BGE
2019. 06. 30. - Zircher Ági

Csatlakozz a műanyagmentes júliushoz!

 

Rengetegszer írtunk már a környezetvédelem témájában, de manapság elengedhetetlen beszélni róla. Fontos, hogy elkezdjünk odafigyelni végre arra, hogy mennyi hulladékot termelünk, és megpróbáljuk a lehető legjobban lecsökkenteni azt. Hétfőn indul a műanyagmentes július kezdeményezés, amit 8 évvel ezelőtt indított útjára az ausztrál Plastic Free Foundation. Egyébként a 2011 óta tartó projektben már 120 millió ember vesz részt, több, mint 170 országból az egész világon Magyarországot is beleértve, ahol tavaly jelent meg először a felhívás. Vegyél részt Te is a kihívásban, hogy részt vehess a műanyag okozta szennyezés megoldásában – így mindannyian tisztább utcákkal, óceánokkal és Földdel lehetünk gazdagabbak.

Ha csatlakozol a műanyagmentes július felhíváshoz, a szervezők ötletekkel segítenek neked és még több millió embernek a világon, hogy csökkenteni tudd az egyszer használatos műanyagok használatát minden nap otthon, a munkában, a suliban vagy akár egy eseményen. Megéri részt venni a kihívásban akkor is, ha már tapasztalt vagy a csomagolásmentes életben, és akkor is, ha még csak most próbálnád ki először, ugyanis kis lépésekben haladva is hatalmas változásokat érhetsz el. Ha kezdőként vágsz bele, itt van néhány tipp, ami elengedhetetlen az induláshoz:

Ne használj eldobhatós kávéspoharakat – ugyanis azokat többnyire nem hasznosítják újra. Helyette fogyaszd el inkább a kávét helyben, vagy vigyél magaddal újra és újra használható alternatívát. Budapesten pedig már van több olyan kávézó is, akik összefogva újrahasználható pohárban adják az elvihető kávét, a poharakat pedig bármelyik résztvevő helyen visszaadhatod, ha arra jársz. A kávézók listáját itt találhatod.

Ne műanyagzacskóban vásárolj zöldséget, gyümölcsöt vagy pékárut és mellőzd a szatyrokat – helyette használj textilből vagy papírból készült alternatívát.

Ne használj szívószálat – legalábbis olyat, ami nem lebomló vagy újrahasználható anyagból készült.

Ne vásárolj műanyagpalackos üdítőt vagy vizet – vegyél helyette inkább üvegben árult üdítőt vagy használj magaddal hordható kulacsot.

Kövesd a 3 R-t (reduce, reuse, recycle) és csökkentsd a műanyag használatát, használd újra és hasznosítsd újra! A vásárlás során már jelentős mértékben tudod csökkenteni a használatát, de ha mégis elengedhetetlen lenne valami, ami ezzel jár, használd újra ahányszor csak teheted, vagy váltsd vissza, ha ez lehetséges, így legalább van esély arra, hogy nem egy hulladéklerakónál végzi. Mindig a csökkentés legyen az elsődleges, hiszen egyik napról a másikra lehetetlen teljesen csomagolásmentesen élni, de ha valaki tényleg elszánt és kitartó egyre közelebb kerülhet a műanyagmentes élethez. Ha már a fent említett műanyagokat mellőzni tudjuk, következő lépésként már elhagyhatjuk a papírtörlőkendőket, a teafiltereket és a hosszúéletű kartonokat is, és helyettesíthetjük azokat, járhatunk csomagolásmentes boltba, ahol a saját edényeinkbe tehetjük bele a vásárolt dolgokat. További hasznos ötlettel és információval tud még szolgálni az oldal melyet ide kattintva érhetsz el. Nézd meg az idei év kampány videóját is, melyben elmondják az egész kihívás lényegét, és felhívják a figyelmet ennek fontosságára.

Ha úgy érzed képes lennél a műanyagmentes júliusra, akkor csatlakozz a mozgalomhoz, és e-mailen keresztül küldenek neked minden héten további tippeket és segítenek motiváltnak maradni egész július alatt, hogy elérhesd a kitűzött célt. Emellett további sztorikat és újdonságokat olvashatsz még a mozgalomról. Add meg az adataid ezen az oldalon, hogy lássák, hogy csatlakozol és elküldhessék heti üzeneteiket. Együtt változást tudunk hozni, legyél részese a megoldásnak Te is!

 

További cikkek
Top