Buliajánló
2019. 07. 07. - Bonnyai Kitti

Elstartol az EFOTT 2019

 

A héten kezdődik az évek óta a Velencei-tónál megrendezett EFOTT fesztivál. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján idén 13 zenei helyszínen, valamint több mint 200 fellépő, 35 féle sportprogram várja a fesztiválozókat. Ezen kívül számos újdonságban is részesülhetnek a résztvevők napközbeni élmények formájában. Nézzük át tehát, mit tartogat idén számunkra az idén július 9-15. között rendezett EFOTT fesztivál.

Az EFOTT egy toplistás énekesnővel robbantotta be line-upját, méghozzá Rita Ora személyében. Az énekesnőt havonta több mint 18 millióan hallgatják Spotify-on, így a szervezők nagy reményekkel állnak hozzá az énekesnő produkcióihoz, bíznak abban, hogy ez az élmény örök és mély nyomot hagy majd a fesztiválozókban július 12-én, ezzel öregítve tovább az EFOTT hírnevét. Rita Ora mellett azonban rengeteg más nagy nevet jelentettek be, mint Gianluc Vacchi, Brooklyn Bounce, Tujamo és Borgore, ők mind-mind ott fognak bulizni idén a Velencei-tó partján. Ezzel pedig még nincsen vége a meglepetések sorozatának, hiszen még egy headlinert jelentettek be SCOOTER személyében, a zenekar július 13-án, szombaton indítja be a bulit a velencei közönség soraiban.

A külföldi előadók mellett azonban megjelennek a magyar zenekarok és előadók is, közülük pedig három magyar zenekar is jubileumi produkcióval készül a fesztiválra. De kik is ők? 30 éve alakult meg a Tankcsapda, a Halott Pénz valamint a Road pedig 15 éves évfordulóját ünnepli idén a 2019-es EFOTT-on. Ezen kívül meg kell említenünk, hogy a dj-k sorában ott lesz idén is jó pár hazai lemezlovas is, akik nem mások mint Metzker Viktória, Ludmilla, Andro valamint Pixa is. Ez persze közel sem a teljes felhozatal, a fesztiválprogramot itt tekinthetitek meg.

Hogy a line-upon kívül másról is szó essen, beszéljünk először is arról az erős kezdésről, amit idén felmutat az EFOTT. A szervezők bejelentése szerint a fesztivál -1. valamint 0. napja is megrendezésre kerül, amikre korábban még soha nem volt példa. A bemelegítő két napon fesztiválélmény mellett karneválhangulatot illetve házibuli és tábori élményeket is átélhetünk majd. A -1. napon utcakarnevál kerül megrendezésre, melynek során zenészek járják körbe a fesztivál területét, és csábítanak mindenkit a tó melletti tábortűzhöz. Itt már garantált a jó hangulat, hiszen a Follow the Flow énekese, Szakács Gergő fogja biztosítani a zenei élményt, egy szál gitárral a kezében.  A 0. napon egy felejthetetlennek ígérkező buli veszi kezdetét, amely a Giccsparty elnevezést kapta. Itt egy 3 órás buliról beszélünk, ami ide-oda reptet az időben. Az idei show-t Nikita és Adam Ajkay alapozza meg, majd következik az AK26, majd következnek a legismertebb Kozmix és UFO slágerek.

Újabb újdonsággal is kedveskednek a fesztiválozóknak, méghozzá egy innovatív szuperprodukció jelenik meg az idei EFOTT-on. Az EFOTT SPECIAL X Vasovsky Symphonic a fesztivál vasárnapi napján robban be, az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, valamint közismert nagy dalokkal és kiemelkedő hazai énekesekkel adják elő a produkciót. Leegyszerűsítve: adott egy DJ-set, amely jelen esetben Vasovskié, erre hangszeresek, mint például hegedűsök, gitárosok vagy szaxofonosok rájátszanak, illetve elismer művészek ráénekelnek. Nem semmi produkciónak hangzik!

A tóparti strandolással egybekötött fesztiválélmény idén még sportosabb, egészségesebb is lesz. Az EFOTT idén is együttműködik a Semmelweis Egyetemmel, így bátran viselheti Magyarország legegészségesebb fesztiválja nevet is. Különböző szűrővizsgálatokkal valamint sportolási lehetőségekkel is készülnek a szervezők. A sportolási lehetőséget a Dechatlonnal együtt biztosítja a fesztivál, sok játékot, sportprogramot biztosítanak az érdeklődőknek, köztük például SUP-,és kajaktúrákon vehetnek részt az érdeklődők, valamint kipróbálhatják a SUP jóga hatását is.

Ha mindez nem lenne elég, akkor most figyelj. A Velencei-tónál lesz idén a WWF Nagy Ugrás kampányának központi magyarországi helyszíne, ahol július 14-én 15 órakor közös vízbe ugrással hívják fel a résztvevők figyelmét az ember és természet közötti harmónia fontosságára.  Magyarországon már 2008 óta rendezik meg ezt az eseményt.

Idén is kitett magáért az EFOTT és egy izgalmas line-up mellett, érdekes és hasznos programokkal látja el a közönségét. Érdemes még ráugrani a maradék jegyekre, és részese lenni ennek a hatalmas élménynek, az EFOTT 2019-nek.  Jó bulizást kívánunk!

 

További cikkek
Top