Az elkövetkezendő hónapokban egy teljesen új életbe csöppensz. Hirtelen olyan emberek, tanárok, helyek és szavak vesznek majd körül, amelyekről pár hónapja még nem is tudtad, hogy léteznek. Ebben a cikkben az utóbbira, a szavakra, rövidítésekre koncentrálunk, hogy mire elkezdődik az iskola, ne egy teljesen idegen világban érezd magad!
Oldalunkon láthattad, milyen volt a tavalyi évek gólyatábor feelingje, illetve hogyan kell felkészülnöd az augusztus 26-29-ig tartó fonyódi GT-re. Azonban biztosak vagyunk benne, hogy rengeteg kérdésed maradt. Kívánjuk, hogy ez a cikk csillapítsa kíváncsiságod és ráhangoljon életed legnagyobb élményére.
Forog a világ. Még csak most mentem iskolába, épp hogy felvettek gimibe, szinte csak pár napja érettségiztem és ma már főiskolás vagyok?! Mindegy, hogy Ponthirdető party tömegében vagy otthon, a géped előtt. Mindegy, hogy könnyek vagy örömkiáltások közepette, de Külkeres lettél! Életed legjobb évei előtt állsz, ha Te is akarod!
Az április elszállt, sőt azóta többünk már a vizsgaidőszakon is túl van. Igyekszünk magunk mögött hagyni az iskolának még az emlékét is, hiszen itt a nyár. Azonban az ilyen dolgokra, mint a FIN, így a nyár küszöbén is érdemes visszaemlékezni!
"Capital of Hungary, outstanding girls, delicious food, 2 million people, awesome party places, well-known unis and colleges, screwed up political system, prosperous bureaucracy, pickpockets everywhere, dangerous suburbs". This could be an alternative answer for the question "Where are you going to spend the following semester?" What shall we be aware of, if coming to Budapest as a student?
- Szia! Nem láttad Barnát mostanság?
- Nem… De nem hallottad, hogy kiutazott Németországba szakmai gyakorlatra Erasmussal?
- Tényleg? Az tök jó. Amúgy az én fejemben is megfordult már, hogy eltöltsek külföldön egy fél évet.
- De mi is ez az ERASMUS? Hogy is van ez pontosan? Mik a feltételek, mennyibe kerül, hova és mikor is lehet kijutni?
Mire jó az index? Miért van szükségünk a használatára, ha van egy akkreditált Neptununk? A Neptun évek óta tartó problémáit miért nem sikerült eddig megoldani? Miért nem teszünk ez ellen valamit?
2008. június 29., ponthatárok éjszakája. Hatalmas izgalom, csalódás vagy kimondhatatlanul nagy öröm. Sokan pontosan tudják, mire gondolok, velem együtt élték át. Budapesti Gazdasági Főiskola, Nemzetközi gazdálkodás (angol), minden szépségével és még annál is több csúfságával.
Bejártál az előadásokra? Szorgosan jegyzeteltél az órákon? Eleged van belőle, hogy mindenki a te jegyzeteidet fénymásolja és te nem tudsz belőle tanulni? Hozd be jegyzeteidet a Külker Online irodájába, az E.I.27-be és értékes ajándékokat nyerhetsz! Részletekért kattints a tovább gombra!