Buliajánló
2014. 06. 18. - Reka

Balaton Sound 2014 – A visszaszámlálás megkezdődött

 

Már csak 22 nap, és visszavonhatatlanul megkezdhetjük a 2014-es nyarat, hiszen elkezdődik Magyarország egyik legnevesebb zenei fesztiválja. A szervezők idén is kiváló nevekkel büszkélkedhetnek, ezt bizonyítja az is, hogy az összes bérlet elfogyott, így idén, aki nem volt elég gyors, már csak napijeggyel vagy kombinált bérlettel tombolhatja végig ezt a 4 napot.

Na, de nézzük, mire is ez a nagy lelkesedés…

Július 10. csütörtök
Már az első nap igazán erősre sikerült, hiszen a Master Card nagyszínpadon már fél 6-tól őrületes hangulatra lehet számítani. Ezt garantálja a Nervo (AUS), valamint a holland elektronikus zenei iskola populáris house tagozatának csillaga, Martin Garrix, az estét pedig a nagyszínpadon Alesso (S) zárja. Természetesen itt nem ér véget a buli, hiszen a Party Arénában reggel 6-ig rophatjuk. Ezeken kívül persze nem feledkezhetünk meg a Telekom Teraszról, a Jägermeister Arénáról és a Sziget Loungeról sem.

Július 11. péntek
Mindenképpen érdemes egy jó adag kávéval vagy esetleg egy balatoni csobbanással életre kelteni magunkat a tegnap esti buli után, hiszen a péntek esténket többek között, a két, mindenre elszánt elektronikus zenész, Dimitri Vegas & Like Mike (B) biztosítja, ugyanakkor, ha esetleg másik színpad felé tévednénk, vár minket a 4 fiatal alkotta Clean Bandit (UK) formáció, valamint Kye Gibbon és Matt Robson-Scott vadonatúj, de már jelentősen népszerű projektje, a Gorgon City (UK) .

Július 12.szombat
A szombati napijegy fogy a leggyorsabban, nem is csoda, hiszen Magyarországon először lép színpadra Wiz Khalifa (USA). Ha más stílusú zenére vágyunk, vegyük az irányt a Party Aréna felé, hiszen fellép többek között a minimal techno művész Richie Hawtin (UK-CAN). Ugyanakkor a magyar előadókról se feledkezzünk meg, hiszen a Halott Pénz és a Copy Con is színpadra lép.

Július 13.vasárnap
Ugyan elérkezett az utolsó nap, szomorkodásra semmi okunk, lesz részünk izgalmakban vasárnap is. Húzzuk meg jól a végét alapon megérkezik hozzánk a világelső DJ, Armin Van Buuren (NL) és több, mint valószínű, hogy tőle megszokott, őrületes bulit fog kerekíteni a Nagyszínpadon. Itt lesz a Krewella, Hernan Cattaneo, aki Nick Warrennel egyszerre lép a Sound színpadára, de velünk lesz a Brains és a Feed Me DJ set (UK) is.

Most, hogy még így, abszolút a teljesség hiánya nélkül, bele-bele kóstolva is meggyőződtünk arról, hogy érdemes szedni a sátrunkat, és leutazni a Balatonhoz, vegyük sorra a többi fontos dolgot is.

Utazás

Autóval
Ha módodban áll a legkényelmesebb utazást választani, a Budapestről induló M7-es autópályán akár egy óra alatt Zamárdiban lehetsz, hiszen mindössze 110 km a távolság. Az autópályáról Siófok után Zamárdinál tudsz lehajtani a régi 7-es útra. A 7-es útról a vasútállomásnál jobbra kanyarodva tudsz eljutni legkönnyebben a fesztiválra.

Vonattal, busszal
Csoró főiskolások lévén nem biztos, hogy mindenki garázsában parkol egy szuper járgány, szerencsére a vonat- és buszközlekedés is remek, de kalkuláljatok bele egy rövid sétát az állomásról. A vonatok és buszok menetideje kb. 2 óra. A jegy pedig 1500 Ft körül lesz.

Ha pedig már lenn vagy, de messzebb szálltál volna meg:

Szállás

Mivel a bérletek már elfogytak, nem meglepő, hogy 2 kemping is tele van már. Szerencsére a 2.2 számú kempingben még van hely, 3000 Ft-ot kell perkálnod éjszakánként, és kezdheted is építgetni a sátradat.

Ha kényelmesebb megoldáson gondolkodsz, van lehetőség VIP faházakban és épített sátrakban megszállni, ez azonban már drágább mulatság. Ezen kívül rengeteg kiadó házat kínálnak ilyenkor, ezzel azonban jobb sietni, hiszen őrületes harc folyik a fesztiválhoz közeli szállásokért.

A túlélésért való küzdelem

Végre lent vagy, elfoglaltad a szállásod/felverted a sátrat, nincs más sátra, mint bevenni a Soundot. Idén bővítették a területet, így lesz látnivaló is bőven. Azonban nem szabad megfeledkezned arról, hogy ugyan bulizni és lazítani jöttél, itt is van pár szabály és jó tanács, amiket érdemes megfogadnod.

– A buli hevében se igyál annyi alkoholt, hogy teljesen kiüssön. Hiába gondolod jó ötletnek, másnap, amikor újra bulizhatnál már nem fog tetszeni, hidd el.

– Ha túl vagy az első estén, kellő fejfájással mászol ki a sátradból, ne felejtsd el pótolni a folyadékot és enni valamit. Az étel az alkohol rovására megy, tudom, de NEM 4 napon keresztül! Úgy takarékoskodj a pénzeddel, hogy erre is mindig maradjon.

– Az a rossz hírem van, hogy hiába dübörög éjjel nappal a buli, szükséged lesz alvásra is. Akik sátorban alszanak, vegyék figyelembe, hogy a sátor reggel 8 órától szaunaként funkcionál, így, ha elhúzódik a buli, jobb árnyékba húzódni és ott aludni pár órát. Nem elfelejteni, a nap bizony éget! Készüljetek naptejjel, olajokkal, sapkával.

– Ha nem egyedül érkeztél próbáld meg nem elhagyni a társaidat, vagy, ha külön is váltok, tartástok a kapcsolatot. Nagy terület, rengeteg ember, tapasztalatból mondom, hogy igen is el lehet veszni. De totálisan!

– A lustaság, fáradtság, másnaposság sem indok arra, hogy ne zuhanyozz, vagy ne moss fogat. Tartsd tisztán magadat a saját és a többiek érdekében is.

– Nyár van, meleg lesz, a Balatonhoz mész. Ezt az öltözködésnél se felejtsd el! Persze nincsen semmi megkötés, abba indulj el, amiben jól érzed magad, de ajánlatos a magassarkút, a kényelmetlen, drága ruhákat és a több tonna szemfestéket otthon hagyni. Arra azonban gondoljatok, hogy este hideg lesz, készítsetek be melegebb ruhákat is.

– Legnehezebb feladat talán ilyenkor az értékeinkre vigyázni. A tömeg, az alkohol, és a vad bulizás is kedvez a tolvajoknak, illetve a szerencsétlenségednek. A telefont jobb mindig egy kis táskában magadnál hordani, sőt ajánlatos egy „fesztiváltelefonra” lecserélni erre a pár napra a szuper extra, méregdrága kedvencedet. Ugyanígy az irataidat és a fizetésre alkalmas kis kártyádat se hagyd a sátorban, sose lehet tudni!

Ezek talán a legfontosabbak, hogy épségben túléld és élvezd is a fesztivált. Ezen kívül nem árthat, ha elolvasod a házirendet.

Ha még midig nem kaptál kedvet, vagy nem lelkesedsz eléggé, ajánlom, hogy nézd meg a 2013-as aftermoviet!

Jó szórakozást, őrületes bulikat és felejthetetlen élményeket kívánunk!

Hivatalos oldal: http://www.sziget.hu/balatonsound

További cikkek
Top