BGE
2021. 03. 28. - Aténa Gyürü

Bakancslista – ha kimozdulnál egy kicsit

Már jóideje tartanak a koronavírus járvány okozta korlátozások, így sokan észrevétlenül, akaratuk ellenére, de több időt töltenek négy fal között, mint valaha. Vannak akik home-officeban dolgoznak, valakiket az online oktatás tart a képernyő előtt – és ezáltal a házban is –, de az eddigi hűvös, szürke idő sem volt túl erős inspiráció, hogy kirándulásokat, túrákat kezdjünk el szervezni a természetbe. Most viszont eléggé úgy tűnik, hogy kezd megérkezni a tavasz és hozza magával a jó időt is, tökéletes körülményeket teremtve ezáltal arra, hogy nekivágjunk az útnak és minőségi időt töltsünk családunkkal, barátainkkal, és közben egészségünknek is kedvezzünk – azaz ne csak akkor szívjunk kis friss levegőt és ne csak akkor érje napfény a bőrünk, mikor elugrunk a közeli boltba, vagy kivisszük a szemetet. Hogy ne kelljen sokat keresgélni a megfelelő kirándulóhely után, összegyűjtöttem tízet a – szerintem – legérdekesebb, legjobban megérős helyek közül.

1. Rám-szakadék

Ha nem szeretnénk a fővárostól túl messze tévedni, ám mégis valami kalandosra vágyunk, akkor a dömösi Rám-szakadék megfelelő úticél lehet. A szurdokvölgy amellett, hogy mesés látványt nyújt, néhol kihívást is jelenthet a túrázók számára – nem véletlenül egyike Magyarország legnehezebben járható túraútvonalainak. Ha odalátogatnánk, előtte mindenképp tájékozódjunk a szakadék bejárhatóságáról, hisz az időjárási viszonyok könnyen utunkat állhatják.

2. Fülöpházi homokbuckák

A Kiskunsági Nemzeti Park területén található a „magyar Szahara” -ként is emlegetett homokbuckákkal díszitett terület, ami – valljuk be – valóban más földrészek hangulatát nyújtja az odalátogatóknak. Azon kívül, hogy csodás fotókat készíthetünk, a különféle tanösvények segítségével többet megtudhatunk arról, hogyan is alakultak ki nálunk ezek a számunkra különös dombok.

3. Tihanyi levendulás és a Bencés Apátság

Kétlem, hogy Tihany bárkinek is idegen lenne. Amellett, hogy a már önmagában is rengeteg lehetőséget kínáló Balaton mellett fekszik, a településnek nem kell szégyenkeznie a többi között. A csodás panorámát és jó visszhanggal való szórakozást kínáló Tihanyi Bencés Apátság közelében találjuk a már-már ikonikussá vált levendulást is, ami virágzásakor emberek tömegeit vonzza a városba.

4. Boldogkő vára

A jelenleg felújítás alatt álló, homályos történelemmel rendelkező, de mesébe illő várat Észak-Magyarországon, Boldogkőváralján találjuk. Az idelátogatók nem csupán a látvánnyal lesznek gazdagabbak, de különféle programok is rendszeresen megrendezésre kerülnek, amiken akár lovagokkal, udvarhölgyekkel is találkozhatunk, így teljessé téve ezt a kisebb „időutazást”.

5. Egerszalóki mészkőteraszok

Egerszalókon egy annyira nem szokványos jelenséget tekinthetünk meg, hogy ilyennel Magyarországon kívül valószínűleg csak Törökországban és az USA-ban találkozhatnánk. A gyógyvízzel teli, fehér teraszokat egy, a föld alól feltörő melegvizű hőforrás alakította ki az idők folyamán egy domboldalon. Megközelítésük szerencsére egyszerű, a mellette kialakított sétaútnak köszönhetően.

6. Lillafüred

A kicsit romantikusabb lelkeknek Lillafüred lehet maga a valóra vált álom. A palotaszálló mellett festői környezetben terül el a Hámori-tó, amit nyári időszakban nem csak csodálni, vagy körbesétálni lehet, de a kirándulóknak, vagy az ott nyaralóknak lehetősége van csónakázásra, vízibiciklizésre is. Mindemellett találunk a közelben vízesést, barlangokat, valamint egy függőkertet is, hogy a romantikus, vagy éppen baráti kirándulás semmilyen szempontból ne hagyjon maga után kivetnivalókat.

7. Szalajka-völgy

Lillafüredtől nem messze, a Szilvásvárad területén fekvő Szalajka-völgy sem okoz csalódást, ha szép természeti környezetben szeretnénk kirándulni. Habár itt is van vízesés, amellett szemet vethetünk még a Pisztrángos-tavakra, a tündérszép Szikla-forrásra, meglátogathatjuk a Szabadtéri Erdei Múzeumot és még egy barlangtúrára is sort keríthetünk.

8. Hegyestű

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, Zánka és Monoszló között fellelhető Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen – habár csekély belépő ellenében – érdekes természeti jelenséget tekinthetünk meg, egy egykori vulkán belsejét. Míg lentről a bazaltorgonára, a hegy tetejéről a Balatonra nyíló kilátás ámíthat el bennünket. A bemutatóhely sajnos jelenleg még nincs nyitva, a nyitásról a weboldalon tájékozódhatunk.

9. Prédikálószék

Egy kirándulás a Dunakanyarban már önmagában is élmény, na de a rá való kilátással szinte össze sem hasonlítható. Habár a terep nem a legkönnyebb, a Duna kanyarulatával szemben található Prédikálószék csúcsáról lélegzetálállító panoráma tárulhat elénk, magasra téve ezzel a lécet minden más panorámának, amiket életünk elkövetkező részében láthatunk még.

10. Hortobágyi Nemzeti Park

Az idelátogatók saját maguk tapasztalhatják meg a puszták, mocsarak élővilágát és a vadasparkban találkozhatnak akár olyan állatfajokkal is, amikkel a természetben ma már nem igazán lenne lehetőségük. A jelenleg is nyitva tartó tanösvények segítségével sokat tanulhatnak a táj jellemzőiről és lakóiról, vírusmentes időkben pedig táborok, interaktív bemutatók és kiállítások is segítik, hogy minél többet tudjunk meg környezetünkről.

A lista persze folytatódhatna még: mindenki hozzáadhatná személyes kedvencét, a helyet ahová régóta szeretne eljutni – de olyan is akadna, aki határon belül nem akadna kedvére valóra. Még ha így is van, látnunk kell, hogy nem szorultunk négy fal közé és közel-távol rengeteg lehetőség tárulkozik elénk – csak arra várva, hogy felkeressük őket.

További cikkek
Top