Category Archives: Szubjektív

Social Media okozta depresszió

Sajnos olyan világban élünk, ahol nem az számít, hogy ki milyen ember, mennyire barátságos, szeretetteli és odaadó, hanem az, hogy mit tud bemutatni egy kisebb-nagyobb közönségnek a világhálón. De mégis hogyan vezethetnek depresszióhoz a mindenki által használt közösségi média oldalak? Röviden és tömören, az elvárások miatt, amikkel magunkkal és másokkal szemben rendelkezünk.

Ahogy belépünk az Instagram, Facebook vagy Snapchat fiókunkba, egyből olyan képeket látunk meg, amin tökéletes emberek vannak tökéletes helyszíneken. Az emberek nagy része csak álmodozik sokszor arról, hogy hasonló minőségű kép készüljön róla. Ez határozza meg azt, hogy hogyan tekintünk magunkra, kit látunk a tükörben, így akár, ahhoz is vezethet, hogy önmagunkat sikertelennek tituláljuk, mondván, hogy sosem leszünk olyanok, mint egy sztár. Addig, amíg nem tudatosul bennünk, hogy senki sem tökéletes, addig nem is lehet megbarátkozni önmagunkkal, vagy eljutni addig, hogy szeressünk magunkat kívül-belül, azért, akik vagyunk. Nem minden az, aminek látszik, ugyanis a hírességeknek a külsején stylistok, személyi edzők, sminkesek és fodrászok dolgoznak nap mint nap, hogy jobbnál jobb képek készülhessenek rólunk. Egy átlagembernek, aki éppen a munkahelyére vagy az iskolába fut, ilyenekre sajnos nincs se ideje se pénze. Bár még a legnagyobb hírességeknek is a legtöbb képén végeznek kisebb-nagyobb utómunkát, sokunknak erre sincs lehetősége vagy képessége. Mégis ez lehet az egyik fő oka, a social media okozta depressziónak.

Napjainkban minden sarkon van két influencer, és minden követőjük arról álmodozik, hogy ők lehessenek. Így mindenkinek az a célja, hogy minél jobb képeket gyártson, és minél több like-ot és követőt gyűjtsön a különböző hashtagek és taggelések segítségével. Átlag emberként nehéz lehet kitörni, hacsak nem vagy emberfelettien kreatív, vicces vagy érdekes személyiség. Nehéz felfogni, de az előbb említettekkel való machinálás sajnos nem mindig hozza meg a kellő eredményt, és van amikor több száz like, imádom és hűha helyett csak pár 10-et sikerül bezsebelni. Nem lenne szabad arra alapozni, hogy más hány reakciót gyűjt egy hasonló képpel, és főképp nem szabad arra gondolni, hogy mi mennyivel kevesebbet érünk, ha nem érünk el olyan mértékű eredményeket. Szerencsére a legtöbbünknek még nem abban mérhető, hogy mennyire vagyunk sikeresek, hogy hány követőnk és like-unk van, bár néhány embernek ez a kulcs a boldogságához, vagy a szomorúságához. Érdekes, hogy számos kutatásnak az lett az eredménye, hogy minél kevesebb időt töltünk a közösségi hálókon, annál boldogabbak vagyunk. Egyes okostelefonok és applikációk segítenek ezeknek a megvalósításában, ugyanis beállíthatjuk, hogy hány percet engedünk meg maguknak az adott social media felületen eltölteni.

Szerintem főleg a gyerekeket és tinédzsereket fenyegeti az a veszély, ha lehet ezt annak nevezni, hogy mennek egymás feje és hülyesége után. Betaggelik egymást olyan képeken, amin valójában nem is szerepelnek, olyan képeket töltenek fel, amin kisatírozzák a saját arcukat, és nem létező helyszíneket jelölnek meg lokációként, például: A semmi közepén, Idk, Be happy, mindezt természetesen annak érdekében, hogy hírnévre tegyenek szert. Az ő korukban erre akár segélykiáltásként is lehet tekinteni, tehát mindenképp megéri a szülőknek figyelemmel kísérni az aktivitásukat minden felületen. Ebben az esetben nem is kell influencerekre gondolni, bár vannak igazán fiatalok is köztük, lehet, hogy valakit csak az zavar, hogy egy közeli barátjának van sokkal több követője, és nem érti, hogy neki ez miért nem jön össze. Ez azért vezethet depresszióhoz, mert nem mindenki kap az interneten egyforma figyelmet, valaki hiába tölt fel jobbnál jobb képeket, mégse teljesít úgy az oldala, ahogy ő azt várja. Mindemellett vannak olyan emberek is, kortól függetlenül, akik nem szeretnének az insta filteres selfiekkel azonosulni, és sokkal inkább önmagukat szeretnék adni, nem azt, amire valószínűleg a külvilág vágyik.

Véleményem szerint az a legfontosabb az életben, hogy mindig adjuk önmagunkat, akár az interneten, akár az utcán sétálva és ne azon agyaljunk, hogy kinek, miért, mennyivel jobb, esetleg rosszabb. Szebbek még lehetünk, de fiatalabbak már nem, ezért ne azzal töltsük az időnket, hogy a közösségi oldalak miatt szorongunk,. Használjuk ezeket a felületeket digitális emlékek gyűjtésére, amit majd egyszer büszkén mutathatunk meg unokáinknak.

Milyen az ideális munkahely?

 

Diákként a legtöbben hamar elgondolkozunk azon, hogy a mindennapjaink finanszírozására nem ártana egy munka, de mégis milyen szempontokat kell figyelembe venni már az álláskeresés folyamán? Honnan tudom, hogy ezt szeretném csinálni hosszú éveken át? Fontosabb a magas fizetés, mint az, hogy azzal foglalkozzak amit szeretek? Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a munka világában.

Nagyon nehéz bármit is idealizálni azért, mert emberek vagyunk, és mindenkinek eltérőek az igényei, a képességei és a tudása. Egy biztos, a fizetés kiemelten fontos életünkben, de ez nem minden, más szempontokat is figyelembe kell venni. Amikor munkát keres az ember, akkor az a legfontosabb, hogy az álláshirdetések között megtalálja, vagy kiszűrje azokat, amik igazán érdeklik őt, így, ha a marketing terület érdekel, akkor nem a pénzügyi pozíciók között kell keresgélni.  A legjobb az, ha már a keresés előtt eldöntjük, hogy mennyire vagyunk terhelhetőek és mennyi időt tudtunk szánni az adott munka elvégzésére, ha csak 30 órányi időnk van egy héten, akkor ne a teljes munkaidős hirdetések között böngésszünk. Ha nem érzi magát irodai figurának, akkor utána kell kérdezni, hogy a munkáltató támogatja-e a home office-olást, azaz az otthonról való munkavégzést. Szerencsére számos cég van, amelyik heti 1-2, vagy akár mind az 5 napot megengedi, hogy otthon töltsd és nyugalomba dolgozz a saját tempódban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rossz egy irodaházban dolgozni, 10-20 emberrel egy légtérben, de vannak emberek, akiket zavar a folyamatos nyüzsgés. Abban az esetben viszont, ha valaki elakad egy feladat közben, könnyedén segítséget kaphat egy közeli kollégájától.

Amikor belevágsz egy új munkába egy számodra többé-kevésbé ismeretlen területen, akkor már a betanítás fázisa alatt tudni fogod, hogy ezzel szeretnél-e foglalkozni hosszú távon. De ez nem is csak attól függ, hogy mennyire szereted azt csinálni, amit kell, hanem attól is, hogy például milyen emberek vesznek körül, vagy milyen a környezet, ahol dolgozol. Nagyon is számít, hogy milyen kapcsolatot építesz ki a többiekkel, hiszen lehet, hogy már csak azért is várod a reggel 8 vagy 9 órás kezdést, hogy találkozz velük és megigyátok a közös reggeli kávét, elszívjatok egy szál cigit, vagy menjetek együtt ebédelni. A legtöbb irodát próbálják komfortossá tenni edzőteremmel, zen és csendes szobákkal, növényekkel és játékokkal közös terekben. Természetesen ez cégenként változik hogy hogyan kedveskednek a munkavállalóknak, és hogyan próbálják stresszmentesíteni őket. Egy idő után rájön az ember, hogy szinte ezek is annyira számítanak, mint a kiemelkedően magas fizetés, hiszen kinek lenne kedve egy ingerszegény környezetben eltölteni 8-9-10 órát naponta unalmas emberek között? Egy pályakezdőnek biztos nem, mert ők, azaz mi, még a kihívásokat keressük, hogy a képességeinket és tudásunkat versenyképessé tehessük a munkaerőpiacon minél hamarabb. Mindezek mellett, mi még szeretnénk használni a kreativitásunkat, merünk nagyot gondolni és legtöbbünk nem fél megmutatni az innovatív ötleteit és elképzeléseit a felettesének. És többek között pont ezért keres számtalan cég diák munkaerőt, más néven gyakornokot. Ebben a helyzetben még könnyebben megteheti az ember, hogy váltogat a munkák között, több pozícióban is kipróbálja magát, hogy megtudja, mi is számára az ideális, milyen területen érzi magát a legjobban otthon, mit szeretne akár 10-20 év múlva is örömmel csinálni.

Viszont, hiába szeret az ember csinálni valamit, ha a felettesei nem elégedettek a munkájával, éppen ezért nem árt, ha az ember még az elején jelzi, hogy folyamatos visszajelzést szeretne kapni a munkájával kapcsolatban, avagy tudni szeretné, hogy mennyire elégedettek vagy sem a teljesítményével. Az se baj, ha negatívat mondanak rólad, mert legalább tiszta képet kapsz arról, hogy min kell csiszolnod még, mik a hiányosságaid és mi az, amit még pluszba be kell vállalnod a maradás érdekében. Ilyen értékelések változó gyakorisággal vannak a cégeknél, de legrosszabb esetben félévente sort kerítenek rá mindenhol. Egy ideális munkahelyen éreztetik, hogy fontos része vagy a gépezetnek, és szükségük van rád mindenféleképpen. Fontos, hogy annyi felelősséget vállaljunk egy munkában amennyit elbírunk, nem szabad már húsz évesen, esetlegesen egyetem mellett, túl sok stresszt vállalnunk, mert hosszú távon árthat az ember egészségének.

Cikkünkkel reméljük, hogy megkönnyítettük az esetleges munkakeresésedet, vagy segítettünk átértékelni a jelenlegi munkádat.

Snapchat ft. Amazon

 

Napjainkban az okostelefonok és a rajtuk lévő applikációk már olyan ütemben fejlődnek, hogy néha jogosan érezhetjük azt, hogy mi emberek egyre nehezebben vagyunk képesek lépést tartani velük. A Facebookon már többféle reakcióval értékelhetjük az ismerőseink által közzétett posztokat, már az Instagramon is live-olunk, és szerintem mindannyian számtalan olyan dolgot tudnánk még felsorolni, ami ma már teljesen egyértelmű lehet számunkra, de pár évvel ezelőtt még korántsem számított annak. Nincs ez másképp az online hirdetésekkel és vásárlásokkal sem, amik már szintén komoly teret nyertek a különböző applikációkban.

A közösségi médiumokon való hirdetés és vásárlás manapság már nem számít újszerű dolognak, hiszen az egyik legismertebb közösségi felület az Instagram is foglalkozik már egy ideje ezzel. A ,,story” sávban, ahol a felhasználók a vizuális tartalmaikat átmenetileg megoszthatják követőikkel, be-be ékelődnek hirdetések, vagy vásárlási lehetőségként szolgáló tartalmak. A jelentősebb médiumok közül a Pinterestet is bátran kiemelhetjük, amely ugyanígy rendelkezik hasonló szolgáltatásokkal. Annyiban különbözik a szolgáltatás formája az előzőtől, hogy itt a lefotózott dolgainkat tudjuk a szimpla reklámozás helyett akár eladásra is bocsájtani más felhasználók számára.

Nemrégiben került hivatalosan is bejelentésre, hogy egy új formáció, az Amazon és a Snapchat együttműködve próbál egy újszerű online vásárlási formával formabontót alkotni a piacon. Hogyan is fog ez kinézni pontosan? A tervek szerint, ha a felhasználók a készülékeiken belépnek a Snapchat alkalmazásukba, utána a telefonjuk kamerájával bármilyen, a környezetükben lévő tárgyat vagy akár vonalkodót képesek lesznek beolvasni, és ezután megjelenik számukra a tárgy pontos neve, egy kép róla, az átlagos értékelése és az is, hogy jelen pillanatban van-e rá módunk, hogy megtaláljuk az Amazon prémium felületén, a Prime-ban. Ha rákattintunk az adatokat tartalmazó ablakra, ami a szkennelés után válik elérhetővé számunkra, akkor egyből az Amazon hivatalos weboldalán találjuk magunkat, ahol rögtön lehetőségünk is nyílik az adott termék megvásárlására. A hírek szerint kezdetben csak az amerikai felhasználók egy része ismerkedhet ezzel az újszerű funkcióval, de idővel az egész világon szeretnék elterjeszteni fejlesztésüket.

A Snapchatnek egyébként már egy ideje láthatóan komoly szüksége van fejlesztésekre vagy valami formabontóbb funkció megalkotására, ugyanis a hivatalos számok alapján jelentősen sok felhasználót vesztett az elmúlt évek során. A hírbe hozott adatok szerint az applikációnak az előző negyedéves 191 milliós aktív napi felhasználójából mára csak 188-at tudhat magáénak és jelnetős összegektől esik el ezáltal. Reményeik szerint ez az együttműködés lesz az, ami meghozza majd a látogatói sikert számukra, de nyilván mindenkinek időre van szüksége ahhoz, hogy az újfajta funkciókkal megbarátkozzon és beivódhasson az a hétköznapi felhasználásba. Hogy ez az összefogás pontosan milyen pénzügyi háttérrel jár majd, mint az egyik, mint a másik fél számára arról még csak találgatások vannak, de hivatalos részletek még egyik fél oldaláról sem derültek ki.

Annyi viszont már most biztos lehet mindenki számára, hogy ez az egyedi lépés az új formáció részéről nem lesz hétköznapi, és valószínűleg sokan lesznek, akik komoly érdeklődést mutatnak majd utána, de ki tudja meddig tartható fent ez a figyelem. A mai rohamos fejlődésekkel teli világban már mindennapos elvárás a jelentősebb cégekkel és médiumokkal szemben is, hogy folyton újat és formabontót alkossanak, ugyanis ez az egy lehetőségük van arra, hogy piacképesek legyenek és versenyben maradhassanak társaikkal szemben.

 

Stresszmentes iskolakezdés

A hosszú és mozgalmas nyári szünet után valószínűleg mindenkinek nehéz visszaülni az iskolapadba. Ilyenkor nehezebb koncentrálni, másfél órára csendben maradni és jegyzetelni, hiszen végre újra láthatjuk a barátainkat, akiknek annyi mindent el szeretnénk mesélni. Cikkünkben hasznos tippekkel segítünk Nektek a gördülékeny iskolakezdésben a Külkeren, és a zöld pipák sikeres megszerzésében a Neptunban.

Koffein

Az egyetemisták, illetve a felnőttek lételeme, akár azt is lehetne mondani, hogy  a vérük egyik alkotóeleme a koffein. Ezt mindenki más formában fogyasztja, van aki kávé, van aki energiaital, és van aki koffein tabletta formájában. Egy hosszú éjszaka vagy három előadás után más valószínűleg nem tudna annyit segíteni, mint ezeknek az egyike.

Közlekedés

Ha már elég frissek vagyunk ahhoz, hogy útra keljünk, akkor mindenképp megéri elgondolkodni azon, hogy mivel is menjünk, főleg abban az esetben, ha a Külker az úticélunk. Nem mindegy, hogy egy buszon zötykölődünk fél órát vagy ennél kevesebb idő alatt érünk be az egyetemre a kötött pályás hévvel. Annak érdekében, hogy ne az órát zavarjuk beszélgetéssel, érdemes a barátainkkal már az általunk választott közlekedési eszközön találkozni. Természetesen a szerencsések autóval, a fittebbek pedig biciklivel vagy akár gyalog is megközelíthetik a mátyásföldi létesítményt.

Naptár

Mivel a Külker igazán messze van a belvárostól, ezért megéri már az órarend tervezésekor úgy összeállítani az órákat, hogy a lehető legkevesebb napot kelljen az iskola területén tölteni, és ez igaz a lyukas órák számára is. Sajnos az iskola környezetében a legközelebbi pláza vagy mozi az Örs vezér terén van, így 1,5 óra szabadidő alatt csak az egyetem zöld övezetét lehet kiélvezni. Mivel a késések és a mulasztott gyakorlati órák számontartásra kerülnek, így jól jár, aki beírja a naptárba, legyen az elektronikus vagy papír alapú, hogy mikor milyen órára kell mennie. Illetve, már a félév kezdetekor érdemes tisztában lenni azzal, hogy a következő hónapokban 2 hét alatt lesznek zh formájában számonkérések, bár az egyik előtt  lesz egy pihentető, azaz tanulással töltendő, szünet is, az őszi szünet.

Zh hét

Annak érdekében, hogy ne érjen minket teljesen váratlanul az október végi számonkérések hada, érdemes már időben elkezdeni tanulni a tárgyakra. A legtöbbre megéri óráról órára készülni, hogy ne 1-2 éjszaka alatt kelljen behozni a több hónapos lemaradást. Az órákra nem csak készülni éri meg, hanem bejárni is, még az előadásokra is, és ezek alatt szorgalmasan jegyzetelni. Köztudott, hogy az egyetemi évek során a legnagyobb értéke a jegyzeteknek van, így ha nem akarsz kellemetlen helyzetbe kerülni, akkor legyen nálad mindig egy toll meg egy papír, vagy egy tablet, esetleg egy laptop, és írj le mindent, amit csak tudsz.

 

Kapcsolatok

Ahhoz, hogy a legtöbbet ki tudjuk hozni egyetemista éveinkből szükségünk van barátokra, akikre mindig számíthatunk. Sosem tudhatjuk, hogy a gólyatáborban, egy diákszervezetben, gazdasági matematika órán vagy a K épületben kit ismerünk meg. Az iskolában töltött éveink alatt alakulnak ki életünk legfontosabb kapcsolatai, nem csupán barátokat lehet szerezni általános- vagy középiskolában, esetleg egyetemen, hanem értékes üzleti kapcsolatokra is szert lehet tenni. Lehet, hogy valaki olyat ismersz meg, akivel később vállalkozást fogsz indítani, vagy együtt fogtok dolgozni egy cégnél egy közös projekten, ezért megéri a jó kapcsolatokat már ilyenkor kialakítani a későbbiekre tekintve.

Mindenkinek más a módszere, a céljai elérésében, és mindenkit más tölt fel energiával, ezért megéri utánajárni, hogy kinek mi a legjobb és leghasznosabb módszer mindezek sikeres megvalósításához.

Kitartást és sok sikert mindenkinek az előttünk álló félévhez!

Vége a dalnak? – A zenevilág legendáinak tragikus halálesetei

Énekesek, rapperek, rocksztárok, mindenki irigyen követi életüket a tévében és az interneten. Az emberek szeretnék, ha nekik is jutna a sikerből és a csillogásból, de a hírességek élete nem csak játék és mese, hiszen sok árnyoldala is van. Az állandó éjszakai élet, tudatmódosító szerek, folytonos utazás, otthontalanság, rosszakarók vagy a hirtelen siker kezelhetetlensége sok művész életét tönkretette. Cikkünkben olvashattok az elmúlt időszak nagyobb tragédiáiról a zeneiparban.

Avicii

A zene világát talán legjobban megrengető hír 2018. április 20-án érkezett Tim Bergling, ismertebb nevén Avicii haláláról. A 28 éves svéd DJ holttestét Omanban találták meg. A rendőrség nyomozása után kiderült, hogy a fiatal sztár saját kezűleg vetett véget életének. Egy törött borosüveg szilánkjával vágta fel ereit. Folyamatos kimerültsége és alkoholproblémái az egészsége rovására mentek, ezért 2016-ban abbahagyta a turnézást, és már csak stúdióban alkotott. De az örökös kimerültsége így sem változott, utolsó interjújában arról számolt be, hogy már a szemét nyitvatartani is komoly nehézséget okoz. A többszörös Grammy-díjas producer és DJ váratlan halálának híre a kortárs művészeket is lesújtotta. Calvin Harris elsők között fejezte ki részvétét: „Lesújtó hírek Avicii-ről, egy csodálatos lélekről, egy tehetségről akire még sok dolog várt az életben. Szívemmel a családjával vagyok. Isten áldjon, Tim.”

Lil Peep

A fiatal művészt, Lil Peepet az emo rap meghonosítójának tartották a hip-hopon belül. Hiretelen népszerűsége nem változtatott állandó depresszióján és drogproblémáin. Az extrém külsejű Gustav Ahr egy klasszikus Soundcloud-rapperré nőtte ki magát, azonban zenéi stílusban és szövegben is különböztek kortársaitól. Számaiban is megjelenik a depresszió, drogfüggőség, öngyilkosság. A rapper beismerte Xanax függőségét, és gyakran posztolt is ennek fogyasztásról a közösségi médián, többek között halála előtt is. Lil Peep túladagolásban hunyt el 21 évesen 2017. november 15-én, halála körülményei nem tisztázottak. Youtube-on kering egy videó, amely szerint valószínűleg hamisított gyógyszert adtak el neki Xanax helyett, amely túladagoláshoz vezetett. A rapper pár éves működése nagyon gyümölcsöző volt, és hatása a zene iparban az ő stílusát követő zenészek gyarapodó számából látszik.

XXXTentacion

Jahseh Dwayne Onfroy, ismertebb nevén XXXTentacion megosztó személyiség volt a rap világában. Sokak szerint generációjának egyik legtehetségesebb, legizgalmasabb zenésze volt. Az alig 20 éves művész értelmetlen halálát egy utcai lövöldözés okozta Floridában. A rapper éppen egy motorkerékpár vásárlása után indult a kocsijához, amikor a két kapucnis támadó tüzet nyitott rá. X-et egyből kórházba szállították, de már  nem tudták megmenteni, egy órán belül elhunyt. Működése alatt Ski Mask The Slump God-dal együtt törték Soundcloudon az utat egy új irányzatnak, amelyben a hardcore rap és indie elemeit akár heavy metallal ötvözték. Karrierjét sokszor befolyásolta a többszörös börtönbe kerülés. Erőszakos és kicsapongó magánélete ellenére érzelmes, segítő kezet nyújtó zenéivel több millió rajongót szerzett magának. Gyilkosát napokon belül elfogták és lecsukták.

Tekashi 6ix9ine

Az egyik talán legmegosztóbb és legextrémebb stílusú rapper Tekashi69, eredeti nevén Daniel Hernandez. A zeneipar legfrissebb negatív hírei róla keringenek, ugyanis a hazafelé tartó fiatal sztár útját két ismeretlen autós elállta, majd 3 fegyveres eszméletlenre verte a rappert. Az elkövetők ezután visszamentek 69 házához, ahonnan 750 ezer dollár értékű ékszert és 20 ezer dollárnyi készpénzt loptak. A házban ezalatt Tekashi barátnője és kislánya is ott tartózkodott, de szerencsére nem esett bántódásuk. Danielt kórházba szállították miután sikerült kiugrania a rablók autójából és minden bizonnyal fel fog épülni sérülésiből.

A rapperek szövegeit nézve körülbelül így nézhet ki, ha az történik veled, amiről énekelsz.

 

 

 

 

10 ok, amiért jó Külkeresnek lenni

 

A Külkerre járni nem mindennapi dolog. Minden bizonnyal lehet találni szebbet, jobbat, és rosszabbat is, azonban most engedjétek meg, hogy 10 olyan dolgot soroljunk fel, ami miatt vétek lenne kihagyni a Külkeres életérzést.

A környezet

A Külkereskedelmi Kar épülete Mátyásföldön, a 16. kerületben található. Kellemes, nyugodt környezetben, madárcsicsergés és hűsítő árnyékot nyújtó fák között. Maga az épület ugyan nem egy építészeti remekmű, azonban van büfé, étterem, könyvtár, edzőterem, számtalan kólaautomata és miegymás. A közlekedés változatos, az Örs vezér teréről szinte bármivel hamar elérhető az iskola.

Diploma

Diplomát minden felsőoktatási intézményben lehet szerezni. Külkereset, azonban csak itt nálunk. Az eddigi visszajelzések alapján a munkáltatók kedvelik az itt végzett hallgatókat. Sokuk talál egyből számára megfelelő munkahelyet, miután legyűrte utolsó vizsgáit is és kézhez kapta méltó, keményborítású jutalmát. Akkor sem kell aggódni, hogyha végül rájössz, hiába lettél közgazdász, nem neked való ez a szakma. A Külkeren tanultak olyan ismert emberek is, mint például Gönczi Gábor, Kiss Ádám, vagy Fábián Juli. Így tehát nyugodt szívvel járhat ide az ember, tudván, a lehetőségek tárháza szinte végtelen.

Külföldi lehetőségek

Ha már Külker, joggal el lehet várni, hogy az iskolának jó kapcsolata legyen más, külföldi intézményekkel is. Ennek az elvárásnak pedig az iskola meg is tud felelni. Nagyon sok külföldi hallgató jár hozzánk, és iskolánkból is sokan jutnak ki tanulni. Legyen szó egy szemeszterről, vagy akár hosszabb távú projektről, nálunk megtalálod a neked legmegfelelőbbet. Ráadásul a diákszervezeteken keresztül nagyon sok segítséget is kapsz mindehhez. Nem kell egyedül tévelyegned a bürokrácia útvesztőjében, hiszen mindig lesz, aki tudja a megoldást aktuális kérdésedre. Van itt Erasmus, XchangeAiesec, ősztől mindegyikkel megismerkedhetsz.

Diákszervezetek

Az iskola egyik legnagyobb erőssége a rendkívül aktív hallgatói élet. A diákszervek a hallgatókért vannak. Nekik segítenek ügyeket intézni, boldogulni a tárgyakkal, vizsgákkal. Olyan előadókat hívnak, akiket máshol nem hallani, vagy csak tetemes összegekért. Bulikat, sport és egyéb eseményeket szerveznek, hogy ne csak egy ősztől tavaszig tartó „gimiutánzat” legyen az ittlét, hanem az előadások és gyakorlatok mellé beleférjen a szórakozás, az élet élvezése, csak úgy, hogy jól érezzük magunkat. Van írott és online sajtó, ahol az érdekes és aktuális témákról írt cikkektől kezdve, programajánlókon át, a vizsgaidőszakban életmentő jegyzeteket is megtalálsz. Ráadásul mindezek egy karnyújtásnyira tőled.

Gólyatábor

A hely, ahol megismered bajtársaid, akik az elkövetkezendő években veled örülnek, bánkódnak, statoznak, vészelik túl az alkoholittas estéket és szenvednek veled másnap(os)i előadásokon, mert előadásokra bizony bejárunk, ugye?! A gólyatábor a születő barátságokon túl, az eszeveszett feladatok és még eszelősebb bulik tetthelye. Itt tombolhat, ki meddig lát. Nappal apukáitokkal és anyukáitokkal vonultok állomásról-állomásra, este pedig a sztárfellépők keltette őrülettel kell megbirkóznotok egész reggelig, vagy ameddig bírjátok szusszal. 3 nap tömör gyönyör, a főiskolás éveid egyik mérföldköve.

Egyetemi Napok (Külker Kari Napok reloaded)

Természetesen a Külker sem lenne igazi felsőoktatási intézmény egy saját fesztivál nélkül. A szorgalmi időszak eljöttével nemcsak a hallgatók lepik el a 16. kerületet, de bizony az E épület előtti udvarban is beindul az élet. Legalábbis addig a 3 napig, amíg a Külker Kari Napok tart. Ekkor felhúzzák a sörsátrat, és reggeltől estig elérhető a jó zh eredményeket előidéző hideg csapolt sör. Csapatversenyek sora, beerpong, ember a gáton…., majd este after egy veretős buli kíséretében.

Dunai Regatta

Bár maga az esemény nem kizárólag a Külker sajátja, az összegyetemi hajókázós bajnokság messze leghangosabb és legvállalhatatlanabb szurkolói brigádja bizony a BGE zöld pólós hajósait biztatja, ellenállhatatlanul! A legjobb Duna-parti fesztivál kíséretében minden évben kilátogatunk ide is, hogy letegyük névjegyünket a felsőoktatás egyik legjelentősebb rendezvényén.

Bulik

Ha eddig nem lett volna teljesen kielégítve az igény szórakozás terén, akkor sincs semmi pánik. A gólyatábor-after alap, továbbá ahogy illik, megünneplünk minden nemzeti és nemzetközi ünnepnapot is. Lesznek össznépi BGE Unite bulik, és nem utolsó sorban a Gólyabál, ahol újra felveheted a szalagavatós szettet. Jelentkezhetsz bálkirálynak vagy királynőnek, és az év legstílusosabb bulijában csaphatsz egy rumlis estét.

Legjobb csajok és pasik

Ez persze szubjektív, de a gólyatáboros ízelítő után az első néhány, iskolában eltöltött nap során te is teljesen biztos leszel benne, hogy a Külkerre járnak a legszebb lányok és legjobb palik. Garantáltan forgathatod a fejed és nézelődhetsz, itt biztos megtalálod a neked való párt. Ismerkedni nem tilos, nem egy példa van rá, hogy valaki itt találja meg a boldog párkapcsolatot.

Barátok

Az ember életében a legtöbb barátság talán a középiskolában és egyetem alatt alakul ki. Új arcokkal találkozol, új társaságokba csöppensz bele. Megéltek együtt olyan felejthetetlen pillanatokat, mint például a gólyatábor. Együtt küzditek végig az első zh hetet, együtt veszitek tudomásul az első „Aláírás megtagadva” és „Elégtelen” bejegyzést. Mindez hozzásegít ahhoz, hogy az itt felépített barátságok még nagyon sokáig kitartsanak. Olyan kapcsolatokat építhetsz ki, amelyek a civil szférán túlmutatva, később az üzleti életben is kölcsönösen hasznosnak bizonyulnak majd. Ha pedig beléptek valamelyik diákszervezetbe, a fent leírtak csak hatványozódnak. Annyi kitörölhetetlen, közös élménnyel fogtok gazdagodni, hogy az szavakba nem foglalható.

Persze ez a lista csak a pozitívumokról szólt, nyilván vannak olyan dolgok, amik kevésbé élvezetesek. Például, hogy a fránya vizsgákon csak át kell menni valahogy. De alapvetően a mérleg nyelvét messze lehúzzák a fentiek, így bátran állíthatjuk, hogy kár lenne kihagyni a Külkert!

Hasznos tippek tárgyaláshoz

 

Életünk során el sem tudjuk képzelni, hogy mennyit tárgyalunk, mert nem csak a munkánk folyamán kerül erre sor, de a magánéletünkben is. Nem tudod, hogy kérj fizetésemelést a munkahelyeden, hogyan viselkedj az interjún, hogyan győzd meg a testvéredet, hogy ő vigye ki a szemetet és ne te? Ahhoz, hogy nyerő szituációba kerüljünk, számos szabállyal tisztában kell lennünk és cikkünkben igyekszünk néhány hasznos tanácsot adni céljaitok eléréséhez.

A tárgyaló felek általában azt a hibát követik el, hogy csak azzal vannak tisztában, hogy mik a saját, nélkülözhetetlen szükségleteik, viszont azt kevesen gondolják át előre, hogy mit akarnak, és mit szeretnének elérni. Ezeket el lehet cserélni egy megbeszélés alatt a feleknek és könnyen eljuthatnak egy olyan helyzetig, ahol mind a ketten nyertesek. Szóval, egy tárgyalás előtt fel kell készülni, többek között azzal is, hogy mik azok, amikre feltétlenül szükségünk van, azaz a céljaink. Készüljünk ábrákkal és gráfokkal, hogy minél meggyőzőbbek legyünk, és ismerjük meg azt a személyt, akivel tárgyalni készülünk. Sokat segíthet a hatékonyságunkon, ha írunk egy listát a céljainkról, a lehetséges végkimenetelektől és a másik fél céljairól. Ebből előre ki tudjuk deríteni, hogy vannak-e közös érdekeink, és ez segíthet a „win-win” szituáció eléréséhez. Csak akkor tudunk megegyezni, ha a két fél érdekei többé-kevésbé fedik egymást.

Van két téma, amikről nem szabad beszélni egy tárgyalás alatt, és az a politika és a kormányok. Viszont vannak témák, amiket szinte kötelező megemlíteni, mint az üzlet, a saját országunk gazdasága, a munkanélküliség és az átlag kereset euróban. Ha a másik fél hozzád megy tárgyalni, akkor mindenképp ajánlanod kell neki egy csésze kávét vagy teát és kekszet. Ez taktikai célból segít, mert barátságosabb lesz a meleg italtól az ember. Mindig kell egy frappáns nyitómondat, amiben elmondják, hogy remélik pozitív végkimenetele lesz a megbeszélésnek. A stratégiának a következőnek kell lennie: adj egy kicsit, hogy utána cserébe visszakapj egy kicsit, ez mozgatja előre a tárgyalást. Ha engedményt kívánsz tenni, akkor mindenképp feltételesen kezdd a mondatodat, azaz „Mi lenne ha…”. Tanulj meg udvarias módon nemet mondani. Például: „Attól tartok, hogy ebbe nem egyezhetek bele”.

Nagyon fontos, hogy ne is kezdjünk el úgy tárgyalni, ha az egyik félnek az a célja, hogy a másikat legyőzze. Abban az esetben, ha esetleg egy külföldivel találkozunk, mindenképpen végezzünk egy alapos kutatást az interneten, hogy az ő országának milyenek a tárgyalási szokásai, mert teljesen máshogy kell hozzáállni egy kínai és egy olasz tárgyaláshoz a kulturális és nyelvi különbségek miatt. Vannak olyan országok, ahol kötelező alkudozni, vagy ahol a korrupció szinte elfogadott és nem árt ezekkel előre tisztában lenni, hogy ne érjen minket meglepetés. Még egy nővel is máshogy kell viselkedni egy megbeszélésen, mint egy férfival nemzetiségtől függetlenül. Arról nem is beszélve, hogy másoknak a személyes problémái is befolyásolhatják a viselkedésüket egy megbeszélésen, bár ezek alap esetben nem lehetnének hatással a munkahelyi életünkre, néha mégis előfordulhat ez a balszerencsés helyzet.

Amit érdekesnek találok az a nőkkel való tárgyalás, mert ők kevésbé szeretnek önmagukért tárgyalni, sokkal jobban szeretik, ha egy felsőbb cél érdekében ülnek le az asztalhoz megbeszélés vagy tárgyalás céljával. Ezért, ha egy nő vagy és tárgyalni készülsz, akkor képzeld azt, hogy például egy szervezet érdekében tárgyalsz és nem a fizetésed megemeléséért. Az érveid megemlítésekor pedig hivatkozz az eddigi sikereidre, és a hosszú munkahelyi kapcsolatodra, meg az elsajátított képességeidre. Az üzleti életben fontos, hogy minden tárgyalásnak legyen írásos nyoma, így meg kell írni egy szerződést a megbeszélés végén, amit mind a két félnek alá kell írnia.

Ha legközelebb tárgyalásra kerül sor, akkor reméljük, hogy segítségedre válnak a cikkünkben összegyűjtött tanácsok.

 

Tippek, ha a nyárra Budapesten ragadtál

Már javában beköszöntött a nyár, és ilyenkor egyetemistaként nem szégyen az, ha dolgozunk azért, hogy a nyári fesztiválokra legyen elegendő pénzünk. Azonban ezekre igencsak spórolni kell, hiszen nemcsak a belépő ára lehet borsos, hanem a több nap alatti fogyasztásra szánt összeg is. A munka mellett azonban sokan lemondanak arról, hogy eljussanak egy nagyobb fesztiválra, mivel vagy az idejük nem engedi, nincs annyi szabadságuk vagy az anyagiak rettentik el őket. Akik valamely ok miatt Budapesten ragadnak, ne csüggedjenek, hiszen cikkemben olyan programokat szedtem össze, amelyek jó alternatívát szolgálnak abban az esetben, ha szeretnének átélni egy kisebb fesztiválhangulatot, és emiatt nem kell sem elutazniuk a fővárosból, sem túl mélyen a pénztárcájukba nyúlniuk.

Cruisin

Egy igazi különlegességgel kezdem a sort, ami nem más, mint a Cruisin. Egy partisorozatról van szó, amely amiatt más, mint a többi, hogy egy mozgó hajón bulizhatnak az emberek. Azonban nem csak ebben merül ki, hiszen a Dunán hajózva olyan élményben lehet részünk, amit máshol nem kaphatunk meg, a folyóról láthatjuk a főváros jellegzetes épületeit, és a hidak alatt úszva élvezhetjük a különböző dj-k mixeit. Egy tipikus „jó idős” programsorozatról van szó, amely délután kezdődik, és egészen estig tart, azonban nem ér ennyivel véget. Ahogy kiköt a hajó, nem kell egyből hazamennünk, ha van kedvünk, a városban folytatódik az esemény egy afterpartival. Már egyes fesztiválokon láthattunk olyat, hogy bulihajót indítanak napközben, így idén a Szigeten sem maradhat el, sőt, nem kisebb nevek szolgáltatják a talpalávalót, mint Gorgon City vagy James Zabiela.

POOL&BEER

A strandra vágysz, de szeretnél jó zenét hallgatni közben? Vagy csak a medence partján táncolgatnál? Erre is van lehetőség! Itt nem arra gondolok, hogy a legközelebbi strandon a rádióból szóló dalok ritmusára lóbálod a lábad a medencébe, hanem egy igazi strandpartiról van szó, ahogy a POOL&BEER eseménysorozat nevéből is kiderül. A zenét szintén különböző dj-k szolgáltatják, viszont itt már délelőtt elkezdődik a program. Érdemes időben érkezni, hiszen ha szeretnétek kiélvezni a medence hűsét, a hideg italokat és a minőségi zenét, akkor minél hamarabb neki kell látni, ugyanis a hely csak 1000 embert képes befogadni. Ha egy lazulós, zenés, strandolós programra vágysz, akkor kapd elő a bikinit és ugorj egy fejest a Vituki-uszodában, majd lazulásképp egyetek egyet a haverokkal. Azonban a tökéletes strandidő miatt ne feledd, ne hagyd otthon a napszemcsit, a naptejet és a strandlabdát.

Budapest Park

Nagyszínpad? Zenekarok? Külföldi előadók? Természetesen ezeket is megtalálhatjuk, és nem kell érte elutazni. A Budapest Park plakátjaival is úton-útfélen találkozhatunk, így biztosan hallottunk már róla, sőt, inkább valószínű, hogy már voltunk is itt. Azonban sokan csak arra figyelnek fel, hogy koncertek vannak itt, de arra már nem, hogy milyen jellegűek. Minden stílusból jut egy kicsi ide, legyen szó rockról, vagy a mainstream vonalról. A Budapest Park egész nyáron kínál számunkra igazi fesztiválélményt, hiszen nem kisebb neveket vonultatnak fel, mint például a hazai vonalról a Punnany Massif, Halott Pénz vagy a Wellhello, de a külföldi Billy Idol mellett megfér Cascada vagy Basshunter is. Minden hétre jut esemény bőven, így a többezer embert befogadó bulikon tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha egy vidéki, nagyobb fesztiválra jutnánk el.

CityMatiné

A közösségi felületeken nagyon sokszor ütközünk a CityMatiné eseményeibe, ami nem is csoda, mivel már jó pár éve rendeznek szabadtéri bulikat. Lehet, hogy jártunk már egy-egy rendezvényen, azonban mindig valami újat találnak ki, akár a helyszínt tekintve, akár a témát, így mindig tudnak meglepetést okozni a közönség állandó tagjainak. Azonban egy dolog állandó maradt, az pedig a zene és a dj-k. A nyári Budapesten egy igazi kikapcsolódást nyújthat azok számára, akik szeretnének kizökkenni a teljesen átlagos hétköznapokból, mivel a programsorozat alatt garantált, hogy nem hétköznapi élményben lesz részünk. Egy igazi minifesztivált varázsolnak a különböző helyszínekre, ahol attól sem kell félnünk, hogy éhesek maradunk, így barátainkkal együtt élvezhetjük a zenét, a jó időt, és a csodás főváros által nyújtotta helyeket.

Napozó

Egy kissé kilóg a sorból, hiszen a CityMatinéval egybeforrt a neve. Azonban azon kívül, hogy a medence partján szürcsöljük a sörünket, egy igazán különleges helyszínen, konkrétan a város felett strandolhatunk, távol a zajtól, a dugótól és a rohanó tömegektől. Egy igazi kis sziget ez a városban, amit a csillebérci úttörőtáborban alakítottak ki. Az időjárás függvényében nyitnak ki, így érdemes figyelni a Napozó oldalát, ahol tájékoztatást kaphatunk arról, hogy mikor van nyitva, vagy éppen a hirtelen időjárásváltozás miatt zárva. Mindenesetre egy zenés strandról van szó, ahol dj-k szolgáltatják a zenét, így a medencéből élvezhetjük a nyári meleget és a napsütést. Azonban ez attól más, hogy minden korosztályt várnak, lehet szó akár családosokról, valamint a pörgős buli mellett egy kis nyugit is találhatunk, ha épp arra van szükségünk.

Igyál rá! – Itt vezesd le a vizsgaidőszakot

 

Mindannyian alig várjuk, hogy véget érjen a félév legnagyobb kihívást jelentő része, a rettegett és idegeket tépő vizsgaidőszak. Ha te már azok között a szerencsések között tudhatod magad, akik letudták az összes vizsgát, vagy már látod a fényt az alagút végén, van egy jó hírünk! Összegyűjtöttünk nektek pár helyet, ahol nem a szokványos közegben, a megszokott kocsmákban ülhettek össze a haverokkal, hogy pár jó ital társaságában túltegyétek magatokat a megpróbáltatásokon, és élvezzétek a jól megérdemelt pihenést! Itt találtok pár szuper helyet, amelyeket a jól bevált Blokk Bár mellé felírhattok listátokra.

FARM Gastrobar

Az Ó utcában nyílt FARM egy kerti vendéglő hangulatát idézi elő az emberben, ahol igényes és minőségi koktélok várják, hogy elfelejtethessék veletek az elmúlt vizsgák fáradalmait. A FARM fő profilja a prémium italok széles választéka, valamint az ezek mellé kérhető gourmet rágcsálnivalók. Ha Te is azok közé tartozol, aki nem szívesen dobja fel a kisestélyit egy-egy kiruccanás alkalmával, akkor ez a hely tökéletes neked a belső udvaros kialakítással. A fűszernövények nemcsak a dekoráció és a desing részét képzik, hanem alapanyagként is szolgálnak a különböző italok elkészítéséhez. Ezen felül a hely a szezonális gyümölcsökből dolgozik, illetve saját készítésű szirupaikkal teszik különlegesebbé italaikat. Az itallapon azonban töménytelen mennyiségű rövidital is szerepel, köztük természetesen ott sorakoznak a vodkák, likőrök, pálinkák illetve több rumkülönlegesség is.

Rumpus TiKi Bar

Hol máshol kezdenéd a nyarat ha nem egy homokos tengerparton? Ha egy kicsit kiugranál a hétköznapi szürkületből, és legszívesebben kiruccannál a haverokkal Hawaii-ra, ezt most nagyon könnyen megteheted. Azonban ne fájjon a fejed az útiköltség miatt, most nem kell repülőre szállnod, hogy megtapasztald az igazai Tiki kultúrát, elég, ha ellátogatsz a Király utcában található Rumpus Tiki egzotikus varázsbirodalmába. Itt bátran elengedheted magad, pihenhetsz a pálmák alatt, megismerkedhetsz a több, mint 80 féle rum bármelyikével. A hely különlegessége a témán kívül abban rejlik, hogy a kalózmesékbe illő Tiki poharakból kortyolgathatod a kiváló bártenderek által számodra elkészített különlegességeket. A desingn, a zene, a fűszoknyát viselő felszolgáló lányok, és a hawaii mintás inget viselő bartenderek egy pillanatra sem zökkentenek ki Hawaii hangulatából. Arra is van lehetőségetek, hogy teljesen személyre szabott koktélokat kortyolgassatok, így még inkább magatokénak érezhetitek a helyet.

Warmup

Egy kicsit más vizekre evezünk, hiszen ezen a helyen a modern bartending, a molekuláris italkészítés kapja a főszerepet. Ez az a hely, ahol nincs két ugyanolyan koktél. A bartenderek egy rövid társalgás után személyre szabott koktélokkal bombáznak minket, amely tartalmazza a kedvenc gyümölcseink és alkoholunk ízét egyaránt. A hely kifejezetten azok számára tökéletes választás, akik unják a megszokott Sex on the beach koktélokat a kis esernyős díszítéssel és inkább valami új ízt, új megjelenést próbálnának ki. A minőséget erősíti, hogy uborkás víz jár minden koktél mellé, amely nálunk még nemigazán elterjedt, külföldön azonban alapvető velejárója egy koktélos estének.

Oscar American Bar

Az Oscar azokat várja sok szeretettel, akik a budai oldalt választanák az este helyszínéül, és inkább az old-school koktélokat kedvelik, hiszen az itallapon az eddig felsorolt bárokkal ellentétben a klasszikusok kaptak helyet. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen így is 200 koktél közül választhatnak a vendégek, úgyhogy a bőség zavarával itt is ugyanúgy megküzdhetünk. A koktélbár még a 90-es évek végén nyitott Budán, azóta is várja vendégeit, hogy lássák, van éjszakai élet Pesten kívül is. A bár a tipikus amerikai koktélbárok hangulatát idézi vissza: enyhe világítás, a tipikus hosszú bárpult, illetve a fekete-fehér képek a falakon.

 

Doblo Bor & Bar

Azokra is gondoltunk, akik nem a koktélokat preferálják, hanem inkább a hagyományosabb italokat, mondjuk a minden alkalomhoz illő bort kedvelik. Ez a hely leginkább azoknak jó választás, akik az estéjüket egy borospince hangulatú helyen töltenék el, illetve nem vetik meg az élő zenét sem, hiszen a borbárban szinte minden este más-más kisebb zenekarok is fellépnek. A design is különleges bontott téglás, hangulatos megvilágítással, így nemcsak baráti estékre, de akár randihelyszínnek is alkalmas lehet.

Apropó Borbár

A bornak mindig van apropója! Ezt hirdeti a fiatal borbár is, amely a Király utcán várja a bor szerelemesinek látogatását. Ez a borokban bővelkedő bár rendkívül hangulatos designt kapott, így mindenki kellemesen érezheti magát miközben elmélyed a bor iránti szenvedélyében. A klasszikusok helyett főleg kisebb pincészetek borai szerepelnek az itallapon, így szabadon kísérletezhetünk a kóstolással. Valamint fontos tudni, hogy az Apropóban borkóstolókat is tartanak, így ha egy egész estét nem szeretnénk a helyen eltölteni, egy regisztrációt követően bárki részt vehet ezen a boros programon.

Reméljük tudtunk újdonságokkal szolgálni, és a vizsgaidőszak levezetéseként a felsorolt helyek közül minél többet kipróbáltok majd!

Magyarként külföldön? – Íme, a legbarátságosabb országok

A Te fejedben is megfordult már a gondolat, hogy külföldön próbálj szerencsét? Akár az egyetemista éveidből „áldoznál” egy szemesztert, hogy Erasmus ösztöndíjjal Európa keretein belül szerezz élményeket, akár kontinenst váltanál a jobb megélhetés reményében, nem árt, ha tudod, hogy melyik országokban fogadják szeretettel a külföldieket. Éppen ezért, mutatjuk a legbarátságosabb helyeket szerte a világban, ha a turista vízumot hosszabb távú tartózkodásra cserélnéd! Continue reading

Top