BGE
2020. 04. 10. - Viktor Nagy

Techno történelem: Detroit

A tavasz beköszöntével egyre nehezebb a négy fal között tartani magunkat, de a jelenlegi helyzetre való tekintettel muszáj még kitartanunk egy picit. Éppen ezért a következő cikkünkkel szeretnénk titeket egy képzeletbeli utazásra invitálni, melynek során megismerhetjük a techno zene születésének körülményeit és reményeink szerint sikerül pár olyan előadót is megismertetni veletek, akiknek a zenéivel kicsit könnyebb lesz átvészelni a korlátozásokból még hátralévő időt.

A technot sokan monoton gépzajnak tartják és elképzelni sem tudják, hogy mit kedvelnek benne a stílus szerelmesei. Viszont az is tény, hogy manapság egyre többen vannak, akik már-már fanatikus módon keresik az ilyen típusú rendezvényeket, és képesek órákig a HATE youtube csatornáját, vagy a kedvenc lemezboltjuk polcait bújni az újabb gyöngyszemekért. Ahhoz, hogy ezt az egész jelenséget megértsük, egészen az 1980-as évek közepéig kell visszamennünk, a helyszín pedig, ahogy már sejthetitek: Detroit.

Detroit az autóiparnak köszönhetően a 20. század során az Egyesült Államok egyik legnagyobb iparvárosává vált. Azonban az 1973-as, majd az 1979-es olajválságnak köszönhetően az amerikaiak elkezdték a kisebb fogyasztású, külföldi autókat preferálni és ennek következtében az egykori Motor City szép lassan egy ipari szellemvárossá vált. Akik maradtak, azoknak szembe kellett nézniük az egyre növekvő szegénységgel és az emiatt egyre elképesztőbb mértékű bűnözési hullámmal, valamint a gépesítésnek köszönhetően nem volt biztos az ő helyük sem hosszútávon a munkaerőpiacon.

Ilyen környezetben nem csoda, hogy az arra fogékony fiatalok a művészetekbe, azon belül is a zenébe menekültek. Így tettek történetünk főhősei is, név szerint: Juan Atkins, őt mint az „originator”-t emlegetik, ugyanis maga a techno mint műfaji megnevezés hozzá köthető, valamint az 1985-ben általa alapított Metroplex kiadónál a Model 500 álnéven kiadott No Ufo’s-t tekintik az egyik első detroit techno szerzeménynek. Őt követi a sorban Kevin Saunderson, aki az „elevator” néven maradt meg a köztudatban: az elsősorban underground műfajt neki sikerült az Inner City nevű kollaborációjával felemelni a mainstream kategóriába, ugyanis a Big Funnak és a Good lifenak is sikerült az Egyesült Királyság zenei toplistáján elcsípni a top 10-es helyek egyikét. A Belleville hármas utolsó tagja pedig Derrick May, aki az „innovator” becenevet kapta. Elég csak meghallgatni a Transmat kiadónál a Michael Jamess-el közös Rhythm Is Rhythm alteregó alatt kijött Strings Of Life-ot, hogy tudjuk miért tett szert erre a névre. Őket hármójukat emlegetik a Belleville három néven, mert mind a hárman ugyan abba a középiskolába jártak Bellevilleben, ahol egymást inspirálva és segítve fektették le a műfaj alapjait.

A különböző szekvenszerek, elektromos szintetizátorok és a Roland legendás 808-as és 909-es dobgépének köszönhetően ontották magukból a jobbnál jobb zenéket, melyek a helyi rádiós legendának, a “the Electrifying Mojo”-nak köszönhetően eljutottak a detroiti fiatalokhoz. A The Music Institute néven megnyitották az első underground techno clubot a városban, ahol a Belleville hármas mellett olyan legendás DJ-k játszottak mint, Eddie „Flashin” Fowlkes vagy Blake Baxter, és a bulizó fiatalok között rendszeresen megfordult az akkor még a Detroit-folyó túloldalán, Windsorban élő Richie Hawtin is.

Ilyen körülmények között elkerülhetetlen volt a Detroit techno második hulláma, melynek a csúcspontja az Underground Resistance 1989-es megalapítása volt „Mad” Mike Banks, Robert Hood és Jeff Mills által, ami nemcsak egy kiadó volt, hanem egy zenei állásfoglalás is a poszt Reagen éra ellen, valamint egy lehetőség a helyi afroamerikai zenészeknek az álmaik megvalósítására. Carl Craig nevét sem szabad kifelejteni, ha a második hullámról van szó, viszont búcsúzóul még Jeff Mills „The Wizard”-ról szeretnénk pár szót ejteni, mert ha valakit, akkor őt mindenképpen külön ki kell emelni a második hullámból. Amellett, hogy a mai napig ő a Roland 909 dobgép használatának a koronázatlan királya, amit a lemezjátszókkal művelt, felfoghatatlan. A szintén detroiti Eminem például a Groundhog Day című számában a következőt állítja Millsről: “…and discovered this DJ who was mixing, I say it to this day, if you ain’t listened to The Wizzard, you ain’t have a fu**ing clue what you was missing…”, pedig ugye szerinte nobody listens to techno…

Reméljük, sikerült egy kicsit elterelni a gondolataitokat a jelenlegi helyzetről, és találtatok a cikkben elég zenei muníciót a következő időszakra. Vigyázzatok magatokra és egymásra, de ami a legfontosabb: Maradjatok otthon!

További cikkek
Top