BGE
2019. 10. 27. - Zircher Ági

Carsharing Budapesten

 

Budapesten is hatalmas népszerűségnek örvend a carsharing, azaz a közösségi autómegosztás, amely 2017-ben robbant be hazánkba elsőként a GreenGo által. Azóta már csak növekszik a szolgáltatást használók száma, így érthető módon megjelentek a konkurenciák is, először a MOL Limo, majd idén a DriveNow személyében. A carsharing keretein belül percdíjas elszámolással bérelhetünk kocsit a nap bármelyik szakában, ugyanis a szolgáltatás 0-24 órában elérhető. Nézzük meg részletesebben, hogy mégis milyen feltételeket kínálnak nekünk az egyes szolgáltatók, milyen autókkal furikázhatunk, és hogy mégis mennyi az annyi?

GreenGo

A GreenGo azt vallja, hogy az egyre jobb körülmények között élő emberek jövője lehet az ecosharing, azaz a megosztás gazdasága. Ezt azért gondolják így, mert szerintük ésszerűbb lehet, ha bizonyos javakhoz akkor férünk hozzá, amikor szükségünk van rá. Egyszerűbb, mint saját autóval rendelkezni, hiszen így megszabadulhatunk a biztosítás, a szervizelés, a tankolás, vagy a parkolási díjaktól, hiszen csak akkor használhatjuk ezeket az autókat, mikor tényleg szükségünk van rá. Különös hangsúlyt fektetnek a környezetbarát közlekedésre az elektromos autózás népszerűsítésével, hiszen a szolgáltatásukban kizárólag elektromos autókat találhatunk. Ezek a járművek egyébként egytől egyig Volkswagen eUp típusúak.

A GreenGo autóit online szerződéskötés után azonnal használatba vehetjük, csupán az alkalmazást kell letöltenünk hozzá. Ennek köszönhetően teljesen rugalmas, a hét minden napján elérhetjük éjjel-nappal, nincs szükség minden egyes bérlés előtt szerződéskötésre, vagy a kulcsok átadására. Regisztrációkor meg kell adni a bankkártyánk adatait, és onnantól kezdve a szolgáltatás díjai a nap befejeztével kerülnek terhelésre, a számlát pedig elektronikus úton juttatják el hozzánk. Egyébként az autókhoz online tutorial videókat is találhatunk, ahol lépésről lépésre megmutatják, hogyan használjuk a kocsikat. Az alkalmazáson keresztül tudod megnézni, hogy hol találsz autókat, illetve azt is, hogy azok milyen töltöttségi szinten vannak.

A regisztrációt követően jóváírnak egy egyszeri regisztrációs díjat, amelynek ára 4900 Ft, és ezt az összeget jóváírják neked levezethető egyenlegként. Ezek után két csomag közül választhatunk, az alap, illetve a minimál közül. Az alap csomagnak van havidíja,  990 Ft/hó, ez azoknak éri meg, akik rendszeresebben használják a szolgáltatást. Az előfizetőknek ugyanis a percdíj kedvezményesebb, és így 65 Ft/perc díjat számolnak fel, várakozás esetén pedig 15 Ft/percet. A minimál csomag azoknak éri meg, akik ritkábban használják az autókat, nekik nincs havidíj, csupán a percdíj emelkedik meg 80 Ft/percre, valamint a várakozási idő 20 Ft/percre. Az autófoglalás mindkét csomag esetében ingyenes. Ezek mellett pedig, ha előre töltesz fel GreenGo egyenleget, akkor kedvezményeket kapsz, például 5000 Ft-os feltöltés esetén 5250 Ft-ot írnak jóvá, amit 14 napig használhatsz fel.

MOL Limo

A MOL Limo hatalmas flottával érkezett, ám itt nem csak elektromos autók szerepelnek a listán. Első körben 300 autóval jelentek meg a piacon, ebből 100 volt elektromos. Azóta már bővítették flottájukat, jelenleg 450 autóval rendelkeznek, ebből pedig 150 db elektromos. A MOL Limo által több autó közül választhatunk, ugyanis repertoárjukban szerepel már smart EQ fortwo, smart EQ forfour, Volkswagen Up vagy eUp, valamint Mercedes-Benz A-osztály. A díjaik a különböző autóknál eltérőek.

Regisztrálni online vagy az applikáción keresztül tudunk, majd 24 órán belül visszajeleznek, és ha minden adatot rendben találtak, már használhatjuk is a szolgáltatást. A regisztráció alapdíja 5900 Ft, ezt követően itt is két csomag közül választhatunk. Ha gyakrabban akarunk élni a szolgáltatással, akkor a havi díjas konstrukciót érdemes választanunk, amely szintúgy 990 Ft/hónap. Ebben a csomagban smart EQ fortwo esetén a percdíj 59 Ft, a smart EQ forfour esetén 66 Ft, a Volkswagen up/eUp esetén 66 Ft, illetve a Mercedes-Benz A osztály esetén 99 forintra jön ki. Ha ritkábban használod a szolgáltatást, akkor az alkalmi felhasználású csomag éri meg jobban, melynek nincsen havi díja, csupán a percdíj drágul, itt is típusonként változik, tehát a smart EQ fortwo esetén a percdíj 69 Ft, a smart EQ forfour esetén 77 Ft, a Volkswagen up/eUp esetén 77 Ft, illetve a Mercedes-Benz A osztály esetén 111 forintra emelkedik. A várakozás mindkét csomagban 15 Ft/perc, akármelyik autót választjuk. Emellett további díjak merülhetnek fel, ha például a reptérre megyünk, ez 1990 Ft, vagy ha a Lupa Beachre, amelynek ára 490 Ft. Ezek az utunk végösszegéhez adódnak hozzá. A foglalás és az előzetes zárolás ingyenes, akárcsak a parkolás a Limo zónán belül.

DriveNow

A DriveNow idén áprilisban érkezett Budapestre, összesen 240 autóval, amelyből 40 elektromos. A DriveNow egészen egyedi élményt nyújt, ugyanis flottájában a legújabb BMW és MINI modellek szerepelnek, több száz prémium kategóriás autóhoz férhetünk hozzá, ha hozzájuk regisztrálunk. Persze a drágább autóknak ára van, így, ha ezt a szolgáltatást választjuk, számítanunk kell arra, hogy a regisztrációs díj is drágább lesz.

A regisztrációs díj 9990 Ft, amelyhez adnak 2490 Ft DriveNow kreditet, amelyet 30 napig utazhatunk le. Ezt követően a szolgáltatás esetében nem választhatunk havi díjas csomagot, itt minden esetben akkor fizetünk az autóbérlésért, amikor használjuk is azt. A percdíjak az autó típusától függően alakulnak, 99-129 Ft/perc között. Igénybe vehetjük az önrészcsökkentő szolgáltatást is, amelynek ára 300 Ft/bérlés, ebben az esetben 250.000 Ft-ról 50.000 Ft-ra csökkenthetjük a károkozási önrészünket. A foglalás 15 percig ingyenes, utána 33 Ft/perc, és minden foglalás megkezdésekor 7500-8000 Ft közötti óvadékot kell letennünk. Azonban itt választhatunk óradíjas csomagok közül is, 3-6-9 vagy 24 órás lehetőségek állnak rendelkezésünkre. A 3 órás csomag 80 km távolságig 11.990 Ft és 14.990 Ft lehet, attól függően, hogy a stílusos vagy a prémium kategóriájú autót választjuk. A 6 órás csomaggal 120 km távolságig utazhatunk, a stílusos autók ára 22.990 Ft, míg a prémium autók ára 27.990 Ft. A 9 órás csomaggal 200 kilométert tehetünk meg, és autótól függően 32.990 Ft-ot vagy 39.990 Ft-ot kell fizetnünk érte. Végül, de nem utolsósorban a 24 órás csomagot is igénybe vehetjük, amellyel szintén 200 kilométert vezethetünk le, 39.990 Ft-os, vagy 49.990 Ft-os áron.

Mindegyik szolgáltató kiváló lehetőségeket nyújt számunkra. Érdemes lecsekkolni a zónákat, hogy melyik szolgáltatással meddig mehetünk, és ez alapján kiválasztani a nekünk legkényelmesebb megoldást.

 

További cikkek
Top