Kultúra
2022. 05. 18. - Berill Bujtor

Casanova: a férfi a név mögött

Casanova – a név már szinte szállóigévé vált, viccelődve hívjuk így barátainkat, akik épp csak meghódították álmaik hölgyét – de a jelentés a név mögött szinte eltűnt, fejünket törve próbáljuk előidézni ki is lehetett a név mögött, egyáltalán valóságos volt-e, vagy ő is csak egy kitalált személy, mint sokan mások? Pedig életútja és munkássága – a hölgyhódítás mellett – igen figyelemre méltó, és jobban megvizsgálva ki fog derülni, hogy Casanova az ő idejében nem is számított olyan kiemelkedő lepedőakrobatának.

Önéletrajza, ami szinte sértetlenül vészelte át ezt a több, mint 200 évet – ami már magában is kész csodának számít – remek betekintést ad a 18. századi társadalomba, annak minden szépségével és csúfságával együtt, attól a ténytől eltekintve, hogy az író saját kalandjainak (mind ágyban, mind házon kívül) volumenét sokszorosára nagyította. A később Életem története címmel kiadott könyv a kézirat alapján alapozta meg Casanova hírnevét, mint nőcsábász.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben Velencében színészcsaládba született, öt testvér közül ő volt a legidősebb. Kilencéves korában apja halála után Padovába küldték bentlakásos iskolába, tulajdonképpen innen számíthatjuk a későbbi hírhedt Casanova személyiségének kialakulását. 1741-ben például, mikor papi pályáját kultiválta, részegen prédikálva leesett szószékéről, majd kicsivel később el is lett tanácsolva posztjáról. 1774-ben pedig, miután száműzték Velencéből, csak azzal a feltétellel engedték vissza, hogy az inkvizíció besúgója lesz, de 1783-ban kém pályafutása is véget ért, mikor újabb botrányai után végleg kitiltották szülővárosából.

Nőcsábász ide vagy oda, életében nem egy nevet, titulust zsebelt be magának – volt ő híres kártyázó és szerencsejátékos is, a fekete mágiába és asztrológiába is belekóstolt, kipróbálta magát papnövendékként is, volt ő tanító, könyvtáros, színházi hegedűs és egy kelmefestő üzlet tulajdonosa is. Sikert sikerre halmozva megfordult a szabadkőművesek és az okkultisták között is, titkosírások megfejtésében és alkímiában is remekelt. Varázslónak elkönyvelve 1755-ben öt éves börtönbüntetésre ítélték a híres Dózsepalota Ólombörtönének falai közé. 1756-ban azonban, röpke 15 hónap raboskodás után megszökött a megszökhetetlennek ítélt helyről, ahonnan egészen Párizsig menekülve bemutatta a lottót 1757-ben az arisztokráciának, majd a rögtön megalakuló országos lottó vagyonkezelőjeként vették alkalmazásba. Bárhova ment, Casanova a személyes vonzerejére támaszkodva nyert befolyást, és szerencsejátéka, valamint intrikái segítségével támogatta kiadásait. Majd mikor csillaga leáldozóban volt, elfogadott egy könyvtárosi munkát Waldstein gróf szolgálatában, a csehországi duxi kastélyban, ahol később 1798-ban, 73 évesen betegségben elhunyt.

Na de mivel érte el, hogy kétszáz évvel halála után is szerte a világon a nők elsőszámú hódítójaként ismerjék? Mi volt a titka és mennyi volt ebből igaz és mit nagyított fel?

A velencei ifjú, – ha hinni lehet a dolgokban – fiatalkorában még apácákkal is találkozgatott, sőt egyikük még azt is bevallotta, hogy légyottjaikat még a velencei francia nagykövet is, Bernis bíboros is végig szokta nézni. Ám hiába a fiatal kezdés, kortársai szemében mégsem volt nevezhető egy szívtiprónak, szeretői szemében egyáltalán nem számított kiemelkedő külsejű férfinak. Szabadszellemű kortársaihoz képest semmivel sem élt élénkebb szerelmi életet, emlékiratai alapján 122 szeretővel volt dolga élete során, ami elosztva aktív éveivel mindössze évi két-három hölgyet jelentett. A prostitúció fénykoraként is ismert 1700-as években ez teljesen átlagosnak volt tekinthető, sőt, a bordélyházakat rendszeresen látogató vagyonos férfiak ennél jóval több nővel létesítettek testi kapcsolatot akkoriban. Fondorlatos elcsábításai sem bizonyultak igaznak, mivel a legtöbb nő, akivel a szél összehozta, férfiak szórakoztatására szakosodott, vagy pedig szegényes vagyoni helyzetüket kihasználva láncolta őket magához. Ámde mégis volt valami kiemelkedő Casanovában, ami különbbé tette őt kortársaitól, és elérte, hogy a kor hölgyei szinte kézről kézre adják egymás között, sőt olyan is megesett, hogy anyák ajánlották őt lányaiknak. Egyetlen gesztusnak köszönhette utolérhetetlen hírnevét a nők között – s ez az volt, hogy a kortársak közt általánosan vallott nézettel ellentétben nem volt önző, ő az örömökben osztozott. Későbbi bevallásai szerint saját örömének majdnem az egészét a másik félnek nyújtott gyönyör tette ki. Így tudhatott még időskorában is hű maradni hírnevéhez, és annak szentelte minden ágyban töltött percét, hogy az élvezeteket másnak nyújthassa át.

S az, hogy így maradt meg emlékezetünkben, utánozhatatlan nőcsábászként és nem polihisztorként, írói tehetségének és kiszínezett történeteinek köszönhető, amit a közel négyezer oldalas önéletrajzában ismerhettek meg a kortársak, amit később már csak szóbeszédben, nyakatekert csavarokkal és változtatásokkal adtak tovább.  

További cikkek
Top