BGE
2020. 03. 01. - Tamara Csontos

Búcsú Csukás Istvántól

Habár elveszíteni valakit mindig nehéz, közel sem mindegy, hogy hogyan emlékezünk meg róla. 2020. február 24-én hunyt el Csukás István a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író. Neve szinte mindannyiunknak ismerős lehet, hiszen munkásságával generációk gyermekkorát színesítette. Szüleink az Ő meséin nőttek fel, és nekünk sem idegen, ha Süsüről vagy éppen A Nagy Ho-ho-ho-horgászról van szó. Ám ezek mellett számos olyan alkotása akad még, amely nagy elismerést érdemel. A siker viszont neki sem hullott az ölébe.

Nehéz sorsú családba született 1936. április 2-án. Fiatalkori vívódásai ellenére a versírásban hamar önmagára talált, majd néhány műve pályázatot nyert. Talán ez segített eljutni ahhoz az elhatározáshoz, hogy 17 évesen már költő akart lenni. Eleinte csak felnőtteknek írt. Innentől kezdve írásaiból és irodalmi segédmunkákból élt. Az 1960-as évek közepétől mások befolyására kezdett el gyermekműveket írni, először regényeket majd később mesekönyveket. Több mint 100 kötet megjelenését érte el itthon és külföldön. Megteremtett mesefigurái kiemelkedő szerepeket kaptak, egyedi tulajdonságaik pedig valóságos kedvencekké tették őket. Ilyen például Mirr-Murr, Süsü, a sárkány vagy Pom Pom. Míg eme karakterek eleinte rajz és báb formájában kerültek bemutatásra, később a nagysikerű regényekből tévéfilm is készült. Sikerei egyre inkább halmozódtak, műveivel televíziós fesztiválokon nyert díjakat, illetve már harmadszor került fel az Astrid Lindgren-emlékdíjra jelölt alkotók nemzetközi listájára, ezek mellett fontos megemlíteni, hogy oktatási intézményeket és színházakat neveztek el róla.

„Amikor a betűket megismertem, más ember lettem. Nincs nagyobb csoda, mint amikor a fehér lapokon megelevenednek a betűk, és beindul az ember képzeletmozija „

Míg fiatalabb korában sok időt és energiát szentelt a zene művészetének, és sokáig fejlesztette hegedűtudását, mégis magával ragadta az irodalom. Szavait idézve:

„tréfásan azt szoktam mondani, gimnazista betegség, amit a legtöbben kinőnek, én nem.„

Képzelőereje és kreatívsága nem ismert határokat, így könnyedén alkotta meg mesefiguráit, amelyek megfoghatatlanságuk ellenére hatalmas sikernek örvendtek. Saját maga kedvencének Pom Pom-ot vallotta. Életében háromszor nősült, ám gyermeke egyik kapcsolatból sem született. Ezek ellenére mégis mesteri érzékkel tudta átnyújtani mindazt, amit megálmodott majd megvalósított. Fontos volt számára, hogy meséi ne csak szórakoztató jellegűek legyenek, hanem oktatóak is. Történetei egyszerre hordoztak humort és tanulságot önmagukban. Talán emiatt is tartjuk számon nagy értékűnek műveit. Több interjú során kiderült, hogy nagyon sok mesefiguráját nagyrészben saját maga ihlette, illetve életének főbb szokásaiból gyűjtött ötleteket. Sokszor igaz történeten alapulnak meséi. Karaktereinek jelleme sok ember számára hordoznak meglepetést, hiszen kinézetük ellenére tulajdonságaik mégis szimpatikusak, így sokaknak szinte már példaképpé váltak. Számtalanszor hangsúlyozta a szülők felé a meseolvasás fontosságát.

Manapság ebben az elkényelmesedett világban sokkal hamarabb kerülünk TV és internet közelébe, így ezáltal már fel sem merül bennünk a meseolvasás lehetősége, mint egy esti program. Míg régebben ez megszokás volt, úgymond egyfajta elvárássá vált a gyerekek szempontjából, hiszen valójában a fő cél sosem az altatás, sokkal inkább az együttlét és a biztonságérzet nyújtása. Csukás István pont ezt helyezte szem elé, és ezt szerette volna még érdekesebbé tenni. Az biztos, hogy meséi ezután is mosolyt csalnak majd arcunkra, és továbbra is büszkén tekintünk majd munkásságára, amellyel 1978-ban és 1982-ben József Attila-díjat, majd 1999-ben Kossuth-díjat és még számtalan elismerő kitüntetést szerzett.

Van valami a halál után ön szerint?

„Engem igazából csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes. Persze a világról semmit nem tudunk valójában. Hiába próbálom megfeszíteni azt a nem kevés képzeletemet, mégsem tudom elképzelni a végtelent. De nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az élet után. „

További cikkek
Top