Szubjektív
2017. 10. 30. - Krisztina Boda

Félelem és reszketés

 

Gondolom, hallottál már te is a mindenki által ismert tériszonyról, a pókoktól való félelemről vagy esetleg a klausztrofóbiáról. Félelmek milliói léteznek, kezdve a legvalóságszerűbbtől a legabszurdabbig. Ami az összesben közös, hogy irracionális félelemről beszélhetünk, ami gyerekkori traumákra, elfojtásokra vezethető vissza. Cikkünkben a halloweenhez kapcsolatos fóbiákról olvashattok.

SAMHAINOFÓBIA, halloweentől való félelem

A fóbia nevének eredete a kelta samhuin szóra vezethető vissza, melynek jelentése a „nyár vége”. Ehhez az ünnephez rengeteg félelmetes lény köthető, például: szellemek, boszorkányok, pókok, denevérek és vámpírok. Miközben a nyugati országok hatalmas üzleteket csinálnak a cukorka gyártókkal és a halloweeni kellék árusokkal, addig a samhainofóbiában szenvedőknek ez az időszak maga a pokol. A félelem főleg kisgyermekekre jellemző, mivel minden szülő arra neveli gyermekét, hogy ne álljon szóba idegenekkel, de ezzel ellentétben ezen a bizonyos október 31-én arra buzdítják, hogy ismeretlenek házába kopogjon be édességet kérni. Ez a tudat alatti összezavartság a legfőbb kiváltó oka ennek a fóbiának.

WICCAFÓBIA, boszorkányoktól való félelem

A wicca óangol szó jelentése „halottidéző”. A boszorkányfóbiának nagy történelmi jelentősége és múltja van, a sátántól és fekete mágiától való félelemre eredeztethető vissza. Gyökerei körülbelül a 14. századra tehetők, amikor elkezdték őket üldözni és kivégezni. Ez egészen a 17. századig tartott főként a mai napig is hírhedt boszorka városokban, Salemben és Virginiában. Manapság a vallásos, főként keresztény emberekre jellemző ez a fajta iszony az ördög tiszteletének és imádatának gondolata miatt, valamint azokra, akik hisznek a természetfeletti lények létezésében. A szenvedő alanyoknak spirituális vezetők vagy terapeuták segítségére van szükségük, hogy elhiggyék ezek nem valóságosak. Ami viszont rossz hír a wiccafóbiásoknak, hogyha a statisztikáknak és a tudósoknak lehet hinni, közel 700000 boszorkány és varázsló él még napjainkban is.

SANGUIVORIFÓBIA, vámpíroktól való félelem

Szó szerinti jelentése a „vér evőktől való félelem”. Ez a félelem valószínűleg az egyik legrégebbi, ha már csak a vérszívó denevérekre vagy esetleg kannibálokra gondolunk. Akik ebben szenvednek biztosan állítják, hogy vérszívók léteznek és sokszor kételkednek saját barátaik emberi létében is. A vámpírfóbiához köthető eddig napvilágra hozott esetet a Ludington Daily News publikálta 1973-ban. Angliában egy férfit holtan találtak a saját ágyában, ugyanis megfulladt egy fokhagymagerezdtől, amit elalvás előtt vett a szájába a biztos védelem eszközeként. A sanguivorifóbiához szorosan köthető a denevérfóbia (chiroptofóbia). Gyerekkori mesékből tudhatjuk, hogy a vámpírok képesek denevérré változni a gyorsabb helyváltoztatás érdekében, és sokan állítják, hogy a közönséges denevérek is vérrel táplálkoznak. Ez azonban tévhit, mivel a világon élő összes denevérfajból csupán csak 3 táplálkozik vérrel és szerencsénkre távol tőlünk, Közép- és Dél-Amerikában élnek.

PHASMOFÓBIA, szellemektől való félelem

A sötétségtől való félelemből eredeztethető a kifejezés mely görög eredetű és jelentése „fantom”. Hagyományok szerint a szellemek elhunyt emberek, akik bosszút akarnak állni, vagy büntetésből a földön maradtak a rossz dolgok miatt, amiket életük során követtek el. A paranormális jelenségektől való félelem kialakulásának nyomós oka lehet a gyerekkori folytonos ijesztgetés, félelmetes TV műsorok és filmek, vallás és kultúra. Egyes kultúrákban a szellemeket démonokként kezelik, továbbá a legtöbb filmben úgy ábrázolják ezeket a teremtményeket, mint ördögi lényeket, akik mindenkit bántanak és erőszakos hajlamúak (gyerekkorunk legkedvesebb sorozatszereplője Scooby-Doo is phasmofóbiában szenvedett), ezért szinte mindenki magáénak érezheti kicsit ezt a félelmet. Az adott fóbiával rendelkező személyre jellemző a gyakori tévképzet legyen szó akármiről és ennek a hátulütője lehet, hogy eluralkodhat rajta a pánik bárhol és bármikor. A tudósok azt állítják, hogy ezt csak az ember saját halálától való félelem válthatja ki.

KULOULROFÓBIA, bohócoktól való félelem

Az idén hatalmas sikert arató AZ után muszáj szót ejteni a bohóciszonyról is. Először az 1980-as években írták le a jelenséget, és a definíciójában kiemelték, hogy a szenvedő alany nem csak a gonosz bohócoktól fél, hanem a jó lelkűektől is. Mint a legtöbb fóbia, ez is a kicsikre a legjellemzőbb, a Sheffieldi Egyetem kutatója, Dr. Penny Curtis megállapította, hogy a gyerekek egyáltalán nem szeretik a bohócokat, nem találják őket szórakoztatónak, mókásnak, barátságosnak. Ez talán nem hoz nagyobb népszerűséget a McDonald’s Ronald bohócának. Napjainkban ez a jelenség annyira elterjedt, hogy Angliában a cirkuszi rendezvényeken ingyenes kuloulrofóbia tanácsadás van. Sajnálatos módon ez a félelem a hírességeket sem kerüli el, ugyanis Daniel Radcliffe és Johnny Depp is irtóznak a bohócoktól.

PARASZKEVIDEKATRIAFÓBIA, péntek 13-tól való félelem

Gondolhatnánk, hogy ez a hoki maszkos Jasonnek köszönhető, de ez annál sokkal régebbre visszamenőleg is jelen volt a történelemben és nem szabad alábecsülni ugyanis hatalmas befolyása van az egész világra. Ezen a napon több milliárdos a gazdasági veszteség világszerte, mert a vásárlások száma jelentősen csökken, utazásokat mondanak le, nem mennek dolgozni az emberek stb. Valószínűleg sokan tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államok toronyházaiban nincs 13. emelet, a 12. után egyből a 14. következik. A következő pár példa igazolja a péntek és 13 jelentőségét a múltban. Már az ókorban sem szerették a tizenhármas számot, nem véletlen volt 12 apostol és nem véletlen van 12 hónapunk – ez a szám jelentette a tökéletességet. Hammurapi törvényoszlopáról hiányzik a 13. törvény. A 19. századi Európában a péntekeket csak a hóhér napjaként emlegették, mivel ekkor történtek a nyilvános kivégzések. Brit hagyományok szerint 13 hurok kerül a csomóra és 13 lépcső vezet fel a bitóhoz. A bibliából híres utolsó vacsorán 13-an vettek részt Jézussal együtt, majd utána egy pénteki napon feszítették keresztre. Franklin D. Roosevelt és Napóleon is ebben a fóbiában szenvedett. Napjainkra is kiterjed ennek a babonának a hatása, például a Forma-1-es autókon nincs 13-as rajtszám.

Összefoglalva tehát mindenki fél valamitől, kérdés, hogy mi az. Vannak akik a sarokban kuksoló pókoktól vagy az oly közeli ZH héttől kap frászt. Mivel a félelem az életünk része, választhatunk, hogy legyőzzük, vagy azzal együtt élünk. Fontos, hogyha egyedül nem boldogulunk vele, merjünk segítséget kérni, és ne hagyjuk, hogy legyőzzön bennünket. Viszont a félelem nem mindig rossz, próbáljuk meg élvezni az általa kapott adrenalinbombát. Ezért is kívánunk a közeli halloweenhez mindenkinek kellemes borzongást.

További cikkek
Top