdek szórakoztató programon való részvétel. Eddig csak egy pillanat volt a karácsony, mely oly hamar elszállt, legyen ez idén másképp! Négy hét van karácsonyig, élvezzük ki!

További cikkek
Top