BGE
2021. 01. 24. - Feke Brigitta

Berlin (still) Calling

Néhány napja érkezett a hír, hogy a The Rave Planet 2022-re tervezi ismét megszervezni a híres berlini elektronikus fesztivált, a Love Paradet, mely fénykorában több, mint egymillió embert táncoltatott meg a német főváros utcáin, erről részletesebben a Techno történelem:Berlin cikkünkben olvashatsz. Mint minden másnak, ennek az eseménynek is az egyetlen gátja idén a koronavírus, így sajnos ez még várat magára. Addig is, a művelődés céljából egy filmajánló következik azoknak, akik szeretnék kicsit elvonni a figyelmüket a pandémia okozta nehézségekről, és virtuálisan belecsöppennének a berlini techno világába.

A Berlin Calling egy olyan filmcím, amit gyerekkoromban nagyon sokat hallottam és pontosan tisztában voltam azzal, hogy miről is szól ez az alkotás. Ennek ellenére sok évet vártam azzal, hogy ténylegesen meg is nézzem, és úgy érzem nagyon jól is tettem, mert ez nem egy olyan film, amit leülsz, megnézel, és folytatod tovább a napod. Azzal nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy rendkívüli átszellemülés szükséges hozzá és bennem sok pillanatában idézte fel a 90-es évek klasszikusát, a Trainspottingot mind érzésben, mind képi világban.

A 2008-as, humorral megfűszerezett drámát, mely tökéletesen reprezentálja Berlin éjszakai életet, Hannes Stöhr rendezte, a soundtracket pedig az egyben főszereplő Paul Kalkbrenner készítette a filmhez, őt valószínűleg nem kell bemutatnom. A Berlin Calling filmzenéje hatalmas sikert aratott, a Sky and Sand betétdal például 129 hétig szerepelt a német lejátszási listákon, rekordokat döntve ezzel, illetve Kalkbrenner hírnevén is hatalmasat dobott. Amellett, hogy a történet főszereplője maga a techno, a zene zseniális, a storyline is az, mert mutat egy olyan világot, amire nem sok film képes, szóval még azoknak is tetszhet az alkotás, akik nem kedvelői a techno műfajának.

A történet főszereplője az Ickarus művésznéven futó DJ, Martin Karow, aki éjjelente több ezer embert táncoltat meg és munkájából adódóan állandóan utazik. Ickarus kiemelkedően tehetséges zenész, és amellett hogy épp alkotói válságban fulladozik, nem veti meg a droghasználatot sem, következik ebből, hogy az egyik buliban olyan tablettát szed be, amitől a rehabon köt ki. A klinikán produkált viselkedése persze önkényes és a szabályoknak ellentmondó, a főszereplő vádjai által sokszor ellenséges színben feltüntetett doktornő személyisége, valamint a rehabon töltött idő a Száll a kakukk fészkére drogos verzióját idézi meg a néző számára. Ickarus már egészen fiatal kora óta lázad a rendszer ellen, tizenéves kora óta zenél, és míg ő technót csinál, addig lelkész apja komolyzenét játszik és pont ez a nagy ellentét képez egy közös pontot a kettőjük kapcsolatában, ez a közös pont pedig a zene. Érdemes megjegyezni, hogy Paul a való életben maga is nagy kedvelője a komolyzenének, talán innen is jött az ihlet ehhez a párhuzamhoz. A klinikán töltött idő alatt Ickarus magánélete és zenei karrierje is válságba kerül, a lemezszerződését felbontják, így kénytelen rálátni arra, hogy a kisiklott életét egyedül kell rendbehoznia hatalmas önmunkával, a néző pedig végig drukkol neki, mert amilyen ellenséges a főszereplő karaktere, annyira szerethető is. Azonban a film nem egy egyszerű bukástörténet, sokkal több annál. Ehhez persze hozzájárul a kifogásolhatatlan rendezői munka, a melankolikus képi világ és Paul Kalkbrenner debütáló, mégis kiváló színészi játéka.

A Berlin Calling idén lesz 13 éves, de az üzenete még ma is aktuális és a Z generáció is tud vele azonosulni. Zene, buli, techno, drogok, Adidas melegítők, focimezek: felszínesen talán így írható le a Berlin Calling, de nyilván sokkal több ennél. Jelen van benne a gondosan megformált elektronikus zene, az áttombolt éjszakák, a kifulladásig tartó afterek, a droghasználat és persze az üzenet is, hogy utóbbit nem kellene, de nagyon ügyesen burkolva. A bulikulturáról nem sok jó film készült, de a Berlin Calling ez alól kivétel, és létezik az a teória, miszerint a filmben a fikció és a valóság kettőse találkozik Kalkbrenner és az általa megformált karakter életútjában. A Berlin Callingnak így sikerült kultfilmmé válnia, amit ha megnézel, biztosan te is bakancslistára teszed majd Berlint.

További cikkek
Top