Közérdekű
2015. 02. 21. - Scheier

Legyen tiéd álmaid munkája – 10 jó tanács a sikeres állásinterjúhoz

 

A főiskolára kerülve sokatok már dolgozott valahol, vagy épp most is dolgozgat nagyban, mások csak most szeretnének belevágni és egy kis pénzt keresni. Viszont majdnem minden állás velejárója egy azt megelőző interjú, ahol is a leendő munkáltató, vagy egy HR-es cég egy személyes beszélgetés alkalmával kiválasztja a potenciális jelölteket. A cég oldaláról régebbi cikkünkben már felvázoltuk az elvárásokat, én ezért most csak 10 apró, de annál hasznosabb tanácsot szedtem össze nektek, hogy mire is figyeljetek a biztos siker érdekében.

 

1: Ne menj készületlenül!

Ha szeretnél jó benyomást tenni, igyekezned kell minél többet megtudni az adott munkahelyről. Ott dolgozó ismerősökkel beszélni, megnézni a cég honlapját, mind hasznos dolgok. Már csak azért is, mert minél ismeretlenebb helyre megy valaki, annál inkább készenléti állapotban van, annál stresszesebb. A készüléshez tartozik az is, hogy ki kell gondolni a fizetési igényt. Ezt szinte mindig megkérdezik, nehéz is kikalkulálni, hogy mi a jó válasz, mégis érdemes előre lejátszani a dolgot, és nem az interjún habogni. Úgysem fognak segíteni a kérdés megválaszolásában és úgysem ússza meg az ember.

2: Szedd össze magad előtte fejben is, és nehogy elkéss!

Másnaposan, fáradtan, dekoncentráltan, vagy éppen késve érkezni egy interjúra olyan negatívan hat, hogy inkább már be se menj! Még mindig jobban jársz, ha valami alibi indokra hivatkozva megpróbálod áttenni a meghallgatás időpontját, mint ha odamész és leégeted magad. Ha kicsúsztál az érkezési időből, de jó okod van rá, jelezd előre, hátha megmarad a szimpátia. Viszont ha már az interjúra nem tudsz időben odaérni, mi biztosítja a munkáltatónak, hogy munkába menet pontosabb leszel? Mindenképp kerüld el ezt a kínos szituációt!

Job Interview with Smiles

3: Ügyelj a bemutatkozásra!

Az első benyomás, az első szavak sok mindent eldöntenek. Egy jól összeszedett, strukturált bemutatkozással azonnal szimpátiát kelthetsz az interjúztatóban, s a szétszórt főiskolás képet is elfelejtik tüstént. Helyette ott lesz egy ambiciózus, lelkes, dolgozni akaró pályázó, aki az első 10 percben fel tudja sorolni a meggyőző szakmai múltját, képességeit, s azt is hitelesen tudja elmondani, hogy miért szeretne az adott vállalatnál dolgozni. Gyakorold előre, hogy mit tudsz magadról elmondani 5-10-15 percben, legyen benne minden szakmai érv, fontos információ, ami melletted szól.

4: Kerüld a túlzásokba eső közléskényszert!

Az interjúzók többsége azt gondolja, hogy interjús helyzetben ki kell használnia az alkalmat és a lehető legtöbb információt kell megosztania magáról. Ez természetesen így is van, de az esetek többségében ezzel csalódást is okoztok a jelenlévő interjúztatóknak. A HR-es és a szakmai vezető az interjút – jó esetben – egy olyan párbeszédnek fogja fel, ahol a jelölt nem öncélú közléskényszertől vezérelve monologizál magáról, hanem a mondandóján túl a figyelmével is megtiszteli az interjúztatókat. A heves közléskényszerrel gyakran kialakíthatsz egy „eldeformálódott” kommunikációs helyzetet, ahol a másik fél (jelen esetben az interjúztató) kellemetlenül érzi magát, mert nincs egyensúly vagy nehéz fenntartani, annyira túláradsz a saját érdemeid mesélése közben. Ne nehezítsd a helyzeted ilyen butaságokkal!

5: Ne tekintsd ellenségnek az interjúztatókat!

Vannak, akik nagyon nehezen szabadulnak attól a gondolattól, hogy milyen megalázó számukra, hogy bizonygatniuk kell saját megfelelőségüket. Ez okból kissé utálják azokat, akik rákényszerítik őket erre, azaz az interjúztatókat. Azt hiszik, hogy az interjúztató rosszindulattal vagy felsőbbségesen méregeti őket, és ezért eleve védekező álláspontra helyezkednek, vagy éppen arrogánssá válnak. Pedig az egész kiindulás tévedés. Gyakorlatilag minden interjúztató erősen vágyik arra, hogy a vele szemben ülő álláspályázó jól szerepeljen. Ha az interjúztató szakmai vezető, akkor nagy szüksége van végre egy jó emberre. A háta közepére kívánja az egész „interjúzós” hercehurcát, ami elrabolja az idejét, tehát azt szeretné, ha ott helyben a beszélgetés végén azt mondhatná, hogy oké, csapj a tenyerembe, holnap reggel várunk. Ha olyan interjúztat, akinek ez a foglalkozása, HR-es vagy fejvadász, akkor szintén mielőbb szeretné megtalálni a jó jelöltet, hogy letudjon egy feladatot, vagy felvehesse a jutalékát. Tehát egy állásinterjún minden résztvevőnek ugyanaz az érdeke, hogy te, aki éppen ott vagy, megfelelőnek bizonyulj, és ne kelljen tovább keresni.

HS2434

6: Ne szépítsd a múltat, ha mégis úgy érzed, hogy szükséges, csak ésszel!

Ez könnyű annak, aki nagyon magabiztos, és korábbi munkahelyei kapcsán kevés bűntudata van. Nehezebb viszont annak, aki úgy érzi, hogy van takargatnivalója, vagy nincs meg mégsem az elvárt tapasztalata, vagy vannak olyan időszakok az életében, amiket inkább elhallgatna. Az a helyzet, hogy még ilyenkor sem érdemes megtéveszteni az interjúztatókat. Miért? Egy komolyabb állásnál feltérképezik a múltad, tehát szinte nincs olyan dolog, amit ne tudnának rólad! Vagy épp mi van, ha habizol valamit, de az interjúztató nénikéjének az unokatestvére pont ott volt a kérdéses eseménynél, és tudják az igazságot? Inkább légy őszinte!

7: Légy barátságos, de csak ésszel!

Mint feljebb is írtam, semmiképp sem jó, ha ellenségként nézed az interjúztatókat, de néha az is rosszul veszi ki magát, ha úgy viselkedik valaki, mintha a legjobb barátaival ülne egy kocsmaasztalnál. Előfordul, hogy a felvételiző korábbról ismer egy interjúztatót, még akár az is, hogy tényleg a legjobb barátja – ezt ilyenkor érdemes félretenni, és minden interjúztatóhoz egyformán viszonyulni. Egy interjú formális helyzet, bizonyos szavakat, viselkedéseket, amiket az ember megenged magának a barátaival, itt tanácsosabb kerülni. A barátját is nehéz helyzetbe hozhatja valaki, ha túl nagy súlyt tesz a vállára, vagyis elvárja, hogy az elintézze neki a felvételt. Vagy nagyon kínos lehet, ha egy állásra jelentkező felületes ismerős hirtelen elkezd puszit adni a találkozáskor, és meghív vacsorázni – nehéz lemosnia magáról, hogy nem a remélt előnyök miatt teszi ezt.

8: Aktív figyelemmel kísérd az interjút!

Az aktív figyelem nem más, mint egy jelzés a másik fél számára, hogy jelen vagy a beszélgetésben és elismered a létezését, a mondandójára kíváncsi vagy és nem csak meghallani, hanem megérteni is szeretnéd, amit mond. Jelen esetben ez nem jelent mást, mint hogy az interjúra nem úgy tekintesz, mint egy kizárólag rólad szóló történetre, hanem egy alkalomra, ahol megmutathatod, hogy figyelsz, megfigyelsz, megértesz és visszajelzést adsz. Ezt jelenti az aktív figyelem. Ne feledd, az aktív figyelemmel elérheted, hogy figyelemre méltónak tartsanak! Márpedig mi más célja lehet az interjúdnak, minthogy kitűnj a hatékony kommunikációddal, azaz versenyelőnyt szerezz?

 2

9: Semmilyen kérdéstől nem eshet le az állad!

Vannak sztenderd kínos kérdések, mondjuk, hogy mi a három rossz tulajdonságod. És ezeken kívül még bármi lehet, sokkal parábbak is! Többnyire azért csinálják, hogy megnézzék, hogyan bírja a nyomást az illető, jól áll-e helyt stresszhelyzetben. A lényeg mindig az, hogy ne ijedj meg tőlük soha! Ha a kérdés olyan, akkor nyugodt hangon vissza lehet utasítani a választ. Csak az a fontos, hogy semmitől ne jöjj zavarba! Ha az ember előre felkészíti magát, akkor magánál tud maradni ilyen kérdések esetén is. Otthon nyugodtan el lehet próbálni, hogy mit válaszolnál mindenféle ostoba kérdésre, ami csak eszedbe jut. A valóság egyszerűbb lesz. Ha egy kicsit is eredetinek szeretnél tűnni, akkor a rossz tulajdonság kérdésre ne válaszold azt, hogy túlzottan maximalista vagyok. Ez a kérdés frappáns megkerülésének tűnhet, hiszen egy munkaadó szereti a maximalista embereket, gondolnánk – de annyira sokaknak eszébe jutott már, hogy állandó válasznak számít, és nem a valódi lényed megmutatásának.

+1: Ha netán téged váratnának meg a galád HR-esek, olvasgasd többi cikkünket is kikapcsolódásként! Sok sikert!

Kerültél már oltári cikis helyzetbe állásinterjún?

Nem, még soha, mindig ügyelek a részletekre
Egyszer előfordult igen
Sajnos többször is előfordult
Nem emlékszem, minden állásinterjúra betintázva érkezem
További cikkek
Top