Gazdaság
2013. 12. 18. - hubi

Glassdoor’s Employees’ Choice Awards 2014 – Az év legmenőbb munkahelyei

Feltételezem, hogy mindannyian azért koptatjuk az iskolapadot, hogy a lehető legjobb munkahelyen tudjunk elhelyezkedni, amely nem az egyetlen fontos dolog a világon, azonban alappillére lehet az ember életének. De pontosan hogyan definiálnánk egy olyan munkahelyet, ahova nap, mint nap szívesen megyünk be dolgozni? Vannak sztenderd hívószavak, mint „előrejutási lehetőségek”, „kellemes környezet” és persze a fizetés, de milyen arányban járulnak ezek hozzá ahhoz, hogy melyik vállalat mennyire népszerű saját alkalmazottjai körében? A napokban jelent meg a Glassdoor site Employees’ Choice Awards névre hallgató kutatásának eredménye, amelyből megtudhatjuk, hogy mely cégek voltak idén a GDP-lapátolás legkedveltebb színterei és miért. Lássuk hát!

A Glassdoor egy online portál, amely működését tekintve leginkább a valószínűleg mindannyiunk által ismert MarkMyProfessor site-hoz hasonlít. A lényege, hogy első kézből érkező, anonim véleményeket oszthatnak meg egyes cégek dolgozói munkahelyükkel kapcsolatos élményeikről, benyomásaikról, illetve különböző kritériumok szerint (fizetés, munka/magánélet egyensúly, vállalati kultúra stb.) pontozhatják azokat. Ezekből pedig egy összesített érték keletkezik, a cég ’összpontszáma’. Ezen rangsor alapján születik meg az Employees Choice Awards eredménye.

glass1

A versenyben, ugyancsak az USA-ban székelő cégek vesznek részt, úgyhogy gyakorlati jelentőséggel nem sokunk számára bírhat, de gondolatébresztő lehet látni az innen, Kelet-Európából sokszor utópisztikusnak ható munkahelyi körülményeket és talán ahhoz is adhat egy kis motivációt, hogy a borzasztó munkaerőpiaci állapotokat hirdető, cinikus hangokra valamelyest fittyet hányva ne adjunk le az elvárásainkból.

A top 10 munkahely többsége – nem meglepő módon – a hasító IT szektor trendi nevei közül kerül ki, a másik érdekesség pedig az, hogy alig van egy-két cég ezek között, amelyik az elmúlt 10 évnél régebben alapult volna. A tradíciónál úgy látszik vonzóbb a progresszív, napról-napra fejlődő ’cégkultúra’, ami a összemosódik a startupok fogalmával. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a ’startup’ nem csak kezdő vállalkozások gyűjtőneve, hanem egy sajátos, innovatív látásmódot, vállalati filozófiát is jelöl, amely az adott cég növekedésével ugyan csorbul, bizonyos elemei azonban megmaradnak – mint ahogy az több, a rangsorban előkelő helyen végzett vállalkozásnál is megfogalmazódott.

glass9

Egytől-egyik mindegyik vállalat vonatkozásában kiemelték a munkatársak fontosságát – ahogy én látom, talán az összes közül ez volt a legfontosabb szempont. Csak olyan cégek jutottak magasra a rangsorban, ahol a dolgozók úgy érzik, intelligens, motivált emberekkel dolgoznak együtt, akikkel munka után is szívesen beülnének valahová egy sörre.

Work hard – play hard

Tény, hogy napjainkban kulturális toposszá nőtte ki magát a bögre kávé mellett, a másnapi határidőre kicentizett projekten éjszakába nyúlóan dolgozó, vastagkeretes szemüveges menedzser és a mosolyogva, kidüllesztett mellel megtartott prezentáció után, a nyilvános mosdó csempéjén ülve, kibontott nyakkendőben pezsgőző huszonéves üzletemberek képe, akik stressztől megfeszült idegeiket végre ellazítva élvezik a tényt, hogy luk van a se…. fülükön, és a diadal mámorában úsznak, amiért sikeres projektjük hozzácsapott egy nullát a bankszámla egyenlegükhöz és egy jól mutató sort a CV-jükhöz. A”work hard, play hard” filozófia kultuszának korát éljük és ez tökéletesen megmutatkozik abban is, hogy milyen tulajdonságaik juttatták helyezésekhez a Glassdoor élmezőnyében szereplő cégeket.

galss3

Feszes határidők, pörgés és némi stressz – de mindezért cserébe inspiráló, intelligens munkatársak, megbecsültség, a hasznos, jelentőségteljes munka érzése, az innovációs projektek izgalmai, exkluzív környezet. Így lehetne általánosan jellemezni 2014 legvonzóbb munkahelyeit.

A ranglista élén a boston-i székhelyű Bain & Company üzleti tanácsadó iroda végzett. Annak ellenére, hogy sok hozzászóló panaszt emelt a végeláthatatlan túlórák, rengeteg stressz és az Excel-Powerpoint mérgezés veszélye ellen, úgy tűnt, hogy általánosan azon a véleményen vannak, hogy ezek „szükséges rosszak”, a „tanácsadói életmód velejárói”.  A legtöbb véleményező azonban mégis úgy jellemezte a céget, mint emberközpontú szervezetet, kiváló lehetőséget a tapasztalatszerzésre karrierkezdőknek. Az itt elszenvedett stresszt és fáradtságot hosszútávú befektetésként értelmezik és munkájuk hasznosságának, megbecsültségének érzése ellensúlyozza is ezeket.

glass4

Startup kultúra multinacionális szinten

Az IT szektor nagy nevei közül négy is bekerült a top 10-be. Második a Twitter, harmadik a LinkedIn és természetesen nem maradhatott le a Facebook és a Google sem, előbbi az ötödik, utóbbi a nyolcaik helyen. Ezek közös tulajdonsága, dolgozói vélemények alapján, hogy ugyan milliárd dolláros vállalkozásokról van szó, még megvan bennük a „startup” érzés, végeláthatatlan bürokrácia helyett (amelyet mindenki tapasztalhatott, aki dolgozott már multinál) emberibb léptékben folyik a munka, valamint ezen szolgáltatások széles felhasználói bázisának köszönhetően, az alkalmazottak nap, mint nap tapasztalhatják munkájuk gyümölcsét. Ez különös képpen igaz a Facebook dolgozóira – egyikük nevetségesen fantasztikus érzésnek nevezte, ahogy milliárdok használják, amit munkaóráik során létrehoznak.

galss2

Vállalati kantinok

Úgy látszik, hogy az alkalmazott szívéhez a hasán keresztül (is) vezet az út. Vicces, de a fent említett, karrier és munkakörnyezeti szempontokon kívül, sok esetben esett szó a finom ételekről, amelyeket az irodai éttermekben ingyen fogyaszthatnak a dolgozók. Ezeket ne úgy képzeljük el, mint egy iskolai menzát, tényleg elég pofás kis kajáldákkal operálnak ezek a cégek. Íme pár kép:

glass8

glass6

glass7

Az említett vállalkozásokon kívül az élmezőnyben végzett három másik, az IT szektorban tevékenykedő cég, egy vegyi üzem, az Eastman Chemicals, valamint egy kisállat eledel gyártó cégóriás is. Utóbbi érdekes színfoltja a listának. A promó videójukban (amely természetesen fényezni hivatott a vállalatot) olyan lelkesedéssel beszélnek az állateledel gyárban végzett munkájukról a megkérdezettek, mint bármelyik tech óriás innovátorai.

A teljes 50-es listát megnézhetitek lentebb, a képen!

glass10

További cikkek
Top