BGE
2017. 09. 22. - Krisztina Boda

Mindent a diákszervekről

 

Aki a BGE Külkereskedelmi Karát választotta az a piacképes diploma mellett egy nagyon “egészséges” mellékhatással is gazdagodik, ez pedig nem más, mint a nélkülözhetetlen kapcsolati tőke. Ennek a számlaegyenlegen nehezen mérhető tőkének a sarokköve a diákszervi lét. De, hogy milyen diákszervek vannak egyáltalán, és melyik áll legközelebb a te személyiségedhez, ebben jó útmutatást adhat a következő cikk, amellyel a Kanyar Súgólyában is találkozhattál már. Ezúton is köszönjük zöld szívű sógorainknak a bemutatkozókat!

AIESEC

Az AIESEC a világ legnagyobb politikailag független, közérdekű, fiatalok által vezetett szervezete, melynek célja, hogy kinevelje a következő generáció értékvezérelt vezetőit és összekapcsolja őket vállalatokkal és nonprofit szervezetekkel.
Több programunk közül választhatsz, pl. óvodákkal, iskolákkal, vállalatokkal veheted fel a kapcsolatot, hogy megismertesd velük az AIESEC-et és annak előnyeit. Ezen kapcsolatok révén segítheted a külföldi önkéntesek és gyakornokok elhelyezkedését. Ez nyelvgyakorlásra is lehetőséget nyújt számodra. Esetleg az itteni diákoknak is segíthetsz szakmai gyakorlati vagy önkéntes hely felkutatásában külföldön, hisz az AIESEC a világ 126 különböző országában van jelen. Ezen kívül más tapasztalatokat is szerezhetsz, mint például a csapatvezetés, táborszervezés és konferencián való részvétel feladatkörében, vagy akár segíthetsz a külföldi gyakornokoknak megismerni a magyar szokásokat.
Az AIESEC-ben szerzett szoros kapcsolatok és élmények egy életre szólnak. Itt barátokra találhatsz és családtaggá válhatsz, ha aktívan részt veszel a programokban. A munka maga nem mindig könnyű, de az biztos, hogy megéri a befektetést. Jobban megismerheted önmagad – megértheted az erősségeidet, és felfedezheted, hogy miben kell még fejlődnöd a jövőben. Útközben pedig megismerkedhetsz több száz hozzád hasonló, ambiciózus és globális szemlélettel rendelkező fiatallal.
Bárki bármit mond, az egyetemi élet csak úgy az igazi, ha diákszervi tag vagy! A mi mottónk, hogy ragadj meg minden lehetőséget!

HÖK

Kedves Gólya!
Üdvözlünk a Külkeres hallgatók körében. Először is engedd meg, hogy kis csapatunk nevében gratuláljunk, és bemutassuk Neked, hogy mi mivel is foglalkozunk. Gondoljuk, már nem kell elölről kezdenünk, hogy mennyire menő, hogy ilyen sok diákszervezet van a Külkeren. Nem is húzzuk tovább az idődet, most mesélünk egy kicsit a Hallgatói Önkormányzatról (továbbiakban: HÖK). A HÖK-tagok feladata, hogy az egyetemi életet zökkenőmentessé, a problémákat felejthetővé, de a bulikat felejthetetlenné tegyék!
A tanulmányi ügyek intézése szerves része a munkánknak, hiszen a képviselők állnak ki a kar, illetve az egyetem vezetősége elé az egész hallgatóság érdekében. A felmerülő kisebb-nagyobb problémák megoldása, akadályok leküzdése azért is fontos a HÖK-ösök számára, mert ők is ugyan olyan hallgatók.
A HÖK részt vesz a különböző támogatások feldolgozásában és elbírálásában is, amely a Diákjóléti Bizottság (DJB) hatásköre. A hallgatók mellett, az egyetem képviselete is hozzátartozik a Hallgatói Önkormányzat tevékenységéhez. A pályaválasztás vagy akár pályaváltás előtt állóknak megrendezett Educatio kiállításon való részvétel elengedhetetlen, hiszen itt kerülnek kapcsolatba első kézből a Külkereskedelmi Kar képzési lehetőségeivel. Lehet, hogy már találkoztunk is ezelőtt?!
Száz szónak is egy a vége, ha problémád akad, nem igazodsz ki a rendszeren, ütköznek a tárgyaid, nem tudod milyen ösztöndíjakra vagy jogosult, érdekel a buli és rendezvényszervezés, vagy csak egy kis segítségre van szükséged, keress minket a hok.kkk@unibge.hu, vagy a djb.kkk@unibge.hu e-mail címeken, szorgalmi időszakban pedig a D épület földszint 06-ban.
Ne feledd, a piros pólós egyének érted vannak!

Kanyar

Mit jelent egy diákszervhez tartozni? Milyen feladatok és milyen kötelezettségek vannak, ha kanyaros vagy? Itt most választ kapsz néhány hasonló kérdésre és beleshetsz egy egyetemi diákszervezet kulisszái mögé!
Ma már egy kisebb fajta családként gondolok erre. Egy hely, ahol néhányan úgy szeretik a kőbambit mint az anyjukat, vagy ahová ha belépsz mindenki örül neked, ahol bármikor letarhálhatsz egy cigivel bárkit, ahol sosem unatkozol. Komolyabbra fordítva a szót, mi felelünk a független iskolaújság megjelenéséért. Ez azért elég összetett munkával jár. Az ötleteléstől, a pénzszerzésen át, egészen a nyomtatásig mindenért mi felelünk. Ne ijedj meg, minden szét van bontva, az egy főre jutó munka aránya nem jelentős, de csapatként kell működnünk. Ha egy ember késik bármivel is, akkor a következő lépés is csúszik majd.
Személyes véleményem…
Én elég nagy pofájú embernek tartottam magamat, de ez a kép rögtön megváltozott, amikor az egyetemre kerültem. Félelmetes volt az a rengeteg ismeretlen arc az iskola területén, hiányzott az, hogy két óra között leugorjak valakivel egy cigire vagy, hogy megigyak valakivel egy pofa sört egy hosszabb hét után. Aztán jött a Kanyar és minden megváltozott. Remek embereket, jó barátokat és gyönyörű nőket ismertem meg. Rengeteg mindenben nyújtanak segítő kezet. Imádom, hogy van hova tartoznom, ami az egyetemi, amúgy is szép életet, még zseniálisabbá teszi.
Gólyák! Az első félévetek elején lesz a tagfelvételi! Igyekszünk majd minden diákot informálni az eseményről. Ha kedvet kaptál a Kanyarhoz, ha szeretsz írni, ha utálod a nyelvtanilag helytelen dolgokat, vagy ha szeretsz fotózni, akkor érdemes érdeklődni és jelentkezni a családunkhoz. Az önéletrajzban is elég csinosan mutat majd, hogy egy ilyen diákszervezet tagjai közé tartoztál és itt munkálkodtál évekig.
A Kanyar egy hatalmas, szomjúságot oltó, derespoharú hideg fröccs a fülledten meleg külkersivatagban. Gyere és kortyolj bele!

KOB

Kolisnak lenni épp ugyanolyan nagy életérzés, mint egyetemistának lenni. Egyetemista-kolisként pedig úgy fogod érezni, hogy tiéd a világ! Ebben az életérzésben pedig még a KOB is rá fog neked tenni egy lapáttal.
Milyen programokat szoktak szervezni a Kobosok?
A szorgalmi időszakban, hogy a lehető legjobban teljen a Kobosok külföldi kirándulást, nemzetközi esteket, csocsó és beerpong bajnokságokat, stefi vonatokat, Mákonyt, mozi esteket, röpi-foci-kosár keddeket, alapozást a bulik előtt, gólyaavatókat és végzős búcsúztatókat szerveznek.
Ez mind szép és jó, de mik vagy kik azok a Kobosok?
A Kobosok vagy másnéven a Mátyásföldi Kollégiumi Bizottság, a kollégiumi lakók hallgatók diákszervezete. A Kobosok ugyanolyan lakói a kollégiumnak, mint bárki más. Nekik is vannak óráik. Ők olyan lakók, akik éreztek magukban affinitást arra, hogy egy közösségért tegyenek és ezért megválaszttatták magukat. Ők 8-an vállvetve dolgoznak mindennap azon, hogy a koli élet alapjaiban véve is még jobb legyen. Ezalatt azt kell érteni, hogy ők azok akik, programokat szerveznek, ki-beköltöztetnek, elbírálnak, döntenek, és képviselik a lakókat az intézményvezető előtt.
Ha bármi kérdésed lenne a továbbiakban, a matyasfoldikob@gmail.com illetve a Facebook oldalunkon is nyugodtan érdeklődhetsz, de ha személyesen vennéd fel velünk a kapcsolatot, akkor gyere el a koliba és a portás egyenesen hozzád rendel.

KSF

A sportember nem iszik. A sportember nem dohányzik. A sportember korán kel, edzeni megy és figyel az étrendjére. A sportember eleget alszik, hogy a szervezete regenerálódni tudjon. Ehhez képest mi jellemzi a Külkerest? A Külkeres csak akkor iszik eleget, ha már a haverjai sem tudják, mit mond. A Külkeresnek belefér egy cigi két perccel az óra kezdése előtt. A Külkeres inkább nem megy be az első előadásra reggel, hogy rendesen meg tudjon reggelizni egy sör mellett. Ha este buli van, másnap pedig suli, a Külkeres habozás nélkül beleveti magát az éjszakába, elég lesz két óra alvás is ZH előtt.
De vajon van átmenet a kettő között? A válasz: IGEN!!!
A Külker Sport Fun (KSF) az a diákszervezet, ahol van átfedés a bulik és a sport között! Gyere, és csatlakozz a Külker legfittebb csapatához, ahol egész évben különböző sportbemutatókat, sporteseményeket és edzéseket szervezhetsz az iskolának, hogy kimozduljunk egy kicsit a szürke hétköznapokból! Hétvégén pedig kezdődhet az éjszakai élet ezzel az összetartó csapattal, ahol felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz!
Ha megtetszett a csapatunk és a tevékenységünk, ne habozz, jelentkezz a KSF táborába! A jelentkezéshez szükséges infókat a Facebook-oldalunkon, valamint az irodánk (E.I.42.) közelében megtalálod.
Mozdulj Külker!

MentorKP

Hello Külker Gólya!
Látom jól sikerült az a fránya érettségi és most beteljesülni látszik végzeted. Viszont a dolog neheze csak most jön. Néha úgy érzed majd, hogy csak a családod és Isten hallgat meg. Hát ez nem így van! Létezik egy harmadik szereplő, úgy hívják Mentorközpont! De mit is csinálunk mi? Többek közt: Diploma-és szakirány tájékoztatók, Korrep-kör, készségfejlesztő tréningek és kortárssegítés a Külker Tükör programsorozatunk keretében, érettségi felkészítő „NullSzemeszter”, Cooltúra Otherwise zenei rendezvény, melyen megismerheted a külker zenei krémjét.
De ha csak nyitott ajtót keres egy külkeres,
Gondja pillanatnyi, vagy több hetes,
Jó helyen jár, hozzánk jöhet,
Érte megmozgatunk minden követ.
Egy szó, mint száz, ha szívesen segítesz másoknak, szeretsz kreatívkodni és igazi csapatjátékos vagy, akkor ne habozz, legyél te is Mentor!

MKT

Csatlakozz az MKT Külker diákszervezethez, hogy a Külker ne csak négy fal legyen, ahová fél napot kell utaznod, hogy kibírd az óráidat!
KIK VAGYUNK MI?
A Magyar Közgazdasági Társaság egy 1894 óta fennálló országos szervezet. Mi az Ifjúsági Bizottságot képviseljük egyfajta kettősséggel, hiszen nálunk kiveheted a részed a szakmai munkából, ezáltal kapcsolati tőkéket és kedvezőbb gyakornoki pozíciót szerezhetsz. Megtanulhatsz csapatban dolgozni, melynek segítségével kiváló tapasztalatokra tehetsz szert, így az önéletrajzodat is színesítheted. Mindemellett pedig egy olyan csapat tagjává válhatsz, ahol családként segítünk egymásnak átvészelni a hétköznapokat, hétvégénkként pedig együtt töltődünk fel egy-egy napközbeni vagy esti program keretein belül.
SZEKCIÓINK:
ELŐADÁS
A félévek során több szakmai előadást szervezünk, amelyek alkalmával az élet különböző területein elismert embereket hívunk el karunkra, hogy bemutassanak egy adott témát, vagy szakmát. A szervezéshez hozzátartozik a vendégekkel való kapcsolattartás, kapcsolatfelvétel szponzorokkal, egyéb előkészületek és az esemény lebonyolítása.

MÉDIA
Tevékenységünkhöz kapcsolódik, hogy rendszeresen közlünk cikkeket, amelyeket a www.mktkulker.com honlapon megtekinthettek. Emellett pedig kitaláljuk, és megvalósítjuk szervezetünk életéhez kapcsolódó marketinges feladatokat. Legyen szó plakátok tervezéséről, vagy a Facebook és Instagram oldalunk kezeléséről.

PROGRAM
Igyekszünk mi is azon dolgozni, hogy hétköznapjaink ne szürkén teljenek el, ezért rengeteg energiát fektetünk abba, hogy különféle programokat szervezzük társaságunknak, és az egész Külkernek! Legyen szó kocsmatúráról, önkéntességről vagy az idei újításinkról!

Szakkoli

Kedves újdonsült Külkeres!
Ha szívesen töltenéd meg sörrel és hasznos szakmai tapasztalatokkal egyaránt a következő éveidet akkor a szakkollégium a te csapatod!
A félév során részünk lesz:
Kurzusokban, ahol az egyetemi kötetek alap tananyagain túl releváns, szakmai tapasztalatokat szerezhessünk, tanuljunk bármelyik szakon.
Közösségi programokban, a pánikszobától a koncerteken át az elengedhetetlen hétzáró – vagy épp nyitó – sörözésekig.
Bevonó és kivonó táborban, hogy kellőképp indítsuk és zárjuk az évet, valamint, hogy összerántsuk a csapatot!
Vitaestekben, ahol hangulatadó alkohol társaságában, elmerülhetünk hasonló, vagy épp teljesen más gondolkodású emberekkel.
Versenyeken indulunk, mint például a Corporace vagy a Negotiation Moot, ahol a legkülönbözőbb területeken fejlesztheted készségeidet.
A szakkollégiumi mozgalom tagjaként elmegyünk konferenciákra, előadásokra vagy szakkollégiumi fesztiválokra, ahol új barátságokat és az egyetemnél „életszagúbb” tudást szerezhetünk.
Ha ezek felkeltették érdeklődésed, akkor keress meg minket és csatlakozz hozzánk, hogy közösen alapozhassuk meg a jövőnket!
Várunk titeket szeretettel!

XChange

Kedves Gólya!
Ha vágod az angol abc-t, van egy kis vocabulary-d és ezt kamatoztatnád egy vagány multikulti környezetben, akkor megtaláltad a helyed.
Ha szeretnél egy nemzetközi csapat tagja lenni, aminek a fő célja, hogy az egyetemre érkező Erasmusos diákok Magyarországon töltött idejét egyszerűbbé, színesebbé és pörgősebbé tegye, akkor jó helyen jársz. Feladataink közé tartozik az Erasmusos diákok beintegrálása a magyar kultúrába, valamint a magyar diákok életébe. A félévek során különböző programokat szervezünk: kocsmatúrák, egy-két napos kirándulások Magyarország különlegesebb pontjaira, közös filmezések, főzőcskézések, mozizások és még sok izgalmas event vár.
Ez nem csak egy szuper egyetemi élmény, de a jövődre nézve is egy jó döntés.
Ha külföldiekkel töltöd a hétvégéid, vagy nap mint nap angolul vagy bármilyen más nyelven beszélsz, az csak pozitív hatással lehet Rád! Egy példa a sok közül, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain lesznek barátaid, akik segítségével fejlesztheted nyelvtudásodat vagy akár belevághatsz egy új idegen nyelv tanulásába. Lehetőséget kapsz, hogy meglátogasd álmaid országát/városát vagy akár utazás nélkül megismerj különböző kultúrákat.
Ha kedvet kaptál és szeretnél egy kicsit többet tudni rólunk keress minket a K/I./07.-es irodában vagy látogasd meg a Facebook oldalunkat: www.facebook.com/XchangeGroup
xoxo, Xchange Group

Külker Online

Kedves BGE-s Gólya!

Először is gratulálunk neked! Ha ezt a pár sort olvasod, az már azt jelenti, hogy közelebb kerültél a célodhoz, virtuálisan átverekedted magad a felvételi pontok és létszámkeretek mezején, tehát kezdetét veheti egy élményekkel teli –legjobb esetben- 3 év az egyetemen. A gólyatáborba való jelentkezés és a tábort megelőző warm-up periódus után egészen biztos -legalábbis reméljük-, hogy ismerősen cseng neked a www.külker.hu, amit maximális szerénységgel nevezhetünk a hallgatói információk első számú forrásának. Hogy kik is vagyunk mi? Ugyanolyan hallgatók, mint te. Mi szerkesztjük az oldalt azzal a céllal, hogy a hallgatók mihamarabb értesüljenek mindenről érdemben, ami a kari élettel kapcsolatos.
A diákszervek alapvetően az egyetemistákért vannak, ahogy Mi is! Többek között neked és társaidnak szervezünk programokat, készítünk videókat, írunk cikkeket, fotózunk, gyűjtjük és rendszerezzük a jegyzeteket és néhány okossággal is segítünk meghackelni az amúgy is fárasztó vizsgaidőszakot. A hab a tortán, hogy Te is része lehetsz ennek a pezsgő közösségnek. Felejthetetlen bulik, dilik, táborok, rotyogó bogrács, vizsgák előtti közös hajtépés és még sok-sok más.

Az Online a Külker Deák tere, itt futnak össze a legfontosabb vonalak és itt találkozik a Külker apraja-nagyja. Ne habozz, csatlakozz az ország egyik legjobb diákmédiumának stábjához és jelentkezz a Külker Online csapatába. Nem kell ahhoz pc gurunak vagy világhírű fotográfusnak lenned, hogy a csapatunkhoz tartozz, a lényeg, hogy valóban részese akarj lenni a közösségnek, érdeklődj az új dolgok iránt és motivált légy! Mérettesd meg tudásod te is cikkíróként, lektorként, videósként. Less be a grafika világába, vagy próbáld ki magad akár a szponzoros szekción belül. Ha eléggé bezsongtál és szeretnéd, hogy ezek az évek legyenek életed legszebb évei, akkor nincs más dolgod, mint megismerni minket és eljönni majd az év eleji tagfelvételünkre. Ne feledd, a te szíved is lehet sárga!

További cikkek
Top