2014. 01. 06. - Reka

India játékszerei – Malala Yousafzai története

Ma már teljesen természetes számunkra, hogy a nőknek is ugyanolyan jogaik vannak, mint a férfiaknak. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy nő ne kapjon megbecsülést, ne tanulhasson, ne öltözködhessen kénye-kedve szerint. Sajnos ez azonban nem mindenhol ilyen evidens, van ahol a mai napig komoly harcok folynak az egyenjogúságért.

A nők, a férfiakkal való egyenjogúságukért a nyugati világban a 19–20. század fordulóján kezdtek harcolni, aminek eredményeként az addig elfogadott normarendszerrel ellentétben, a nők is egyenjogúságot nyertek: hivatalt tölthettek be, felsőfokú tanulmányokat folytathattak, szavazhattak az általános választójog alapján. Pakisztánban azonban még manapság is egészen más a helyzet. A nőknek elenyésző jogaik vannak a férfiakkal szemben, elnyomásban élnek, sokszor bántalmazzák őket. A legnagyobb probléma azonban az, hogy semmit nem tehetnek ellene. A férfiak és a vallás „játékszerei”, alárendelve élnek, behódolva a férfiaknak. Nem ritka, hogy házas és fiatal lányokat megerőszakolnak, de szólni senkinek nem mernek, hiszen senki nem hallja a szavukat. A kórházban is csak akkor látják el őket, ha egy férfival jelennek meg. A legrosszabb azonban, hogy megfosztják őket a tanulás jogától is, a tudástól, ami az élethez lenne szükséges, így tanulatlanul esélyük sincs szembeszállni, ez az életük, csak ezt ismerik.

Volt azonban valaki, aki fel mert szólalni a szörnyűségek ellen. Ám nem egy politikus, nem egy tanult, okos ember, sőt még csak nem is egy férfi volt, aki belátta a helyzet súlyosságát, hanem egy –akkor csupán- 12 éves kislány.

Malala Yousafzai Pakisztán északnyugati részén, szerény körülmények között élt családjával a tálib uralom alatt álló Szvat-völgyben. 2009-ben a BBC felkérte a szintén aktivistaként működő édesapját, hogy keressen egy olyan lányt, aki dokumentálná, hogyan telnek a mindennapok az elnyomó hatalom irányítása alatt. A feladatot senki nem vállalta el, így Ziaudin Yousafzai saját lányához fordult. Malala 2009. január 3-án, álnéven kezdte el írni virtuális naplóját a BBC urdu nyelvű oldalán.

A sok borzalom mellett Malala a legfelháborítóbbnak azt tartotta, hogy nem járhatott iskolába, mert lánynak született. Az első blogbejegyzés után nem sokkal a tálibok bezárták és fel is robbantották az iskolák többségét, ezzel véglegesen megakadályozva a nők továbbtanulását.

Zavargások törtek ki, fenyegették a kislányt, őt azonban ez a helyzet csak még bátrabbá tette, ráadásul egyre többen álltak mellé.

Adam B. Ellick, a The New York Times újságírója sikeres dokumentumfilmet forgatott a lányról, így az egész világ megismerte az arcát. Noha 2010 végére újra megnyíltak az oktatási intézmények, már a lányok előtt is, Malala tovább kampányolt az összes elképzelhető felületen a tálib rémuralom ellen: beszédeket tartott és több műsorban is megjelent. Az erő és a bátorság szimbóluma lett a világ elnyomott női számára.

Mivel egyre több emberhez jutott el a kislány bátor hangja, egyre több ellensége is akadt. Zsaroló leveleket, fenyegetéseket kapott, sokan próbálták rávenni, hogy rejtőzzön el valahova, ő azonban nem akarta cserbenhagyni a nőket és inkább édesapját féltette. Úgy gondolták, a tálibok őt akarják majd elkapni, hiszen bármilyen kegyetlenek is voltak, arra eddig nem volt példa, hogy nyilvánosan gyerekeket bántottak volna.

2012. október 9-én azonban ez a helyzet megváltozott. A kislány éppen hazafelé tartott a barátnőjével az iskolabusszal, amikor felszállt egy fegyveres tálib és őt kereste. Felszólította, hogy álljon fel, vagy mindenkit megöl. Malala eleget tett a kérésnek: az egyik lövés a fején, a másik a mellkasán találta el. A lány az életét csupán a szerencsének és gyors orvosi ellátásnak köszönhette.

Az életmentő műtétet még Rawalpindiben végezték el, eltávolították a golyót a lány fejéből.

„Annyira sok műtétem volt! Három még Pakisztánban, közvetlenül a támadás után. A koponyámnak egy részét le kellett vágni, hogy legyen helye a megduzzadt agynak. Csövet dugtak a nyakamba, hogy tudjak lélegezni. Az arcom egyik fele teljesen lebénult egy időre.”– nyilatkozta Malala.

Aztán elszállították a nagy-britanniai Brimingham-be, ahol a Queen Elizabeth kórházban folytatták a gyógykezelést. Hamarosan újabb műtétek következtek: egy platinalemezzel pótolták a sérült koponyacsont részt és hallókészülékkel állították helyre Malala hallását.

Apját a birminghami pakisztáni konzulátusra nevezték ki oktatási attasévá, így már az egész család ott él.

Emögött elsősorban biztonsági megfontolások állnak, hiszen a tálibok közölték: Malala változatlanul a halállistájukon van, mert szerintük a diáklány „vallás ellenes propagandát” folytat.

A sikertelen „akció” után Malalának eszébe sem jutott feladni az elveit, inkább tovább építette útját. 2013 júliusában az ENSZ-ben szólalt fel, és a Buckingham Palotában Erzsébet királynővel is találkozott. Szeptemberben a Harvard Egyetemen tartott nagy sikerű beszédet, októberben pedig Barack Obamát és családját látogatta meg a Fehér Házban. Tevékenységéért – számos más elismerés mellett – elnyerte a Szaharov-díjat, de jelölték a Nobel-békedíjra is.

„A legfőbb célom olyan gyerekeken segíteni, akiknek dolgozniuk kell a megélhetésért. Havi meghatározott összeget adunk a szüleiknek, hogy iskolába járhassanak. Ez régi álmom volt. Egyszer az Iszlamabádba vezető út mentén láttam egy kislányt, aki narancsot árult. Elhatároztam, hogy ezekért a kislányokért fogok harcolni. Hogy ne narancsot áruljanak, hanem megtanulják, hogy hol terem a narancs, milyen fák vannak még, és mennyi minden van még a világban…”