Author Archives: Genge

A reklám, ami nem az, de mégis

Senkit ne tévesszenek meg! A reklámoknak egy célja volt száz éve és egy célja van ma is: eladni. És mivel ezt minden egyes fogyasztó tudja már, úgy kell neki eladni, mintha nem is akarnál eladni. Az érvelés és meggyőzés eszköze a múlté. Mi kell akkor a vevőnek? Élmények és érzelmek. Mit akar a vevő? Nevetni és sírni. És vásárolni? Még szép. De olyan, mint egy makacs kisgyerek, ha megmondod neki, hogy mit csináljon, csak azért is az ellenkezőjét fogja. Mit teszel a kölökkel, hogy azt csinálja, amit szeretnél? Manipulálod. Kikerülöd az egyenes beszédet és hatsz az érzelmeire (ugye nem szeretnéd, hogy kiskutyusok haljanak meg kelet-Zimbabwében?), élményt (elmegyünk a cirkuszba, ha) és közösséget (lesznek a cirkuszban mások is) adsz neki. Így anélkül, hogy megmondanád neki, mit szeretnél, már meg is tette. Megszeret téged és emlékszik rád, sőt, akár a legnagyobb rajongód lesz! Erre képes a reklám.

Persze nem mindegy, hogy egy évszázados tradícióval bíró, több milliárdos multicég, vagy a sarki vegyes szeretne hirdetni, de a vevővel el kell feledtetni azt, hogy reklámot néz ahhoz, hogy igazán a közelébe férkőzzünk. Míg egy Coca-Cola lézergravírozóval égette magát a föld lakosságának tudatalattijába és bátran kísérletezhet, addig egy új vállalat esetén a marketingen állhat és bukhat minden. Egy reklám eredményessége három tényező sikerétől függ: üzenet eljuttatása, visszaidézhetőség és eladás növekedés. Kevés esetben teljesül mindhárom, de már az is jó, ha legalább az egyik. Ha van egy hányás reklámod, ami annyira rossz, hogy mindenki emlékszik rá, sajna többet ér, mint egy kreatív munka, amit senki nem lát. Nagyon sok összetevője van a sikeres kampánynak, de nem akarlak titeket elmélettel fárasztani, inkább megmutatom, hogyan kell eladni úgy, hogy a termékedről egy szót sem szólsz.

Azok a fránya érzelmek

Vannak dolgok, amik konstans módon könnyet csalnak az ember szemébe. Kiskutyák és kisbabák, a filmes popkultúra örökös emóció generátorai, de a kihívás nem ebben van. Az új reklámoknak találniuk kell egy olyan érzelmet, amit a fogyasztó magáénak érezhet, hogy könnyeivel együtt potyogjanak le a téglák a reklámvédő falról. Hogy érzelemhullámon lovagolva érkezzen az információ a tudatalattijukba, onnan többet el nem mozdulva.

Nézzük is elsőkéntt a már említett Coca-Cola, egy boldogsággal átitatott filmjét, aminek semmi köze a termékükhöz. De nem is kell.

Az elmúlt hónapokban bejárta az internetet vírusvideóként az az angol reklámfilm, ami a szíriai gyerekek sorsára szeretné felhívni a figyelmet. Erős téma, erős tartalom és tökéletes kivitelezés.

Az elmúlt napok vírusszenzációja az a reklám, amit anyák napjára készítettet  egy képeslap küldő oldal. A legutolsó képkockáig a nézőnek fogalma sincs róla, hogy reklámot néz. Morzsoljunk el egy-két meghatódós könnycseppet.

A Guiness-nek is van mit a reklámbüdzsébe aprítania, így nem nehéz jó munkát végezniük. Központi motívum náluk a barátság, amit ilyen hatásos filmeken keresztül mutatnak be:

Még egy anyáknapjás történet,  jóval szomorúbb tartalommal.

Élmény-marketing

A fogyasztónak kell adni valamit, hogy elfogadjon, hogy meghallgasson és megszeressen minket. Adhatunk nekik ingyenes termékmintát, kuponokat, kóstolót, vagy olyan élményt, amit soha nem felejt el.

Nem véletlen, hogy manapság a vírusvideók nagy része valamilyen reklámfilm. A fogyasztói társadalom kiélezett versenyének eredményei az olyan kreatív munkák, amiket a nézősereg érdemesnek tart a továbbításra. Élmény az, ha valaki megnézheti a kedvenc énekesét ingyen, a Telekom kapcsolat koncerten. Élmény az, ha valakinek a szeme előtt játszódik le egy akciófilm. És élmény megnézni az élményekről készült reklámfilmeket.

Hány féleképpen lehet továbbgondolni egy McDrive-ot?

Árusító automatás eseményt nem raknék be ide, mert van belőlük ezer féle (sörös, kólás, csokis stb.), de a Heineken Departure Roulettje véleményem szerint egy nagyon eredeti és izgalmas megoldás.

A bizonyíték, hogy a kólások nem csak kólaautomatákkal trükközhetnek:

Napjaink reklámjainak siker esszenciája tehát az, hogy ne tűnjenek annak. A fogyasztó közelébe kell férkőzniük, még mielőtt észrevennék, hogy ott vannak. Természetesen ez a módszer nem működik minden esetben, hiszen a hagyományos médiaeszközökön (TV, rádió, óriásplakát stb.) korlátozottak a lehetőségek, de az internetnek és a vírusterjedésnek köszönhetően bármilyen jól eltalált tartalom órák alatt körbejárhatja a világot. Csak ehhez kell az a bizonyos plusz.

Hál’ Isten tavaly volt mit nézni! – Oscar 2014

„Ez pont úgy néz ki, mint a nagybátyám Oscar!” – kiáltott fel Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa, amikor megpillantotta a díjnak szánt arany szobrocskát. Az anekdota mára 81 éves, a díj maga pedig 86. Sok év és még több kiosztott szobor. Évről-évre egyre több kategória és egyre nagyobb felhajtás övezi a filmvilág legrangosabb díjainak átadását. 2013 talán egy évtizede a legszínvonalasabb termést produkálta mozgóképek terén. Ha kíváncsiak vagytok, melyek ezek és milyen úton járnak Oscar felé, érdemes lesz tovább olvasni.

2013-ban tényleg történt valami Hollywood-ban. Míg az elmúlt évek filmes mezőnyében elvétve volt egy-két film, amire azt lehetett mondani, hogy ez igen, addig az idei tízes mezőny bármelyike kenterbe veri akármelyiket. Mivel a legjobb film díján kívül minden kategóriában csak öt jelölt kerülhetett a döntőbe, megannyi értékes produkció, színész és szakember maradt ki a kosárból. Ilyenkor örül az ember, mert ha megkéri valaki, hogy mondjon valami jó filmet, elég megmutatni neki a legjobb tíz film jelöltlistáját és hozzátenni, hogy: válassz! A teljesség igénye nélkül, nézzünk bele a fő esélyesek listájába.

12 év rabszolgaság (12 years a slave)

Steve McQueen-nek erős sansza van arra, hogy az első színes bőrű legyen, aki hazaviszi a legjobb rendezőnek járó kis aranyszobrot. A 12 év rabszolgaság megtörtént eseményeket dolgoz fel. A megszokottól eltérően, majd ülünk a film végén, hogy oké, na de hol az érzelmi katarzis? Sehol. A film pont annyira sötét és megrendítő, amennyire kilátástalan és embert próbáló lehet szabad emberként rabszolga sorba kerülni. Nincs hollywood-i máz. Nincs tipikus happy end, amikor is főhősünk nagy csillogó szemekkel örömködve elfelejti, hogy miken ment keresztül. Őszinte és szívbe markolóan mély képet kapunk a rabszolgaságról ebben az alkotásban, ahol a földes urak és felügyelők napi szinten tiporják sárba az emberi mivoltot és erőszakolják rá beteges akaratukat színes bőrű embertársaikra. Chiwetel Ejiofor első nagy hollywoodi főszerepként bújhatott Solomon Northtup, a szabad, északi hegedűművész bőrébe. Élete tökéletes: feleség, gyerekek és jól fizető munkák. Boldogsága egészen addig tart, míg megismerkedik  két férfival, akik igen előnyös munkalehetőséggel állnak elő számára. A lehetőségnek hamar vége szakad, mivel pár nap múlva láncra verve ébred egy sötét cellában. Élete elkövetkező 12 évében minden erejére szüksége van, hogy életben, de annál is inkább, hogy ember maradjon. Alakításáról zenghetnék eleget, de tessék csak megnézni a filmet, mivel szerencsére nem ő volt az egyetlen briliáns színész a filmben. Benedict Cumberbatch szinte egyetlen pozitív karakterként, rövid szereplése ellenére rögtön belopta magát a néző szívébe, míg Michael Fassbender olyan átszellemültséggel hozta a bomlott elméjű, megalomániás földesúr karakterét, hogy megfordul az ember fejemben, talán néha otthon is felveri éjszaka a személyzetet, hogy táncikáljanak neki egy kicsit. Női mellékszereplőként, egy Hollywoodban teljesen új arcnak számító, színes bőrű színésznőt, Lupita Nyong’o-t tisztelhetünk. Sokan őt tartják kategóriájában legesélyesebbnek az Oscarra. Igen, nagyon ügyesen hozta a film leginkább sajnálatra méltó karakterét, de véleményem szerint, nem volt alakításában olyan, ami miatt indokolt lenne ekkora mértékű felhajtás körülötte. Aki csöpögésre és akcióra vágyik felejtse el ezt a filmet, de aki nem akar lemaradni a valaha készült legvalósághűbb és legsötétebb rabszolga filmről, ne várjon sokat. Golden Globes-on és a BAFTA-n is elhozta a legjobb filmnek járó díjat és Oscarra is bőven kijár az a 9 jelölés.

Jelentős Oscar jelölések:
Legjobb film
Legjobb férfi főszereplő - Chiwetel Ejiofor
Legjobb férfi mellékszereplő – Michael Fassbender
Legjobb női melléjszereplő – Lupita Nyong’o
Legjobb rendező – Seteve McQueen

 

Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)

Emlékszünk az agyatlan, kissé rövid kezű, de nagyon szépen kidolgozott felsőtestű Matthew McConaughey-re? Na, akkor ezzel a lendülettel el is felejthetjük. 2013 tényleg valami mágikus erővel bírhatott, ami őrá is hatott. A középszerű szépfiúból pillanatok alatt napjaink egyik legjobb drámai színészévé nőtte ki magát. A Dallas Buyers Clubon kívül tavaly láthattuk a Wall Street Farkasában, ahol pár perc elég volt neki, hogy a film egyik legemlékezetesebb karaktere legyen, valamint a HBO új, jelenleg futó (de 2013-ban legyártott) sorozatában, a True Detective-ben is főszerepel. Többször felmerült bennem az elmúlt hat hétfőn ez a kérdés: mikor lett ő jó színész? Keresem a szavakat, de ami legjobban jellemezné sorozatbeli alakítását talán ez: á, ez a pali egy Isten! De térjünk vissza a filmre, ami érdemesnek találtatott az akadémia általi hat jelölésre. A 80-as években AIDS-esnek lenni, egyet jelentett a megbélyegződéssel és a társadalmi kitaszítottsággal. Texasi villanyszerelőnek, drogos és alkoholista suttyóként még annyira sem volt szerencsés elkapni a „buzi-kórt”. A film igaz történeten alapul, amikor is egy kitaszított, meggyőződéses homofób, transzvesztita barátjával az oldalán harcol önmagáért és az állam korrupt gyógyszerpolitikája ellen. A színész 14 kilót fogyott a szerep kedvéért, ami gyanúm szerint része volt annak, hogy a néző könnyebben feldolgozza a szépfiúból színésszé válást, mivel már a betegség diagnózisa előtt is csúnyán csontos volt.  Jared Leto kapta a szárnysegéd és legjobb barát szerepét, akinek véleményem szerint azért nem okozhatott akkora gondot a transzi szerep, mint mondjuk Danny Trejo-nak lenne, de tény, hogy Matthew mellett ő is megérdemelte azt a Golden Globe-ot.

Jelentős Oscar jelölések:
Legjobb film
Legjobb férfi főszereplő - Matthew McConaughey
Legjobb férfi mellékszereplő - Jared Leto

 

Amerikai botrány (American Hustle)

Itthon az Akadémia döntősei közül talán ez volt a leginkább beharangozott alkotás. Nem tudom, ha annyira semmit nem tudtam volna róla, mint mondjuk a Dallas Buyers Clubról, akkor is csalódás lett volna-e, de így az volt. Félreértés ne essék, ez egy jó film. Jó történet és remek színészek, akik elviszik a hátukon a néha kissé össze vissza és unalmas alkotást. Adott két kisstílű csaló (Christian Bale és Amy Addams), akik nem túl hosszú karrier után lebuknak. Szerencséjük azonban, hogy az FBI-os Bradley Cooper szeme előtt egy előléptetés fényes képe lebeg, így ő a nagyvadakra hajt. Segítségükkel szeretne lebuktatni egy korrupciós ügyet, ami a legfelső politikai rétegektől egészen az alvilág legnagyobbjaiig terjed. Szövevényes és néha – ahogy már említettem – kusza cselekmény non-lineárisan halad a csattanó felé. Christian Bale-nek talán hobbija a test transzformáció, mivel a 20 kilós izom le és föl dobálgatások után, ebben a filmben a csapott vállú, pepis és pocakos „jelmezét” vette fel. Véleményem szerint hozta a tőle elvárt szintet, plusz kapott maga mellé pár nem kevésbé méltán nagy nevet. Amy Adams nem a kedvencem, de már bizonyított, egy Golden Globe idén is leesett neki a kamionról. Bradley Coopert, a Napos oldal óta már nem csak a szép arca miatt tartom jó választásnak, Jeremy Renner pedig kifejezetten a legkellemesebb csalódást okozta nekem a filmben. Ki a kedvencem? Hát persze, hogy Jennifer Lawrance. A köré épített hype-on és lazaságon kívül, kár lenne letagadni, hogy olyan természet adta színészi vénája van, ami ritka még a neonfényes Hollywoodban is. Láthattuk már több karakterben, de nem sikerült egyiket sem elrontania. A filmet mindenhol vígjátékként harangozták be. Hát az egyetlen, akin nevetni lehetett, az Lawrance kisasszony, hiszen bipoláris, szánni és imádni valóan butuska karaktere üde színfolt az amúgy erősen drámai hangvételű alkotásban. Összességében elmondható, hogy a filmnek vannak nagyon erős, de igencsak unalmas pillanatai egyaránt. Szinte az összes eddigi filmes díjátadón kaszált, három Golden Globe-ot és több BAFTA díját is magáénak tudhat már a film, így nem kérdéses, hogy jelöltek között megérdemelt a helye, de a maxos, 10 kategóriában szoborra jelölést én erősnek érzem.

Jelentős Oscar jelölések:
Legjobb film
Legjobb férfi főszereplő – Christian Bale
Legjobb női főszereplő – Amy Addams
Legjobb férfi mellékszereplő – Bradley Cooper
Legjobb női mellékszereplő – Jennifer Lawrance
Legjobb rendezés – David O. Russel

 

Gravitáció (Gravity)

Nehéz lenne elsiklani Alfonso Cuarón lélegzetelállító űrkalandja felett. A film címe lehetne „a balszerencse áradása az űrben” is, hiszen a happy endig nem sok okunk lehet hepiskedni. Sandra Bullock-nak egyedül, űrállomásról űrállomásra lebegve kell túlélnie, miközben útját törmelék viharok, tűz, víz és reménytelenség keresztezik. A film java részében egyedüli szereplő, így nem kis feladatot kapott ebben az űreposzban. Igaz, Bullock kisasszony már többször bizonyította, hogy nincs híján színészi képességeknek, de olyan alakítást nyújtott ez alkalommal, hogy az embernek borsódzott tőle a háta. Együtt féltünk, sírtunk és küzdöttünk vele miközben megfeszülve szurkoltunk, hogy sikerüljön túlélnie a lehetetlent. A film mégis látványvilágban a legerősebb. A végtelen űr, a gyönyörű földbolygónk és a lövedék sebességgel becsapódó űrtörmelékek olyan atmoszférát teremtettek, amiben a néző maga is átélhette ezt a földöntúli magányt. Valószínűleg nem nézném meg még egyszer, mert szörnyen nyomasztó, de tény, hogy látványvilágban és hangulatban ez a film teljesen új dimenziókat nyitott meg. 10 jelölésével holtversenyben állnak az első helyen az Amerikai Botránnyal. Különbség, hogy míg az előbb említett film 6 “nagy” kategóriában kapott jelölést, addig a Gravitáció főleg technikai díjakra esélyes. Szerény véleményem szerint pont ez a két film volt kevésbé jó, mint néhány, sokkal lemaradó jelölt, de valószínűleg nem véletlenül nem én ülök a Filmakadémia zsűrijében.

Jelentős Oscar jelölések:
Legjobb film
Legjobb rendező - Alfonso Cuarón
Legjobb női főszereplő - Sandra Bullock

A Wall Street Farkasa (The Wolf of Wall Street)

Martin Scorsese nevét remélem nem kell sokaknak bemutatnom. Ha igen: Nagymenők, Casino, Aviátor, A tégla, Viharsziget, etc. Ha megnyitottad a linkeket, szembetűnhet, hogy a filmplakátok nagy részéről a hajdanán tüneményes, mára vérmesen zseniális Leonardo DiCaprio tekint vissza. Az öreggel remek párost alkotnak, ez már többször bebizonyosodott. Azon felül, hogy mindkettőjükben páratlan tehetség lakozik, valamiféle kémia is szerepet játszhat, ha ilyen mértékű összhangról beszélünk. Na, de a film. Jonathan Belford, a fiatal és rendkívül ambiciózus bróker, rövid idő alatt lesz piszkosul gazdag. Vagyona nagy része, főként nem túl legális ügyletekből származik és azt sem  mondhatnánk rá, hogy túl jó ember lenne.  A történetről ennyi elég is, legtöbben úgy is láttátok már, ha nem, akkor tessék gyorsan kikölcsönözni. Kivéve akkor, ha zavar 3 óra tömény erkölcstelenség. Akkor marad az Ariel, mert ez a film nem más, mint három óra töménytelen úszkálás a drogokban, az alkoholban, a szexben és adrenalinban. Egy olyan életmódot tár elénk, amitől egyszerre undorodunk és gebedünk bele az irigységbe. Hisz ki ne akarna bármit megkapni és megtenni, ha csak egy napra is? Leonardo DiCaprio fenomén színészi alakításáról áradozhatnék diploma munka terjedelemben, de inkább írok majd neki még egy szerelmes levelet Twitteren. Mondanám, hogyha nem ő nyeri a legjobb férfi főszereplő díját, akkor nincs igazság, de sajnos nincs is. E művészi alkotás minden percét élveztem, miközben néztem hideg és meleg futkosott a hátamon, nyálam folyt a padlóra és be is nedvesedtem egy kicsit szerintem. Szubjektivitással és ifjonti világképemmel nézve kijelenteném, hogy nálam a Wall Street Farkasa viszi az idei Oscar díjátadó „legeslegesleg” díját.

Jelentős  Oscar jelölések:
Legjobb film
Legjobb rendező – Martin Scorsese
Legjobb férfi főszereplő – Leonardo Dicaprio
Legjobb férfi mellékszereplő – Jonah Hill

„Alulértékeltek”

 

Phillips kapitány (Captain Phillips)

Hat Oscar jelölésével miért lett ez a film alulértékelt? Mert közülük csak kettő, ami „nagy” kategória. A legjobb filmre jelölésen kívül, Barkhad Abdi, a szomáliai születésű limuzin sofőr élete első filmszereplésért kapott esélyt, hogy a legjobb férfi mellékszereplő díját hazavihesse. A kalózfőnököt alakító Abdi, nem kisebb név mellett állt helyt, mint Tom Hanks. Párharcuk tette igazán értékessé, az alapvetően is izgalmas, de néha logikai bukfenceket vető filmet. A film egy a Szomália partjainál kalóztámadás áldozatául esett kereskedő hajó megtörtént esetét dolgozza fel. Tom Hanks alakítása bármelyik korábbi év mezőnyében tuti befutó lett volna a legjobb férfi főszereplő díjára, de idén még csak nem is jelölték. Ezt erősen igazságtalannak érzem, de ez nem változtat a tényen, hogy elképesztő alakítást nyújtott.

A Nő (Her)

Joaquin Phoenix és Scarlett Johannson hangja egy olyan sci-fi, romantikus drámába kalauzol minket, ahol a technológia és az érzelmek közötti határok megszűntek létezni. A film megdöbbentően reális és elképzelhető képet ad egy társadalomról, ami nem is áll olyan messze a miénktől. A világ, ahol a nap 24 órájában vagyunk online és mesterséges intelligenciával megáldott operációs rendszerek a legintimebb társaink. Joaquin Phoenix válása után depressziós lesz, de miután feltelepíti Samantha-t, új értelmet nyer az élete. Egy morbid szerelmi történet bontakozik ki ellőttünk, míg a digitális és az emberi világ különbségei olyan bonyodalmakat szülnek, amiket nem lehet áthidalni. Mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, akit kicsit is aggaszt jelenlegi virtuális életünk és az emberi kapcsolatok prioritásának veszélye. 5 jelöléséből egyik a legjobb film díja, amire nincs sok esélye, de a legjobb eredeti forgatókönyv elismerése igencsak kijárna a rendező Spike Jonze-nak.

 

 

A győztesek:

Legjobb film: 12 év rabszolgaság
Legjobb férfi főszereplő: Matthew McConaughey – Mielőtt meghaltam
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett – Bluse Jasmine
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto – Mielőtt meghaltam
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong’O – 12 év rabszolgaság
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón – Gravitáció

Legjobb adaptált forgatókönyv: John Ridley – 12 év rabszolgaság
Legjobb eredeti forgatókönyv: Spike Jonze – A Nő
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb betétdal: Frozen – Let it Go
Legjobb idegen nyelvű film: A nagy szépség – Olaszország

A Gravitáció a legjobb rendezőjén kívül a hétből, hat technikai kategóriában kapott szobrot, így az este legsikeresebbjének mondhatja magát. Ezzel szemben se az Amerikai botrány, se a Wall Street Farkasa, se a Phillips kapitány nem kapott egyetlen díjat sem. A díjak nagy része mind az előre megjósolt helyre került, és még a gála is unalmas volt. Összességében elmondható, hogy egy erős mezőny esetében sem tud az Akadémia meglepetést okozni azzal, hogy eltérnének a megszokottól. Remélem, nem csak nekem okozott csalódást a végkifejlet.

Nehéz a helyzet, de nem reménytelen!

Eljött 2014, ami az új éven, új fogadalmakon és új lehetőségeken kívül azt is jelenti, hogy újra páros év van. És ha páros év, akkor kézilabda Európa Bajnokság, és ha Európa Bajnokság, akkor kis nemzetünk nagy emberei ismét felöltik a piros-fehéret, hogy megmérettessenek e sportág anyaföldjén.

A 2014-es férfi kézilabda Európa Bajnokságnak Dánia ad otthont, ahol négy városban, négy napon keresztül küzdenek egymással a négy csoport résztvevői. Számunkra a „B” csoport eseményei élveznek prioritást, hiszen nemzeti gárdánknak itt kell utat törnie magának, hogy a négyesből benne legyen az első háromban és továbbjusson a középdöntőbe. Szokás szerint megkaptuk a „halál” csoportot, így a tavalyi világbajnok Spanyolország mellett megküzdhetünk az északi kézilabda ékkövei, Izland ellen, valamint az „őket kell megfogni” norvég csapattal.

Előrejelzés előtt próbálok megszabadulni az első meccsen látottaktól. Hét góllal maradtunk alul a spanyol gárdával szemben, ami önmagában nem mond sokat. Benne van ez a differencia a két csapatban, sőt, ilyen játékkal amit produkáltunk még jónak is mondható. Ezért reménykedjünk, hogy a későbbiekben kevesebb lesz a hiba, és több a küzdeni vágyás, mert akkor bármi lehet. A spanyol csapat nem csak azért lett világbajnok, mert otthon voltak tavaly, ezt azért be kell látni. A világ legjobbjaihoz méltóan játszottak. Tett már csodát, nyújtott már emberfeletti teljesítményt a magyar válogatott, de ezt ne pont ellenük és ne a nyitó meccsen várjuk el. (Aki látta a vb-n az Izland elleni továbbjutást, az tudja miről beszélek). Csakhogy erre nem lehet alapozni egy EB-t. Statisztikákkal szemben mindig a csodát és a túlteljesítést várni, nem biztos, hogy túl reális, valamint fair fiainkkal szemben. Európában olyan szinten kiéleződött a harc, hogy nüanszok választják el egymástól a válogatottakat. A magyar kézilabdát mindig is az európai kézilabda élmezőnyébe sorolták. Alátámasztja ezt olimpiai 4. helyünk, valamint a világbajnokságon elért 8. helyezésünk is. Mégis, egy ilyen mérkőzés után, mint a spanyolok elleni, akkor azért látjuk, hogy mi választja el Magyarországot a tényleges élmezőnytől. A csoda. Európa elszaladni próbál mellettünk, amit nekünk nem szabad hagynunk.

Papírforma szerint, Norvégiát mindenki legyőzi, minket mindenki legyőz Norvégián kívül, így harmadikként érkezhetünk a középdöntőbe. (Megjegyezném, hogy a norvég gárda azért nem írandó le ennyire könnyedén.) Ha ez bejön, és nem kell hazajönnie a fiúknak csütörtökön, akkor a középdöntőben folytatódik a harc, nem kevésbé nehéz ellenfelekkel. A tizenkettőbe várhatóan érkeznek a horvátok, a dánok, valamint a C csoportból mindenki esélyes (Szerbia, Franciaország, Lengyelország, Oroszország). Meglepetés volt, hogy a nyári selejtezőkről nem sikerült továbbjutnia az állandó résztvevő német csapatnak, így legalább tőlük nem kell tartanunk.

Válogatottunk

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Vetési István, az eb előtti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy cél az első nyolcban végezni. Ez az elmúlt évek eredményeit nézve reális cél, jelenlegi körülmények között azonban, egyértelmű, hogy csapatunknak „erőn felül kell teljesítenie”. A szerencsétlen sorsoláson kívül, nem szabad elfelejtenünk, hogy legjobbjaink közül sokan ott sincsenek Dániában. A 2012-es olimpia hőse, ex-kapusunk Fazekas Nándor már visszavonult a válogatottságtól, csapatkapitányunk Harsányi Gergely apai örömök elé néz, Nagy László, bal kezes sztár átlövőnk, pedig sérülés miatt nem vehet részt ezen a megmérettetésen. Császár Gábor, a Provident kupán mutatottak alapján, nincsen a legkirobbanóbb formában, de ő viszi hátán a csapatot. Ott van nekünk még irányítani a spanyolok ellen remekül helytálló Lékai Máté, átlövőink Nagy Kornél és Putics Barna, beállóban Zubai Szabolcs, szélen a már veterán Iváncsik Gergő, hálónk titán őreiként pedig Mikler és Tatai. Nem a legacélosabb felállása ez a magyar válogatottnak, de soha nem szabad leírni a fiúkat, hiszen képesek arra a csodára, amit mindenki elvár tőlük. A következő linkeken megnézhetitek a teljes keretet, valamint a többi csoport csapatait, és a mérkőzések időpontjait.

Az elkövetkező négy, (remélhetőleg tizennégy) napban, tehát mindenki tapadjon a M1 képernyőjére. 14-én, kedden, 18 órától Izlanddal küzdünk meg, csütörtökön este negyed 9-től pedig a norvégokon kell felülkerekednünk. Higgyünk nemzetünk fiaiban és szurkoljunk nekik együtt, hogy idén is büszkék lehessünk a magyar kézilabdára!

Embertelen emberiség


„Szörnyű becsben tartjuk mi, emberek, a kegyetlenséget, ha ilyen érzelmekkel tiszteljük meg. Pedig nem érdemel egyebet megvetésnél. Mert ami ebben az öldöklésben a legfigyelemreméltóbb, az nem is a szadizmusa, hanem az értelmetlensége. Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják.”

Talán másokban nem indít el semmit ez a pár sor. Azonban amikor én, Robert Merle, Malevil című könyvében ehhez a ponthoz jutottam, letettem a könyvet és elgondolkoztam. Két gondolatot ad nekünk az író: az egyik egyetemes, míg a másik mára elkopni látszik.  Remélem, a cikk végére mindenkinek világossá válik, hogy melyik-melyik.

Nem kell egy hónapnál messzebb visszamenni a történelemben, hogy példát találjunk arra a brutalitásra, amit a francia író próbál mondani nekünk utópisztikus regényében. Szíria, Egyiptom, a kenyai mészárlás. Nem szeretnék tényekről beszélni, úgyis eleget hallott ezekről mindenki a médiából. Elgondolkoztam. Miért, mi visz arra embereket, hogy embertársaikat pusztítsák, kioltva ezzel egy ugyanolyan életet, mint a sajátjuk? Miben többek ők áldozataiknál és miért hiszik azt, hogy megtehetik a szörnyűségeket? És mi, egyszerű hétköznapi emberek, miért siklunk el ezek felett csupán néhány szemrebbenésre méltatva azt, hogy embertársaink milyen bánásmódban részesülnek? Nem szeretnék túlzottan filozofikus hangnemet megütni ezzel az írással, egyszerűen szavat adnék sötét gondolataimnak.  A brutalitás, az embertelenség és az ezt övező közöny miértjére szeretnék választ találni.

Miért gyilkol az ember?

Bonyolult az emberi természet és tele van kegyetlenséggel. Gyilkolhat valaki elmezavar miatt, dühből, bosszúból. Ezek egyéni „tulajdonságok” amik arra vezetnek valakit, hogy kioltsa embertársa/társai életét. Valahol mélyen minden emberben lappang erőszak, a kérdés az, hogy ez felszínre tör vagy sem. Van, aki hajlamosabb arra, hogy kiszabaduljon belőle a démon. Egyes kutatások szerint ez örökletes, az agresszió, valamint az elmezavarra való hajlamosság. Ezeknél az embereknél gyakorta gyerekkorban történik valami, egy törés, ami miatt elindul az a folyamat, ami később pszichopatává változtatja őket. Ez a kiváltó ok leggyakrabban  molesztálás, kiközösítés, de akár egy szeretett hozzátartó elvesztése is okozhatja a dolgok rossz irányba fordulását. Természetes nincs meg mindenkiben ez a hajlam, és legtöbbünk, ha nem is tud maga mögött száz százalékosan kiegyensúlyozott életet, nem válik belőle tömeggyilkos. Tudjuk, hogy életet kioltani bűn és ráadásul törvénytelen is. Igen, de mi történik, ha engedélyt kapunk a gyilkolásra? Ha tudatja velünk egy felsőbb erő, hogy tetteinknek nem lesz következménye. Ez a felsőbb erő lehet egy ideológia, vallás vagy egyszerűen egy világi felhatalmazás. Ha felhatalmaznak minket rá, hogy elvegyünk emberi életet, ez azt jelenti, hogy el is kell vennünk? Ha egy ideológia nevében hajtjuk végre szörnyű tettünket, akkor mentesít minket a felelősség terhétől? Ha valaki például egy szélsőséges iszlám nevelésben nőtt fel, akkor valószínűleg kérdezés nélkül végrehajtja azt, amit az „ideológiája” kér tőle. Azonban mi van, ha egy olyan emberre kerülne a sor, mint mi? Keresztény erkölcsű, európai államban nőttünk fel, ahol egyértelmű, hogy embert ölni bűn és erkölcstelen. Lelkiismeretünk tisztában van vele, hogy egy emberi élet kioltása mivel jár, így a törvények korlátozása mellett ez sem hagyna nyugodni minket. Mi lenne a helyzet azonban egy háborús környezetben? Ahol nem csak engedélyt, hanem parancsot kapnánk az ölésre? A hazánk nevében, védelmében képesek lennénk embert ölni? Mit váltana ki ez belőlünk? Itt jön képbe ismét az egyén. Lenne aki képtelen lenne rá, lenne aki  megtenné amit kell, majd egy egész életen át kísértené és lenne olyan, aki szemrebbenés nélkül ontana ki életet. Hétköznapi emberek vagyunk, de nem tudhatjuk, mi lakozik bennünk.

Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy egymás öldöklése az első civilizáció megjelenésével egyidős. Történelmünk vérrel és kegyetlenséggel van kövezve, nem a modern kor találmánya ez. Embertelenségben tartjuk a szintet, csak új eszközök kerültek a kezünkbe. Lehet, hogy saját magunk pusztítása genetikailag kódolva van belénk? Ha közeledik a túlnépesedés, kell egy inkvizíció, egy száz éves, vagy éppen világháború? Valószínűleg igen, kell. A különbség az, hogy nem azért gyilkolunk, mert reggel érezzük, hogy hú, de sokan vagyunk, ki kéne irtani pár millió embert. A Föld vezetői döntik el. Lehet itt összeesküvés elméletekben gondolkodni, de az egyszerű tények is bizonyítják, hogy az emberek nagy többsége nem akar gyilkolni, de nem is nehéz rávenni. Amikor a 2. világháborúban a frontvonalon együtt karácsonyoztak a német és az angol katonák, akkor ők azért voltak ott, mert gyűlölték egymást és rettentő vérszomj hajtotta őket? Amikor egy ruandai rádió felszólította a hutu lakosságot, hogy öljék meg tuszi szomszédjaikat, vérfürdőbe úsztatva ezzel egy egész országot, számított az egyén véleménye? Az az ember, aki bozótvágóval végzett a feleségével, mert a rádióban azt mondták, áldozat vagy ugyanolyan felelős?  Annyi biztos, hogy bonyolult az emberi természet és tele van kegyetlenséggel.

Ruanda

Átjár minket a közöny

A magyar válogatott egy-egy nevetséges mérkőzése után a közösségi média pezseg az emberek véleményeitől és érzelmeitől. Mégis, amikor 60 világpolgárt, köztük gyereket mészároltak le egy plázában, Kenyában, nem láttam sehol egy posztot, egy együttérző, meghökkenő szót az esettel kapcsolatban. Persze, elintézzük azzal, hogy hű szegények, de a legfontosabb, hogy nem a mi dolgunk, hál’ isten nem érint minket, miért foglalkozzunk vele. Talán néhányunkban felmerül a gondolat, hogy azok az emberek ugyanannyira fontosak voltak valakinek, mint nekünk az édesanyánk, a testvérünk, szerelmünk vagy éppen a legjobb barátunk. Értelmetlenül, rettegésben, kivégzés által vesztették életüket, egy olyan dolog miatt, amiről egyáltalán nem tehetnek. Földrajzilag valóban messze történt ez tőlünk, egy más társadalomban, mondhatni más világban. Mégis, azok az emberek miben különböztek tőlünk? Felkeltek reggel, megmosakodtak, megreggeliztek, majd elmentek a plázába körülnézni.

Természetesen nem arról beszélek, hogy minden ilyen szörnyűség után magunkba roskadva kell emészteni az eseteket és magunkra erőltetni a fájdalmat. Annyi ilyen történik naponta, hogyha az ember szívére venné ezeket, rövidtávon idegösszeroppanást kapna. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy miért alakult ki ez a fajta védekezési mechanizmusunk. A világ tele van borzalmakkal és erre nap, mint nap felhívják a figyelmünket. Mit felhívják, az arcunkba tolják, hogy aznap hányan és milyen kegyetlenséggel vesztették életüket. A világ a feje tetejére állt: mindenről tudunk, de semmi nem érdekel bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy szívtelenek lennénk. Közömbösek viszont annál inkább, de nem tehetünk róla. Egyszerű védelmi mechanizmus ez, ami ettől a felgyorsult, nyers világtól óv meg minket.

fastworld

Földünk bármelyik élőlényéről legyen szó, az élet tiszteletének alapvető emberi tulajdonságnak kellene lennie. Az állatvilág kegyetlen: az hím oroszlán megöli a más apától származó kölyköket, a legtöbb állatfaj kiközösíti a gyenge egyedeket és magukra hagyja a sérülteket. A teremtés koronájaként, az evolúció csúcsaként, nem kellene különböznünk az állatoktól? Amikor az utcán elsétálunk az éppen pofára eső mellett és még talán ki is nevetjük, azt nevezem emberinek. Nem kellene, de ilyen az ember. Az élet olyannyira felgyorsult, hogy a versenyfutásban észre sem vesszük egymást. Had éljek egy személyes, mikro példával: tíz évvel ezelőtt egy háromezer fős településen mindenki ismert mindenkit, de ha éppen nem is, alapvető volt, hogy köszönnek egymásnak. Mára ez teljesen elkopott. Miért? Azért amiért van ezer ismerősünk facebookon, de kilencszáznak még csak nem is köszönünk, ha összefutunk vele a valós életben. Azért amiért nem engedjük előre az idős nénit a buszon, és azért amiért a hajléktalanok láthatatlanok. Közöny, ridegség és immunitás. Embertársaink semmibe vétele az első lépés az emberi élet semmibevétele felé.

Tehát a konklúzió, hogy továbbra is, megállíthatatlanul pusztítjuk önmagunkat és állítólag mély érzelmekkel tiszteljük meg ezt a kegyetlenséget. Na, de hagyjuk is ezt, ti mit szóltok a tegnapi Éjjel-nappal Budapesthez?

 

10 dolog, ami miatt a Külker nem csak a tanulásról szól

Javítsatok ki, ha tévednék, de úgy vélem, mikor az ember a felsőoktatásba lép, nem csak azért teszi, hogy a könyvek által kínált számtalan hasznos tudást a magáénak tudja. Ugyanis ott vannak még a bulik, a kialakult barátságok, lassan, vagy épp túl gyorsan szövődő szerelmek és sorolhatnám. Lássuk csak, mi mindenért érdemes főiskolásnak lenni!

 1. Bulikák

Elsőként – természetesen – a féktelen bulizást említeném. Kezdődik ez a gólyatáborban, majd végigkísér a fősulis évek alatt. Az indokolatlan, részeg esték folyamán, amikor azért nem minden marad meg, akkor alakulnak ki az ismertségek, amik később iszonyú jól jöhetnek. De persze nem ezért iszik és bulizik az ember, hanem azért, mert szabad és rettentően jól érzi magát. Éljenek a külkeres bulik!

        party

 2. Barátságok

Személyes tapasztalatom alapján, ezen évek folyamán szövődnek igazán mélyre a barátságok. Már vagy annyira felnőtt, hogy ne kezeld idióta módon a kisebb nagyobb konfliktusokat. A közös piázgatások alatt meg főleg megismerkedsz a veled azonos érdeklődésű emberekkel, akikkel később mély lelkizésekbe csaptok át. Már emiatt simán értelmes döntés a felsőoktatás.

3. Szerelmek

Fősulin éli ki magát az ember, hogy később rájöjjön, rohadtul rossz helyen keresgélt. Mindenki fiatal és rettentő önfejű, “tojok a világra” életérzéssel, ami az évek folyamán szerencsére elmúlik.  A mámoros esték gyakran szülnek “szerelmet”, de azért óvatosan, egy ilyen közösségben a falnak is füle van, az egyéb negatív érvek mellett. Az pedig, ha rátalálsz arra az emberre, akivel a jövőben is tervezhetsz… Nos, itt nagyobb az esélye, mint a gimiben, az biztos.

szerelem

4.Szabadság

Jajj, igen! Mindenki kirepül a meleg családi fészekből, és rátalál a mérhetetlen önállóságra. Nem szuttyongat senki, a magad ura vagy, oda mész, ahova akarsz, és azzal, akivel akarsz, satöbbi. De nem szabad megfeledkezni a családról, meg azokról, akik igazán fontosak. Nem ömlengenék tovább, de tudjuk mindig, hol a helyünk, és nem szabad abba a hibába esni, hogy elhanyagolod a családod a bulik és ivászatok miatt. Repülj csak, de tudd, hol az otthonod!

szabadság

5. Fontossági sorrend

Ha eddig a cipők és/vagy az autók voltak a legfontosabbak, meg az, hogy a barátnőd ugyanazt a ruhát vette meg, akkor ez itt gyökeresen változni fog. Mivel az önállósággal az is jegyben jár, hogy nem anyu meg apu fogja intézni az ügyeid, hanem mindent magadnak kell nyélbe ütnöd. Ha talpraesett vagy, szerencséd van, ha pedig nem, akkor most majd rájössz, rég nem a márkás ruhák a fontosak, hanem, hogy mennyire vagy a magad ura, és, hogy mennyire tudsz a dolgok végére járni. Ráeszmélsz majd, hogy csak egy csepp vagy a tengerben, és nem körülötted forog a világ… És ez rettentően jó érzés lesz!

6. Külföldi lehetőségek

Sokatoknak már nem kell bemutatni, hogy ebben a pár évben rengeteg lehetőség nyílik a külföldi utazgatásra, Erasmus, csereprogramok és egyebek formájában. Ha van benned affinitás és kellő elhivatottság, mindenképp próbálj szerencsét külföldön! Mindenki fél a változástól, magánytól, némi kirekesztettség érzésétől, hiszen mégiscsak idegen ország! De a rengeteg élmény, és a nyelvtanulás mellett remek leckét kaphatsz az élettől is, és más fényben láthatod korábbi életed!

erasmus

7. Felnőni…

Nem rossz dolog, bármennyire is annak tűnik. Magam intézem és társai mellett, végre munkát vállalsz suli mellett, eljársz KULTURÁLIS programokra, megismered milyen is egy közösséghez tartozni, és túllendülsz a felszínes badarságokon. Megtanulsz gazdálkodni a pénzeddel, neadjisten főzni, takarítani, mosni. Mire végzel, meglepődsz magadon, és büszke leszel arra, akivé váltál.

felnőni

8. Budapest

Mivel külkeres vagy, Budapesten laksz, albérletben, koliban, rosszabb esetben a híd alatt. De komolyra véve a szót, Budapest remek város, még ha rettegsz is az elején attól, hogyan fogsz eltalálni A-ból B-be, vagy, ha rossz éjszakaira szálltál, hogyan jutsz haza. Érdemes felfedezni és bejárni a várost, nem csak otthon tespedve pizzát zabálni. Rengeteg lehetőség, sokszínű programok, érdekes emberek. Mert Budapest, mi így szeretünk!

budapest

9. Megtalálni önmagad…

Rendkívül mélyreható mondat. De ironizálást mellőzve, valóban ezek lesznek azok az évek, mikor rájössz milyen ember vagy, és mit is akarsz valójában. 18 évesen még minden olyan távolinak tűnik, komolyságmentes, vidám diákévek. Azonban mire befejezed a főiskolát, rádöbbensz, az élet nem csak játék és mese. Negatív és pozitív élmények egyaránt, hello ez az élet. Ha pedig végre rájössz, ki is vagy, minden sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz.

10. Bónusz Külker: DIÁKSZERVEK

 online

Íme egy kis promo, hisz a Külker magja, szíve lelke a diákszervekben rejlik. Ha úgy érzed kell egy második család, akivel együtt könnyezhetsz és fetrenghetsz a hányásban, akkor mindenképp csatlakozz! Legszebb éveid csak még boldogabbá és vidámabbá teszi a közös munka, és az együtt töltött idő. Tehát válaszd ki a számodra legszimpatikusabb diákszervezetet és jelentkezz!

Írta: Galló Timi

Bízz vakon!

Még idén tavasszal látogattam el a Láthatatlan Kiállításra, amely akkoriban költözött új helyszínre, a Millenáris Park B-épületébe. Tudtam, hogy megközelítőleg 40 percet úgy fogok eltölteni, mint látássérült, illetve vak embertársaim, azaz nem támaszkodhatok legfontosabb érzékszervemre, a szememre…

Időpontra mentünk, így nem kellett sokat várnunk, 10 perc alatt belecsöppentünk egy számunkra teljesen ismeretlen világba. Braille írásjelek a falon, vakok számára használatos írógépek, játékok, számítógép és egy látássérült, magabiztos és kedves középkorú hölgy, akit tegezni kellett. Körvonalakban felkészített minket, hogy mi vár ránk az ajtón túl: vak sötétség és Feri, a kísérőnk. A többit majd “meglátjuk”. Sok ehhez hasonló paradox dolgot hallottunk a későbbiek folyamán is. Levettük a kabátunkat, letettük a táskánkat, telefonunkat, világítós óránkat és minden egyéb zavaró tényezőt. Egyedül egy kevés apró pénzt tartottunk magunknál, állítólag erre még szükségünk lesz a kalandozás során. Kinyílt az ajtó. Hatan léptünk be a koromsötét folyosóra.

Ahogy a hölgy elmondta, Feri már ott várt minket. Sorban bemutatkoztunk, ő rögtön memorizálta a neveket, pacsi-puszi és már mehettünk is. De hova?! Nem látunk semmit! Nem fogok elesni? Nem megyek neki valaminek? Hát, nem. Persze ez nem rajtunk múlt, hanem Ferin és a biztonságos kialakításon. Másképp tuti nem ment volna. Na szóval, beléptünk egy nappaliba. Kulcstartó, radiátor, szekrény, képek a falon, telefon, tévé… “Jól nézett ki” – biztos. Mindent alaposan megtapogattunk (olykor egymást is véletlenül). Konstatáltuk, hogy mit markolászunk, majd utasításra és némi lökdösés hatására tovább haladtunk a fürdőszobába. Én rögtön kipróbáltam milyen láthatatlanul pisilni, persze azért nem szó szerint. Hát, mit ne mondjak, azért ez annyira nem volt izgi. Hasonló érzés mint az, hogy sötétben is megtalálom a számat. Igen, valóban sikerült. Aztán persze kezet mostam, alaposan “megnéztem” magamnak, hogy elég nagy-e a kád, aztán Feri kilökött az utcára. És tényleg, szabályosan az Andrássyn éreztem magam. Szörnyű volt! Egyfolytában rettegtem, hogy elütnek, hogy nekimegyek egy oszlopnak, hogy lelépek a járdáról és kifordul a bokám. Persze semmi ilyesmi nem fordulhatott elő velem, de ezt senki nem tudta megmagyarázni nekem. Ez senkit nem érdekelt, szóval elvonszoltak először a zöldségeshez, aztán az újságoshoz, végül épségben átértem a zebrán is és máris egy vadászház bejáratánál találtam magam. Hát persze, hogy bementünk! Ott megsimogattam különböző élettelen szőrös izéket (fogalmam sincs micsodákat), leültem a lócára, meggyőződtem róla, hogy nem raktak tüzet és végül kimentem a kertbe, át a hídon, be egy másik kertbe, sok szobor, köztük Dávid, Atlas és az egész görög mitológia. Magamtól biztosan nem jöttem volna rá, de Feri rendes, így felvilágosított, hogy mit tapizok éppen. Dávidnál kicsit el is szégyelltem magam.

Mielőtt elfelejtem, pár szó Feriről. Ugyanolyan kedves és közvetlen fiatalember volt, mint a hölgy a bejáratnál. Sőt! Úgy viselkedett velünk, mintha legalább ezer éve ismernénk egymást. A humora… hát a világ még biztosan nem látott ilyent, ahogy persze Feri sem, mivel vak. Most kicsit modortalannak tűnhettem, de higgyétek el nekem, Feri nevetett volna a legjobban. Minden mondatában elrejtett némi szóviccet, amellyel saját magát figurázta ki. Repkedtek a “majd meglátjuk-vagy nem” és a “nézzük meg” , “szemmel láthatólag” kifejezések. E hozzáállás hiányában nyilván nem is éreztük volna ilyen jól magunkat.

Na de most térjünk vissza az én csetlő-botló túrámhoz. Szóval kiértem az ókori Hellászból, ahol egyfolytában olyan érzésem volt, hogy egy szakadék szélén állok és biztos, hogy Feri hazudik és én most le fogok esni. Végül túléltem és egy bárban találtam magam, ahol a kedves vezetőnk hatalmasat lökött rajtam és belehuppantam egy bőrfotelbe útitársaim mellé. Pazar volt a kiszolgálás, Feri ehhez is ért! Mentes vagy savas víz, kóla, cukormentes kóla, sportszelet, csoki, ropi – minden, mi szem szájnak ingere. Itt még egy kis betekintést kaptunk vezetőnk életébe. Mesélt a családjáról, hobbijairól és mi is egyre bátrabban kérdeztünk. Aztán lejárt az időnk. Fizettünk, illedelmesen megköszöntünk és távoztunk. Kiléptünk az ajtón és megláttuk Ferit, akiről eddig csak halvány elképzeléseim voltak, hogy hogyan is nézhet ki. Nem csalódtam.

Feri átadott minket a kedves hölgynek, akinek segítségével “megtanultam” a braille írást, használtam az írógépet és dolgoztattam egy kicsit a számítógépet is. Felejthetetlen élmény volt, nem bántam meg egy percig sem, hogy ellátogattam ebbe az ismeretlen világba. A kiállítás jelmondatával zárnám beszámolómat, miszerint: Bízz vakon!

A kiállításról minden információt megtaláltok ezen a címen.

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató 2013

 

… vagy akár hívhatnánk a kecskeméti Top Gunnak is, hiszen a legtöbbünk számára inkább egy filmbeillő, különleges élményekben gazdag hétvégében volt része a 2013-as Nemzetközi Repülőnapon.

 

Minden fiú álma…

A kezdetek. Gyakorlatilag ez egy teljesen megcáfolhatatlan tény.  Minden fiú életében egyszer eljön az a kor – kinek előbb, kinek utóbb -, hogy megvilágosulva ráébredjen arra az egyszerű tényre, hogy ő vadászpilótának, netalántán űrhajósnak született. Persze ezt a legtöbb ember kinövi idővel, ám akadnak páran, akik addig üldözik az álmukat, míg végül sikerrel járnak, köszönhetően ezt kitartásuknak és nyílván a vakszerencsének is.

Az „Orosz Vitézek” egyik gépének felkészítése felszállás előtt

Miért is?  Az egészségügyi feltételei annak, hogy valaki vadászpilóta vagy űrhajós lehessen közismerten elég szigorúak és erre elég nehéz készülni 5 éves korban, amikor még a legnagyobb problémája az embernek egy elveszett Lego, vagy a délutáni kötelező alvás az óvodában. Mindenki hallotta már a legtöbb sallangot – nem lehet egy fogpótlásod sem, lézeres szemműtéted, gerincferdülésed, lúdtalpad, min.175-max.185 cm magas lehetsz, a látásod hibátlan legyen stb. és csak a legalapvetőbbeket említettük -, ha még a fel nem sorolt extrákat is hozzáadjuk, kijön, hogy gyakorlatilag alfahímnek kell születned és megtartanod ezt a felsőbbrendű állapotot a diplomás kor végéig ahhoz, hogy pilóta legyél. Hiszen egy diploma is kell hozzá, ha eddig nem tették volna elég nehézzé a bejutást. Első olvasásra még mindig könnyűnek tűnhet némelyeteknek, ám érdemes azt a tényt is megemlíteni, hogy minden évben több ezer jelentkező közül mindössze 18-22 jelölt jut el a kiképzésig, és közülük is csak 14-en mennek Kanadába a NATO hivatalos vadászpilóta képzésére. Mi történik a kiképzés után?  2-3 év elteltével hazatérnek és várja őket még egy Gripenre történő átképzés, ezek után 14db Saab JAS 39 –es Gripen típusú vadászgép, valamint pár Jak és C17 –es oktató és szállítórepülő.

GRIPEN.JPG

Mondanom sem kell, hogy Top Gun –os álom hazánkban majdhogynem megvalósíthatatlan, hiszen évente a legtöbb pilótánk kevesebb, mint 30-40 órát repül aktívan – ellenben a tengerentúli apró konkurenciával, ahol ez a szám 300-400 órára is becsülhető és a kritériumok is csekélyebbek. Ott biztosan máshogy hatnak a G-k .  Kijelenthető tehát, hogy vadászpilótának majdhogynem születni kell és egyáltalán nem könnyű hivatás. Mi történik azokkal a halandókkal, akik legalább annyira megszállottai maradnak a vadászpilóta-feelingnek, mint gyerekkori álmaikban csupán nem próbálták meg vagy nem sikerült nekik a felvételi?

kecskemét.jpg

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Kecskemét. Augusztus 3-4. Sokak számára ez a dátum nem ismeretlen, főleg az ottani lakosoknak nem. Amikor a több ezer lóerős gépek 4 -5 fős alakulata a lakásod ablaka fölött 100-200 méterrel húz el 600km/h-s sebességgel simogató hangorkánt hagyva maguk után… Az a lágy és bizsergető érzés, ami megrázza a konyhaszekrényen a tányérokat… Mondanom sem kell, hogy megosztja a lakosságot. Ennek ellenére ilyenkor kiélheti magát minden repülő vagy repülés iránt már-már szerelmet érző fiú, lány, fiatal vagy öreg, külföldi vagy belföldi. Ilyenkor ezek nem számítanak, mindenki csak a kikapcsolódásra vágyik és mindenkinek az égre szegeződik a tekintete.

Legutóbb a repülőnap 2010-ben került megrendezésre, ezért az utóbbi években ennek szerelmesei a bennük tátongó űr csupán vagy kisebb légi-parádékon tudták pótolni, vagy külföldre kirándultak. De az év elején Hende Csaba honvédelmi miniszterünk jó hírrel szolgált, újult erővel, ismét megrendezésre kerül a kecskeméti repülőnap.

Nem is akárhogy zajlott az esemény. A rendezvény 2 napos volt és összesen 142 repülőgép és helikopter vett  rajta részt és 22 ország képviseltette magát büszkén az eseményen, mely joggal pályáz az éven Európa legnagyobb és legjobb Airshow-ja címre. Szinte mindent láthattak a repülés szerelmesei amit csak akartak. Ott volt a még mindig világszínvonalú produkciót nyújtó, megöregedni soha nem akaró Besenyei Péter, akinek eddig elért sikereit egy A4-es oldalon sem lehetne felsorolni a maga Red Bull Extra 300 –as gépével és olyan akrobatikus műrepülő világszámokat láthattunk tőle melyeket maga talált ki, többek között a Crazy Pilot-ot.

besenyei.jpg

Akinek ez nem volt elég láthatta a magyar gripenek technikai bemutatóját , több hangsebesség átlépésnek a szimulációját, helikopterből leereszkedő katonákat, a híres Török Csillagokat vagy talán a többek által legjobban várt Frecce Tricolorit, ahol 10 szenzációs pilóta hajt végre egyszerre 10 különböző gépben akrobatikus számokat a levegőben  több száz km/h –s sebességgel egymástól 1 – 1.5 méterre. De a meleggel küzdő emberekre is gondolt a repülőnap szervezése, hiszen több klimatizált fedett családi programot is szerveztek a nagycsaládosoknak, ahol többek között kilehetett próbálni repülőgép szimulátorokat, földharcot láthattak vagy felpróbálhattak a rendezvényre érkezők a pilóták hivatalos egyenruháját.

földharc.jpg

 A repülőnap sikerességéről más sem ad talán jobb tanúbizonyságot, minthogy a két nap alatt nem csak a melegrekord dőlt meg,  de az eddigi legmagasabb nézőszám is, hiszen 100-120.000 ember látogatott el a repülőnapra, magas külföldi részvételi aránnyal.  A melegre nem számító emberek feltehetőleg rosszul érezték magukat a repülőnapon, hiszen a programok reggel 10-től egészen este 8-ig tartottak és a napi hőmérséklet meghaladta a 40 fokot, árnyékot adó hely meg ugye nem sok van egy reptéren. Akik erre felkészültek és vittek magukkal egy sapkát, egy napernyőt vagy elegendő ivóvizet annak nem lehetett oka a panaszra, hiszen a szervezők ugyanekkora részvételi arányra nem számítottak, ennek ellenére biztosítottak elegendő párakaput és ivóvizet is. Sőt, az igényre való tekintettél a 2 – 2.5 km hosszú reptér több helyén még a slagokat és az egyébként zárt locsolókat is megnyitották. Ennek ellenére több mint 70 rosszulléthez történt mentős riasztás a nap folyamán, melyből több kórházban végződött. Itt szerintem mindenkinek saját magának kell megítélni kit hibáztat , hiszen külön szabályozás arra, hogy hideg ivóvizet biztosítani kell a rendezvénynek a melegre való tekintettel az embereknek nincs, viszont felmerülhet bennünk a kérdés, hogy talán erkölcsi kötelességük lenne a nézőikre jobban odafigyelniük. ( – mellettük szóló érv, hogy a vártnál jócskán magasabb volt a nézőszám mind a két napon, valamint a második napra az első naphoz képest az ivóvíz mennyiséget és a párakapuk számát is megduplázták.)

Egy szó mint száz : Szenzációs. Világszínvonalú, mesés műsort láthattunk, jelentős magyar képviseleti aránnyal, amit bízom benne, hogy ilyen magas színvonalon képesek lesznek létrehozni a szervezők ismét, a következő évek során.

szenzacio.jpg

Írta: Majoros Máté
Fotók: Majoros Máté

Megfőni a saját lében

Úgy gondolom, nem túlzok, ha azt mondom két hete tart már ez az őrületes hőség. Lassan megszokjuk, hogy folyamatosan ömlik rólunk a víz, leégünk míg elsétálunk a boltba és az ágyneműnknek három nap után tesi öltöző szaga van. Megismerjük egy légkondicionált műszaki bolt csábító erejét, az árnyékok meseszerű ritkaságát,  valamint a csapból folyó hideg vizet is harmadik világiként kezdjük tisztelni. Egy ideig még nem szabadulunk ezektől, hiszen legalább péntekig marad ugyanez a klíma, így ha minden igaz csütörtökön sem kell a szomszédba mennünk a 40 fokért.

Tetőtér, 36 fok, klíma az időközönkénti enyhe huzat és a kerti pancsoló hőfoka is 30 Celsius felett van. Nem is nehéz olyan dologról írni, amit éppen megél az ember. De mivel az elmúlt két hétben mindenki legalább egyszer kilépett a légkondiból, tisztában van vele milyen jó idő van. Így nem is próbálnám részletezni. Nézzük inkább mire számíthatunk még hőség téren, és hogyan enyhíthetünk gyötrődésünkön.

HŐSÉGRIADÓ!

Mit is takar ez pontosan? Miért riadózunk? Kivonul a TEK és agyonveri a meleget? Hőségriadót, megyékre osztva a meteorológia szolgálat és az ÁNTSZ előrejelzései alapján, az országos tiszti főorvos rendelhet el. Három fokozatot ismer mind az OMSZ mind az ÁNTSZ.  A két skála hasonló paraméterekkel dolgozik:

  1. az ÁNTSZ első foka a figyelmeztető jelzés, amely azt mutatja, hogy egy napig a napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 fokot – ez az OMSZ sárga jelzése
  2.  a riasztás, ekkor a napi középhőmérséklet legalább három napon át haladja meg, vagy éri el a 25 celsius fokot – ez az OMSZ narancssárga jelzése
  3. a skála  legmagasabb foka, a hőségriadó, ennek feltétele, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon elérje a 27 fokot – OMSZ piros jelzése

 

Az ország nagy részére (11 megye) hétfő éjfélig piros, azaz harmadfokú riasztás volt kiadva, de mivel az időjárás  előreláthatólag nem változik péntekig, így a tiszti főorvos meghosszabbította a riasztást. A riadóztatás az mellett, hogy figyelmeztetés a lakosság számára, magába foglalja a felkészüléshez szükséges információkat, a mentőszolgálatok készenlétét és sok más egyéb dolgot. Így előírás például az ingyenes vízosztás, amit az államnak és a munkáltatóknak kötelező biztosítaniuk. Egyéb munkavédelmi előírásokat hőségriadóra-esetére  itt találhattok.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy folyamatosan halljuk „megdőlt a hőségrekord…”, „utoljára 1708-ban mértek ilyen meleget…” és a többi. Bennem is felmerült a kérdés, hogy ha így haladunk hamarosan meggyulladunk. Globális felmelegedés, klímaváltozás, megsül vagy éppen megfagy a Földünk. Tudományos tény, hogy a bolygónk belülről és az ózon rétegen lévő lyuk miatt kívülről is melegszik. A nagy meleg rekordok talán köszönhetően ennek, azonban a hosszú ideig tartó forróságoknak nem sok közük van hozzá. Mika János éghajlat kutató szerint a Föld melegedése ugyan emeli a hőmérsékletet, de régen is voltak ilyen időszakok és lesznek is. 30-40 éves ciklikusság jellemzi az időjárást, így időnként túl meleg aztán túl hideg van. Az idei év még mindig nem hasonlítható mondjuk a 2007-es szezonhoz, amikor 42 Celsius fokot mértek Kiskunhalason. Idén sem maradt szégyenben az éltető napunk ereje, hiszen a napokban Budapesten megdőlt az 1921-es 37,6 fokos nappali meleg rekord, Újpesten majdnem egy fokkal többet mértek (38.5).  A Baja-Csávoly állomáson pedig  40 fokot mértek, így  1,2 fokkal dőlt meg a több mint százéves rekord.

Túlélni

Taktikák és praktikák mindig is léteztek a szélsőséges időjárási körülmények túléléséhez. Itt a kontinentálon évről évre küzdünk a fagyhalállal és az agyhalállal egyaránt. Az olyan extrém időjárási körülményt, mint a mostani hőség, testünk nem tud feldolgozni, így óvintézkedésekkel kell védenünk azt. Természetes hűtőrendszerünk, az izzadás, ilyen körülmények között már nem elegendő a testhő szinten tartásához. Ha felforrunk jön az ájulás, a rosszullét és a hőguta. Ennek enyhébb fokozata a hőkimerülés. Ilyenkor az izzadást okozó folyamat játszódik le, de fokozottan. A bőrbe jutó vér mennyisége annyira megnő, hogy a belső szervekbe nem jut elegendő, ami könnyen ájuláshoz vezethet. Ha az izzadással elvesztett folyadékot nem pótoljuk megfelelően, hőguta lép fel, testünk egyszerűen túlhevül. Hőguta esetén a bőr már nem tud izzadni, így teljesen kiszárad, a testhőmérséklet 39-40 Celsius-fok köré emelkedik, zavarodottság, eszméletvesztés is felléphet. Ritkább tünetei még a kánikulának a hőkiütések az izomgörcsök. Előbbi  akkor alakul ki, ha a verejtékmirigyek bőrfelszínre vezető útja eldugul, ezt megfelelő ruházkodással könnyen elkerülhetjük. Az izomgörcsök kialakulásáért testünk só vesztesége felelős, azonban kis odafigyeléssel, megfelelő folyadék és só utánpótlással megelőzhetőek. Folyadék fogyasztás során, bármennyire is nehéz, kerüljük az alkoholos italokat és a koffeint, mivel vízhajtó hatásuk gyorsítja a folyadék veszteséget – mondják a hozzáértők. Személyes véleményem, hogy egy korsó hideg sörnek több a pozitív hatása mint a negatív, így attól azért nem kell tartanunk.

A  nagy hőségben az agy vegyi anyagainak egyensúlya is felborul, ami többek között az ítélőképességünket is befolyásolja. Ez az oka annak, hogy kánikula idején sokkal ingerlékenyebbé válunk.  E mellett fáradtabbak is leszünk, lustának érezzük magunkat mivel lelassul az agy, az idegek és a gerincvelő működése. Ennek a levertségnek, figyelmetlenségnek az oka, hogy nagy melegben több a baleset az utakon.

Télen fűtünk, nyáron hűtünk. Mivel azonban éghajlatunkra nem jellemző a huzamos idejű kánikula, így hűtésrendszer nincs kiépítve minden háztartásban.  A légkondicionáló rendszerek nem a legolcsóbbak, így nem is mindenki engedheti meg magának. Marad az éjszakai szellőztetés, nappali sötétítés, a ventilátor és a hideg zuhany. Ezek se nem tartós, se nem túl hatásos módszerek, de ló büdzsébe ki lehet húzni velük a pokolban. A ventilátor azonban csalóka jó barát, hiszen csak a szubjektív hőérzeten javít. Szelet fúj az arcunkba, de gyakorlatilag a forró levegőt keringeti a szobában, így egy idő után inkább árt, mint kedvez.  A huzat miatt nem vesszük észre, hogy megizzadunk, és bár a légmozgás és az izzadás együttese kellemes, hűsítő hatást kelt, ilyenkor sok víz távozik a szervezetből, és ez kiszáradáshoz vezethet.

Van egy olyan segítségünk is ebben tikkasztó melegben, ami szinte mindenkinek a rendelkezésére áll, de hajlamosak vagyunk megszabadulni tőle. Ez nem más, mint a testszőr. “Talán sokak számára meglepő, de a szőrszálak egyik funkciója éppen az, hogy a verejtékcseppeket elvezessék a bőrünkről, mert így – a különböző műszaki eszközöknél alkalmazott hűtőbordákhoz hasonlóan – nagyobb hőleadó, illetve párologtató felület keletkezik.” – mondta az Indexnek dr. Gödölle Zoltán, az Árpádházi Szent Erzsébet Rehabilitációs Szakkórház kardiológus főorvosa. „Az északi népeknél, ahol hidegebb az éghajlat, az emberek testén vékonyabb, puhább és ritkásabban elhelyezkedő szőrszálak nőnek. Minél délebbre megyünk, annál erősebb és drótszerűbb az ott élők szőrzete, hiszen az egyenlítőhöz közeledve egyre nagyobb hűtőfelületre van szükség.” Ezzel nem mellszőr növesztésére sarkallanám a hölgyeket, inkább testünk nagyszerű hűtőrendszerére hívnám fel a figyelmet.

Strand, légkondi és töménytelen mennyiségű folyadék. Ha ez a három van, nem is olyan katasztrófa ez a hőség. Ha esne az eső, akkor az lenne a baj, hogy nem lehet strandra menni. Ha nem sütne a nap, akkor az, hogy nem lehet napozni. Biztos, ami biztos  a nyár eleji ijesztgetések, hogy idén nem lesz igazi nyár, erős kacsának bizonyult és az is biztos, hogy januárban a második és a harmadik pulcsi felvétele között visszasírjuk majd ezt a meleget.

“Jimmy Morrison rám kopogott az ajtón, hogy ő szerelmes belém” – Interjú egy nem mindennapi nővel

Nem is tudom pontosan, talán hét, nyolc, vagy legfeljebb kilenc éve történt, hogy új szomszédot kaptunk. Egy idősebb hölgy költözött mellénk, aki a rengeteg holmin kívül csak egy macskát hozott magával. Első beszélgetésünkkor fény derült arra,  hogy nem egy vidéki „öreglánnyal” van dolgom. Egyesült Államok, Hawaii, Mexikóváros, Ghána. Csak néhány hely, ahol Hormel Éva (Éva néni) élete során megfordult. A modellkarrier és Los Angeles krémje mellett Jim Morrison, a The Doors legendás frontembere is helyet kapott élettörténetében. Ott volt a hippi eszme születésekor és hanyatlásakor egyaránt. Most mégis itt él a szomszédságomban, Szárligeten, egy gyönyörű ház és a hozzá tartozó kert birtokosaként pulijával, Vitézzel, és tekintélyt parancsoló macskájával, Samuval. Évek óta hallgatom történeteit, amikből soha nem fogy ki, azonban ez az interjú is tudott még meglepetést okozni. Kérdeznem sem kell, és már bele is kezd a mesélésbe…

Én nagyon réges-réges-réges-réges régen születtem, Miskolcon, a háború alatt. Apám  még a fronton volt, mikor megszülettem, mivel amikor hazaengedték egyszer, gyorsan  ügyeskedett is egy kölyköt. Na, elég az hozzá, hogy oda jártam elemi iskolába és a gimnáziumot is ott kezdtem, de egy eléggé furcsa tanári kart kaptam, maradjunk ennyiben. Nagyon szemet szúrtam nekik, nem szerettek. Azt mondta a magyartanárom, hogy  bárhogy tudom az anyagot, kettesnél jobb belőlem ott, abban az iskolában, nem lesz, de  úgy általában, mivel ő volt az osztályfőnököm is. Anyám erre kivett abból a suliból és elküldött Sárospatakra, ami a világ legjobb húzása volt. Igaz, hogy az oda vezető utat végigsírtam, zokogtam, hogy csak túl akartok rajtam adni, meg izé. Odaértem, az első két hét még bőgés, de utána imádtam. Az a négy év fantasztikus volt. Az egy nagyon jó iskola volt akkor is, régi tanárokkal, szóval tényleg klassz volt. Onnan, miután elég sikeresen érettségiztem, szinte automatikus volt, hogy fölvettek a jogi egyetemre, úgyhogy oda  beadtam a kérvényemet és ott leledzettem három évig.

Vitéz és a nappali

DE, jött a politikai gazdaságtan, és megvágtak. Én ott tudtam, hogy azt a könyvet soha el nem tudom majd olvasni. Utáltam! Úgyhogy elkezdtem dolgozni a tévénél. Bejártam este, negatív vágó asszisztens voltam, hát a legalja mindennek. A pincében, az alagsorban volt a tévé technikai részlege, én nyitottam ki néha reggel 4 órakor, és jaj, borzalmas volt. Az öreg portásnak mindig az ölében kellett bevinnie, mert amikor felkattintottuk a villanyt hajnalban, ezrével rohantak a svábbogarak a szélrózsa minden irányába, és oda én le nem lépek, ahol ezek futkároznak! Úgyhogy az öreg addig tartott az ölében, amíg ki nem tisztult a terep. Ebből adódóan ismertem meg az akkori vőlegényemet, mondjuk előtte volt egy- kettő, de a történetnek ebbe a részébe tartozik, hogy ő camera man volt a tévénél. Nagy Jocónak hívták, egy nagyon jó fej és értelmes pasi volt. Akkortájt jött be az első amerikai  produkció Magyarországra, ez olyan ’67 végén volt. Csináltak egy filmet, nem is travel log, nem is ilyen utazó, de mindegy is. A rendező, aki bejött megcsinálni a filmet (Feri) lett aztán a későbbi férjem. Ő kiválasztotta a vőlegényemet camera man-nak, aztán így fonódtak a sors ujjai össze. Hosszú ideig tartott, amíg itt voltak, hónapokig, és jó barátok lettünk a Ferivel. Na, elég az hozzá, hogy akkoriban jött látogatóba a nagybácsim Amerikából. Akkor kezdtem el szívni a rohadt cigarettát, hozta a gyönyörűséges Pall Mall Goldot, mindent, annyira szép volt. Magyar cigi akkor volt a Munkás meg valami Fecske. Elég az hozzá, hogy mondtam, hogy én ki fogok menni nagybácsikámhoz és ott fogok vele élni, itthagyom ezt a nyamvadt országot. Nagyon vágytam ki, és vágytam el a suliból is, kellett valami kifogás, hogy hogy fogok én innen lelécelni (nevet). Kérdezte erre Feri, hogy tudok-e angolul jól. Mondtam, hogy nem, csak ami a gimiben rámaragadt, de nem nagyon. “Márpedig angol nyelv nélkül két dolog lehetsz, takarítónő, vagy kurva. Ezek közül nem vagy kiképezve egyikre sem, úgyhogy légy szíves, térj észhez.” Aztán mondta, hogy van egy jó ötlete, menjek hozzá feleségül, és én segítek neki filmet vágni, meg úgy általában filmet csinálni, négy évig együtt leszünk, és majd megint megkérdez, amikor amerikai állampolgár leszek, hogy akarok e vele lenni, és akkor eldöntjük, hogy mi lesz. Nagyon jó ötletnek tartottam, így kimentem vele Los Angelesbe, ahol nagyon sokat dolgoztam neki, mellesleg fizetés nélkül (nevet).

Körülbelül egy évre rá jött ez a nagy utazási lehetőség, hogy menjünk. A BBC adott pénzt, hogy menjünk Afrikába és csináljunk hét filmet, 14 diafilmet, fotókat. Elég az hozzá, hogy egy csodálatos alkalom volt, hat hónapot töltöttünk Afrikában. Amikor befejeztük a forgatást, maszek alapon még utazgattunk. Tulajdonképpen Elefántcsontparton kezdtük, aztán mentünk Ghánába, itt csináltunk három vagy négy filmet, aztán átmentünk Afrika keleti részébe, mivel addig a nyugatiban voltunk. Kenya, Tanzánia, Zanzibár… itt csináltuk a többi filmet. Amikor befejeztük, elmentünk Libanonba, meg Egyiptomba és… a jó isten sem emlékszik már mindegyikre. Aztán elmentünk Európába, Rómába egy kicsit, Ausztriába egy kicsit. Ekkor hazajöttem, a férjem ment Amerikába. Akkor én itthon egy hónapot maradtam, utána visszamentem, addigra a Feri kivett egy irodát, hogy ott vághassuk a filmeket. Abban az épületben, ahol mi dolgoztunk, ott volt a The Doors-nak az  irodája, a filmes vágó irodája, meg a menedzserük irodája. Ők menedzselték a Crossby,  Stills, Nash and Young-ot, meg egy csomó színészt is; Angelina Jolie apukáját, hogy hívják… John Voight-ot is. Így ismerkedtem meg ezekkel a srácokkal, nagyon jó haverom volt mindegyik, később is találkoztunk a Nash-el, ő is odaköltözött Hawaii-ra és a szomszédunk volt. Elég az hozzá, hogy a négy év eltelt, a filmeket megvágtuk, Feri összeismerkedett Frank Sinatra egyik barátjával, és úgy döntöttek, hogy kinyitnak egy filmstúdiót Mexico City-ben. Ekkor kérdezte meg Feri, hogy megyek-e vele. Én azt mondtam, hogy nem, inkább maradnék.

Szuvenírek Afrikából

Amikor elment, akkor a Jimmy Morrison, aki nekem mindig is jó barátom volt, és nem szerelmem, tényleg, kilenckor este rám kopogott az ajtón, hogy ő szerelmes belém – szerintem nem volt az, mindenesetre jó szöveg volt. Így ott lakott három hónapon keresztül nálam, de utána nézeteltérésünk lett valami miatt, és kiköltözött. Mérgében elment Párizsba, majd ott meg is halt. Szóval ennyi. (Jim Morrison “A Feast of Friends”  című életrajzi könyvéből itt az Éváról szóló rész). Na, hát én tovább dolgoztam a filmiparban, modellkedtem is, vágtam a filmeket, szereplőválogatásokat csináltam, meg kameraasszisztens voltam, mindent csináltam, buli volt. Kellett pénzt keresni, Hollywoodban éltem. Elég az hozzá, hogy az egyik barátnőm, egy bizonyos Thomas Hormel-el járt volna, de nem jött ki a személyiségük, így azt mondta nekem, hogy meg kell ismernem ezt a pasit, olyan jó fej. Így ismertem meg a férjemet, aki az elején egyáltalán nem tetszett. Egy évig kerülgetett, majd egy véletlen folytán összejöttünk és akkor elkezdtünk járni. Egyszer elmentünk meglátogatni az öccsét Hawaii-ra. Addig soha éltünkben nem volt ott egyikünk sem, a Kauai szigeteken, és teljesen megőrültünk. Csodálatos volt, ezért eldöntöttük, hogy oda költözünk. Vagyis nem, eleinte csak vettünk egy házat, hogy majd lejárunk oda Los Angelesből vakációzni. Egy hónap sem telt el és  hagytuk a házat LA-ben, hogy időnként meglátogatjuk majd, de beköltöztünk Hawaii-ra. Ekkor már tíz éve voltam az Államokban. Életem következő szakaszában a férjemmel tulajdonképpen nem dolgoztunk 10 éven keresztül. Utaztunk sokat, Afrikában házasodtunk meg.

Honnan volt ennyi pénzük?

A férjem egyike volt a leggazdagabb embereknek Amerikában. Élelmiszergyárai vannak. Az első és a második világháborúban is ők biztosították az amerikai hadsereg ellátását. Iszonyatos mennyiségű pénzük volt. De ez a 10 év elmúlt. Munka nélkül, állandóan együtt, 24 órát egy nap, hát az, egy kis szigeten, a tengerparton… elég sok. Tehát elváltunk. Átéltem teljesen egyedül egy óriási hurrikánt, 4-es fokozatút, (ami nagyon nagy), ez volt az Iva. Mivel az én nevem Hawaii-ul Iva, (nevet) rengeteg telefont kaptam mindenkitől, hogy hogy s mint. Hát az szédületes volt, annál jobban még életemben nem féltem. Tudom, hogy milyen az, ahogy egy állat fél, mert én úgy féltem. Amikor a szomszéd ház mestergerendája befúródott a falon, és megállt a szoba közepén, mint a vajban a fogpiszkáló, azért az egy komoly élmény volt. Láttam, hogy szállnak el előttem a ház darabjai. Nekem nagy mázlim volt, mivel lapos teteje volt a házamnak. Ezen építettem én egy kilátót, hogy körbelássam a szigetet. Na, ezt le is vitte az első tíz percben a szél, tehát teljesen felesleges volt. Szédületes volt, a körülöttem lévő házak fecnikben voltak.

Akkor gondolkoztam azon, hogy itt vagyok, egyedül élek a szigeten, társaság az nincsen, így úgy döntöttem, hogy elkezdem a sulit Los Angelesben. Vissza kellett térnem teljesen az alapokhoz, mivel 15 év után ugye az ember elveszíti teljesen a diplomát, ha nincsen befejezve, tehát a jogi az elment. Sikerült bekerülnöm a UCLA-re, ott végeztem a bachelort  és a masters-t pszichológiából. A PhD-t nem akartam már megcsinálni, mert ahhoz, már  öreg voltam, majdnem 50 éves – de sose késő. Ezután dolgoztam bűnöző gyerekeknek kialakított half-way ház elnevezésű helyeken, ahol egy családot alkot hat, nyolc, tíz ilyen tinédzser gyerek és két felnőtt, ahol az egyik általában tanár. Ide jártam kétszer egy héten, nekem volt öt házam, amit bejártam. Kemény meló volt. Akkor kezdett jönni a honvágy. Vettem egy kis lakást Pesten, ezzel kezdődött. Majd vettem egy kis tanyát vidéken, így kezdtem hazahúzódni. Ez meg is történt, 14 éve itthon lakom.

Térjünk vissza kicsit a történet elejére. Amikor kiment, milyen volt egy teljesen  más világba csöppenni? Hogyan tudott alkalmazkodni?

Én eléggé kilógtam a pesti életből. Sok embert megbotránkoztattam, mert olyan voltam, amilyen. Ezért is akartam elmenni, olyan sokat pletykáltak, olyan történetek keringtek már akkor rólam… Ez egy kis, zárt közösség volt, elegem lett. Amikor kimentem, eleinte, az első hat hónapban eléggé nehéz volt. Nem beszéltem jól a nyelvet és akkor a férjemnek  még magyar társasága volt, így volt kivel magyarul beszélnem. Az más kérdés, hogy nem akartam, mivel nem kedveltem azokat az embereket. Úgy döntöttem, ha már Amerikában vagyok, akkor úgy akarok élni, mint az amerikaiak, és velük is akarok barátkozni. A magyarokat már itt hagytam egyszer, ott már elég volt. Eléggé rosszindulatú banda volt, tele kis pletykákkal, kis indulatokkal. Úgy, jó magyarosan. A hat hónap után egyszer hazajöttem, bementem a belvárosba és szembe jött egy barátom, Joe: „Na, mi van Stiga? Csak nem, nem sikerült, visszajöttél?”. Mondom, dehogynem, csak hazajöttem látogatóba. Akkor tudatosult bennem, hogy “a-a, én ide vissza nem jövök”.

Amikor visszatértünk Afrikából, és bekerültünk egy új közösségbe, akkor váltottunk mind a ketten. Nem mondhatnám, hogy hippik voltunk, de akkor az egész ország változott. A fiatalok elhitték, hogy változtatni tudnak, meg tudják váltani a világot. Ez volt ’69-ben. Nem szabadott megbízni a harminc éven felüliekben, ez volt a jelszó. (Felsóhajt) A, Istenem, micsoda szelek fújtak! Szédületes és szép volt! Mindenki ilyen csodálatos népies, meg fantasztikus ruhákban járt. Hímzésekben, fátylakban, rengeteg ezüst ékszer, gyönyörű volt. Megbolondította az embert, szédület volt. A szabadságnak a szele. Az 50-es évekből  annyit változott a 60-as évek, hogy ők sem hitték el. Jött Timothy Leary, ő volt az, aki behozta az LSD-t ebbe az egész kultúrába. Amikor az ember elkezdte ezeket a  tudatmosósító drogokat – mert megkóstolta mindegyiket – egészen más színben látta a világot. Én mai napig azt mondom, hogy az, hogy én most nyugodtan és boldogan tudok itt ülni magányomban, hogy megtaláltam a core-t, a közepemet, megtaláltam a lelki békémet, ennek köszönhető. Nincsenek anyagi vágyaim, szorongásaim, ilyen hülyeségek. Letisztultam.

Hippik

Hogyan jött a modellkedés?

Úgy, hogy meglehetősen csinos és szép lány voltam. Egyszer, amikor a férjemmel sétáltam a Rodeo Drive-on, leszólított engem egy fotós, hogy lenne-e kedvem. Csinált egy csomó képet és elvitte az Elite modellügynökséghez, ami az egyik legjobb volt Hollywoodban. Ők voltak az ügynökeim, elég sok munkát kaptam tőlük. Mivel nem voltam  elég magas ahhoz, hogy runway, tehát hogy bemutató-modell legyek, így fotómodellként dolgoztam. Viszont kicsit, ha nem is kinézetben, inkább valahogy stílusban hasonlítottam Audrey Hepburn-re és ezért kaptam nagyon sok munkát. Ékszer, make-up, szőrme, meg ilyen munkákat. A stílusomat szerették.

A már említetteken kívül milyen híres embereket ismert, kikkel volt jóban?

Sokat ismertem, kevéssel voltam olyan jóban, mint Jimmy-vel. De például Taj Mahal-t, őt nagyon szerettem! Szomszédom is volt Kauai-n. Mick Jagerrel táncoltam egy partin.  Nagyon-nagyon vékony kis fiatal emberke volt, a pályája elején, de nagyszerűen táncolt. Mindig arról kérdezett, hogy milyen volt a Jimmy, mert neki ő volt a példaképe. Ami érdekes, merthogy Jimmy-nek meg Taj Mahal! Minden lemezét rongyosra hallgatta, annyira szerette ezt a soul zenét. Színészeket jó csomót ismertem, Richard Burtont és  Elizabeth Taylort a férjemen keresztül, ők is Kauai-n laktak. Egy ideig nálam lakott Charlotte Rampling, aki egy nagy angol színésznő, idősebb korosztály, de egyike a  legnagyobbaknak Angliában. Hollywoodban csinált filmet és nálam lakott egy hónapon keresztül, én pedig meglátogattam őt Londonban. Kedves barátném volt. Peter Fonda, Jane Fonda testvére, és Dennis Hopper szintén sokáig egy társaságba járt velünk. Joni  Mitchell a férjével járt hozzánk sokat, ő is jó barátnőm lett. Ezen kívül jártam egy akkori Marlboro Man-nel. Hollywoodban ezek a Marlboro Man-ek ki voltak óriásplakátolva végig a Sunset Boulevard mentén. Történetesen pont a hegyen laktunk, közel a Hollywood sign-hoz, és ha kihajoltam az erkélyünkről, ott volt ez a csodálatos férfi, két méter, szőke, göndör haj, szőke bajusz, gondolhatod. Addig kacérkodtam vele, amíg összejöttünk, de nem volt egy hosszú életű dolog.

Legemlékezetesebb pillanat?

Úgy, ahogy volt, nagyszerű volt. Nem tudok kiemelkedőt mondani. Az egész életem, ha mondhatom, hiszen én százzal élem az életet. Amikor elmentem mondjuk a Rolling Stones koncertre, vagy a Beatles koncertre, vagy a Doors koncertre. Ezek nagyszerű pillanatok voltak természetesen. Vagy amikor megkaptam a diplomámat… de ezek mind személyes élmények. Akkoriban formálódott a világ, Los Angeles a központja volt ennek a változásnak. Voltak ezek a renaissance fair-ek, ahol az emberek gyönyörűen, reneszánsz ruhákba öltöztek, ezek hippik voltak. Szerették a szépet, ott lógtak mezítláb, hosszú ruhákban, lantokat pengetve, mint a középkorban. Nagyszerű volt. Woodstockban nem voltam, akkor voltam Afrikában, de akkor volt ez a robbanás. Mintha egy más világba érkeztünk volna vissza. Mexikóvárosban is eltöltöttem néhány hónapot, még az első férjemmel. Megismertem sok helyi és nagyon érdekes embert. Színészeket, tévéseket. Nekem Mexikó maga a mennyország, annyira szeretem a művészetét. Az ősrégi indiántól a maiig, akik a falvakban csinálják a szédületes dolgaikat.

Miért döntött úgy, hogy hazajön?

Ott voltam akkor, amikor az emberi tudat megnyílt, és akkor is, amikor bezárult. A 80-as, 90-es évek alatt már az emberek a pénzre hajtottak, elfelejtették az idealizmusokat. Azok az emberek, akik annak idején szabad szelleműek voltak, nagy vállalatok élére kerültek és a kapzsiság, az idegesség… akkor jött be az a fogalom, a yuppy. Yuppy, azaz young professional. Tehát a kis bankárfiú, a kis politikus, BMW-vel járó kis senkiháziak, akiket én nagyon utáltam már, hiszen én nem ez az ember vagyok, ezeket én nem bírom elviselni. Ilyenné változott Amerika, ez is közrejátszott abban, hogy el akartam onnan jönni. Az igézete annak, hogy Magyarországon változnak a dolgok, az igézete annak, hogy minden jobb lesz… az ember el akarta hinni, hogy így lesz. Kint már nem volt kellemes. A kaliforniai take it easy életstílus felgyorsult és rideg lett. Akkoriban volt az, hogy majdnem minden bankba betörtek, és a barátaim legtöbbje állt már revolvercső előtt. Nem akartam, hogy ez velem is megtörténjen, egyszerűen elég volt. Mint ahogy elég lenne Magyarországból is most már, de innen nincs hova mennem. Vissza nem mehet az ember soha, Hawaii-ra sem. Úgy szép az, ahogy volt, nem akarom érezni, hogy mi mindent felejtettem el. Nem bántam meg semmit, meg vagyok elégedve az életemmel, építgetem a kellemes öregkoromat.

Ezúton is szeretném megköszönni Évának, hogy a rendelkezésemre állt és  sajnálom, hogy csak ennyi fért bele. Ez az online felület édes kevés ahhoz, hogy minden történetet megosszak veletek, de talán annyira elég, hogy betekintést nyerjetek egy nem mindennapi ember, nem mindennapi életébe.

EFOTT – A Mi Fesztiválunk

Dobhártya kardió, tömény szesz, hideg sör és a Balaton. Ezek az alapok és innentől már csak feljebb van. Idén sem marad el Magyarország legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT, ami  június 25. és 30. között vár minket Zánkára, hogy a vizsgaidőszakkal a hátunk mögött agydobálva kezdjünk neki a nyárnak!

Miért az EFOTT?

Az idén 37 éves múlttal rendelkező EFOTT fesztivál garantáltan nem okoz csalódást a felszabadulni vágyó fiatalságnak. Generációnk nagy részében hagyhatott mély nyomott Zánka, hiszen ifjúsági tábora kedvelt osztálykirándulási és nyári táborcélpont volt szépreményű, általános iskolás korunkban. Idén ide, Zánka mellé invitál minket vissza az EFOTT stábja, hogy a nosztalgia mellett élvezhessük a Balaton hűsítő erejét, valamint a környék festői szépségét.  A fellépők között megtalálhatunk szinte minden ismert és elismert magyar fellépőt Nagy Ferótól kezdve, Quimby-n át egészen Akkezdet Phiai-ig. Ezen kívül külföldi fellépők is ellátogatnak a balcsira, így élőben láthatjuk a Faithless-t, a Kosheen-t és Alex Kenji-t. Ezek mellett a szervezők évek óta törekszenek hallgatók kulturális- és sport életének fellendítésére is. Ennek köszönhetően a napközbeni programok szinte évről-évre bővülnek, nem csak létszámuk, de színvonaluk tekintetében is. Az EFOTT egyik legfőbb célja a felhőtlen szórakoztatás mellett, hogy megismertesse Magyarországot a fiatalokkal. Mindezt hazai viszonylatban is jócskán jutányos áron élhetjük át. Öt fesztiváléjszaka a Balaton parton, főiskolás lányokkal és fiúkkal, ital és zene társaságában, tabuk nélkül, megéri?

efott_zanka

„Nekem a Balaton a Riviéra”

Az EFOTT idén hosszú évek után újra visszatér a Balatonhoz, az északi part szívében fekvő Zánka – Új Nemzedék Központba. Idén sem kell aggódnunk, hiszen árnyékos sátorhelyek lesznek dögivel, ráadásul  az odataláláshoz sétálni sem kell, hisz a közel 200 hektáros terület saját busz- és vasútállomással (Zánkafürdő) rendelkezik. A 71-es útról autóval is könnyedén megközelíthető, Balatonakali és Zánka községek között, a Csorsza patak völgyében elhelyezkedő helyszín.  A Fesztivál ideje alatt vonat megerősítések várhatóak a Budapest –  Zánka vonalon. A MOL-nak köszönhetően a kerékpáros közlekedés is könnyített lesz a Fesztivál alatt, hiszen saját bicódra felügyelnek az őrzött biciklitárolókban, vagy ha nincs sajátod, könnyedén kölcsönözhetsz egyet a helyszínen. A Fesztivál keretein belül a sátrazás és a strandhasználat is ingyenes, valamint számos parkolóhely áll rendelkezésünkre.

A buli nem állhat meg

Az EFOTT-on öt színpadon élvezhetjük a zenei és a kulturális programokat, egészen kora délutántól. Stand-up comedy fellépők, divatbemutatók, táncházak és még sok más program várja a napközben aktívkodni vágyókat, hogy estére átadják helyüket a zúzós és lágyabb zenei stílusok képviselőinek egyaránt.  Első nap erősen kezdünk, hiszen fél hattól befigyel egy Akkezdet Phiai, ezután választhatunk, hogy Ocho Macho-val hangolunk az estére a Rauch Arénában, vagy Brains-szel a Pepsi Nagyszínpadon. Innentől kötelező program a Kosheen,  amit leöblíthetünk egy kis laza hazai ír punkkal, ami után hajnali kettőig rotyoghatunk Tesco Disco-n.  Csütörtökön vár minket többek között a Supernem, a Quimby,  az öreg motorosok, Nagy Feró és Dévényi Tibi bácsi, valamint a rap szcéna képviselői, a Punnany Massif, a Hősök, a Belga és még sokan mások. Pénteken és szombaton sem panaszkodhatunk, hiszen a rock vonalat képviselve jön az Alvin és a Mókusok, a Subscribe és a Depresszió. A lágyabb vonalról üdvözölhetjük a PASO-t, az Esti Kornél formációt, vagy éppen a The Carbonfoolst. Az elektronikus zene kedvelőinek sem kell izgulni, hiszen hazánk képviselői mellett (Chris Lawyer, Ludmilla, Soerii és Poolek), jelentős külföldi felhozatalra számíthatunk. Itt lesz többek között a mára legendává vált, német, Mr. President, az olasz Alex Kenji, a brit dubstep képviselője, Delta Heavy és az ifjú Danny Avila. Egyik stílus kedvelői sem fognak unatkozni, ez garantált. A részletes programot megtalálod itt.
Ha pedig szívesen felfrissülnétek két koncert között, próbáljátok ki az egyre népszerűbb BLOB-ot, ami feledhetetlen extázist biztosít. Ha az EFOTT-on beválik, nem kell félni, július 1-től Balatonfüreden is megtapasztalhatjátok a repülés, a szabadesés és a vízben csobbanás együttes élményét! Bővebb információt itt találtok.

431848_10151839729393368_1869813299_n

A mocskos anyagiak

A Fesztiválra az öt napos bérlet június 21-ig 17.490 Ft, számunkra, érvényes diákigazolvánnyal ez a szám 15.490. Onnantól jegyirodákban és a helyszínen is egyaránt 20.990 magyar forintra emelkedik az ár.  Kapható hétvégi jegy, ami június 28-30 közötti két éjszakára és három napra érvényes, ennek elővételben 10.990 Ft, helyszínen pedig 12.000 Ft az ára.
A NAPIJEGY ára június 25-re (Nyitónap) 2.990 FT.  Szerdától-szombatig (1-4. nap): 6.990 Ft, a helyszínen pedig 7.500 Ft. Ez minden napra igaz. A helyszíni jegyvásárlás során lehet fizetni OTP, K&H, MKB SZÉP Kártyával szabadidő keretből.
A részletes ár és kedvezmény listát megtalálod itt.

A Fesztiválon a vásárlás a már sokak által tapasztalt/megszokott fesztiválkártyával történik, amit díjmentesen megkap minden becsekkoló személy. Erre lehet a forintokat felölteni, amik pontokká válnak, de értékük ugyanakkora marad: 1 Ft = 1 Pont. Feltölteni a kijelölt pontokon lehet, egyenleget lekérdezni pedig bárhol, ahol fizetni lehet. Ha elhagyod, le lehet tiltani, de szükséges hozzá a letiltandó kártya száma és a kártyához tartozó pin kód. Ha ez nincs meg, bukta. Újat venni természetesen lehet, ez 500 HUF, de érdemes inkább odafigyelni rá. Fesztivál végén a rajtamaradt pénzt természetesen vissza lehet váltani, ha ez elmaradna, az gond, mivel a későbbiekben erre nem lesz lehetőséged.

Összességében bátran állíthatom, hogy az idei EFOTT a nyár legnagyobb durranása lesz és már nem is kell rá sokat várni. Te megvetted már a jegyed?

Top