Buliajánló
2013. 05. 24. - bigheadbarna

Fishing on Orfű 2013

Régebben Sziget hetijegy nélkül nem tudtam volna elképzelni a nyaramat, majd jött a VOLT-os fesztiválok kora. De most itt az idő, hogy ellátogassak a Fishing on Orfűre. Hogy miért lesz jó ott nekem? Az alábbiakból kiderül.

Egy EFOTT-on futottam bele a helyszínbe még pár évvel ezelőtt. A környezet, meg maga a tó közelsége nagyon impozáns volt. A buli után még kissé delíriumos állapotban kiültünk a tó partjára és ott hédereltünk, amíg felkelt a nap. Bár akkor csak egy napot buliztam ott, nagyon megkedveltem. Az idei év pedig remek lehetőséget biztosít ahhoz, hogy ezen is túltegyek.

De most nem strandolni mennék, hanem az első sorba tombolni. Ehhez minden adott. A teljes magyar, számomra emészthető könnyűzenei szféra jelen lesz. Lesz ott minden. A rádióbarát poposabb, néha unalomig játszott zenéktől kezdve, a kis hip-hop és alter muzsikán keresztül, az egészen hibrid és behatárolhatatlan zenékig. Az egészen ismert előadóktól a kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokig.

Én személy szerint ennyit várok el egy fesztiváltól. Legyenek olyan előadók, akiknek ha elmegyek a koncertjére, akkor fennhangon üvölthessem a refrént. Semmitől sem zavartatva, mert a körülöttem állók ugyanezt teszik. Legyenek pörgős zenekarok, hogy egy-egy szám után azt érezzem, alig állok a lábamon a sok ugrálástól. Elférnek azok a bandák is, akiket annyira nem ismerek, de a hideg csapolt sör okozta mámorban ráeszmélek, hogy érdemes a lenne változatosabb koncertekre járni.

A fesztivál hangulatáról és a helyszínről jó képet mutathat az idei fesztivál himnusza:

És itt egy kis ízelítő a zenei felhozatalból a teljesség igény nélkül: Quimby, Kiscsillag, Punnany Massif, Brains, PASO, HS7, Supernem, Vad Fruttik, Szabó Balázs Bandája, Nemjuci, Halott Pénz, Hősök, Belga, Fish és még sokan mások.

Aki bele szeretne kukkantani, hogy milyen egy koncert Orfűn, annak ezt a videót ajánlom:

A Fishing On Orfű 4 fesztivál nappal, 3 színpaddal, 2 sátorral és egy pubbal várja idén a fesztiválozókat. Az idei rendezvény érdekessége, hogy a nagyszínpad nevét jótékony célra “elárverezték” magánszemélyek között. Ezért senki ne lepődjön meg, ha elsőre nem lesz ismerős a Deli Máté név.

A négy napos jegy 12990, a napijegy 4990, az első napra pedig (ami Kispál-nap lesz egyébként) 2990 forint a beugró. Valamint érdemes előre sátorhelyet vásárolni 500 forintért. További infót a jegyárakról itt találtok.

Aki pedig képben szeretne lenni a fesztivál eseményeivel, de a programfüzetet túl kommersznek tartja, az letöltheti a fesztivál mobilos alkalmazását (FOO 2013), ami tartalmazza az előadókat, koncerteket, off programokat, étel és ital beszerzési helyeket, térképet és még sok-sok hasznos infót.

Jó szórakozást Mindenkinek, ott találkozunk!

További cikkek
Top