Kultúra
2014. 11. 30. - Palika

Az őszi szemeszter legjobb (magyar) filmjei

Búcsúzik az ősz, lassan vége a szorgalmi időszaknak. A „tanulós” hetek és hónapok alatt a magyar filmgyártás sem volt lusta, kapásból négy nemzetközi színvonalú mozgóképpel szórakoztatta a hazai közönséget. Rég beszélhettünk kis hazánkban színvonalas filmekről, azonban a 2014-es év utolsó negyede erre nagyban rácáfol. Lássuk, mely alkotásokkal kezdett el éledezni a magyar mozgókép-ipar.

Az elmúlt négy évben szinte teljesen megállt a hazai filmgyártás, a kormányváltás után megalakult Magyar Nemzeti Filmalap – Andy Vajna vezetésével – az előkészületekben lévő összes projektet befagyasztotta, így az ígéretesnek induló hazai filmkészítő fiatalok jó ideig lehetőség nélkül maradtak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező és forgatókönyvíró palántái hosszú és bonyolult egyezkedések után végre megmutathatták tehetségüket. Zomborácz Virág és Reisz Gábor első, nagyjátékfilmes szárnypróbálgatásaik remekül sikerültek. A végeláthatatlan költségvetés és rendezés körüli mizériák után két remek alkotást is bemutathattak, melyek méltóan foglalnak helyet a nagy múltú hazai filmgyártásban. Az ígéretes tehetségek új filmjei a nemzetközi filmfesztiválokon is pozitív visszhanggal mutatkoztak be (Karlovy Vary Filmfesztivál), jelezvén, hogy a lassan éledező keleti blokk mozgóképes művészetével is számolni lehet Európában.

déli

A hazai kortárs rendezők nagyjai sem maradtak szó nélkül, Pálfi György (Taxidermia, Hukkle) és Hajdu Szabolcs (Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal) szintén nemzetközi filmfesztiválokat megjárt alkotásokat mutathattak be. Jó érzéssel tölthet el egy filmrajongót, ha hazájának legelismertebb rendezői is lehetőséget kaphatnak az alkotásra, az egyre jobban elkorcsosuló, nyugatiasodó média világában. Mielőtt a laikusok és az amerikai popkultúra filmjeit előnyben részesítő nézők lázonganának, hogy „már pedig ezek unalmas magyar művészfilmek”, azoknak is bátran ajánlott a soron következő négy film, ugyanis a szórakozni vágyó közönség igényei is kielégülhetnek. Csupa izgalmas témával találkozhattunk az aranyló ősz három hónapjában.

Utóélet // Zomborácz Virág

A Karlovy Vary (cseh) Filmfesztiválon körülujjongott szarkasztikus, fekete komédiát az itthoni nézők is pozitívan fogadták. Az SZFE forgatókönyvírói szakán végzett rendező hölgy fiatalos lendülettel, ízig-vérig kelet-európaiasan álmodta vászonra első nagyjátékfilmjét. A fent említett csehországi filmfesztiválon elnyerte a keleti blokk legjobb filmjének járó díjat. A történetben megismerkedhetünk Mózessel, akit lelkész édesapja papi pályára szán, egy Isten háta mögötti kis faluban. Megjelenik az apa-fiú kapcsolat az elnyomás jegyében, amit egy nagyon szórakoztató, szarkasztikus és komikus stílus fűszerez. A halott édesapa kísértő szelleme, az agyalágyult község szentimentális lakossága és a sivár, feszélyező környezet formailag egy rendkívül komplex művet ígér a nézőknek. Tartalmilag is elgondolkodtató lehet a film, viszont a kivitelezés és a hamisítatlan közép-európai atmoszféra egyből berántja a magyar nézőket. Ritka példa, amikor egy szerzői film ilyen szórakoztató lehet.

Szabadesés // Pálfi György

Hogyan csináljunk minimális költségvetésből egy kreatív filmet? Pálfi Szabadesése a legjobb példa a feltett kérdésre. A dél-koreai producerek által finanszírozott szkeccs-filmsorozat a Karlovy Vary filmfesztivál versenyprogramjában elnyerte a zsűri különdíját, és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A szürreális víziójú moziban hét rövidfilmet láthatunk, amit egy öregasszony hét emeletnyi zuhanása köt össze. A kisfilmek mind-mind külön műfajban íródtak és készültek, természetesen a rendező már megszokott, groteszk stílusában. Akik már találkoztak Pálfi korábbi munkásságával (Taxidermia), azok tudhatják, hogy nagyon furcsa, és nem hétköznapinak mondható érzésekkel találkozhatnak. A Szabadesés rendezőileg az egyik legkreatívabb, kísérletező magyar film idén, talán a legjobb példa arra, hogy a tehetséghez nem feltétlenül fontos a nagy költségvetés. Öröm volt látni a film főcímét – ami az egyik legszuggesztívebb nyitány az elmúlt években – ahol egy „banyatank” kerekékre erősített, forgó GoPro kamerával utazunk fel az emeletek között.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan // Reisz Gábor

Budapest és a munkaerőpiacra éppen kikerülő generáció filmje megérkezett. Végre egy olyan filmet láthatunk, ami nem erőlteti magára görcsösen a nyugati – valljuk be számunkra gyakran érthetetlen – trendeket. Egy film, ami magyar és a magyaroknak szól. Rendkívül szubjektív, ezért több hasonló alkotásnak kellene a filmvászonra kerülnie, a nyugati trendeket pedig hagyjuk meg Hollywoodnak – ne próbáljuk utánozni vagy „majmolni” őket. A mindössze 7-8 millió forintra becsült költségvetésből Reisz Gábor elkészítette a diplomafilmjét, amire már rég volt példa a Színház- és Filmművészeti Egyetem történetében. Egy budapesti, társadalmi önreflexiót kapunk, amelyen a fővárosi lakosság „majdnem” egésze nevetni tudna. Budapest imádta, súlyos marketing kampány helyett szájról-szájra terjedt, akárcsak bő tíz évvel ezelőtt a Moszkva tér. Azonban Török Ferenc ezredforduló környéki társadalmi víziójánál, Reisz Gábor nagyságrendekkel konzisztensebb és sodróbb filmet készített. A rengeteg önirónia, és az élet által írt karakterek miatt méltán válik élvezhetővé mindenki számára, akiknek van humorérzékük, és tudnak magukon nevetni.

Délibáb // Hajdu Szabolcs

Western az Alföldön? Vadnyugat helyett Vadkelet? Műfaji és szerzői film keresztezése? Sok a kérdőjel a magyar kortárs filmművészet egyik legelismertebb rendezőjének új filmjében. Hajdu Szabolcstól már megszokhattuk az állandó szabadság kérdésének égető fontosságát, tudhatjuk, hogy filmjeiben a perifériára került hősök mindig egy szélsőséges környezetben próbálnak kitörni az elnyomás béklyóiból. A Délibáb főhőse Francis, egy elefántcsontparti idegenlégiós futballista, akit bunda gyanújával elüldöznek a fővárosból, ami után egy alföldi rabszolgatartó tanyán köt ki. A szokatlan és izgalmas alapkoncepció egy komplex szerzői filmet ígér, azonban a mély moralizálás, és elnyomás kérdése helyett egy műfaji – western – filmet is kapunk. A kettő ritkán működik együtt, hiszen tudhatjuk – egyszerűen fogalmazva – ha egy művészfilmből akciófilmet akarunk készíteni, az ritkán sikerülhet jól. Összhatásban valóban a felszínre törnek történetbeli hiányok és kidolgozatlanságok, mind westernben, mind pedig szerzői filmben, azonban értékelendő a kísérlet Hajdu Szabolcs részéről. „Art-westernként” beszélhetünk a Délibábról, ami rendkívül erős képekkel operál, a nagytotáloktól a gyakori, arcközeli beállításokig az összes műfaji eszközt felhasználja, a sivár és végtelen alföldi pusztákon. Esztétikailag csillagos ötös, a tartalmi része pedig a nézők ízlésére van bízva.

 Lassan ébredezik a magyar filmgyártás, az év eleji felejthető és gyatra Coming Out és Megdönteni Hajnal Tímeát után pozitív irányban érzékelhető a fejlődés, erre Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan remekműve a legjobb példa. Olcsó szemfényvesztés helyett intelligens, magyar nézőknek íródott mozikat kaptunk idén ősszel.

Szoktál magyar filmeket nézni?

Természetesen, minden jöhet, ami hazai
Szűz Mária ments meg tőlük
Ha érdekesnek és igényesnek találom, akkor igen
Az Üvegrigrisen kívül nem tudnék még egyet felsorolni

További cikkek
Top