Közérdekű
2015. 07. 20. - Hűvös-Récsi Bence

Hőségriadó, avagy hol tudunk csobbanni olcsón

 

Javában zajlik a nyári szünidő, a diákok nagy része talán már kiheverte a vizsgákat és épp fesztiválozik, nyaral, kirándul vagy épp dolgozik valahol. Ez az az időszak amit minden fiatal  nagyon vár, főleg, hogy az év közben megismert új barátokkal el lehet tölteni pár napot valami teljesen más helyen, és nem csak  a suli padjai között vagy a kedvenc kocsmában találkoznak. Sokaknak az említett munka miatt nincs sok szabadságuk és lehet a pénztárcájuk sem engedi meg a nyaralást, ezért bölcsen kell beosztani mindent. Az időjárás ami Magyarországot néhol 38 fokkal sújtja újabb motiváció arra, hogy kimozduljon az ember. Erre a legjobb megoldás a vízpart, cikkünk ezeket a helyeket mutatja be.

Budapesten sok helyen meg lehet mártózni, azonban az elmúlt pár évben jelentősen drágultak a strandok, néhol a 3000 forintot is elérheti a belépő ára, ez egy családra nézve akár 5 számjegyű kiadást is jelenthet, de még nekünk diákoknak is hatalmas összegnek tűnik 1 napos strandolásért, ahol még nem ittunk és nem is ettünk. Szempont volt tehát, hogy közel legyen a fővároshoz és könnyen megközelíthető, olcsó legyen.

1. Pócsmegyeri Pázsit Tófürdő

Az egyik legtávolabbi célpont a várostól, azonban megközelítése nem bonyolult. A tófürdő környéke kellemes a parton van zuhany, büfé, árnyas fák. Kevésbé jó úszóknak problémás lehet, hogy a tó hirtelen mélyül. A büfék és éttermek az egész szezon alatt várják a vendégeket (van halászlé is), illetve vízibicikli bérlésre is van lehetőség.

Belépő: nincs
Megközelítés:
– Budapestről megy busz Árpád-híd buszállomás – Pócsmegyer
– Autóval a 11. számú főúton északi irányba Tahitótfalunál a hídon át lehet menni a Szentendrei-szigetre, onnan Pócsmegyer (50 perc)

2. Veresegyházi Tóstrand

Igazi retro hangulatú, kis vidéki vízi paradicsom. Rendkívül egyszerűen elérhető, olcsó és távol esik a főváros nagy hordáitól nyáron is. A strandon vannak büfék és éttermek, nyilvános WC-k és homokos “tengerpart” is. Ha unjuk az úszást át lehet menni a termálvízi részre vagy akár túrázhatunk is. Érdemes megemlíteni a környéken lévő macifarmot, ahol találkozhatunk a medvék mellett farkasokkal, szarvasokkal is.

Belépő: 450 Ft.
Megközelítés:
– Nyugati pályaudvarról vonattal 30 perc alatt elérhető Veresegyháza, onnan pedig pár perc séta
– Pestről autóval az M2 autópályán haladva Dunakeszi előtt le kell fordulni, onnan pedig végig főút visz a strandig

P5142594

3. Gödi Strand

 Személyes kedvenc, vonattal úgy mint a tóstrandot könnyű elérni, hátránya, hogy a vasútállomástól jó 10 perc a séta a bejáratig, azonban pont emiatt nagyon eldugott és kellemes környezetben lehet fürdeni. A hely kifejezetten ezért épült, tehát nem természetesen kialakult tó. Két nagy medence van, meleg és hideg, illetve egy a piciknek. Gumi csúszdával fel van szerelve, de csak gyermekeknek. A terület árnyékos, füves, büfék vannak és nincs nagy sorbaállás sem, az árak közepesen drágák, 800 Ft egy hamburger. Lehet használni a szaunát is, azonban ez pénzbe kerül.

Belépő: felnőtt 1250Ft., a diákoknak 850Ft.
Megközelítés:
– Nyugati pályaudvarról vonattal 30 perc alatt elérhető Göd városa
– A Termálfürdőhöz a 2/A autóút gödi lehajtójától Göd-Újtelepen át a Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel Driving Range gyakorló golfpályája mellett juthatunk el
– A 2-es főút felsőgödi lámpás kereszteződésétől a Duna utcán át az Ady Endre út végén jobbra kanyarodva is eljuthatunk a strandhoz

4. Homoksziget

Ha már Gödnél járunk egy próbát megér a Homoksziget. Az ajánlások közül toronymagasan a legolcsóbb célpont illetve talán ez adja vissza a legjobban a “fiatal vagyok ott fürdök ahol akarok” érzést, ugyanis a szigetet a Duna veszi körül és nem hivatalos fürdőzésre kijelölt hely. Nyáron a folyó alacsony szintje miatt könnyedén át lehet menni a vízen keresztül a szigetre, ahol jól kitaposott út vezet minket a homokos partra. Felügyelet hiányában itt mindenki azt csinál amit akar, ezért is annyira kedvelt a fiatalok körében. Esti társasági összejövetelre is kiváló (szúnyogok ellen érdemes készülni), a környéket elzárja az erdő, így egyfajta meghitt romantikázásra is megfelelő lehet. Tűzrakás azonban tilos. A vízbe néhol előfordulhat kagyló, ezzel érdemes vigyázni, elég éles, illetve beljebb úszni életveszélyes a sodrás miatt.

Belépő: nincs
Megközelítés:
-Göd városa vonattal vagy autóval is gyorsan elérhető, onnan a Duna fele kell sétálni.

5. Rukkel Water Park

A dunavarsányi Rukkel Water Park a legdrágább hely a felsoroltak közül, azonban ha valaki imádja a bányatavi fürdőzést, de a színvonalra is odafigyel ez a legjobb lehetőség. Magát a parkot Rukkel János kezdte fejleszteni, még 1989-ben. A 12 hektáros vízfelület mellett kiépített part, büfék, zuhanyzók, vízibiciklik és óriás csúszdák (feláras) várnak minden odalátogatót.

Belépő: felnőtt 1500 Ft., diák 1200 Ft.
Megközelítés:
– A Népligettől indulnak buszok, amik a tó előtt járnak, a legközelebbi megálló Felsővány
– A tó autóval megtalálható Taksony-Bugyi közötti út 6-os km kövénél

+1 Délegyházi Naturista Kemping

 Esetleg ha valaki a barátaival a nudizmus szerelmese, nekik a legjobb hely a Naturista Kemping. Ide viszont tagságit kell váltani és nem árt, ha a Magyar Naturista Egyesület tagja.

Belépő: felnőtt 1200 Ft., diák 600 Ft.  (egyszerű strandoláshoz nem kell tagsági)
Megközelítés:
Az M0-ról az 51-es útra kell letérni Dunaharaszti felé, onnan Dunavarsány majd a táblákat követve Délegyháza.

 Sokunknak régi motoros budapesti gyerekeknek régi emlék lehet a Lupa és az Omszki-tó. Nem véletlen, hiszen minden szempontból a legjobb választás volt a Budakalászi tavak egy ugrásnyira vannak  a főváros határától. A fürdőzést azonban az említett két helyen betiltották. A Lupa-tó teljes területe üzemi terület, ezért nem is lehet odamenni, az Omszki-tónál pedig csak a kiépített vízisípályát lehet használni. Aki ezt nem tartja be, bírságra számíthat. Ki kell emelni, hogy a tiltás nem véletlen, 2011. nyarán négyen fulladtak vízbe, ennek oka jellemzően az volt, hogy az áldozatok nem tudtak jól úszni, illetve ittasan mentek a vízbe. Felügyelet pedig nincs, hiszen nem nyilvános strand. A bányatavak ráadásul rendkívül gyorsan mélyülnek, több fokot is eshet a víz hőmérséklete belső részeken, néhol pedig előfordulnak örvények.

Az ajánlásokhoz lehetne venni még a Velencei tavat vagy a Balatont, egyik sincs messze és még meg is fizethetőek, azonban csúcsidőben tele vannak a partok és a hosszabb vonatozást se szereti mindenki, azonban az itt felsorolt helyekben az a közös, hogy olcsóak, elérhetőek és barátságosabbak a maguk kis bájával. Jó pancsolást!

Szeretsz strandra járni?

Ki az, aki ne szeretne?
Rühellem
Csak a kaja miatt
Digimon digitális szörnyek

További cikkek
Top