Kultúra
2018. 03. 14. - Koleszár Emese

A 90. Oscar-gála legkiemelkedőbb filmjei

 

A Los Angeles-i Dolby Színházban idén 90. alkalommal megrendezett Oscar-gála a filmipar legnívósabb eseménye. Március 4-én, helyi idő szerint délután 5 órakor kezdődött az ünnepély (Magyarországon ez 5-én hajnal kettő órára tehető), amelyen 24 kategóriában díjazták 2017 legjobb filmjeit és filmeseit. A házigazda  nem meglepő módon idén is Jimmy Kimmel, amerikai komikus volt. A gála történetében ő a második olyan személy, akit kétszer egymás után kértek fel. A jelöltek között megtalálható a Dunkirk, a Tűnj el!, a Csillagok háborúja és még a Szépség és a szörnyeteget is. Cikkünkben az idei gála leghangsúlyosabb filmjeit vesszük sorra.

A víz érintése (The Shape of Water)

Guillermo del Toro által rendezett amerikai romantikus fantasy film. A gálán a legtöbb jelölést, pontosan 13-at kapott, amelyből elnyerte a legjobb rendező, a legjobb film, zene és látványtervezés díját. A filmrendezőről tudni kell, hogy egy férfi testbe zárt gyereklélek, aki a rémmesék csodavilágába kalauzol el bennünket tanulságos történetével. A hidegháborús Amerikában, 1962 tájékán játszódó szokatlan tündérmese. A szigorúan őrzött kormányzati létesítményben takarítónőként dolgozó, magányos Elisa a külvilágtól elzárva él. Élete gyökeresen megváltozik, mikor munkatársnőjével felfedeznek egy titkos kísérletet és annak alanyát, egy különös, kétéltű lényt. A film sikerességét még az sem tudta megtörni hogy pár nappal az Oscar előtt plágiumper indult ellene. Elvileg egy 1969-es színdarabból származik az alapötlet és a cselekmény nagy része.

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

Martin McDonagh rendezte brit-amerikai filmdráma 7 Oscar jelölést kapott, többek között a legjobb női főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő díjakat. A rendezőnél nem új keletű, hogy filmjeit fekete humorral tölti meg. A történet évekkel ezelőtt fogalmazódott meg benne mikor éppen egy buszon utazgatott és megpillantott 3 óriásplakátot melyeken elégedetlenkedő („Miért nem oldotta meg az ügyet a rendőrség?”) üzenetet látott majd innen szőtte tovább története szálait. Hónapok teltek el Mildred Hayes lányának meggyilkolása óta, ám a tettes azóta sem került elő. A nő vakmerő lépésre szánja el magát: kibérel három óriásplakátot, melyeken provokatív üzenetet címez William Willoughby rendőrfőnöknek. Miután egy másik rendőr, az egyszerű és erőszakra hajlamos Jason Dixon is beleártja magát az ügybe, majd a viszony Mildred és az ebbingi hatóság közötti egyre inkább elmérgesedik.

Testről és lélekről (On Body and Soul)

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen idén is szerepel magyar film a jelöltek között az ünnepségen, legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Mindez köszönhető Enyedi Ildikónak, aki csoportjában az egyetlen női rendező. Az elmúlt 2 év magyar sikerei után most sajnos nem lettünk gazdagabbak egy kis arany szoborral. Viszont az elvárásokat így is sikerült felülmúlni, ugyanis a 95 jelöltből a legjobb 5 közé választották. Magyar alkotás 90 alkalomból tizenegyszer volt ilyen közel a sikerhez. Napokkal a gála előtt a brit Guardian megjelentetett egy cikket, melyben filmkritikusuk biztos győzelmet jósolt a drámának, ezzel még egy kis reménysugarat adva nekünk. A két főszereplő találkozik egy vágóhídi munkahelyen. Endre, a vágóhíd visszafogott természetű, lebénult bal kezű gazdasági igazgatója és Mária, a nagyon szigorú, autisztikus viselkedésű új minőségellenőr, aki még tanulja az érzelmek elfogadását és az emberi érintést, aki bár motivált az emberi kapcsolatokra, de a kollégái számára különös stílusa miatt elszigetelődik. Mint később kiderül, Endrének és Máriának minden éjjel ugyanaz a közös álma van egy szép, hóval borított erdőben ismerkedő szarvaspárként. Erre azonban csak akkor jönnek rá, amikor egy munkahelyi lopás miatt elmesélik az álmaikat az ügyet vizsgáló pszichológusnőnek. A mentálhigiénés vizsgálatot végző pszichológus azt gondolja, hogy csak gúnyt űznek belőle. Endrének és Máriának nem könnyű megtalálni egymásban, az álmukban szarvasként már megélt szerelmet. Az Arany Medve díjas film forgalmazási jogát 91 országban vették már meg, köztük a Netfix is. Magyarországi viszonylatban a tavalyi év 4. legnézettebb filmje lett, továbbá egyedülálló módon 52 hete töretlenül van a moziműsorokon.

A 90. Oscar-gála nyerteseit itt tudjátok megnézni, valamint ha még nem láttátok volna a fentebb említett filmeket, akkor azok elérhetők az HBO GO-n, ahol regisztráció után bárki megtekintheti őket.

További cikkek
Top