Kultúra
2012. 08. 14. - Taylor

Hajnal előtt a legsötétebb az éj

A Sötétség újra megszállta a Várost. Már túlélt egy terrorista “tisztítóbrigádot”, egy paklis pszichopatát, most azonban egy olyan szerzettel kell elbánnia, ki ötvözi a fenti két ellenség irtózatát. Anarchiát szeretne a káoszból, meglehetősen furcsa indítékkal, de ezt már szinte megszokhattuk. Christopher Nolan újra elhozta nekünk a félelmet.

Mert mi is az, amitől félünk? Egyáltalán, miért is félünk? És van-e fájdalmasabb dolog a kilátástalanságnál? Nos, ez az a kérdéstömeg, melyekre a nézők segítségével már harmadjára keresik a vásznon a választ, miközben egyesek tisztítótűzként égetnék fel Gotham városát. Hacsak persze nincs valaki, aki felébredne nyolcévnyi álmából, hogy megmenthesse szeretett városát azon lakóival egyetemben, akiknek mindig van kit gyűlölni.

De vissza a félelemhez. A félelem egy ösztön, mely a legtöbb esetben az életben maradást segíti. Ezért félünk az ismeretlentől és a tervszerűtlenségtől. Ezért féltünk Jokertől, ezért félünk a Statisztika vizsgától. Nehéz ellenük védekezni, mert a foguk fehérjét csak közvetlenül a harapásuk előtt mutatják ki; akárhogy készülünk, mindig van egy csavar, melyre nem számítunk. Ez teszi ezt a filmet naggyá, a tervszerűen kivitelezett anarchia, mikor a film végén állnak össze a képsorok. Amikor rá kell jönnünk, hogy nem az a leggonoszabb, aki a kezdetektől annak mutatja magát.

A három legújabb Batman-filmet (Batman: Kezdődik!, A Sötét Lovag, A Sötét lovag: Felemelkedés) több okból is szükségesnek tartom összekötni. Egyrészt, temérdek visszautalás van a harmadik részben az előző két részre, melyek, ha nem ugranak be, kissé visszafogják a film élvezetét. (Esetleg mikor újra megnézzük az előzményeket, akkor keressük a meglepődéstől földre esett állunkat a földszinten.)

Másrészt viszont fontos éreznünk a gonosz és gonosz közti különbséget, mert a való életben se minden fekete és fehér: Joker és Bane [a második és harmadik rész sztárjai] viselkedésében jóformán csak a gyilkolás a közös. Joker az a szociopata, ki érzések nélkül él, és olyan, mint néhányunk, ha talál pár hangyát és egy nagyítót: csak egy kicsit szórakozik, de az egésznek se oka, se értelme.

Bane, a Macskanő és a néhai Harvey Dent már nem ilyen egyszerű fazonok, mindegyikük olyan indítékokkal rendelkezik, melyekben érzelmek, okok szerepelnek. Ebből fakadóan teljesen más viselkedésűek, mint Joker: a jó és a rossz is megtalálható bennük, természetesen különböző arányokban. Mellettük vannak olyan szereplők is, akik elvi okokból – bármi is történik – tiszták és lelkiismeretesek maradnak; de valljuk be, valamikor Kétarc is így kezdte.

A Sötét Lovag: Felemelkedés részben egy trilógia befejező darabja, de más tekintetben – és minden bizonnyal – egy új filmcsokor beharangozója is, hiszen még oly’ sok a gonosz és oly’ üres a kassza; de Nolan bácsinak, ha így folytatja, örömömre szolgálnak ez irányú tervei.

További cikkek
Top